News here
hirdetés

HÍREK

Telex: Ferihegy visszavásárlása egy nagyobb mestertervnek lehet a része

A portál elemzésében azt írja: „a repterek lehetnek az új stadionok”.

Link másolása

hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, akár az év végéig, de legkésőbb jövő év elején lezárul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér visszavásárlásának folyamata. A visszavásárlás már régóta terítéken van. A kormány tavaly vételi ajánlatot tett a repülőteret üzemeltető Budapest Airportra, amelynek három tulajdonosa van: a szingapúri GIC befektetési alap, egy kanadai nyugdíjalap és a német székhelyű repülőgép-kezelő társaság, az AviAlliance.

Úgy tűnik, hogy

"a repterek lehetnek az új stadionok"

- írja a Telex.hu.. A portál értesülése szerint országszerte várhatók reptérfejlesztések. Ennek része pedig a Ferihegyi reptér megvásárlása is, a kormány szerint ez nemzetbiztonsági és szuverenitási szempontból is indokolt.

A lap megjegyzi, hogy a világban többféle tulajdoni forma is létezik, vannak állami, magán, önkormányzati és vegyes tulajdonú repterek is.

hirdetés

Az árazás azonban kulcskérdés - jegyzik meg. "Van emögött valamilyen értelmes számítás, vagy azért veszünk, mert csak?

Hiszen nagyon drágán nem éri meg repteret venni, és a kiszivárogtatott árak (a sajtóban egy 4,44 milliárd eurós ár jelent meg utoljára) elég magasnak tűnnek"

- írják.

Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a repterek jövőjét legalább két lefelé mutató gigakockázat is beárnyékolja: a Covid és a klímavédelem.

A repterek állami kézbe vonásáról úgy vélekednek, hogy egyfajta "mesterterv" látszik. "Valami olyasmi lehet, hogy a Liszt Ferenc repülőtérnek és majdan még több magyar (kisebb és vidéki) repülőtérnek legyen azonos a tulajdonosi köre és azonos a menedzsmentje" - vélekednek.

Az elképzelés részletei még nem ismertek, de esetleg valamilyen többségi állami tulajdon lenne úgy, hogy az üzemeltetéshez kapcsolódó menedzsmentjogok vélhetően majd magánkézbe kerülnek.

A Telex.hu információja szerint jelenleg készülnek a részletesebb tanulmányok, de úgy tudják két tucat repülőteret is vizsgál az Innovációs és Technológiai Minisztérium berkein belül formálódó projektcsapat. Azt írják, hogy az állam már megkezdte a tulajdonviszonyok, a forgalmi adatok felmérését és a rájuk költendő összegekkel is foglalkoznak. A lap szerint

együtt akár több száz milliárd forintról is szó lehet.

Egy reptér gazdaságossága is komoly számításokat igényel. A Budapest Airport esetében például ez úgy néz ki, hogy ha a nyereséges évek eredményeit összeadjuk, és azokból kivonjuk az azt megelőző éves veszteségeket, 238 millió eurós veszteséggel lehet számolni - írja a portál.

Azt is figyelembe kell venni, hogy miből lehet bevétele egy reptérnek: a légitársaságok fizetnek minden gép le- és felszállásáért, a gépek parkolásáért, az ingatlanok bérleti díja is bevétel, a szolgáltatók is fizetnek, a parkolásból is jön be pénz és az utas is fizet a jegyben. De mindezek a bevételei a reptéri forgalomól függenek.

A reptér értékesítésénél azonban figyelni kell, mert ha az eladó túlfeszíti a húrt a követeléseivel, akkor két út marad előtte - írja a portál. Vagy bajlódhat "ő maga az említett kockázatokkal, de még az is lehet, hogy nagyon magára húzza a magyar kormány haragját. Márpedig a magyar kormány nem szokott szégyenlős lenni, ha külföldi multik felbosszantják" - jegyzik meg.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
Kiderült, miért drágul 20 forinttal októberben a gáz átlagfogyasztás felett
Szeptemberben még 732, októberben már 752 forint lesz egy köbméter földgáz lakossági piaci ára.

Link másolása

hirdetés

Korábban írtunk róla, hogy a földgázért az átlagfogyasztás feletti fogyasztás esetén augusztusban és szeptemberben 732,4 forintot, míg október és december között 752,5 forintot kell fizetni köbméterenként.

A Portfolio most rákérdezett a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál (MEKH) arra, hogy mi indokolja a két időszak közötti árkülönbözetet.

A hivatal indoklása szerint

azért emelkedik a gázév kezdetétől, október elsejétől 20 forinttal 752,5 forintra az átlagfogyasztás feletti részre a gáz ára a lakosság számára, mert ekkor követi le a tarifa a rendszerhasználati díjak változásait.

Hozzátették: ahhoz, hogy a versenypiaci költségeket tükröző ár valóban a versenypiaci költségeket tükrözze és fedezetet adjon a földgázértékesítéshez kapcsolódóan indokoltan és alátámasztottan felmerült költségekre, szükséges, hogy a végfelhasználói árszint lekövesse a rendszerhasználati díjak változásait is.

„Ennek következményeként tehát az október 1-jei rendszerhasználatidíj-változással egyidejűleg a versenypiaci költségeket tükröző ár szintje is megváltozik a szolgáltatás nyújtásához szükséges rendszerhasználati költségek változásait követő mértékben” – fogalmaztak.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Műholdképeken is látványos, mennyire kiszáradt az ország akár csak a tavalyi évhez képest is
Az Időkép tette közzé a műholdképeket, amelyekkel képletesen a Holdról is látszik a hazánkban tapasztalható szárazság.

Link másolása

hirdetés

Több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy rendkívüli aszály sújtja az országot, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szerint 1901 óta a legszárazabb hét hónapon van túl Magyarország, az átlagos csapadékmennyiség csaknem fele hiányzik.

Emiatt többek között gyakoribbak a vadtüzek, és a tavaink, folyóink vízállása is negatív rekordokat döntöget.

Az Időkép most két műholdképet is közzétett, az egyiket egy évvel ezelőttről, a másikat pedig a mostani állapotról, amelyeken jól látszik, mennyivel szárazabb az idei év, látványosan kevesebb a zöld terület a tavalyi felvételhez képest.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
Semjén Zsolt állítja: nem fizetett a pápai áldásért
Azt Erdő Péter bíborostól kapta, de kiderült az is, családja, barátai és pártja is felköszöntötte a kerek évforduló alkalmából.

Link másolása

hirdetés

Kedd este mi is beszámoltunk róla, hogy Semjén Zsolt a Facebookon büszkélkedett el vele: 60. születésnapja alkalmából áldásban részesítette Ferenc pápa. Ugyanakkor Perintfalvi Rita teológus későbbi posztjából és a Magyar Hang utánajárásából kiderült, hogy az apostoli áldás azonban valójában bárki által megrendelhető egy vatikáni honlapon, jelenleg 18 és 26 euró közötti összegért.

A Blikk megkeresésére a miniszterelnök-helyettes elmondta: nem fizetett az áldásért,

Erdő Péter bíboros lepte meg ilyen különleges módon.

„Volt családi, baráti és KDNP-s köszöntés is. Kaptam egy könyvet, benne száz barát köszöntő írásával, I. Bartholomaiosz egyetemes konstantinápolyi patriarchától a magyar kormányfőig, Orbán Viktorig”

– adott számot születésnapi ajándékairól Semjén. Az áldásról elmondta:

hirdetés
A pápai áldást Erdő Péter bíboros úrtól kaptam, aki kedden, a születésnapomon ünnepi ebéden látott vendégül, amiért ezúton is hálás vagyok. Csak megemlítem, hogy az évek során Ferenc pápa személyesen többször is áldásáról és imájáról biztosított, ami számomra megtartó erőt jelent.
Semjén Zsolt apostoli áldása Ferenc pápától / Facebook

Az ajándékot azóta is bekeretezve tartja a Karmelita kolostorban lévő irodájában.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Mi Hazánk szerint ügydöntő népszavazást kellene tartani az EU-tagságról
„Tagok legyünk, vagy szabadok, ez most a kérdés, és egyre többen érzik úgy, hogy az EU inkább gyarmatosít és kihasznál minket” - mondta Novák Előd.

Link másolása

hirdetés

Az Európai Unió (EU) utáni életre készülést sürgette csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, országgyűlési képviselője.

Az EU válságos helyzetében ez az egyetlen helyes, felelős politikai magatartás - mondta, a magyar önrendelkezés és önellátás erősítését sürgetve. Azt hangsúlyozta, Magyarország az unió "nettó ráfizetője", hiszen miközben az uniós források a hazai GDP négy százalékát teszik ki, addig hét százaléknyi az az arány, amit a multinacionális cégek profitként visznek ki az országból.

Arról beszélt:

előbb módosítani kellene az alaptörvényt annak érdekében, hogy lehessen referendumot tartani az ország uniós tagságáról, majd az elmúlt 18 év mérlegének megvonása után ügydöntő népszavazást kellene tartani a kérdésben.

A Mi Hazánk politikusa azzal is érvelt: az Oroszország elleni embargó évek óta súlyos károkat okoz a hazai mezőgazdaságnak, most pedig olyan súlyos válság fenyegeti az EU-t, hogy felmerült annak veszélye, hogy a tagállamoknak meg kell osztaniuk egymással energiahordozóikat.

Tagok legyünk, vagy szabadok, ez most a kérdés, és egyre többen érzik úgy, hogy az EU inkább gyarmatosít és kihasznál minket, a belügyeinkbe is egyre jobban beleavatkozik, nemzeti önrendelkezésünket felszámolja, a nemzetek Európája helyett egy Európai Egyesült Államokká gyúrva össze az országokat - fogalmazott Novák Előd.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: