Sajátos módon kért bocsánatot Sára Botond a józsefvárosi önkormányzattól, arra azonban nem számított, ami végül történt
A budapesti főispán hajnali 4 órakor posztolta a bíróság által meghatározott szöveget, majd néhány óra leforgása alatt még gyorsan kitett hat másik bejegyzést is.
Sára Botond budapesti főispán sajátos módon tett eleget a bíróság kérésének, azonban végül nem egészen úgy sült el a művelet, ahogy azt a fideszes politikus elképzelte.
Történt ugyanis, hogy a bíróság egy korábbi hazugsága miatt arra kötelezte, hogy törölje a Facebook-bejegyzést, amelyben azt állította, hogy „LMBTQ-propaganda” zajlik a józsefvárosi óvodákban és legalább harminc napig nyilvánosan posztolja az alábbi szöveget:
2021. július 22. napján a Facebook oldalamon megjelent írásomban valótlanul állítottam, hogy a józsefvárosi óvodákban hónapok óta LMBTQ-propagandát folytatnak. Ezzel megsértettem a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatának jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát, mely jogsértést a bíróság megállapította. A jogsértés miatt ezúton bocsánatot kérek Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatától.
Ügyvédje korábban ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy szerinte „a politikusoknak nincs olyan kötelessége, hogy a társadalom tagjait valós, ellenőrizhető és alátámasztható körülményekről tájékoztassák”.
Sára Botond a bejegyzést végül szombaton hajnali 4 órakor tette közzé, azonban nem sokáig hagyta, hogy ez szerepeljen az idővonala elején:
még hat bejegyzést tett ezután közzé fél óránként, köztük egy videót és egy közös képet a család új kutyájával.
A fideszes politikusnak korábban egy hét alatt jött össze akkora posztmennyiség, mint most néhány óra alatt.
A cseles megoldás azonban nem úgy sült el, ahogyan azt Sára szerette volna, hamarosan ugyanis annyi reakció és komment érkezett a bocsánatkérő poszt alá, hogy ezzel sokkal több emberhez jutott el, mintha csak az ilyenkor szokásás módon tett volna eleget a bíróság döntésének.
Ráadásul innentől kezdve minden posztja alatt van legalább egy ember, aki bekommenteli a bocsánatkérést, így még több emberhez fog eljutni az elkövetkező napokban az eltitkolni kívánt szöveg.
(via Telex)