HÍREK
A Rovatból

Szabó Tímea: Bűnösnek találta és egy év próbára bocsátotta a bíróság a Magyar Nemzet főszerkesztőjét

'Legyen ez mindenki számára világos üzenet: ellenfelek vagyunk, mást gondolunk a világról, de nem süllyedhet senki vissza a hitleri retorika legsötétebb mocsarába' - írta a Párbeszéd társelnöke a bírósági ítélet után.

Link másolása

Mint azt korábban mi is megírtuk, áprilisban Szabó Tímea országgyűlési képviselő felszólalt a parlamentben, de nem fejezhette be a mondanivalóját, mert a kormánypárti képviselők percekig tartó tapsolásba kezdtek. Másnap a kormányközeli Magyar Nemzetben megjelent egy "A Szabó Tímea nevű organizmus tudományos jellemzése" című cikk, amelyben a szerző Szabó Tímeát egy organizmusnak nevezi, majd részletesen jellemzi is: "Szabó Tímeát egy titkos szigeten lévő, illegális laboratóriumban hozták létre egy kullancs és Lendvai Ildikó DNS-éből. Egy ideig hőálló, steril üvegedényben tartották, aztán az MSZP behurcolta a magyar országgyűlésbe".

A politikus nem hagyta annyiban a dolgot, pert indított a lap ellen, amit első fokon megnyert. Majd, miután kiderült, hogy ki volt a cikk szerzője, aki Zummer Fülöp álnéven írt, feljelentette Szikszai Pétert. Az ügy folytatásáról szerda este számolt be.

"A bíróság a mai napon bűnösnek mondta ki Szikszai Péter kormánypárti médiamunkást és Toót-Holló Tamást, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét becsületsértés vádjában"

- írja Szabó Tímea Párbeszéd Magyarországért párt társelnöke, parlamenti frakcióvezetője a közösségi oldalán.

A politikus bejegyzése szerint "a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokon kimondta:

a „Zummer Fülöp” álnéven írt cikk írója és az azt jóváhagyó főszerkesztő megfosztottak emberi mivoltomtól, és a cikk messze túlment azon, amit közszereplőként el kell viselnünk. A bíróság szerint az írásnak szinte semmi köze nem volt a képviselői munkámhoz, az öncélú gyalázkodáson túlmenő tartalma alig volt kivehető. A cikk kizárólag arra szolgált, hogy engem egy kiirtandó állati faj szintjére alacsonyítson.

A bíróság egy év próbára bocsátást szabott ki Szikszaira és Toót-Hollóra."

Szabó megjegyzi, hogy ez egy fontos ítélet és üzenet, egy évvel a választások előtt: "A bíróság azt üzeni, hogy eddig és ne tovább! Lehet egymás munkáját kritizálni, egymásról véleményt mondani, azonban, ahogy azt az Alkotmánybíróság is kimondta korábban:

a szólásszabadságnak igenis van határa. A kritika nem sérthet senkit emberi mivoltában, és nem idézhet olyan időket, amiket az emberiség egyszer már átélt, és ami a 20. század és talán az egész történelem legsötétebb korszaka volt. Aki ezt teszi, az bűnös."

A politikus beszámolója szerint a tárgyaláson a két férfi azzal védekezett, hogy a cikket csak egy gúnyos szatírának szánták. Pedig az írást - a sorozatos jogsértő szövegei miatt - a Fővárosi Ítélőtábla egy másik perben jogerősen véglegesen eltávolíttatta.

Szabó megjegyzi, hogy tudja, egy közszereplőnek sokat el kell viselnie. Ezért történhetett meg, hogy 11 év képviselői munka alatt ez volt az első ügy, amikor polgári peres eljárást kezdeményezett.

"Legyen ez mindenki számára világos üzenet: ellenfelek vagyunk, mást gondolunk a világról, de nem süllyedhet senki vissza a hitleri retorika legsötétebb mocsarába. Mert az pontosan ugyanoda vezethet újra, ahova egyszer már vezetett" - zárja írását a képviselő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Százezer forintnyi áruval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem csillapodnak a kedélyek a református egyházban, feljelentik Balogh Zoltánt a zsinati bíróságon
A beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez. Ebben kifejtik, hogy a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Baloghnak.

Link másolása

A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. A csatorna szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, ebben pedig azt jelzik:

a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Balognak.

Balogh Zoltán februárban mondott le az egyház vezetéséről miután kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. A korábbi miniszter azonban csak a zsinati elnöki posztról távozott, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki tisztét megtartotta.

Azóta többen is követelték a lemondását. Legutóbb 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, melyben arra kérték Baloghot: mondjon le a püspöki tisztségéről.

Vargha Anikó egykori kántor az elsők között követelte az exminiszter távozását. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte Balogh Zoltán lehúzza és lejáratja a református egyházat.

Ezután először felkérték, hogy finomítsa a bejegyzését, később azonban egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, felmentik a szolgálat alól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: