HÍREK
A Rovatból

Szijjártó Péter: „Nem törtem el senkinek a lábát, igazságtalanságként is éltem meg a dolgot" – exkluzív interjút adott a külügyminiszter

Nyolc év után újra futballcipőt húzott a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter a Honvéd öregfiúk csapatában kergeti a labdát, amikor ideje engedi.
F. P. - szmo.hu
2025. február 07.



Újra futballcipőt húzott a magyar külügyminiszter. Novemberben mutatkozott be a Honvéd old boys futballcsapatában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ráadásul rögtön bevette az ellenfél kapuját. A korábban Dunakeszin futsalozó 46 esztendős politikus a Blikknek adott exkluzív interjújában elmondta: nyolc év után kezdett el újra focizni, mert már annyiszor mondták neki a barátok és a kollégák, hogy néha-néha szálljak be, hogy végül beadta a derekát.

„A munkám mellett nagyon nehéz megtalálni azokat a szabad péntek vagy hétfő délutánokat, estéket, amikor a mérkőzések vannak és nyilván nem helyes, ha az ember így önmaga válogatja ki az időpontokat, mikor megy el meccsre. De nem tudtam ellenállni a Honvéd nevének

és Bárányos Zsolték hívásának. De azt is meg kellett várni, hogy old boy vagy mi a fene legyek, mert ugye 44 év fölött lehet ebben a kategóriában játszani. Fájdalom, most már nagyon könnyen beférek ide” – mondta.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Szijjártónak már két alkalommal is felmutatták a piros lapot. „Mindkettőt kezezésért kaptam a gólvonalon, nem törtem el senkinek a lábát, nem szóltam be a játékvezetőnek. Mindkétszer a gólvonalon kezeztem, véletlenül, ezért igazságtalanságként is éltem meg a dolgot” – fogalmazott a sportbarát politikus, aki minden nap fut és kondizik, és saját bevallása szerint 18-20 kilométereket simán szokott futni.

A külügyminiszter gyermekei is egyre jobban belerázódnak a futball világába, Szijjártó jó barátja, Dzsudzsák Balázs ad nekik gyakran jó tanácsokat.

„Egy-egy tanács tőle sokkal hitelesebb tud lenni, mint bárki mástól. Úgyhogy trükkök és tanácsok terén is meghagyom őt a fiúknak – mondta a politikus a Blikknek. – Egyébként játszanak mind a ketten, az egyikük most lett 11 éves, a másikuk hamarosan 14. Kiváló edzőik vannak a Honvédban, jó kezekben tudhatjuk őket. Nem egyszerű a családi élet megszervezése, a versenynaptáruk kezd az enyémmel vetekedni, úgyhogy a feleségemnek otthon különböző bűvésztrükköket kell bevetnie, hogy néha együtt legyen a család mind a négy tagja”.

Szijjártó elmondta: néha, egy-egy hosszabb repülőút során, miután minden szakmai kérdést, meg munkaügyet áttárgyaltak, a labdarúgásról is szoktak beszélgetni Orbán Viktor miniszterelnökkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kidobta a kukába az orosz konzul Kossuth Lajos szobrára tett koszorúját a Momentum debreceni képviselője
Debrecenben botrány lett az orosz főkonzul koszorújából: a Momentum képviselője eltávolította Kossuth szobráról, a városvezetés szerint viszont ezzel megsértette a megemlékezés méltóságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. március 16.



A Momentum egyik önkormányzati képviselője eltávolította az orosz főkonzul koszorúját Kossuth Lajos debreceni szobráról, amelyet a diplomata a város március 15-i ünnepségén helyezett el, derül ki az RTL Híradójából. Mándi László szerint ez volt az egyetlen erkölcsileg helyes lépés, tekintettel Oroszország háborús agressziójára.

A városvezetés elítélte a történteket, és közleményben azt írta: a koszorúzás a tisztelet és a múlt feldolgozásának része, ezért azt mindenki számára biztosítani kell a jövőben is. Szerintük Mándi a tettével szégyent hozott Debrecenre.

Az orosz főkonzul a városi megemlékezésen a harmadik volt, aki koszorút helyezhetett el a szobornál – Papp László polgármester és Kósa Lajos országgyűlési képviselő után. Az orosz diplomata még a magyar fegyveres testületeket és a Debreceni Egyetemet is megelőzte. Az ukrán nemzetiségi önkormányzat vezetője az utolsók között koszorúzott.

„Ma Európa egyértelműen háborúpárti. Ezzel egyébként a legdurvábban sértve az önrendelkezés elvét, hiszen ha belegondolunk abba, hogy a háború az az erőszaknak a megtestesülése, akkor itt hogyan fog megtestesülni bármifajta önrendelkezés?” – mondta beszédében Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője.

Az ünnepség után Mándi László eltávolította az orosz koszorút a szoborról, és egy kukába dobta.

„Amikor megláttam, hogy első sorban koszorúz Debrecen városvezetése és a debreceni országgyűlési képviselő mellett az orosz főkonzul egy olyan helyzetben, amikor kárpátaljai magyarok nap mint nap rettegésben, veszélyben élnek az orosz elnyomás által, akkor úgy gondoltam, hogy ez az egyetlen morálisan helyes lépés van, hogy eltávolítom a koszorút”

– mondta a Momentum debreceni önkormányzati képviselője.

A debreceni önkormányzat szombat este közleményt adott ki, amelyben méltatlannak nevezték a képviselő lépését, és úgy vélték, ezzel lejáratta a várost. „A koszorúzás a tisztelet, és ha ennek helye van, akkor a történelmi múlttal való szembenézés egyik formája” – írták, hozzátéve, hogy Debrecen mindenki számára biztosította és a jövőben is biztosítani fogja a megemlékezés jogát. A közlemény szerint Mándi László „városunkra és hazánkra is szégyent hozott”.

Mándi erre úgy reagált: szerinte az a szégyen, hogy az orosz főkonzul az első sorból koszorúzhatott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump példátlan lépése: Biden kegyelmi döntései nem érnek semmit, vissza kell őket vonni
Donald Trump érvénytelennek nyilvánította azokat a kegyelmeket, amelyeket Joe Biden adott a Capitolium-ügy vizsgálóinak. Szerinte az aláírásuk szabálytalan volt, és büntetőeljárás is jöhet.


Donald Trump érvénytelennek nyilvánította azokat az elnöki kegyelmeket, amelyeket Joe Biden adott a Capitolium elleni 2021. január 6-i támadást vizsgáló képviselőházi bizottság egyes tagjainak, írja a The Sun. A volt elnök szerint ezek semmisek, mert Biden automatikus aláírásával látták el őket, és az előző elnök nem is tudott róluk. Trump úgy véli, hogy a kegyelmek kiadása jogszerűtlen volt, és büntetőeljárás is indulhat az ügyben.

A bizottság célja az volt, hogy kivizsgálja a Capitolium ostromának körülményeit, és a tagok között republikánus képviselők is voltak. Biden néhány órával hivatali idejének lejárta előtt adott előzetes kegyelmet több személynek. Indoklása szerint ezeket az embereket védeni kellett attól, hogy Trump visszatérése esetén megtorlás érje őket.

Trump most bejelentette, hogy ezeket a kegyelmeket érvénytelennek tekinti, és kijelentette, hogy az érintettekkel szemben vizsgálat indulhat.

„Ennek következtében azok, akik a képviselőházi bizottság tagjaiként a két éven át ellenem folytatott boszorkányüldözés folyamán megszerzett bizonyítékokat megsemmisítették, jobb, ha tudják, hogy a lehető legmagasabb szintű vizsgálat indul ellenük”

írta a Truth Socialön.

A hvg.hu azt írja, hogy ez az első eset, hogy egy amerikai elnök visszavon egy korábban kiadott kegyelmet. Mivel ennek nincs jogi alapja, Trump azzal érvel, hogy az aláírás nem történt szabályosan, ezért tekinti semmisnek a kegyelmeket. Egyelőre nem tudni, hogy a Fehér Ház tud-e bizonyítékot bemutatni arra, hogy Biden valóban nem volt tisztában ezekkel a döntésekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Tűzszünet: Trump és Putyin közvetlenül egyeztethet a javaslatról a jövő héten
Az amerikai elnök hetek kérdéseként emlegeti a háború lezárásáról szóló megállapodás létrejöttét. Trump különleges megbízottja szerint az ukránok és az oroszok sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint az amerikai kapcsolatfelvételt megelőzően.


A tűzszüneti javaslatról egyeztethet a jövő héten Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök - írja az MTI az amerikai elnök különleges megbízottjának vasárnapi közleménye alapján.

Steve Witkoff a CNN hírtelevízió State of the Union című műsorának nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy jó és pozitív párbeszédre számít a két elnök részéről. Mint mondta, Donald Trump folyamatosan egyeztet vele és elnöki tanácsadókkal arról, hogy milyen módon lehet előrelépést elérni.

Az orosz és ukrán fél közötti közvetítésben aktívan szerepet vállaló diplomata kifejtette, hogy jelenleg sokkal közelebb állnak egymáshoz a háborúzó felek, mint történt az az amerikai kapcsolatfelvételt megelőzően, és az elmúlt hetekben létrejött személyes tárgyalások előtt.

„A két oldal mérföldekre volt egymáshoz ahhoz képest, ahol ma vannak” - fogalmazott.

A különleges megbízott, aki csütörtökön négy órán keresztül tárgyalt Moszkvában, a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tartott az egyeztetést „pozitívnak” és „megoldás-központúnak” mondta.

Az ukrajnai béke érdekében zajló többirányú diplomáciai tárgyalásokról elmondta, hogy ezek párhuzamosan zajlanak az ukrán és az orosz fél mellett európai érdekelt országok képviselőivel, így franciákkal, britekkel, valami norvégokkal és finnekkel.

Ezen megbeszélések témái között szerepel az orosz megszállással érintett régiók jövője, valamint egyéb keretek, mint egy tűzszünet lehetséges elemei - fejtette ki az amerikai tárgyalóküldöttség tagja.

Arra a kérdésre, hogy milyen időtávon belül lehet realitás a harcok beszüntetése, Steve Witkoff azzal válaszolt, hogy

egyetért Donald Trump elnökkel, aki hetek kérdéseként emlegeti a háború lezárásáról szóló megállapodás létrejöttét.

Donald Trump szombaton a Truth Social közösségi oldalán azt tudatta, hogy az ukrán elnökkel és kormánnyal való kapcsolattartással bízta meg Keith Kellogg tábornokot elnöki megbízotti jogkörben.

„Kellogg tábornok, magasan elismert katonai szaktekintély fog közvetlenül egyeztetni Zelenszkij elnökkel és az ukrán vezetéssel. Jól ismeri őket és jó munkakapcsolatban vannak” - fogalmazott az elnök.

Keith Kellogg január óta ukrán-orosz ügyekért felelős elnöki megbízottként dolgozott, ám az orosz fél jelezte, hogy nem fogadja el jelenlétét egy béketárgyaláson, mert túlságosan közelállónak tartja Ukrajnához.

Steve Witkoff hivatalos pozíciója szerint az amerikai elnök közel-keleti különleges megbízottja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Több száz magyart is kitoloncolhatnak az USA-ból, miután Donald Trump bekeményített
Egy Amerikában dolgozó magyar ügyvéd a 24.hu-nak azt mondta: naponta kapnak hívásokat magyar családoktól, mert a rokonaikat elvitte a bevándorlási hatóság.


Hiába ápol jó személyes kapcsolatokat Orbán Viktor Donald Trumppal, a drasztikus idegenrendészeti szigorítások miatt bajba kerülő magyar állampolgárokat, ha lejárt a vízumuk, ugyanúgy kitoloncolhatják, mint a latin-amerikai illegális bevándorlókat – írja a 24.hu.

Trump első beszédében azonnali és határozott lépéseket ígért az USA déli határán. Ennek első lépéseként odavezényelte a hadsereg egy részét, és vészhelyzetet hirdetett.

A beiktatási beszédében Trump azt is kiemelte, hogy

véget vetnek az illegális határátlépéseknek, több millió bűnözőt toloncolnak vissza származási országukba, és szigorítják a határvédelmet.

Az amerikai hatóságok azóta sorra veszik őrizetbe, majd toloncolják ki az illegális bevándorlókat. A 24.hu szerint az intézkedés több mint 11 millió, Amerikában élő embert érint – köztük magyarokat is. Olyanokat, akik illegálisan vállaltak munkát, vagy lejárt a vízumuk, a tartózkodási engedélyük, illetve a magyar és nyugati állampolgároknál a 90 napra szóló beutazási engedély (ESTA).

Egy Amerikában praktizáló, bevándorlási és idegenrendészeti ügyekre specializálódott magyar ügyvéd a lapnak arról beszélt, hogy

napi szinten kapnak megkeresést, hívásokat magyar családoktól, mert a rokonaikat elvitte az amerikai bevándorlási hatóság.

„Miután valakit elkap a hivatal, és őrizetbe vesz, utána egy úgynevezett bevándorlási börtönbe kerül, ahonnan már nagyon nehéz szabadon távozni. Naponta több száz, olykor több ezer, illegálisan Amerikában tartózkodó embert tartóztatnak le, és visznek bevándorlási börtönbe, mielőtt kitoloncolják őket a saját országukba” – mondta Szabó Áron a 24.hu-nak. Szerinte egy magyar állampolgár sem számíthat más elbírálásra, mint egy mexikói vagy más latin-amerikai országból származó személy.

Szabó Áron tud olyan magyarokról, akik a szigorítások miatt azt az utat választották, hogy önként elhagyják az Egyesült Államokat. Az ügyvéd pontos adatot nem tudott, de

becslése szerint több száz magyar származású személy lehet őrizetben.

Link másolása
KÖVESS MINKET: