HÍREK

Török Gábor: Az ellenzék önerőből sohasem fogja legyőzni Orbán Viktort

Az elemző szerint egyre kevésbé gondolja normális ember azt, hogy politikusként neki érdemes lenne részt venni ebben a rendszerben.

Link másolása

2014-ben és 2018-ban még lett volna esélye az ellenzéknek a kormányváltásra, de ma már nincs - mondta Török Gábor elemző a Telexnek adott interjújában.

Török szerint

a Fidesznek még most is jelentős előnye van a teljes népesség körében, ezért a veszélyt nem az ellenzék, hanem a gazdasági, nemzetközi tér, vagy „épp az udvaron belüli” problémák jelenthetik.

A hatalmi struktúra úgy van felépítve, hogy az ellenzék irányából veszély nem érkezhet - tette hozzá.

A felépített hatalomgyár „kiválóan végzi a dolgát, és értelmezi át a dolgokat”. A „Fidesz semmi mást nem csinál a választás óta, csak előkészít", és ha bármilyen gondja lenne, mindig lesz rá magyarázat, és amíg ezt tudják nyújtani, addig mindig megvédhető lesz a saját pozíciójuk az emberek fejében - mondta.

Szerinte a párt akkor kerülhet bajba, „ha a kormányoldal hibát követ el”, félrekezeli a gazdaságot, vagy nemzetközi problémája lesz, vagy belső válság alakul ki. Éppen ezért:

külső okok vezethetnek a Fidesz bukásáig, önerőből az ellenzék nem fogja megnyerni a választást soha

– mondta Török Gábor.

Az elemző úgy véli, hogy soha nem volt ekkor hatalma a Fidesznek és jelenleg „a legsikeresebb és legpótolhatatlanabb tagja ennek a kormánynak Rogán Antal”.

Az unióval való kapcsolatról is beszélt. Szerinte az EU megtalálta, mi fáj legjobban Magyarországnak, ezért a forrásmegvonással próbálja elérni, hogy a nekik fontos ügyekben a kormány másképp döntsön. De nem hiszi, hogy az unió célja Orbán megbuktatása lenne.

Az orosz kapcsolatokról úgy vélekedett, hogy Orbánék nem szakítottak a korábbi orosz-politikával, csak kis korrekciókat hajtottak végre.

A gazdasági helyzet azonban "még az udvaron belül is okozhat feszültségeket”. Most van három-négy olyan érdekkör, amelyek küzdelme élesebb, mint korábban.

„Ezek az érdekkörök felismerték, hogy csak egymástól tudnak forráshoz jutni”,

de a miniszterelnök ügyel arra, hogy rend és káosz legyen egyszerre ezen a területen.

Az ellenzék szerepét is értékelte. A szakértő szerint „az ellenzék nem releváns része a magyar politikai berendezkedésnek". Egyedül a DK árnyékkormányában szerinte van innováció, ez a párt "mutat néha időnként politizálási jeleket”, mellettük az LMP-nél lát még valami hosszútávú tervet. De a kis mókuskerékből nem tudnak kitörni - vélekedett.

Török szerint egyre kevésbé gondolja normális ember azt, hogy politikusként neki érdemes lenne részt venni ebben a rendszerben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Putyint már két aktatáskás férfi kíséri mindenhova, az egyikben az atomkódok lehetnek
Az orosz elnök legutóbb csütörtökön jelent meg egy ünnepségen a titokzatos fekete aktatáskás férfiak kíséretében.

Link másolása

Két titokzatos, aktatáskát cipelő férfi társaságában jelent meg csütörtökön Vlagyimir Putyin a szovjetek sztálingrádi győzelmének 80. évfordulója alkalmából szervezett volgográdi ünnepségen.

Szakértői vélemények alapján a hozzá közelebb helyezkedő táska golyóálló pajzsot rejthet, melyet szükség esetén az orosz elnök elé tartanak, míg a másikban a nukleáris fegyverek indítókódjai lehetnek,

írja a The Sun.

A két aktatáskás férfi állítólag minden hivatalos útjára elkíséri az elnököt. A Putyinhoz közelebb helyezkedő férfit az ukrajnai háború kezdete óta már többször is lefotózták az orosz elnök közelében.

Az oroszul egy kaukázusi hegy után Cheget névre keresztelt atomkoffert a nyolcvanas években fejlesztették ki, de csak 2019-ben mutatták be a tartalmát a világnak egy tévéműsorban. A táskából három készült, ezek közül hurcolja az egyiket rendre Putyin mögött a férfi.

Egyre több jel utal arra, hogy az ukrajnai invázió kezdetének évfordulóján valamire készülnek az oroszok. Nemrég azt közölték, hogy olyan dolog fog történni, ami „magára vonja majd a világ figyelmét”. Szakértők szerint azonban kicsi az esélye egy nukleáris fegyver bevetésének.

Katonai szakértők szerint az is elképzelhető, hogy Oroszország újabb félmillió katonával készül lerohanni a Ukrajnát. Szergej Lavrov külügyminiszter csütörtöki beszédében úgy fogalmazott, hogy Moszkva az ukránbarát események beárnyékolására készül február 24-én.

Az oroszok a feltételezések szerint Kelet- és Dél-Ukrajnában terveznek előrenyomulást. Kijev is úgy tudja, hogy az offenzíva a február 24-i évfordulón vagy annak környékén kezdődhet. Az ukránok arra készülnek, hogy a következő néhány hét döntő lehet a háború végkimenetelét illetően, ezért is próbálnak minél több nehézfegyvert felhalmozni a nyugati országok segítségével.

A készülődő orosz támadás hírét Jens Stoltenberg is megerősítette. A NATO-főtitkár 200 ezerre becsüli az Ukrajnába induló orosz katonák számát, miközben az orosz média korábban 700 ezer katona bevetéséről adott hírt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Pankotai Lili: „Egy kivételével egy tanár sem lett volna hajlandó velem dolgozni”
Tudta, hogy lesznek reakciók a szókimondó beszédére, de a teljes ellehetetlenítésre nem számított.

Link másolása

Pankotai Lili a Reggeliben volt vendég péntek reggel.

Elmondta, hogy az október 23-i tanártüntetésen elmondott, szókimondó beszéde után egy hét leforgása alatt rengeteg minden megváltozott az életében. Ugyan önként jött el korábbi iskolájából, a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumból, de úgy érezte, hatalmas volt rajta a nyomásgyakorlás. Azóta pert is indított a középiskola ellen.

„Mártírt nem szerettek volna belőlem csinálni azzal, hogy kirúgnak. Mivel minden iskolaszabályzatot betartottam, iskolán kívül mondtam el a beszédem, lényegében semmilyen szabályt nem szegtem, szóval nem is tudtak volna”

- mondta.

Jelenleg a budapesti Alternatív Közgazdasági Gimnáziumba jár. A pécsi gimnázium elhatárolódott tőle. A vezetőség tartott egy szavazást arról, hogy hajlandók-e vele együtt dolgozni a tanárok.

„Az igazgató úr elmondása szerint egy ember kivételével senki nem lett volna hajlandó”

- árulta el. Utolsó cseppnek érezte, hogy ezt közölték vele is.

Ennek ellenére ugyanúgy elmondaná azt a bizonyos beszédet, mert a gondolatai nem változnak meg csak azért, mert félelemben akarják tartani, vagy mert ellehetetlenítenek.

Az osztálytársai sem örültek neki, hogy elmegy, de csak négyszemközt merték neki elmondani a véleményüket a diákok és a tanárok is. Szerinte a többiek féltek, és ezt csak megerősítette, ahogy vele bántak, például hogy nem akarták elvinni osztálykirándulásra.

Tudta, hogy lesznek reakciók a beszédére, de azt nem gondolta volna, hogy ilyen szélsőséges lesz.

„Szerintem a diákok azok, akiknek ugyanúgy van valahol félnivalójuk, viszont akár a korukból adódóan, akár abból, hogy ők már nem akarnak ebben élni, és ők még nem szoktak hozzá ahhoz, hogy ez van, és ezt el kell fogadni”

- mondta el véleményét arról, hogy szerinte a diákok miért bátrabbak sokszor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megváltozik több tévécsatorna neve is
Megújul a TV2 portfóliója, ennek köszönhetőek a névváltoztatások.

Link másolása

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának adatbázisából elérhető adatok alapján

a Spíler1 a TV2Sport, a Spíler2 a TV2Sport+, míg a TV2Play Premium keretében elérhető Spíler Extra a TV2SportMax nevet veszi fel

- írja a Media1 a ReklámInvázió nevű blog alapján. A névváltoztatást decemberben jegyezték be, és várhatóan még idén megtörténik.

A blog szerint még egy októberi, Big Picture nevű konferencián derült ki, hogy

a 2010-ben indult Fem3 megszűnik, helyette pedig elindul a TV2 Klub, valószínűleg szintén meg ebben az évben.

A Média1-nek korábban Pavel Stanchev, a TV2 Média Csoport vezérigazgatója többek között azt nyilatkozta, hogy a csatornaportfólió megújulásának részeként névváltoztatásokra is sor fog kerülni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán: „Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!”
A miniszterelnök arra reagált így, hogy már az Európai Bizottság és az Európai Néppárt elnöke is a határvédelem megerősítésével reagálna a migrációs nyomásra.

Link másolása

„Ursula von der Leyen és Manfred Weber megerősítenék az EU határvédelmét. Na, ugye! A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!”

- írta ki péntek kora délután Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookra.

Kommentben linkelt egy cikket arról, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén kijelentette, hogy Európa érdeke az erős külső határok biztosítása a migrációs nyomás miatt.

„A legégetőbb problémák jelenleg a Bulgária és Törökország közötti szárazföldi határon vannak. Megerősíthetjük megfelelő infrastruktúra létrehozásával, felszerelésekkel, például drónokkal, radarokkal és egyéb felügyeleti eszközökkel, ahogyan azt az elmúlt években Romániában, Spanyolországban, Görögországban és Lengyelországban tettük. A FRONTEX jelenlétét is növelhetjük” - mondta von der Leyen.

„Kivételes esetekben kerítésekre is szükség van. Az uniónak tudnia kell finanszíroznia az ilyen lehetőségeket”

- nyilatkozta Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke.

Azonban volt, akinek nem tetszett ez a lehetőség.

„Nem válhatunk Európa erődjévé, de meg kell védenünk a szolidaritás Európáját. Miután Weber úr drótkerítésekről és falakról beszélt, nehéz megérteni, hogy amire szükségünk van, az a megértés. Nagyon nehéz. Még a Bizottság elnöke is megemlítette ezt. Az előttünk álló problémákkal a szolidaritást és az európai értékeket szem előtt tartva kell megküzdenünk” - mondta Iratxe Garcia európai parlamenti képviselő, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET: