HÍREK

Teljesen átalakul az egészségügy, döntött a fideszes többség az Országgyűlésben

A háziorvosi és a védőnői ellátást, az alapellátási ügyeletet és a szakápolást is érintő törvénymódosítást fogadott el az Országgyűlés 136 igen, 56 nem és 1 tartózkodó szavazattal.

Link másolása

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosítása szerint jövőre a háziorvosi körzethatárok kijelölésének joga az önkormányzatoktól átkerül az Országos Kórházi Főigazgatósághoz, amelynek alapellátási igazgatóságán belül hozzák létre a Nemzeti Praxiskezelőt. A háziorvosi praxisok tekintetében a jövőben a legkisebb egységnek már nem a települést, hanem a járást tekintik. A már létező praxisközösségek tevékenysége járóbeteg-szakellátási szolgáltatásokkal bővülhet.

A jogszabály új alapokra helyezi az alapellátási ügyeletet: a háziorvosi ügyelet délután négytől este tíz óráig a járásközpontban lesz mindig azonos helyen, este tíztől reggel nyolcig pedig az eddigi ügyeleti szolgáltatók helyett, az Országos Mentőszolgálat irányítja majd a betegeket a megfelelő ellátási szintre.

Az ügyeleti ellátás átalakításának végdátuma 2024. február 29., azt megelőzően fokozatos lesz a feladatelvállalás. Az egészségügyért felelős miniszter 30 nappal előre közzéteszi, mely területek - jellemzően megyék - esetében veszi át a mentőszolgálat az ügyeleti ellátást.

Törvényi szinten rögzítik, hogy a városi kórház 0-24 órában betegfogadásra alkalmas és legalább kettő, a miniszter által rendeletben meghatározott szakmában nyújt fekvőbeteg-szakellátást, míg a megyei kórháznak egész nap biztosítania kell sürgősségi ellátást és legalább öt rendeletben meghatározott szakmában fekvőbeteg-szakellátást is.

A jogszabály lehetőséget ad a megyei intézménynek arra, hogy foglalkoztatottjai számára meghatározza a munkavégzés helyét, amely bármely, az adott megyében működő intézmény lehet. A munkavégzés helyének egyoldalú meghatározása ugyanakkor nem járhat a foglalkoztatott aránytalan sérelmével, különösen egészségi állapotára vagy családi körülményeire tekintettel, a munkahely és a lakóhely közötti utazás nem haladhatja meg a napi a három órát, tíz éven aluli gyermeket nevelő foglalkoztatott esetében a napi két órát.

A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy az egészségügyi szolgálati jogviszonyban álló az őt foglalkoztató intézményben - engedéllyel - végezhessen olyan egészségügyi tevékenységet, amire a szolgálati jogviszonya nem terjed ki.

A jövőben a látogatási időn túl is jogosult lehet egy segítő személy bent lenni a kórházban azon beteg mellett, aki önmagát nem tudja ellátni, folyamatos segítségre szorul, hosszútávú fekvőbeteg-ellátást igényel, pszichés krízishelyzetben van vagy haldoklik.

Jövő júliustól az önkormányzatok helyett az állam gondoskodik a védőnői ellátásról: a védőnők munkáltatói jogait az irányító megyei intézmény gyakorolja majd, a települési önkormányzatoknak pedig ingyen kell használatba adnia az államnak a védőnői ellátásra szolgáló ingó és ingatlan vagyont. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára a bizottsági vitában közölte, a kormány nem döntötte el, hogy állami kézbe veszi-e a szakrendelőket, előbb felméri azokat, majd március környékén születhet róluk döntés.

Átalakul a szakápolási rendszer is: a törvény megteremti a jogalapját, hogy egészségügyi szakellátásból a szociális ellátórendszerbe kerüljenek át azok az ágyak, amelyeken jelenleg tartós ápolást-gondozást

végeznek.

Az ápolást a jövőben a szociális ellátórendszer keretein belül működő szakápolási központok végzik majd. A feladatátvétellel, illetve átadással érintett intézmények körét az egészségügyért felelős miniszter a szociálpolitikáért felelős miniszterrel egyetértésben kiadott rendeletben határozza meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET: