HÍREK
A Rovatból

Tragédia a karibi éjszakában: Leszakadt a diszkó teteje, legalább 98-an meghaltak

A dominikai fővárosban százak szórakoztak, amikor hajnali egykor leomlott a Jet Set diszkó mennyezete. A romok alatt túlélőket keresnek, a mentés még tart.


Tragédia történt a Dominikai Köztársaság fővárosában, Santo Domingóban: leszakadt egy népszerű szórakozóhely, a Jet Set diszkó födémje. A hatóságok közlése szerint legalább 98 ember életét vesztette, és több mint 140-en megsérültek.

A helyi média becslése alapján a baleset idején 500–1000 ember tartózkodhatott az épületben.

A koncert éjfél előtt nem sokkal kezdődött, a mennyezet pedig körülbelül egy órával később omlott le – mondta Enrique Paulino, Rubby Pérez énekes menedzsere. Az előadó megsérült az eset során, és az együttes szaxofonosa is az áldozatok között van.

A hatóságok megerősítették, hogy

az elhunytak között van Nelsy Cruz, Monte Cristi tartomány kormányzója is.

A mentőalakulatok továbbra is a romok között dolgoznak, túlélők után kutatva. Juan Manuel Méndez, a katasztrófaelhárítási központ igazgatója közölte: „Feltételezzük, hogy a többségük még életben van, és a hatóságok addig nem adják fel, amíg egyetlen ember is a romok alatt van.”

A mentésben mintegy négyszáz fő vesz részt. Luis Abinader államfő az X közösségi oldalon úgy fogalmazott: „Mélységesen sajnáljuk a Jet Set éjszakai mulatóban történt tragédiát. Bekövetkezte óta percről percre figyeljük a tragédiát.” Az elnök hozzátette, hogy „valamennyi mentőszervezet fáradhatatlanul dolgozik”, hogy segítséget nyújtson az érintetteknek.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nem akartam megütni a rendőrt” – megszólalt az a lány, akit a Szabadság hídról vittek el
A fiatal nő szerint a telefonját mozdította meg, amikor a rendőrrel ütközött. Az eset után nem vitték be, és nem is indult ellene büntetőeljárás, számolt be róla a Blikk.
F. O. Fotó: SZMO - szmo.hu
2025. április 09.



Ahogy már beszámoltunk róla, elvittek egy fiatal nőt a rendőrök a kedd esti tüntetésről. Petra a Szabadság híd közepén ült, amikor a rendőrök – más demonstrálókkal együtt – megpróbálták őt felállítani és elvezetni a hídról. A fiatal nő elmondása szerint ekkor a kezében volt a telefonja, amit hirtelen „hátra, oldalra kapott”, és ekkor találta el véletlenül az egyik rendőrt.

„Nem akartam megütni a rendőrt” – fogalmazott a Blikknek, hozzátéve, hogy a történtek nagyon felzaklatták, mert nem tartja magát erőszakos embernek.

A lap tudósítója később az Erzsébet hídnál ismét találkozott Petrával. A fiatal nő ott beszélt arról, hogy végül nem vitték be a rendőrkapitányságra, és elmondása szerint nem is indul ellene büntetőeljárás. A rendőrök szerinte elismerték, hogy a történtek véletlenül történtek. Szabálysértési eljárás viszont indul ellene, mivel elfoglalta az utat a Szabadság hídon. Ezt a tettét Petra elismerte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Nem Pressman diktálta a jelentést” – Megszólalt a Fehér Ház a magyar korrupciós vádakról
A Telex kérdésére válaszolt a Fehér Ház szóvivője. Azt mondta, semmi közük nincs a magyar korrupciót is említő amerikai jelentés tartalmához.


A Fehér Ház is reagált arra, hogy Szijjártó Péter szerint David Pressman, az Egyesült Államok korábbi budapesti nagykövete állhat egy amerikai jelentés mögött, amely a magyar korrupciót is megemlíti. A dokumentum az amerikai vámintézkedések alapjául szolgálhat.

A Telex megkeresésére Anna Kelly, a Fehér Ház helyettes szóvivője közölte:

„Nincs mit hozzátennünk a kormányzat által összeállított vám- és nem vámjellegű akadályok listájához, amelyet hazánk legkiválóbb közgazdászai készítettek

annak érdekében, hogy kereskedelempolitikánk Amerika érdekeit szolgálja.”

A lap arra volt kíváncsi, hogyan kommentálja az amerikai elnöki hivatal Szijjártó Péter korábbi kijelentését. A külügyminiszter szerint ugyanis az említett jelentésben megfogalmazott állítások mögött David Pressman állhatott.

A Válasz Online korábban arról írt, hogy az amerikai kormány március végén egy 397 oldalas jelentést tett közzé, amelyben részletesen felsorolják, milyen gazdasági gyakorlatokat tartanak problémásnak egyes országok esetében. A cikk szerint a jelentés összefüggésbe hozható Donald Trump pár nappal később bejelentett vámintézkedéseivel is. A dokumentumból az is kiderül, hogy az Európai Uniótól a kereskedelmi és befektetési szabályok enyhítését várják, míg Kínával és Délkelet-Ázsiával kapcsolatban inkább a behozatal csökkentése a cél.

A jelentés magyar vonatkozása különösen azért kapott figyelmet, mert januárban az amerikai kormány korrupcióra hivatkozva szankciós listára tette Rogán Antalt.

A magyar kormány akkor azt közölte, hogy ez „a távozó, sikertelen amerikai nagykövet utolsó, pitiáner bosszúja”.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a január 23-i kormányinfón azt mondta, hogy Rogán Antal „belátható időn belül, még idén” lekerülhet a listáról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Az Erzsébet híd után a Szabadság hidat foglalták el a tüntetők, és mennek tovább
A tömeg egy része úgy döntött, hogy a Petőfi hídhoz is elmennek, míg a tüntetők egy része a Szabadság hídon maradt. Az Erzsébet hídon hajnali négy óráig tart a hivatalos lezárás.


A kedd délutáni-esti tüntetés hivatalos műsorának vége után a tömeg egy része elindult a pesti rakpartom, hogy - ahogy a múlt héten is - most is elfoglalja a Szabadság hidat.

Majd a tüntetők Budára átérve a Petőfi híd felé vették az irányt. Ide már kevesebben érkeztek és eddig a forgalmat sem zárták el. A tömeg a járdákon és a villamos síneken haladnak, rendőri kísérettel.

A Szabadság híd közepén egy rendőri sorfal állta útját a tüntetőknek mindkét irányba. A tömeg leült a híd közepére, mert nem tudnak egyik irányba sem továbbhaladni. Este 21,30 körül a rendőrök arra szólították fel a fiatalokat, hogy menjenek fel a járdára, és megkezdték a tüntetők kiszorítását. Így megindult az autós forgalom és a villamosok is átjuthatnak a hídon. (Közben a háttérben Szabó Bálint trombitál.)

Közben a hivatalos helyszínen, az Erzsébet hídon nagyon megritkult a tömeg.

A gyülekezés és a nagygyűlés első részéről készült képeket itt láthatod:

Fotók az Erzsébet hídról: Ilyen volt a rendezvény (A többi fotóért kattint a képre)

Fotók a Szabadság hídról: Így érkezett meg a tömeg a hídhoz

A helyszínről munkatársunk jelentkezett:

@szeretlekmagyarorszag.hu #tüntetés #szabadsághíd #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

A vonuló tüntetőket itt követheted nyomon, élő videóban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy, rendőrök vonszolnak el egy tüntetőt a Szabadság hídon
Az Erzsébet híd után a tömeg egy része továbbment. A Szabadság hídra érve egy ideig blokkolták a forgalmat, de végül a rendőrök kiszorították a tüntetőket a járdákra.


Az Erzsébet hídi demonstráció után a tüntetők egy része elindult, hogy újabb hidakat zárjanak le.

A tömeg a pesti oldalon haladt, miközben azt skandálták: „Fasiszta diktátor”, „Mocskos Fidesz”. A Szabadság hídra felérve a tömeg előtt és mögött is felállt a rendőrsorfal. A fiatalok először leültek a híd közepére, majd a rendőrök egy idő után arra szólították fel őket, hogy hagyják el az úttestet. Ehhez nekiindultak és kiszorították a tömeget a szélekre. Volt olyan tüntető, akit a rendőrök kiemeltek és el is vittek.

A tüntetők közben azt kiabálták: „bűnözőket védtek”, „gyertek velünk”. Komoly erők jelentek meg a hídon, és sorfalat álltak a járda és az úttest között. Végül a blokádot felszámolták és megindult a gépkocsi és villamos forgalom is a hídon. A tömeg egy része még maradt, de a széleken tartózkodnak.

VIDEÓ: A rendőrök vonszoltak egy tüntetőt a Szabadság hídon

@szeretlekmagyarorszag.hu #tüntetés #szabadsághíd #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Fotók a Szabadság hídról:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk