HÍREK
A Rovatból

Újabb adót vetett ki a kormány a lakosság megtakarításaira

Egy másik friss rendelet szerint a bankoknak kötelezően reklámozniuk kell az állampapírokon elérhető hozamokat, amelynek tartalmát Rogán Antal határozhatja meg.

Link másolása

A kamatadó után ahhoz hasonló mértékű újabb adót is kell fizetni a magánszemélyeknek a kamatnyereségük után. Ezzel további előnyt kapnak az állampapírok, amelyek hozama már eddig is adómentes volt. A bankoknak ráadásul még kötelezően reklámozni is kell az állampapírokon elérhető hozamokat – derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Szerda este megjelent rendeletében újabb adóval sújtotta a kamatjövedelmeket a kormány.

Az új rendelkezés szerint a veszélyhelyzet ideje alatt a magánszemélyeknek 13 százalékos szociális hozzájárulási adót (szocho) kell fizetniük a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján kamatjövedelemnek számító (a kamatjövedelmet terhelő személyi jövedelemadó alapjaként figyelembe vett) összeg után.

Ezt a terhet a 15 százalékos kamatadón felül kell megfizetni. (Az értékpapírok eladásából származó árfolyamnyereséget és az osztalékot eddig is terhelte a szocho.)

A július 1-én hatályba lépő szabály nem vonatkozik az ingatlanalap befektetési jegyéből származó kamatjövedelemre, a magyar állampapírok hozamára pedig azért nem, mert arra nem kell kamatadót fizetni.

A 13 százalékos szochót nem minden kamatadó köteles jövedelem után kell megfizetni. A fizetési kötelezettség az alábbiak szerint alakul a veszélyhelyzet fennállta alatt:

  • a banki betétek, fizetési számlák kamatjövedelme esetében a rendelet hatálybalépését követő időszakra járó kamatra,
  • lekötött betét esetében a 2023. június 30. napja után lekötött betét kamatára,
  • nyilvánosan forgalomba hozott és forgalmazott értékpapírok (kötvények, befektetési jegyek) kamatjövedelme esetén a rendelet hatálybalépésétől megszerzett értékpapír kamatára, hozamára,
  • a magánszemélyt teljes egészében a rendelet hatálybalépését követő időszak kamatjövedelmeként megillető vagyoni értékre, ha a kamatjövedelem olyan vagyoni érték (például a nyereménybetétre kisorsolt tárgynyeremény, az értékpapír), amelyből az adó levonása nem lehetséges (ilyenkor az szja alapja a vagyoni érték szokásos piaci értékének, a nyereményalapnak az 1,18-szorosa),
  • a rendelet hatálybalépésétől kötött biztosítási szerződés szja-törvény szerinti kamatjövedelemként megszerzett biztosítói teljesítésére,
  • a rendelet hatálybalépésétől nyújtott tagi kölcsön kamatára.

    A szocho kiterjesztésével a költségvetés nem csupán többletbevételhez jut, hanem a befektetőket még jobban a magyar állampapírok vásárlására sarkallja. Ezek hozama már eddig is adómentes volt, és mivel szochót sem kell utánuk fizetni, a hozamelőnyük még nagyobb lesz a többi befektetési lehetőséghez képest.

    Erre ráerősít még egy másik új rendelet, amely szerint a magyarországi székhelyű hitelintézeteknek 2023. október 1. és 2023. december 31. napja között egy alkalommal figyelemfelhívó értesítést kell küldeniük a náluk bankszámla szerződéssel rendelkező magánszemélyek számára.

    A figyelemfelhívó értesítésben a hitelintézetnek számítással, áttekinthető táblázatos formában be kell mutatnia, hogy a meghatározott referencia-időszakban mekkora hozamot érhetett volna el, aki 100 000 forintért, 500 000 forintért és 1 000 000 forintért a magyar állam által kibocsátott, magánszemélyek által is megvásárolható állampapírt vásárolt vagy jegyzett és folyamatosan tartott.

    A figyelemfelhívó értesítésben a 2022. október 1-jén a legutoljára kibocsátott és vásárolható vagy jegyezhető Diszkont Kincstárjegy, a lakossági állampapíroknál a Kincstári Takarékjegy és Bónusz állampapír közül pedig típusonként legalább egynek be kell mutatni az elérhető hozamát.

    A Bank360.hu ismeretetése szerint a hitelintézetnek a figyelemfelhívásban a felsorolt összegekre azt is be kell mutatnia, hogy a Magyar Nemzeti Bank által közzétett, a háztartások által elhelyezett forintbetétek átlagos évesített kamatlábával az ügyfél mekkora kamatot érhetett volna el.

    Az értesítő tartalmát és formáját Rogán Antal általános politikai koordinációért felelős miniszter határozza meg.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Karácsony Gergely a kórházból jelentkezett be – meg kellett műteni a főpolgármestert
    A városvezető már azon élcelődött, vajon mit ír térdműtétjéről majd a propagandasajtó.

    Link másolása

    „Ez lett a térdsérülésből: kisebb műtét, pár nap home office” – írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely. A főpolgármester már korábban is jelezte, hogy sérülést szenvedett, ezért érkezett autóval az autómentes hétvégére is. Ennek ellenére a kormányközeli sajtó számos fórumon „leleplező” fotókat közölt a város első emberéről, ahogy kerékpár helyett autóval közlekedik a mobilitási hét nyitónapján.

    „Amikor először szóba hoztam a sérülést, komoly "tényfeltáró" cikkek születtek a propagandasajtóban” – írta erre utalva Karácsony. Majd feltette a kérdést:

    „Ebből vajon mi lesz? Regény?”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    A tudtukon kívül helyeztek fel nekik spirált, hogy ne essenek teherbe – ezt állítja 67 grönlandi nő, akik most beperelnék az államot
    Az érintett nők között volt olyan, aki mindössze 12 éves volt, mikor felhelyezték neki az eszközt. Sokan tapasztaltak fájdalmat, vérzéseket, és voltak, aki meddő lett a spirál miatt.

    Link másolása

    67 grönlandi nő be akarja perelni a dán államot, mert állításuk szerint a beleegyezésük nélkül spirált helyeztek fel nekik, hogy ne essenek teherbe. Kártérítésképpen 300 000 dán koronát, átszámítva mintegy 15 millió forintot követelnek, mert szerintük a jogsértés „súlyos hatással volt az életükre.” Ha ezt nem kapják meg, bíróságra mennek.

    Az ügy 1966 és 1970 között mintegy 4500 nőt érinthetett. Közülük néhányan mindössze 12 évesek voltak, amikor felhelyezték nekik a spirált, hogy csökkentsék Grönland lakosságát.

    Elsőként Naja Lyberth állt elő a történetével hat évvel ezelőtt, és az államot összehangolt sterilizációval vádolta. A nők állítása szerint

    az utógondozás is nagyon minimális volt: sokan tapasztaltak fájdalmakat, vérzéseket, fertőzéseket a spirál miatt, és voltak, akik meddők lettek.

    Lyberth szerint volt olyan nő is, aki csak tavaly tudta meg, hogy felhelyezték neki a spirált.

    Bár Naja Lyberth már hat évvel ezelőtt elmondta, mi történt vele, az ügyből csak azután lett botrány Dániában, hogy a közszolgálati műsor-szolgáltató kiadott róla egy podcast-sorozatot.

    Az év elején a dán állam és a grönlandi kormány is független vizsgálatot indított ezzel, és más terhességmegelőző gyakorlatokkal kapcsolatban, amiket Grönlandon végeztek 1960 és 1991 között. A vizsgálatoknak 2025 májusában lesz meg az eredményük.

    (Forrás: Guardian, 444)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    1200 körüli tanár felmondásáról és kényszermegoldásokról beszél a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke
    A kormány által létrehozott szervezet első embere jóval magasabb számot mondott, mint Gulyás Gergely, de még a szakszervezetek várakozásainál is több távozó pedagógusra számít.

    Link másolása

    1000-1500 közötti tanár felmondásával számol a státusztörvény bevezetése miatt Horváth Péter – erről az Inforádióban beszélt a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke.

    Horváth úgy fogalmazott: „Nagyjából úgy tűnik, hogy 1000-1500 közötti számú, nagyjából 1200 pedagógus élt a lehetőséggel, hogy felmentsék”. Pontos adat csak csütörtökön lesz az oktatásügyi államtitkárságtól a Klebelsberg Központ (KK) segítségével, ahová érkezniük kell a felmentésről szóló nyilatkozatoknak.

    Országszerte történhettek felmondások, de Horváth Péter szerint Budapesten válthatnak a legtöbben, mert „itt több a lehetőség”. A pedagóguskar elnöke a kormány tagjaival ellentétben a tanárhiányt is elismeri, szerinte

    „nem túlságosan nagy az esélye, hogy mindenki azonnal és gond nélkül pótolható”.

    Szerinte lehetnek majd csoportösszevonások, szűkülnek a délutáni lehetőségek az iskolában, illetve nőhet a túlóraszám, ami nagy megterhelés lesz, az állományban gyakoribb elfáradást és több megbetegedést is okozhat. Hozzátette:

    „Nagyon jó lenne az, ha lenne mégiscsak tartalék a központi költségvetésben, ami lehetővé tenne januártól egy nagyobb béremelést, a 10 százalék a diplomás átlagbérhez való felzárkózást nem tudja megindítani.”

    Múlt héten a kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 700 lehetséges távozó tanárról beszélt, de még velük kapcsolatban is úgy fogalmazott, lehet, hogy néhányan más iskolába távoznak. Szerinte ez kevesebb, mint az év elején megszokott szám, ami a státusztörvény sikerességét bizonyítja.

    A pedagógusok múlt péntekig, szeptember 29-éig mondhattak fel kedvező feltételekkel a sokat vitatott törvény miatt.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    „Azt hittem, valaki csak viccel” – Karikó Katalin éppen aludt, mikor közölték vele, hogy Nobel-díjat nyert
    A férje vette fel a telefont. A Nobel-bizottság közzétette a hangfelvételt, amiben a magyar kutatóval a díjról beszélgetnek.

    Link másolása

    Ahogy arról korábban beszámoltunk, Karikó Katalin és Drew Weissman nyerte az orvosi Nobel-díjat, az mRNS-alapú vakcinák kifejlesztését megalapozó felfedezéseikért.

    A Nobel-bizottság közzétette a hangfelvételt, amiben a magyar kutatóval a díjról beszélgetnek. Karikó elmeséli, hogy

    férje vette fel a telefont, mert ő éppen aludt, amikor a jó hírrel felhívták. Amikor megkérdezték, mi volt az első gondolata, amikor felhívták a hírrel, azt mondta: „azt hittem, valaki csak viccel”.

    Hozzátette: a díj elnyerése „hihetetlen érzés”. Mesélt arról is, hogy a már elhunyt édesanyja korábban folyamatosan figyelte a Nobel-díj bejelentéseit, hátha egyszer a lányát is megemlítik.

    „Már akkor is figyelt, amikor még nem is voltam professzor, úgy 10 évvel ezelőtt. Mindig figyelt, és azt mondta: »Talán a te neved is elhangzik majd«. Én csak nevettem, mert soha nem kaptam ösztöndíjat, és soha nem volt csapatom. Még professzor sem voltam, mert lefokoztak”

    – mesélte Karikó Katalin.

    Beszélt arról is, hogy lánya, Francia Zsuzsanna kétszeres olimpiai bajnok amerikai evezős, így ő sokáig csak „Susie anyukája” volt. A helyzet az utóbbi időben fordult meg: a Covid előretörésével mostanában inkább lányát szokták „Katie lánya”-ként bemutatni.

    A teljes interjú Karikó Katalinnal

    (via RTL)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: