Trump elismerte: Előre tudta, hogy Izrael megtámadja Iránt
Donald Trump megerősítette, hogy már a végrehajtás előtt tudott Izrael Irán elleni támadásáról. Az amerikai elnök a Fox News tévécsatornának beszélt erről. A BBC beszámolója szerint Trump ugyanakkor hangsúlyozta:
Hozzátette, továbbra is bízik benne, hogy Irán visszatér a tárgyalóasztalhoz az atomprogram korlátozásáról szóló egyeztetésekhez.
– fogalmazott.
Trump azt is elmondta, hogy több iráni vezető is életét vesztette a támadásban. „Van több ember a vezetőségben, akiket már nem látunk viszont” – jegyezte meg, utalva arra, hogy amerikai források szerint több magas rangú iráni vezető is meghalt.
Trump hozzátette, hogy kormánya felvette a kapcsolatot a legfontosabb közel-keleti szövetségeseivel, de hogy pontosan kiket értett ezalatt, azt nem árulta el.
Mint azt mi is megírtuk: Izrael légicsapást mért Iránra péntek hajnalban. Az első felvételek hajnali 2 körül érkeztek a támadásról. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök videóüzenetben azt mondta, a támadás az iráni atom- és ballisztikusrakéta-program ellen irányult.
Iráni jelentések szerint a támadás első hullámának célpontjai között teheráni lakóépületek is szerepeltek, köztük olyan helyek, ahol a katonai vezetés magas rangú tagjai élnek, valamint csapás érte a Forradalmi Gárda fővárosi parancsnokságát.
Az iráni média jelentése szerint a támadásnak 5 halottja és legalább 20 sérültje van.
A jelentések szerint a támadásban meghalt Hoszein Szalami, a Forradalmi Gárda főparancsnoka és az iráni fegyveres erők vezérkari főnöke, Mohammad Bagheri is.