Szinetár Dóra közös fotókat posztolt három gyerekével – kiderült, a lánya miért csak háttal látszódik
Szinetár Dóra anyák napja alkalmából két olyan fotót tett közzé a közösségi oldalain, amelyeken mindhárom gyermeke szerepel. Közülük azonban csak kettejük arcát lehet látni, ugyanis
Édesanyja így írt erről: „A lányom nagykorú. Megkérdeztem, szeretne-e szemből szerepelni a képen. De mivel ebben a világban él, és tudja, mit jelent a »kommentszekció«, és egyáltalán, látja, mit jelent ez az arccal történő kiszolgáltatottság, azt mondta: »köszi, inkább nem!«”
Szinetár Dóra az érzelmes bejegyzésében összegezte az anyasághoz fűződő viszonyát. Mint írja, az anyaság lett számára a legfontosabb szerep, és hálát ad a sorsnak a gyermekeiért.
A színésznő azt is elmesélte, hogyan változott meg benne az anyaság iránti vágy az évek során. „18 évesen egyáltalán nem gondoltam, hogy valaha lesznek gyerekeim. Aztán 19 évesen azt éreztem, Anya akarok lenni! Aztán 30 évesen, aztán 40 évesen. És szép lassan ez lett a legfontosabb. A mindenek előtt való. A legértékesebb. Sokszor a legnehezebb. De tőlük kaptam mindig is a legtöbbet” – fogalmazott a bejegyzésben.
Szinetár Dóra büszke gyermekeire, úgy fogalmaz, végtelen boldogság, hogy része a mindennapjaiknak.
A színésznő azzal zárta sorait, hogy az anyaságért minden nap hálát ad, és ez a szerep jelenti számára a legtöbbet.
Szinetár Dóra mozaikcsaládban él férjével, Makranczi Zalánnal. A színésznőnek három különböző házasságából három gyermeke született. Legidősebb fia, Lőcsei Márton, akinek édesapja Lőcsei Jenő balettművész, idén tölti be a 30. életévét, és kerüli a nyilvánosságot. Második gyermeke, a Bereczki Zoltántól született Zorka tavaly decemberben lett nagykorú. Legkisebb fia, a nyolcéves Makranczi Benjámin édesapja a színésznő jelenlegi férje.