hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Tölgyessy Péter: „Márki-Zay nagyon sikeresen tudott eladni reményt”

A politológus szerint sokan érezhetik, hogy nagyon régóta nem történt ilyen fontos dolog a politikában. A Partizán választási műsorában azt mondta, Magyarországot is elérte az elitellenes politika sikere.

Link másolása

hirdetés

"Nagyon nagy győzelem" - mondta Tölgyessy Péter az előválasztási eredményre, aki szerint fél évvel ezelőtt ebből semmi sem volt látható.

"Megdöbbentő az eredmény. A nyári mérések egyszámjegyűre mérték Márki-Zay Pétert. Innen feljönni, bejutni az első három közé és fordítani, ez rendkívüli."

Tölgyessy Péter szerint Márki-Zay nagyon sikeresen tudott eladni reményt. Akik elmentek szavazni, most nagyon boldogok.

"Nagyon régóta nem történt ilyen fontos dolog. Magyarországon rettenetes politikai állóháború van, sárban, mocsokban, halottak között lövik egymást hatalmas ágyukkal. Most benne van a lehetőség, hogy jelentős fordulat következzen be, de benne van a romlás lehetősége is."

"Mozgóháborúvá változik az eddigi állóháború."

Tölgyessy azt mondja, új dolog kopogtatott be. Ami történt, az az elitellenes politikai sikere. Az összes nyugati demokráciát kísérti ez kísérti.

hirdetés

Ez nem jobb vagy baloldal, az összes fennálló politikai elitelennesség jelenik meg Márki-Zay mondanivalójában.

A normál demokráciákban egy ilyen szereplő pártháttér nélkül a közelébe se juthat egy ilyen tisztségnek. Az egész világ válságban van, és mindenhol megjelentek az ilyen politikusok, nálunk utoljára.

Az elitek futóbolondnak nevezik az ilyen jelöltet, mert például inkoherens az, amit mond. Holott a hétköznapi ember gondolkodásában jókora inkoherencia van. Pont az teszi hitelessé, hogy "úgy beszél, mint mi."

Márki-Zay Péter óriási erővel tudott hitet, reményt adni.

Dobrev Klára indulásakor azt gondolta, ő komoly játékos. Karácsony mellett sok százmillió forint volt, óriási kampány, hatalmas csapat. Márki-Zay gyakorlatilag családi alapon csinálta. Ráérzett bizonyos dolgokra, bekopogtatott és hozta ezt az eredményt.

"Sajnos ott van az emberben az ijedelem is, mert az utolsó 5-10 évben nem hozott sikert az ilyen politika" - tette hozzá Tölgyessy Péter.

Az ilyen jelölt szerinte óriási támogatottsággal tör be, aztán egy ciklust él meg, jó példa erre Ukrajna, Olaszországban az 5 csillag mozgalom, Donald Trump. "Nem állítom, hogy ez következik be Magyarországon, de látni kell, mi volt máshol ennek a jelenségnek a sorsa."

Márki-Zay Péter ugyanakkor rettenetes harcokra számíthat a politológus szerint, amiben rászorul a pártokra, a baloldali progresszióra és a Jobbikra is.

"Ha valaki ellen lehet elitellenes politikát csinálni, az épp Orbán Viktor. Márki-Zay Péter kezében olyan fegyverek vannak, amik a miniszterelnökre is veszélyesek. Tökéletesen érti az átlagpolgárok hangulatait. Érti ezt Orbán Viktor is, de mögötte ott van 12 év kormányzás, ami alatt rengeteg ellenfelet szerzett."

"Márki-Zay Péter problémáját abban látom, hogy most a baloldali blokk vezetője lett, aki identitásában egy jobboldali politikus." A listaállítás körül Tölgyessy Péter szerint csúnya veszekedés lesz, de azt nem vihetik ki a nyilvánosság elé. Ugyanakkor ha nem győznek, megvan a bűnbak, ha győznek, az összes probléma előjön. A magyar baloldal százvalahány éves képződmény, erős identitást jelent. Ebből rengeteg problémája lesz Márki-Zaynak.

A Fidesznek ki kell találnia, mit kezd vele. A gyurcsányozás nem elég. A Fidesznek nehezen megy az új helyzethez való igazodás.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Gyurcsány bevallotta, hogy „ő volt”, és ezzel megint letarolta az internetet

A volt miniszterelnök a kommentszekcióban és az Instagramon sem állt le a trollkodással.

Link másolása

hirdetés

Szűkszavú, de a mai nap történéseit követők számára világos poszttal jelentkezett kedd délután Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke, ugyan nem írta meg, de egyértelműen Völner Pál, vesztegetéssel vádolt igazságügyi államtitkár botrányára célozhatott akkor, amikor csak annyit írt:

„Nem érdemes sokáig elemezni: bevallom, én voltam:))”

A volt miniszterelnök az államtitkár mai botrányán túl finoman utalt a kormánypárt mindent letámadó kommunikációjára, ami szerint szinte mindenért „Gyurcsány a hibás”.

A politikus posztja alatt nem kevés lájkot gyűjtött Hont András publicista hozzászólása is, aki csak annyit kérdezett: „Klára tud róla?”.

hirdetés

A volt miniszterelnök nem állta meg, hogy válaszoljon a kérdésre. Mint írja:

„Ő mindenről tud. Sőt. Leginkább ő. Sötétben beszélgetünk. Csak sötétben. Meg Apró Piroskával. Így működik ez a Szemlőhegyen.”

Gyurcsány az Instagram-oldalán is odaszúrt egyet a kormánypárti képviselőnek. Ehhez a Mandiner egy korábbi cikkét használta fel. Ennek (vendég)szerzője éppen Völner Pál, aki a Gyurcsány a börtön kapujában címet választotta írásának. Ehhez a képhez írta a DK elnöke, hogy: „Igen Pali. És nem süt be a nap. Majd mesélj.”


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

„A halottszállítók már nem is számolják, hány ilyen esethez mennek ki” - Az otthonában találtak rá a covid miatt elhunyt, oltástagadó nőre

A nő testvére elmesélte, hogy hiába könyörögtek neki, sem az oltást nem kérte, de a betegség tüneteinek jelentkezésekor tesztet sem csináltatott.

Link másolása

hirdetés

A lakásában találtak rá a Covid-fertőzés következtéen meghalt 45 éves nőre - írja a Blikk.

A lap egyik olvasója mesélte el, hogy ő törte rá az ajtót a testvérére, miután az napokig nem jelentkezett.

"Múlt héten pénteken meghalt a húgom 45 évesen a Covid-19 miatt, és ami különösen szomorú az esetében, hogy nem volt hajlandó elfogadni, hogy covidos lehet, nem is oltatta be magát koronavírus ellen".

A férfi elmondása szerint a nő akkor már több hete beteg volt, de nem vizsgáltatta meg magát. Az utolsó héten már egyedül maradt, mert édesanyjuk kórházba került. Az idősebb nő két oltás után betegedett meg, nem került lélegeztetőgépre, de egyik veséje leállt.

A lánya azonban nem volt hajlandó még tesztet sem csináltatni, mikor a tünetei jelentkeztek. Bár a családban több orvos is van, és ők is mondták a nőnek, hogy oltassa be magát, ő hajthatatlan volt.

"A húgommal múlt hét hétfőn már üvöltöttem, hogy legalább a Jansent vegye fel, mert egy oltás és túl van rajta, de hiába. Mégis egy negyven év feletti nővel mit lehet kezdeni, ha nem akar megtenni valamit"

– mesélte.

hirdetés

A férfi arról is beszélt, hogy

"a halottszállítók megemlítették nekem, hogy olyan sokan halnak meg otthon Covid miatt, hogy már nem is számolják hány esethez mennek ki".


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Karácsonyozás és gyurcsányozás kíséretében szavazta meg a Fidesz Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését

A nagyobbik kormánypárt azt mondja, a Városháza eladása vagy Soros György és Bige László „piszkos pénzének” elfogadása ügyében nem látnak hasonló lépést a baloldaltól.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk a Völner Pál igazságügyi államtitkár körül kirobbant botrányról, aminek következtében a politikus énytelen volt lemondani tisztségéről. Legutóbb ellenzéki oldalról Karácsony Gergely követelt vizsgálatot és Gyurcsány Ferenc "trollkodott" az ügyben a Facebookon.

Délután a Fidesz sajtóközleményben jelentette be, hogy megszavazzák Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését.

„A kormánypártok meg fogják szavazni Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését, mert tisztáznia kell magát az igazságszolgáltatás előtt és örülünk, hogy ezt ő maga is így érzi és azonnal lemondott”

– írja közleményében a nagyobbik kormánypárt, de gyorsan hozzá is teszik: hasonló konzekvenciának a baloldalon nyomát sem látják. „A baloldalon hasonló esetben a nyomát sem látjuk annak, hogy készek lennének tisztázni a Városháza-botrányt vagy bármelyik másik korrupciós ügyüket. Karácsony Gergely hetek óta menekül, miközben mára egyértelmű, hogy a Városházán maffia működik, és a baloldali pártok jutalékos rendszerben árusítják ki a fővárosi ingatlanvagyont a Gyurcsány-Bajnai holdudvarnak. Az is kiderült, hogy a baloldalt Soros és idegen hatalmak pénzelik, a kijelölt miniszterelnök-jelöltjük pedig többek között Bige László piszkos pénzén kampányol” – teszik hozzá.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Karácsony Gergely a Völner-ügyről: „vizsgálni kell, nyerészkedtek-e ezek a gazemberek még az eladósodott emberek kilakoltatásán is?”

„A korrupció minden formája visszataszító, de az, amikor a kiváltságosok érdekében a kiszolgáltatottakon nyerészkednek, az a visszataszító korrupciót is még visszataszítóbbá teszi” - írja a főpolgármester.

Link másolása

hirdetés

Sorra szólalnak meg a politikusok is a Völner-ügy kapcsán. Mint azt mi is megírtuk, az Ügyészség szerint megalapozott a gyanú arra, hogy Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Az ellenzéki pártok közül többen is a politikus közvetlen felettesének, Varga Judit miniszternek a lemondását is felvetették.

A miniszter-helyettes lemondása kapcsán Karácsony Gergely is megszólalt. Felvetette, hogy a Völner-vizsgálat részeként a kilakoltatások ügyét is meg kéne vizsgálni. Mint írja:

hirdetés
"A korrupció minden formája visszataszító, de az, amikor a kiváltságosok érdekében a kiszolgáltatottakon nyerészkednek, az a visszataszító korrupciót is még visszataszítóbbá teszi."

A főpolgármester felveti:

"A korrupcióból rendszert építő Orbán-kormány friss kenőpénzes botrányában ezt is vizsgálni kell: nyerészkedtek-e ezek a gazemberek még az eladósodott emberek kilakoltatásán is?

Az Orbán-kormány igazságügyi államtitkárának korrupciós ügyében a magától értetődő lemondás nem ad választ a legfontosabb kérdésekre:

Miért adott a végrehajtások kapcsán kinevezése napján(!) teljhatalmat Varga Judit igazságügy-miniszter annak a Völner államtitkárnak, akit most korrupcióval vádolnak?

Van-e ennek köze ahhoz, hogy ugyanez a Völner engedélyezte újságírók, ellenzéki közéleti emberek törvénytelen megfigyelését a Pegasus-szoftverrel?

Hogyan lehetséges, hogy egy-egy végrehajtói „praxison” akár évente több száz millió forintot lehetett keresni az Orbán-kormány alatt?

Az a minimum, hogy feláll az ügy politikai szálait és összefüggéseit feltáró vizsgálóbizottság, amelynek meg kell vizsgálnia az Orbán-kormány ideje alatt történt, feltűnően nagy számú kilakoltatásokat, és fel kell tárnia, milyen rendszerszintű problémák merültek fel a túl sokszor kegyetlen, embertelen végrehajtási eljárásokban.

Az új kormánynak dolga lesz a végrehajtások újraszabályozásával, de előbb ennek a korrupt rendszernek az összes haszonélvezőjét Völner után kell küldeni"

- írja a főpolgármester.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: