A Nézőpont Intézet pedig a Fidesz előnyét hozta ki.
A két kutatást összevetve politikai elemző azt írta:
"Közel három hónap után újra publikált pártpreferencia adatokat a Nézőpont. Így pár napon belül ismét megcsodálhatjuk a két világot:
- a Mediánnál a teljes népességben 33-29 a Tiszának
- a Nézőpontnál a teljes népességben 37-25 a Fidesznek
Nincs az a hibahatár, amelyben a kettő egyszerre lehetne igaz"
- írta bejegyzésében.
A Publicus Intézet most közölte legutóbbi kutatását, amely szerint a teljes népességben a Tisza Párt 28, a Fidesz 26 százalékon áll, míg a biztosan szavazó pártválasztóknál a Tisza szintén 2 százalékkal előzi a Fideszt (41-39).
Fotók: Már gyülekeznek az emberek Orbán Viktor ünnepi beszédére
A miniszterelnök a Múzeumkertben mond beszédet március 15-én. A nézők kokárdákkal, nemzeti színű szalagokkal és zászlókkal érkeznek az egyébként esős, borongós időben az állami ünnepség helyszínére.
Délelőtt megkezdődtek a március 15-i programok Budapesten. Reggel 9 órakor ünnepélyesen felvonták Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren, ahonnan 9.30-kor ünnepi huszármenet indult a Nemzeti Múzeumhoz.
Az állami ünnepség 10 óra 30 perckor, a menet megérkezése után kezdődik a Múzeumkertben. Az ünnepség részeként beszédet mond majd Orbán Viktor is.
A helyszínen már most gyülekeznek az emberek. Kokárdákkal, nemzeti színű szalagokkal és zászlókkal érkeznek az egyébként esős, borongós időben a Múzeumkerthez.
Délelőtt megkezdődtek a március 15-i programok Budapesten. Reggel 9 órakor ünnepélyesen felvonták Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren, ahonnan 9.30-kor ünnepi huszármenet indult a Nemzeti Múzeumhoz.
Kecskeméti László, a Fidesz-KDNP józsefvárosi politikusa bejelentette, hogy kilép a pártból, és független képviselőként folytatja munkáját.
„A mai napon a FIDESZ-KDNP józsefvárosi elnökségét tájékoztattam, hogy fennálló párttagságomat megszüntetem, közéleti tevékenységemet a továbbiakban független képviselőként folytatom”
A politikus az utóbbi időben az önkormányzati bérlakása miatt került a figyelem középpontjába. Nemrég ugyanis kiderült, hogy 2019-ig kedvezményesen bérelt egy önkormányzati szolgálati lakást, amelyet a szolgálati ideje lejárta után sem adott vissza. Az önkormányzat szerint már öt éve nem lett volna jogosult az ingatlan használatára, és szociális helyzete sem indokolta, hogy önkormányzati lakásban éljen. A vagyonnyilatkozata alapján havi 1,8 millió forintos összjövedelme volt, mégis azt mondta, hogy nem tudja megoldani családja lakhatását.
A politikust aztán bírósági ítélet kötelezte a kiköltözésre, aminek végül csak idén januárban tett eleget. Január végén Kecskeméti ugyan visszaadta a lakást, az önkormányzat azonban azzal szembesült, hogy még a konnektorokat is kiszerelte és az ajtófélfákat is elvitte.
A kerület alpolgármestere ezután arra kérte, hogy mindent vigyen vissza, hiszen az általa beszerelt és lecserélt dolgok értékét lelakhatta. Később Kecskeméti külön videóban olvasta fel a lakásbérleti szerződése erre vonatkozó részét, azzal érvelve, hogy minden olyasmit a helyén hagyott, amit a szerződés előírt.
Az ügy legutóbbi fordulata az volt, hogy Kecskeméti a Facebookon arról posztolt: pótolja a hiányzó kapcsolókat és dugaljakat, valamint visszaszállítja az általa leszerelt ajtókat is. Mint írta, azért nem az eredeti okosotthon-kapcsolók és dugaljak kerülnek vissza, mert ezeket, valamint a szerinte méretre szabott és beépített harmonikaajtókat, gardróbot és konyhabútort az új otthonában fogja használni. Később ígéretet tett arra, hogy helyreállítja a lakást.
Kecskeméti László, a Fidesz-KDNP józsefvárosi politikusa bejelentette, hogy kilép a pártból, és független képviselőként folytatja munkáját.
„A mai napon a FIDESZ-KDNP józsefvárosi elnökségét tájékoztattam, hogy fennálló párttagságomat megszüntetem, közéleti tevékenységemet a továbbiakban független képviselőként folytatom”
Már hivatalos: a Várba költözik a Belügyminisztérium
A Belügyminisztérium abba az épületbe költözik, amit eredetileg a Pénzügyminisztérium igényeinek megfelelően alakítottak át, mielőtt beolvadt a Nemzetgazdasági Minisztériumba.
A minisztérium új épülete a budavári Mátyás-templom mellett található. Korábban a Pénzügyminisztérium működött benne, és az elmúlt időszak tervei szerint oda is költözhetett volna vissza. A jelentős átalakításokat és bővítéseket azért végezték el, hogy az épület alkalmas legyen egy nagy létszámú minisztérium befogadására. Viszont időközben a tárca megszűnt, és beolvadt a Nemzetgazdasági Minisztériumba, így végül a Belügyminisztérium költözik az épületbe.
Az épület teljes újjáépítése eredetileg 55 milliárd forintra volt tervezve, azonban végül nettó 69,2 milliárd forintba került. A kivitelezést a West Bau Hungária Kft. és a Garage Kft. konzorciuma végezte, az előbbi cég tulajdonosa Paár Attila, aki korábban Tiborcz István üzlettársa volt.
Azt egyelőre nem tudni, hogy az összes munkatárs elfér-e az épületben. Az viszont biztos, hogy a költözéssel együtt a Belügyminisztérium eddigi, V. kerületi épülete elveszíti műemléki besorolását. Így az ingatlan értékesíthetővé válik, de arról egyelőre nincs információ, hogy mi lesz a sorsa.
A péntek esti Hivatalos Értesítőben szereplő cím alapján egyértelművé vált, hogy a Várba költözik a Belügyminisztérium.
Pintér Sándor belügyminiszter ugyanis egyetlen sornyi utasításban átírta az eddigi V. kerületi József Attila u. 2-4. címet Szentháromság tér 6.-ra