HÍREK

Szlávik: „Nem szabad fanyalogni azért egy oltóanyag kapcsán, mert az esetleg keletről származik”

A főorvos szerint a tudományos tényeket kell figyelembe venni, az orosz vakcina pedig valamiben még praktikusabb is, mint a Pfizeré.

Link másolása

Ugyanolyan elv alapján működik az orosz Szputnyik V vakcina, mint az AstraZeneca oltóanyaga - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Szlávik János az MTI tudósítása szerint elmondta, mindkét vakcinában ártalmatlan, úgynevezett adenovírusokat használnak arra, hogy a szervezet megtanulja felismerni a koronavírust. Majd, mindkét vakcina esetében, az információt vivő vírusok egyszerűen eltűnnek a szervezetből.

Nem szabad fanyalogni azért egy oltóanyag kapcsán, mert az esetleg keletről származik, a tudományos tényeket kell figyelembe venni - hangsúlyozta a főorvos.

Hozzátette, az orosz vakcinát mínusz 20 fokon kell tárolni, ami kényelmesebb, mint a Pfizer vakcinájának mínusz 80 fokos tárolási követelménye.

Szólt arról is, hogy a megmaradt oltóanyagot nem dobják ki, hiszen hűtőben akár egy hétig is tárolható; "egy olyan országban, ahol oltásokból egyelőre hiány van", ott egyetlen egy védőoltás kidobása is "óriási nagy hiba lenne" - fogalmazott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
„Te bohóc, most már börtönnel fenyegetsz?” – Magyar Péter nekiment Lánczi Tamásnak, folytatódik az adok-kapok
Magyar Péter reagált Lánczi Tamás Facebook-bejegyzésére, amiben felhívta a figyelmet, hogy a magyar törvények szerint ha a választáson indulók tiltott külföldi támogatást használnak, az három év börtönnel büntetendő.

Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt, ugyanis az állítólag letegezte.

Lánczi ezzel a lendülettel utalt arra is, hogy Magyarékhoz tiltott külföldi támogatások érkezhetnek:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Magyar Péter a kommentszekcióban viszonozta a verbális karateütést:

„Te Bohóc, most már börtönnel fenyegetsz? A Magyar (Pravda) Nemzetben megjelent újabb hazugság alapján? Ki vagy te, azonkívül, hogy havi ötmillió forintot kapsz a magyar adófizetőktől, amiből ilyen posztokra telik? Kit akarsz te pontosan bebörtönözni? A magyar népet? Édesapád büszke rád?”

Lánczi egyébként a tiltott külföldi támogatással arra utalt, hogy az általa vezetett Szuverenitásvédelmi Hivatal csütörtökön vizsgálatot indított Magyar pártja ellen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Jakab Péter csontkovácsnak állt: gerinckiegyenesítést ajánl Magyar Péternek
„Há’ nem bekóstolt Magyar Péter? De, bekóstolt” – mondja videójában a Nép Pártján elnöke, aztán nincs megállás a beszólásban.

Link másolása

A Nép Pártján elnöke, az exjobbikos Jakab Péter videóüzenetben osztotta ki Magyar Pétert, miután az szóvá tette, hogy Jakab a 2022-es országgyűlési választáson való ellenzéki összefogással „cserbenhagyta a vidéket”.

„Na ide figyelj, te NER-es kóbor lovag! Tudod, én 2022-ben, 2018-ban, de még 2014-ben is küzdöttem az Orbán-rendszerrel szemben. Igen, olyan eszközökkel, amelyek éppen rendelkezésemre álltak” – kezdte bejelentkezését Jakab, hozzátéve, hogy mindeközben Magyar túlárazott közbeszerzéseket írt alá.

„Részt vettél a NER építésében, asszisztáltál ahhoz, hogy a feleséged közreműködésével lehallgassanak embereket, leépítsék Magyarországon a jogállamiságot, most pedig azt mondod, hogy én cserbenhagytam a vidéket, miközben te részt vettél a haverjaiddal együtt a vidék kifosztásában? Na, álljon már meg a menet! Szóval, tudod, én jelen pillanatban is egyenes gerinccel tudom járni a vidéket”

– folytatta Jakab, majd felajánlotta, hogy ők ki tudnák egyenesíteni Magyar Péter gerincét is.

Mindezt egy vádalku keretei közt képzeli el Jakab:

„Tudod, ez azt jelenti, ha feldobod a fideszes haverjaidat, akkor te kevesebb büntetéssel fogod megúszni. Ezt tudjuk neked felajánlani. Ha komolyan gondoljuk az elszámoltatást, nyilván te komolyan gondolod az elszámoltatást, akkor te sem lehetsz kivétel, ugye? Ez így rendben van?”


Link másolása
KÖVESS MINKET: