HÍREK
A Rovatból

Újabb akkumulátor-üzemről szóló népszavazást utasított el az Alkotmánybíróság

A testület szerint egy tavaly júniusban bevezetett módosítás alapján „megszűnt a közhatalmi jogkörben eljárók indítványozói jogosultsága”, azaz hiába akar a település polgármestere fellebbezni egy számukra hátrányos döntés ellen, erre nincs lehetősége.

Link másolása

Januárban derült ki, hogy a szlovén Andrada akkumulátor-feldolgozóját Alsózsolca helyett Sóskútra telepítené. A helyiek és a környékbeliek azonban tiltakoztak a tervezet ellen - írja a 24.hu.

Ezért népszavazást kezdeményeztek a témában, a sóskútiakat kérdezték volna meg, hogy egyetéretének-e az üzem telepítésével. A Helyi Választási Bizottság ugyan hitelesítette az öt önkormányzati képviselő által beadott helyi népszavazási kezdeményezést, de egy magánember megtámadta azt. Így a Budapest Környéki Törvényszékhez került az ügy, ők pedig megtagadták a hitelesítést.

Ezért a település önkormányzata felhatalmazta a polgármestert, König Ferencet, hogy alkotmányjogi panaszt nyújtson be. Arra hivatkoznak, hogy a döntés sérti a helyi választók véleménynyilvánítási szabadságát, a tervezett akkumulátorgyár környezetre gyakorolt hatása egészségükre ártalmas lehet, sértené a sóskútiak egészséges környezethez való jogát.

Úgy vélik, hogy a törvényszék tévedett, mikor azt közölte, hogy egy eredményes népszavazás esetén nem lenne világos a jogalkotónak, miként teljesítse jogalkotási feladatát.

A panaszt azonban az Alkotmánybíróság visszautasította, mivel 2023. június 1-től megszűnt a közhatalmi jogkörben eljárók indítványozói jogosultsága, azaz »nem illetik meg a közhatalmat gyakorló indítványozót«.

Az új módosítás már nem engedi, hogy közhatalmat gyakorló szervek (hatóságok) alkotmányjogi panasszal fordulhassanak az Alkotmánybírósághoz. Így szerintük az indítványozó képviselő-testület fellépése az ügyben tavaly óta ellentétes a törvénnyel.

Ugyanakkor azt is közölték, hogy az Alkotmánybíróság szerint mindez nem jelenti azt, hogy a sóskúti önkormányzat nem élhet Alaptörvényben, törvényben biztosított feladat- és hatásköreivel, elzárt lenne attól, hogy megismerje a választók akaratát.

Az Andrada cég a magyar nyelvű honlapján azt írta 2024. januári bejegyzésében:

"13 milliárd forintos beruházással hoz létre csúcstechnológiás üzemet Sóskúton a szlovén tulajdonú Andrada csoport zöld energiatároló rendszerek újrahasznosítására. A vállalat két év alatt összesen 160 új munkahelyet tervez létrehozni. Az újrahasznosítás megvalósításával teljessé válik az autóipar és más iparágak zöld átalakulása. Az üzem február végén kezdi meg működését Sóskúton, majd további magyarországi és európai helyszínek következnek".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Totális pánik van a Fideszben” - 11 nappal a választások előtt 24%-on áll Magyar Péter pártja Budapesten
A politikus szerint totális pánik van a Fideszben. „Úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap.”

Link másolása

A Medián legfrissebb felmérése szerint Budapesten a Fidesz önkormányzati listája 29%-on a TISZA 24%-on, a Karácsony féle lista 20%-on, míg a Vitézy féle lista 11%-on áll.

Magyar Péter a Facebook-oldalán írta le, hogy EP lista mérés most nem készült, de a fenti adatokból szerinte az következik, hogy ott a TISZA Párt már vezet Budapesten a Fidesz előtt.

"Ahogy vezetünk a Fidesz előtt a negyven év alattiaknál, a diplomásoknál és az érettségivel rendelkezőknél. És napról napra közelítünk a legkisebb településeken is."

- írta a politikus a bejegyzésében.

"Totális pánik van a Fideszben, úgy égetik a hazug, aljas propagandára a milliárdokat, mintha nem lenne holnap. Voltam már minden: nőverő, pszichopata, dollárbaloldali, Gyurcsány-báb, amerikai báb, az Európai Bizottság elnökének a bábja, Soros György bábja, focistafeleség, PszichoPeti, háborúpárti, áruló, a Jobbik embere. Most már azt terjesztik a rogáni propaganda segédcsapatai, hogy meleg vagyok és drogokon élek. És még van hátra 11 nap a választásokig…"

- tette hozzá Magyar a közösségi oldalán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
EP-választás: Tovább gyengült a Fidesz, a Tisza hat helyet is szerezhet egy friss kutatás szerint
A szélsőjobb Európa-szerte hónapok óta gyengül. A Fidesz bázisa tovább apadt, az elmúlt három hónapban egy-egy képviselői helyet vesztettek.

Link másolása

Néhány nappal az európai parlamenti választások előtt az Europe Elects és az Euractiv hírportál legújabb előrejelzése szerint a 720 fős Európai Parlament összetétele így alakulhat:

Az ECR és az ID támogatottsága, amelyek a szélsőjobboldali, konzervatív és EU-kritikus pártokat tömörítik, hónapok óta csökkenő mutat. Ebben már benne van az AfD kizárása is, akiket orosz kapcsolatokkal és kínai kémkedéssel vádolnak.

A hagyományos nagykoalíció, a néppárt, a szociáldemokraták és a liberálisok továbbra is magabiztos többséget alkothatnak: 404 képviselővel simán döntő befolyásuk lenne. Azonban Ursula von der Leyen, a néppárti csúcsjelölt az olasz kormányfő által vezetett Olaszország Fivéreinek is koalíciós ajánlatot akar tenni, ami máris feszültséget szít a szociáldemokratákkal, akik ebben az esetben nem akarnak együttműködni a Néppárttal.

Először fordult elő az egész ciklusban, hogy a kormánypárti EP-képviselők elveszítik a többségüket a kutatásban, 21 mandátumból csak 9+1-et tudnak megszerezni.

A Fidesz bázisa tovább apadt, az elmúlt három hónapban egy-egy képviselői helyet vesztettek, így jelenleg kilenc EP-képviselővel számolhatnak, de ehhez jön még a biztos KDNP-s hely, aki a Fidesz távozása után is maradt az Európai Néppártban. Jelenleg 12 fideszes és 1 kereszténydemokrata képviselő van.

Magyar Péter pártja, a TISZA Párt a semmiből bukkant elő, és most hat képviselői helyet szerezhetnek. A Demokratikus Koalíció három, a Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk pedig egy-egy politikust küldhet az EP-be a felmérés szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Azahriah menedzsere: Megcsináltuk, bazmeg! - Tóth Gergő szerint egyáltalán nem volt biztos, hogy nem lesz bukás a Puskás
Tavaly még le akarták beszélni őket az arénakoncertről. A menedzser úgy érzi, végül megmutatták, hogy nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk.

Link másolása

Azahriah menedzsere, Tóth Gergely egy hosszú Facebook-posztban mondott köszönetet a múlt hétvégi, három Puskás-stadiont megtöltő koncertsorozat után.

Tóth szerint hatalmas élmény volt részt venni ebben a projektben és olvasni a rengeteg köszönő üzenetet.

„Rengeteg jó szándékú, tisztességes emberrel dolgoztunk együtt, és nem kellett ügyeskedni, feketézni, mutyizni. Erre nagyon büszke vagyok. Nagyon szépen köszönöm mindenkinek”

– írta Tóth, de felidézte azt is, amikor komoly akadályba ütköztek.

2023 januárjában Orbán Balázs, a Puskás Aréna programszervezője a stadionkoncert ötletére azt mondta:

„Ezt felejtsétek el.”

Akkoriban a legnépszerűbb hazai zenekarok is csak 20-30 ezer embert vonzottak, és mint Tóth írta:

„Azért beszélt le minket segítőkészen, mert kb. 30-35 ezer embernél van a kiadások nullpontja. Ha csak 5000 emberrel kevesebb vásárol jegyet, az már akkora veszteség, amit nehéz kitermelni.”

Azahriah azonban sorra hódította meg a helyszíneket: a MONYO Landből a Parkba, a Parkból a Szigetre, a Szigetről a Papp Lászlóba menetelt. A Puskás Arénát viszont még mindig nem merték bevállalni, inkább a Groupama Arénát szemelték ki köztes megoldásként. Végül a Broadway szervezői beszélték rá őket a stadionkoncertre.

„Sosem felejtem a gyomorgörcsöt, amikor élesítettük a Puskás Facebook-eseményt. Aztán azt sem, amikor összeomlott a jegyrendszer, és az eufóriát sem, amikor elment az összes jegy az első és a második koncertre is egy-egy nap alatt. A harmadik koncertnél viszont már inkább a felelősségérzet dominált bennem. Éreztem, hogy átléptünk egy határt”

– emlékezett vissza Tóth Gergely.

Hangsúlyozta, hogy magyar előadó soha nem adott el ennyi jegyet korábban.

„Azi és mi is a lehető legnagyobb show-t szerettük volna megcsinálni. Méltók akartunk lenni a történelmi pillanathoz. Szerettük volna, ha ez a fantasztikus közönség büszke lehessen arra, hogy ez egy olyan magyar produkció, amely a nemzetközi színtéren is megállná a helyét.”

Tóth hosszasan köszönetet mondott a produkcióban résztvevőknek:

„Úgy érzem, megmutattuk, hogy nekünk, magyaroknak sem kell szégyenkeznünk. A legtöbb komment világszínvonalúnak nevezte a műsort, és ez az egész csapatnak nagyon jólesik. Ezért dolgoztunk – és nem tudnék olyan embert mondani, aki ne pörgött volna 100%-on.”

Végül külön köszönetet mondott Azahriah-nak:

„Szeretlek. Megcsináltuk, b*zmeg!”

– írta, és külön megköszönte, hogy Azahriah az utolsó napon a koncert végét a Supermanagement nemrég elhunyt társalapítójának, Ferich Balázsnak ajánlotta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt a bejelentés! Megvásárolja a kormány a Dürer Parkot
A Nemzetgazdasági Minisztérium és a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetek – többek közt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, az EXIM, a Garantiqa, a Start Garancia – részére az állam megvásárolja a Dürer Park irodakomplexumot.

Link másolása

Hivatalosan is bejelentette a magyar kormány, hogy megvásárolja a Dürer Parkot. Ezt egy közleménnyel tudatta a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Hatékonyabban és olcsóbban működhet az állam a Nemzetgazdasági Minisztérium és a hozzá kapcsolódó szervezetek korszerű, energiatakarékos irodaházkomplexumba költözésével.

"A Nemzetgazdasági Minisztérium és a tulajdonosi joggyakorlása alatt álló szervezetek – többek közt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank, az EXIM, a Garantiqa, a Start Garancia – részére az állam megvásárolja a Dürer Park irodakomplexumot"

- áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.

A költözésre várhatóan 2025 elején kerülhet sor. Ahogy arról korábban írtunk, az állam már 80 milliárd forintot ki is fizetett a két hatalmas irodai komplexumért, a végleges vételár pedig 120 milliárd forint lehet.

A Nemzetgazdasági Minisztérium hangsúlyozta, a jelenlegi épületek szerkezetileg, gépészetileg elavultak: „a korszerűtlen szigetelés és a hatékonytalan fűtési- és hűtési rendszerek miatt rendkívül magasak az energiaköltségek és drága az intézmények fenntartása. Emellett a régi, több esetben leromlott állapotú ingatlanok esetében állandó a felújítási és tatarozási kényszer, amely tovább drágítja az állam működését.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: