HÍREK
A Rovatból

Tordai Bencét és Jámbor Andrást is elrángatták a rendőrök, egy idős nő kilakoltatását próbálták megakadályozni a Belvárosban

Bár a fideszes polgármester is megszavazta a moratórium meghosszabbítását, most mégsem adott halasztást a kilakoltatásra. Karácsony Gergely is üzent Szentgyörgyvölgyi Péternek.

Link másolása

Egy 67 éves, egyedülálló, krónikus beteg idős nő kilakoltatását próbálták megakadályozni a Város Mindenkié csoport aktivistái az V. kerületben – írja a Mérce. Belváros-Lipótváros Önkormányzata annak ellenére rendelte el a kilakoltatást, hogy

a kerület fideszes polgármestere, Szentgyörgyvölgyi Péter is megszavazta szeptember végén a Fővárosi Közgyűlésben a kilakoltatási moratórium önkéntes meghosszabbítását célzó javaslatot.

A kilakoltatás elleni civil fellépésben részt vettek Jámbor András, Tordai Bence és Csárdi Antal országgyűlési képviselők is. Jámbor később a Facebook-oldalán azt írta, hogy 40 perc alatt a rendőrök 4 embert – köztük őt és Tordai Bencét – tudtak kiszedni, de 20 aktivista társuk akkor még fent volt, köztük Csárdi Antal is, akit „egyelőre nem tudnak lehámozni a korlátról”.

(Jámbor András korábbi élő bejelentkezését itt tudod megnézni.)

A Mérce azt írta, hogy a rendőrök folyamatosan emelték ki az aktivistákat az élőláncból, akik közben azt skandálták: „Ne tegyétek utcára Zsuzsát!” és „Ne legyetek kegyetlenek!”

A tudósítás szerint

a végrehajtó átadta az aktivisták érveit Szentgyörgyvölgyi Péternek, de a fideszes polgármester nem adott felfüggesztést, sem halasztást a kilakoltatás végrehajtására.

Karácsony Gergely Facebook-bejegyzésében is arra emlékeztetett, hogy a fideszes polgármester is megszavazta a Közgyűlésben az említett határozatot, és felszólította Szentgyörgyvölgyi Pétert, hogy tartsa magát a szavazatához, és „a kilakoltatást állítsa le”.

„Nagyon remélem, hogy ez csak valami félreértés: azt a politikai vitáink ellenére sem gondolnám egyetlen budapesti polgármesterről sem, hogy egyik héten megszavazza a kilakoltatások leállítását, majd következő héten maga lakoltatja ki egy rászoruló lakosát”

– írta a főpolgármester.

FRISSÍTÉS: Cikkünk megjelenése után a Belváros Önkormányzata közleményt küldött szerkesztőségünknek.

Ebben azt írják, az V. kerületben lakáskiürítési végrehajtásra csak a legvégső esetben kerül sor, és mindent megtesznek ennek elkerülésére, amennyiben az érintett együttműködik az önkormányzattal. Folyamatban lévő hatósági ügyekre – így a jelen lakáskiürítési végrehajtásra – a polgármesternek nincs ráhatása. Mint írják, ebben az esetben a lakáskiürítési eljárást nem csupán a felgyülemlett díjhátralék tette elkerülhetetlenné, hanem az is, hogy a bérlő egyáltalán nem működött együtt sem a lakóközösséggel, sem az önkormányzattal. Emellett „a közösségi együttélés legalapvetőbb szabályainak sem tesz eleget, ezáltal megkeserítve a társasház lakóinak mindennapjait”.

A közleményben részletesen is indokolják a kilakoltatást:

„A bérlő lakáshasználati díja 1.814 Ft/hó, amelyből 150.454 Ft hátralékot halmozott fel, ami kb. 7 évnyi díjnak felel meg. Ez azt jelenti, hogy a bérlési időtartamának 2013. júliusi kezdete óta túlnyomórészt egyáltalán nem fizette meg a lakáshasználati díjat. Emellett Belváros Önkormányzata fűtési díjhátralékra már 304.779 Ft-ot fizetett ki a társasház felé a bérlő helyett, aki idén még egyetlen havi fűtésdíjat sem teljesített, aktuális hátraléka 78.339 Ft. Mindeközben Belváros Önkormányzata 2013 augusztusától a mai napig összesen 2.723.000 Ft szociális támogatást nyújtott a bérlő számára.

A társasház közös képviselője több alkalommal élt már panasszal a bérlő közösségi együttélés legalapvetőbb kritériumainak sem megfelelő viselkedésére. 2020.07.21-én a társasház közös képviselője jelezte, hogy csatorna elzáródási probléma miatt szükséges lenne a szakemberek bejutása a lakásba. A bérlő többszöri felszólítás ellenére sem biztosította a bejutást, így a szomszédos magántulajdonú lakásban a probléma a mai napig fennáll. 2022.09.06. a közös képviselő az önkormányzati lakásból történő ázás miatt fordult ismét az önkormányzathoz, a bérlő a bejutást ezúttal is akadályozta. Majd a közös képviselő közegészségügyi eljárás megindítását kérte (képekkel bizonyítva a szükségességét), mivel a bérlő a háztartási hulladékát a padlástérben és a lakáshoz tartozó tárolóban gyűjti. Ez járványügyi problémákat és többletköltséget okoz a társasháznak.

A bérlő 2022. szeptember 22-én kelt végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmét a bíróság elutasította. »A bíróság álláspontja szerint a kötelezettnek több éve volt arra, hogy lakhatásának körülményeit rendezze, a végrehajtási eljárásban a továbbiakban nincs lehetőség arra, hogy a felfüggesztéssel az eljárás tovább húzódjon, mert – a bíróság meglátása szerint – ha a kötelezett az elmúlt években nem tett intézkedéseket helyzetének javítására, így még további hat hónap alatt nem várható, hogy ez be fog következni«.”

Azt is közölték, hogy az önkormányzatnak az Oltalom Karitatív Egyesülettel ellátási szerződése van, ott tudnak szállást biztosítani a bérlőnek, ha együttműködik velük.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg” – Magyar Péter visszaszólt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, miután vizsgálat indult ellene
Szerinte Lánczi Tamásnak arról kéne érdeklődnie, hogy „Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba”.

Link másolása

Magyar Péter is reagált arra hírre, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított ellene egy, a Magyar nemzetben csütörtökön megjelent cikk nyomán. A lap arról írt, hogy Magyar mögött a Datanet áll.

Ezt abból vezetik le, hogy a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan cég szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

Magyar Péter a vizsgálattal kapcsolatban azt írta a Facebook-oldalán csütörtök délután:

„Friss hír, hogy az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal havi ötmillió forintért kitartott elnöke, Lánczi Tamás vizsgálatot indított velem kapcsolatban, külföldi befolyásolási kísérlet miatt.

Kedves Tomi,

Örülök, hogy megdolgozol a pénzedért. Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg, akár az Állami Számvevőszék elnökével (havi 6,5 millió forint) közösen és érdeklődjetek náluk, hogy évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél, illetve, hogy Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba, de még a franciába is.

Várom a hívásodat, MP”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Százezer forintnyi árúval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vizsgálatot indított Magyar Péter ellen a Szuverenitásvédelmi Hivatal
Egy a Magyar Nemzetben megjelent cikk alapján, amiben arról írtak, hogy a Datadat áll Magyar Péter mögött.

Link másolása

Vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal a magyar sajtóban megjelent külföldi finanszírozási kísérlet gyanúját felvető információk alapján - írta a szervezet az MTI-hez eljutott csütörtöki közleményében. A hivatal a Magyar Nemzet csütörtökön napvilágot látott információi alapján indítja meg a vizsgálatot.

A lap arról írt: a Datadat áll Magyar Péter mögött, mivel a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan céget szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal szerint mivel felmerül a gyanúja annak, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör és kapcsolati háló”, amelyik a 2022-es országgyűlési választások előtt Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt mozgalmát támogatta és „megpróbálta a magyar törvényeket kijátszva befolyásolni a magyar választásokat”, valamint több európai uniós kampányban is aktív szerepet vállalt, jelenleg ismét a magyar választásokat „vette célba”.

A hivatal azt is hozzátette, hogy az érdekkör céghálójának tagjaival szemben több büntetőeljárás is folyamatban van.

„A vizsgálatot az ügy feltárásáért indítja a Szuverenitásvédelmi Hivatal” - írták.

Az Átlátszó egyébként idén is kikérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy melyik sajtótermék mennyi sajtó-helyreigazítási és személyiségi jogi pert vesztett a múlt évben. A legtöbb, összesen 7 sajtópert a Magyar Nemzet vesztette el.


Link másolása
KÖVESS MINKET: