HÍREK
A Rovatból

Tüntetésekkel, ülősztrájkkal álltak ki diákok a kirúgott tanárok mellett csütörtök reggel

Szerdán újabb nyolc tanárt rúgtak ki, mert részt vettek a korábbi tiltakozóakciókban. Erre válaszul újabb tiltakozáshullám kezdődött.

Link másolása

33 iskola csatlakozott a Tanárok a Tanárokért által december elsejére meghirdetett polgári engedetlenségi akcióhoz - írta a szervezet a csütörtök reggel a Facebook-oldalán. Az akciót az után hirdették meg, hogy a szerdán három fővárosi gimnáziumból összesen nyolc tanárt rúgtak ki, mert korábban részt vettek a tiltakozó akciókban.

A Belügyminisztérium (BM) szerdai közleményében azt írta, hogy lépésükkel a diákok érdekeit helyezi mindenek elé. Szerintük a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését és a művelődés alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását.

A BM azt is leszögezte, hogy

„álláspontja megingathatatlan, következetesen járt és jár el a munkájukat jogellenesen megtagadókkal szemben, ahogy teszi azt minden munkáltató, és ezt várja el az irányítása alá tartozó valamennyi szervtől, szervezettől”.

Erre válaszul már szerda estére meghirdettek egy demonstrációt a BM épülete elé, a Tanárok a Tanárokért pedig bejelentette: újabb polgári engedetlenségi akciót hirdet december elsejére, „válaszul nyolc kollégánk elbocsátására”. Ehhez csütörtök reggelre már 33 iskola csatlakozott - a többség budapesti intézmény, de a listán szerepel törökbálinti, pilisborosjenői, illetve egy zalaegerszegi intézmény is.

A szerdán elbocsátott nyolc tanár közül egy az Eötvös József Gimnáziumban, egy a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított, hatan pedig a Karinthy Frigyes Gimnázium munkatársai voltak.

Az elbocsátások miatt a Karinthyban és a Vörösmartyban is rendkívüli szünetet rendeltek el,

mert „az intézmény jogszabályban előírt működtetése ezen a két napon előreláthatólag nem lesz lehetséges”.

A budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban csütörtök reggel ülősztrájkot tartottak a diákok, szolidaritást vállalva a kirúgott tanárokkal: a Telex beszámolója szerint a tiltakozó diákok megtöltötték az iskola lépcsőit.

A Fazekas Mihály Gimnázium előtt csütörtök reggel diákok és tanárok együtt tartottak napindító tüntetést.

Az Eötvös József Gimnázium előtt több száz diák sorakozott fel csütörtök reggel, és

tapssal köszöntötték minden egyes érkező tanárukat.

A Telexnek az egyik diák azt mondta, hogy ezt a megmozdulást a tanulók szervezték, és ezzel szeretnék jelezni, hogy megbecsülik a tanáraikat. Emellett ülősztrájkba is kezdenek az iskolában, a második, harmadik és negyedik órára sem fognak bemenni a diákok.

A szombat délutánra is tüntetést hirdetett a Tanítanék Mozgalom a Klebelsberg Központ elé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Százezer forintnyi áruval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem csillapodnak a kedélyek a református egyházban, feljelentik Balogh Zoltánt a zsinati bíróságon
A beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez. Ebben kifejtik, hogy a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Baloghnak.

Link másolása

A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. A csatorna szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, ebben pedig azt jelzik:

a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Balognak.

Balogh Zoltán februárban mondott le az egyház vezetéséről miután kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. A korábbi miniszter azonban csak a zsinati elnöki posztról távozott, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki tisztét megtartotta.

Azóta többen is követelték a lemondását. Legutóbb 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, melyben arra kérték Baloghot: mondjon le a püspöki tisztségéről.

Vargha Anikó egykori kántor az elsők között követelte az exminiszter távozását. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte Balogh Zoltán lehúzza és lejáratja a református egyházat.

Ezután először felkérték, hogy finomítsa a bejegyzését, később azonban egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, felmentik a szolgálat alól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: