HÍREK

Szijjártó Péter: Meg fog épülni a debreceni BMW-gyár

A BMW már fel is vette az első munkavállalóit Debrecenben.
MTI - szmo.hu
2020. május 15.


Link másolása

A debreceni BMW-gyár meg fog épülni, eddig minden az előzetes ütemtervnek megfelelően haladt; az építési területet pénteken átadták a beruházónak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-sajtótájékoztatóján pénteken Debrecenben.

Minden fél tartja az ígéreteit és teljesíti a kötelezettségeit, a 2018 nyarán bejelentett, gyárépítésről szóló szerződés 2020 június végén, módosítás nélkül hatályba lép

- hangsúlyozta Szijjártó Péter. Hozzátette, a beruházás értéke több mint egymilliárd euró, amelyhez a magyar kormány 12,3 milliárd forintos támogatást nyújt.

Korábban felmerült, hogy leállhat az építkezés, mert a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt a BMW csökkentené a beruházási költségeket.

Szijjártó Péter akkor azt közölte, hogy a vállalat vezetői biztosították a kormányt arról, hogy "természetesen továbbra is elkötelezettek a debreceni gyárépítés mellett".

A pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, a világjárvány okoz néhány hónapos eltolódást a világgazdaságban is, ezért természetes, hogy az építkezés menetrendjét néhány hónapos "tól-ig" határral módosítani kell.

Olyan kérdés nincs, hogy a gyár meg fog-e épülni, és olyan kérdés sincs, hogy el fog-e kezdődni az építkezés, mert az építkezés elkezdődött. Ez világosan látszik, azt a leendő gyárigazgató, és a BMW képviselői egyaránt világossá tették

- mondta.

Elmondta, hogy a debreceni BMW-beruházás bejelentése óta a gyárépítés első fázisa zajlik, ami az előkészítő munkálatokat és az infrastrukturális beruházásokat jelenti. A gyár helyszínéül kialakított négyszáz hektárnyi területen több hónapja "gépláncok százai, emberek ezrei" dolgoztak és dolgoznak, több mint 2 millió köbméternyi földet mozgattak meg, 123 kilométernyi vezetéket építettek be a földbe, 12 kilométernyi vizesárkot ástak ki a munkások, a leendő épületek stabilitása érdekében pedig 500 cölöpöt helyeztek le - sorolta.

Közölte azt is, hogy elkezdődtek az áram és gázellátással kapcsolatos kivitelezések, a két autópálya-lehajtó kivitelezése is az ütemterveknek megfelelően halad: 2021 végére az első autópálya-csomópont megépül, és az ipari park körüli útépítések addigra befejeződnek. Zajlik a Budapest és Debrecen közötti vasútvonal fejlesztése, ez 2023 végére elkészül. A német iskola indításával kapcsolatos minden munkát elvégeztek - tette hozzá.

A miniszter azt is megerősítette, hogy

a BMW felvette az első munkavállalóit Debrecenben.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

Link másolása

Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET: