HÍREK
A Rovatból

Török Gábor: Képzeljük el, hogy Magyar Péter nem a Partizánnak ad interjút, hanem a Hír TV-nek – alternatív valóságot vázolt fel a politológus

Mindezt azért, hogy megpróbálja megmagyarázni, miért vezethet jelentősen a TISZA a kormánnyal szemben, és hogy milyen összefüggéseken és kontextusokon múlik az aktuális politikai helyzet.


Török Gábor egészen érdekes gondolatkísérlettel jelentkezett Facebook-oldalán. Mint írja: „Döbbenetes, hogy az emberek nem veszik észre, milyen emberre akarnak szavazni – mondja a királyi udvar fontos embere, akivel a legújabb közvélemény-kutatásokról beszélgetünk. A hiba az emberekben lenne? Nem veszik észre?” Ezután pedig egy alternatív valóság felvázolásába kezd, amiben Magyar Péter a kegyelmi botrány kirobbanása után nem a Partizánnak, hanem a Hír TV-nek ad interjút 2024 februárjában.

Az elképzelt forgatókönyvében a kormányoldal örülne Magyar Péter megjelenésének, a Fidesz megújulásának, sőt azt sem tartja kizártnak, hogy az események ilyen alakulása mellett Orbán Viktor egy merész lépéssel Magyar Pétert tette volna meg a Fidesz listavezetőjének felesége, Varga Judit helyére.

Ám úgy folytatja: „És ekkor a magyar sajtóban megjelennek azok a hangfelvételek, amelyeken volt barátnőjével beszélget, a fideszes szavazókat és saját párttársait szidja, és számos nehezen vállalható kijelentést tesz. Magyar azzal védekezik, hogy mindez csak az ellenzéki média manipulációja, Soros-Brüsszel-Washington stb. Aztán színre lép a Magyar jelölése miatt a Fidesztől eltávolodott Varga Judit is, aki a Partizánban könnyek között meséli el, hogyan bánt vele volt férje a házasságuk idején. A felháborodás elemi erejű, fideszes arroganciáról, erőszakról, túlhatalomról, hübriszről és egyebekről szól minden. Az ügy hamarosan védhetetlenné válik, Magyar megítélése a kormánypárti oldalon is megváltozik, majd Orbán Viktor elküldi a selyemzsinórt.”

Később azt is kifejti, miért játszott el ezzel a gondolattal: „Mert a politika nem pillanatfelvétel, nem légüres térben játszódó cselekmény. Itt bizony az előzmény, a kontextus, a tér, a dinamika legalább annyira fontos, mint maga a dolog, az esemény. Ha te vagy az új fiú a kormányoldalon, aki megújulást kíván és ígér, de aztán kiderül, hogy nagyobb arc vagy azoknál is, akik eddig megjelenítették a hatalmat, akkor nem sok hasznod lesz már.”

A politológus hozzáteszi: „Ellenben, ha a kormányváltást kívánó emberek azt látják benned, hogy te vagy az ő kalapácsuk, amellyel össze lehet törni a fennálló hatalmi gépezetet, akkor csak korlátozottan kíváncsiak a jellemedre, s csak az fogja őket érdekelni, hogy alkalmas vagy-e erre a feladatra. A történet persze ennél bonyolultabb, mert itt bizony fontos az is, hogy mit tesznek, hogyan politizálnak "utána" a szereplők, mint ahogy az is igaz, hogy a történet soha nem ér véget, és ami ma túlélhetőnek látszik, lehet, hogy holnap vagy máskor majd számít, jelentőséget kap.”

Török Gábor végső konklúziója:

„De a tanulság: nincs automatizmus, ha ketten csinálják ugyanazt, az a politikában biztos nem ugyanaz.”

A politológus korábban kifejtette véleményét arról is, hogy a TISZA Párt egyes felmérések szerint már jelentős előnnyel vezet a Fidesz előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videón, ahogy félmeztelen aktivista zavarta meg Orbánék rendezvényét Madridban – kezénél-lábánál fogva vitték ki
Madridban tartották a szélsőjobboldali Patrióta pártcsalád csúcstalálkozóját, ahol Orbán Viktor is felszólalt. A rendezvényt egy félmeztelen Femen-aktivista zavarta meg, aki hangosan tiltakozott, de a biztonságiak gyorsan kivezették.


Szombaton Madrid adott otthont a Patrióták EP-frakció csúcstalálkozójának, amelyen több jobboldali politikus is részt vett. A meghívottak között volt Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke, Geert Wilders, a holland Szabadságpárt vezetője, valamint Matteo Salvini, az olasz Liga első embere. Orbán Viktor is felszólalt az eseményen.

A rendezvény egyik beszéde közben egy félmeztelen nő rontott be a terembe, és hangosan kiabálva tiltakozott. „Egy lépéssel sem tovább a fasizmus felé!” – kiáltotta, miközben a mellén a „Make Europe antifascist again” felirat volt látható. A szlogen Donald Trump korábbi amerikai elnök kampánymondatára utalt.

A biztonságiak azonnal közbeléptek, és kezénél-lábánál fogva vitték ki a nőt. A Femen-aktivista próbált ellenállni, de végül az épületből is eltávolították.

Orbán Viktor beszédében Puskás Öcsit, a Real Madrid egykori magyar sztárját is megemlítette. A miniszterelnök a migrációról is beszélt, de nem hozta összefüggésbe a Spanyolországba disszidált futballistát ezzel a témával.

Itt megnézhetitek videón is a jelenetet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
December 24. is munkaszüneti nap legyen? – A Kúria döntést hozott
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) tavaly kezdeményezte, hogy december 24. is munkaszüneti nap legyen Magyarországon. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) rábólintott a népszavazásra, de a Kúria végül elutasította a kezdeményezést.


A KASZ 2024-ben nyújtotta be népszavazási kérelmét az NVB-hez azzal a céllal, hogy szenteste is hivatalos munkaszüneti nap legyen. Bár a bizottság elfogadta a kérdést, több magánszemély megtámadta a döntést a Kúrián.

A Jobbik szombaton közölte, hogy a Kúria döntést hozott, és elutasította a népszavazás kiírását. Az ellenzéki párt azt is jelezte, hogy idén újra megpróbálja elérni a változtatást - írja a Portfólió.

A Kúria február 6-i határozatában ez áll: „A Kúria a Nemzeti Választási Bizottság 438/2024. számú határozatát megváltoztatja, és a Szervező által országos népszavazásra javasolt […] kérdés hitelesítését megtagadja.”

A döntés indoklása szerint a népszavazás nem felel meg az Alaptörvény és a népszavazási törvény előírásainak. A Kúria szerint, ha a kérdés népszavazásra kerülne, az közvetlenül az Alaptörvény módosítását eredményezné, ami jogi problémát vetne fel.

Emellett a megfogalmazás sem volt egyértelmű sem a választópolgárok, sem a jogalkotás számára. A Kúria úgy látja, hogy a jogorvoslathoz való jog is sérült volna az indokolás hiányosságai miatt.

A KASZ korábban felhívta a figyelmet arra, hogy Lengyelországban a parlament alsóháza nagy többséggel megszavazta, hogy december 24. munkaszüneti nap legyen, hogy az emberek a családjukkal tölthessék az ünnepet.

A Jobbik egyik képviselője, Balassa Péter, tavaly már próbálkozott ezzel az ügyben az Országgyűlésben. A párt közleményében azt írta, hogy „a magát kereszténynek valló kormány meghallja és megérti a többség óhaját, és most az egyszer nem a saját, hanem a magyar emberek érdekei szerint fog cselekedni, és megszavazza a Jobbik javaslatát.”

A KASZ szerint a lengyel döntés megdönti azt az érvet, hogy Magyarországon már így is túl sok a munkaszüneti nap, és a gazdaság nem bírna el egy újabbat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy héttel a japán nő halála után elindították a nyomozást tavaly novemberi feljelentése miatt, ami szerint a volt férje halálosan megfenyegette
A nő ötször járt az V. kerületi rendőrkapitányságon, mert a volt férje halálosan megfenyegette. Nyomozás nem volt, csak most indítják meg, miután meghalt.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. február 08.



Hiába fordult a hatóságokhoz segítségért egy japán nő, volt férje mégis megölte. A rendőrség először nem indított nyomozást, csak a tragédia után kezdett vizsgálódni.

A kétgyermekes japán nő egy budapesti lakásban vesztette életét múlt hét szerdán. Ma délután barátai és ismerősei emlékeztek rá, akik elmondták, hogy nagylelkű és segítőkész ember volt. A megemlékezést követően a Patent Egyesület tüntetést szervezett.

A résztvevők azt követelték, hogy a hatóságok vegyék komolyan az ilyen eseteket, és ne maradjanak el a szükséges intézkedések.

Spronz Júlia, a Patent Egyesület jogásza így nyilatkozott az RTL híradójának: "Itt semmi nem működik, és szeretnénk, ha nem kéne végignéznünk újabb és újabb haláleseteket, miközben csak szép szólamokat hallunk, de valós intézkedések nem történnek."

A nő halála után a rendőrség közölte, hogy nem találtak idegenkezűségre utaló nyomokat, és a tragédiát ágyban dohányzás miatt keletkezett tűznek minősítették. Később kiderült, hogy az áldozat soha nem dohányzott.

Tavaly novemberben feljelentést tett a volt férje ellen, aki egy levélben halálosan megfenyegette. Az V. kerületi rendőrség azonban nem indított nyomozást.

A tüntetők először az V. kerületi rendőrkapitánysághoz vonultak, ahol a rendőrség elutasító határozatát plakátok formájában kihelyezték. Juhász Bauer Ágoston Bálint így fogalmazott: "Két kisgyermek maradt árván, pedig az édesanyjuk segítséget kért, nem egyszer, nem kétszer. Ötször járt a mögöttem látható V. kerületi rendőrkapitányságon, mert a volt férje halálosan megfenyegette."

A tüntetés végül a Parlament előtt ért véget.

A rendőrség kedden bejelentette, hogy fordulat történt az ügyben. Gál Sándor, a BRFK alezredese így nyilatkozott: "Elfogtuk a volt férjet, és előállítottuk a BRFK életvédelmi osztályára, ahol emberölés bűntett ügyében gyanúsítottként hallgattuk ki."

A 43 éves ír férfit azóta letartóztatták. A BRFK tájékoztatása szerint az elutasított feljelentés ügyében most "hivatalból nyomozást rendeltek el zaklatás bűncselekmény gyanúja miatt." Ezzel párhuzamosan belső vizsgálatot is indítottak, amelynek eredményét a jövő hétre ígérték.

A Blikk információi szerint több rendőr ellen is fegyelmi eljárás indult.

A Patent Egyesület tüntetésén petíciót is elindítottak, amelyben azt követelik, hogy minden rendőr kötelező áldozatvédelmi képzést kapjon.

A 24.hu információi szerint az ügyben már előre kitervelt emberölés gyanúja is felmerült. A Fővárosi Főügyészség eljárást indított a gyanúsított ellen. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője elmondta: "Már előre kitervelt emberöléssel gyanúsítják az ír férfit, és az ügyészség a gyanúsított jelenléte és a bizonyítás zavartalanságának biztosítása érdekében indítványozta a letartóztatását."

Az áldozat két gyermeket hagyott hátra: egy hétéves kislányt és egy tízéves fiút. A hatóságok őket nevelőszülőknél helyezték el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok: Kiszakadt Vučić elnöki autójának kereke útközben
A szerb elnök kezdetben nem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek. Az Informer televízió műsorában így nyilatkozott: „Nem történt semmi különös, ne csináljunk ebből nagy ügyet.”


Aleksandar Vučić szerb elnök közép-bánáti látogatása közben történt a váratlan baleset. Az autója éppen Mokrin felé tartott, amikor a bal hátsó kerék kiszakadt.

A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint az eset szombaton történt, és videó is készült róla. A szerb Novosti portál szerint Vučić kezdetben nem tulajdonított nagy jelentőséget a történteknek. Az Informer televízió műsorában így nyilatkozott: „Nem történt semmi különös, ne csináljunk ebből nagy ügyet.”

Később részletesebben is beszélt az incidensről. Elmondta, hogy a melencei látogatása után indult Mokrinba, közvetlenül a kikindai nagygyűlés előtt.

„Több magyarázatot is adhatok. Tehát az abroncs szétrepedt, vagy kidurrant a gumi az összes szövettel együtt, vagy Isten tudja, hogyan. Ez az illetékes hatóságokon áll, hogy megállapítsák, és meg is fogják”
– mondta Vučić.

Az elnök végül másik autóba ült, és folytatta útját a következő programjára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk