HÍREK
A Rovatból

Szorult helyzetben a Spar: a nagy veszteség miatt árengedményt kér a cég a beszállítóktól

A vállalat szerint az árrésstop havonta másfél milliárdos veszteséget okoz. A kereskedelmi lánc közös teherviselésre szólítja fel partnereit.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



A Spar levélben fordult több hazai beszállítójához, amelyben azt kérte, hogy csökkentsék az általuk kínált termékek átadási árát. A kiskereskedelmi lánc szerint

az árrésstop miatt havonta 1,5 milliárd forintos veszteség éri a céget,

ezért kérte partnerei segítségét.

A Telex információi szerint a Spar 5 százalékos árengedményt kért beszállítóitól, és nemcsak egyes partnereket, hanem nagy és kisebb szereplőket is elért a megkeresés. A cég elismerte, hogy valóban több partnerhez is eljuttatták a levelet. A Spar közlése szerint: „A Spar több tízezer árucikket forgalmaz és közel 1400 hazai beszállítóval áll kapcsolatban. Célunk pedig a fogyasztók folyamatos kiszolgálása. Ennek megfelelően

a beszállítók meghatározó körétől kértük az átadási ár csekély mértékű csökkentését.”

A levél tárgya már egyértelműen jelezte, hogy az árak mérséklése a cél. A dokumentumban az állt: „a külső körülmények folyamatosan és jelentősen romlottak, ez már a kiskereskedelmi tevékenység észszerű folytatását veszélyezteti”.

A Spar szerint az intézkedés célja, hogy a vásárlók továbbra is megfelelő kínálatot találjanak a polcokon,

valamint hogy a vállalat támogassa a kormány inflációcsökkentő törekvéseit. A cég úgy véli, mindezt csak a beszállítókkal közösen lehet megvalósítani.

A Telex megkereste a céget, hogy megtudja, milyen következményekre számíthatnak azok a partnerek, akik nem tudják teljesíteni a kért árengedményt. A Spar így válaszolt: „Kérésként fogalmaztuk meg a minden tekintetben indokolt átadási ár csökkentését, mert mindannyiunk érdeke, hogy az élelmiszer-infláció csökkenjen. Fontos megjegyezni, hogy a jogszabályok és a hatóságok is kizárólag a beszállítókat védik ma Magyarországon az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben, és a Spar mindenkor a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően jár el.”

A lap információi szerint több beszállító nem örült a megkeresésnek. Egyikük azt jelezte, hogy az éves 18 milliárd forintos veszteség – amit a Spar a levelezésben említett – az éves árubeszerzésükhöz viszonyítva nem indokolja az 5 százalékos egységes árengedményt. Mások úgy vélik, a Spar nem kizárólag az árrésstop hatásait próbálja kompenzálni.

A beszállítók szerint nem ez az első eset, hogy kereskedelmi láncok árcsökkentést kérnek. Már a kiskereskedelmi különadó bevezetésekor is történtek hasonló megkeresések, és előfordult, hogy azt kérték a partnerektől, olyan kommunikációt folytassanak, mintha ők önként döntöttek volna az árengedményről.

A Spar azt is hangsúlyozta, hogy számos pénzügyi teher sújtja a kereskedőket, például a kiskereskedelmi különadó, amely a forgalom 4,5 százalékát teszi ki.

A vállalat szerint a beszállítók együttműködése nélkül nem lehet csökkenteni az élelmiszer-inflációt.

A beszállítók között volt olyan is, aki kifogásolta, hogy a kereskedők időnként utólag is kérnek pénzt különféle jogcímeken, mint például marketing-hozzájárulás vagy év végi bónusz. Emellett jelezték, hogy az árcsökkentés nem egyszerű feladat, mert őket is sújtják a magas energiaköltségek és a növekvő bérköltségek.

A partnerek szerint problémás lehet, ha egy kereskedelmi lánc egységes árengedményt kér mindenkitől, figyelmen kívül hagyva az adott beszállító helyzetét. Azok, akik korábban alacsonyabb áron dolgoztak, könnyen kiszorulhatnak a piacról, ami munkahelyek megszűnéséhez is vezethet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Mostanra már jól látszik, hogy mire készülnek Orbánék, a kollégám elhűlve hallgatta a rendőröket
A képviselő szerint már a tiltó határozat is elkészült, de szándékosan visszatartják, és kivárják a 48 órás határidőt, hogy minél kisebb esélyük legyen rá, hogy a fellebbezés után időben megkapják a Kúria határozatát.


„A hatalom mindent megtesz, hogy megtiltsa a jövő keddi Erzsébet hídi nagygyűlést, de meg fogjuk oldani” - írja csütörtök reggeli posztjában Hadházy Ákos.

A független országgyűlési képviselő leírta, hogy jövő keddre ugyanaz a kérelmet adta be, mint amit korábban a Kúria jóváhagyott.

„Nos, mostanra már jól látszik, hogy mire készülnek Orbánék. Az eseményről tartott szokásos rendőrségi egyeztetésen ugyanis a kollégám elhűlve hallgatta, hogy a rendőrök jelezték: a Kúria határozata ellenére mégsem szeretnék engedélyezni az eseményt, hosszan sorolva az eddig is ismert forgalmi adatokat. Ez nemcsak a korábbi a kúriai határozat miatt nonszensz, hanem azért is, mert azóta három ilyen eseményt ugyanezekkel a forgalmi adatokkal már engedélyeztek!”

- fogalmazott Hadházy.

„Azóta nem hivatalosan azt is megtudtam, hogy már elkészült a tiltó határozat, de szándékosan visszatartják, és kivárják a 48 órás határidőt, hogy - a négynapos ünnepek miatt is - minél kisebb legyen az esélye, hogy a fellebbezésünk után időben megkapjuk a Kúria határozatát”

- folytatta a képviselő.

Hadházy szerint a Kúria elnökétől, Varga Zs. Andrástól „simán kitelik, hogy eleget tegyen a gazdái kérésének, és arcul köpve kollégáit és a jogállamiság romjait az új ítéletében jóváhagyja a határozatot. Gondolom, arra hivatkozik majd, hogy most sokkal jobb ürügyeket talált ki a pintérség a tiltásra, annak ellenére, hogy korábban a Kúria ítélete után háromszor ők maguk engedélyezték azt” - írja.

A képviselő ugyanakkor hozzátette, hogy ahogyan legelőször, úgy most is meg fogják oldani, hogy törvényesen, békésen, de nagyon határozottan kedden is lezárják a hidat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Három napunk volt arra, hogy hazaköltözzünk” – felborult az életük, mert lájkolta Magyar Péter posztjait a Fidesz-rendezvények korábbi állandó szereplője
Gergely Éva 20 éve még Orbán Viktor kampányeseményein énekelt, ma pedig már egy Tisza-szigetben önkénteskedik. Houstonban kapott munkát a férje az alkonzulátuson, nemrég azonban majdnem hazarendelték őket - végül ő haza is jött.


Exkluzív interjút adott a Válasz Online-nak Gergely Éva, aki 2007-ig fideszes események állandó fellépője volt.

Gergely Éva a kilencvenes években kezdett zenélni, több zenekarban is vokálozott, majd miután megismerkedett későbbi férjével, Doncsev Andrással, a politikához is egyre közelebb került. Férje ugyanis újságíró volt, majd Németh Zsolt révén a Külügyminisztériumba került, 2000-től pedig Orbán Viktor beszédíró csapatát vezette.

Éva a 2002-es választások után kezdett fellépni Orbán Viktor pártrendezvényein. Ingyen vállalta a szerepléseket, mert hitt abban, hogy a Fidesz egy polgári Magyarországért dolgozik. „Akkor még hittünk a nagy dolgokban” - fogalmazott.

Habony Árpád megjelenése után viszont igyekeztek távolabb húzódni a Fidesz-világtól. Azt mondja, 2007-ben lépett fel utoljára fideszes rendezvényen, de ekkor már nem volt lelkes, és ennek hangot is adott. Orbán kérte, hogy mondjon valami bíztatót a színpadon, mire ő azt válaszolta, hogy nem tud. Ezután már csak egyszer hívták, beugrósnak az előbb említett, 2007-es rendezvényre.

Férje viszont továbbra is a politika közelében maradt. Miután jelezték nekik, hogy megüresedett egy státusz Kaliforniában, a Santa Clara-i alkonzulátuson, az egész család az Egyesült Államokba költözött. Később lehetőségük nyílt átmenni a houstoni alkonzulátusra, a férje most is ott szolgál konzulként. Igaz, nemrég majdnem hazaküldték őket.

2024 elején ugyanis felfigyelt Magyar Péterre a Partizánnak adott interjúja után.

„Hallgattam a beszédeit, az elejétől tudtam, hogy ez az ember lehet, aki megálljt parancsol a rendszernek – éppen azért, mert belülről ismeri a működését. Elkezdtem lájkolgatni a bejegyzéseit. Nem voltam külügyi állományban, nekem egy fillér bért nem fizetett a magyar állam, tehát – elvileg – szabadnak éreztem magam”

- fogalmazott Éva, nem sokkal ezután viszont értesítették a férjét, hogy megszűnik a megbízása, és haza kell költözniük.

„A júniusi európai parlamenti választás után két nappal küldött egy berendelő okiratot Andrásnak a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Gyarmati Eszter. Három nap múlva haza kellett volna költöznünk Magyarországra a két gyerekünkkel együtt – akik Amerikában jártak középiskolába, illetve egyetemre. Még egyszer: három napunk volt arra, hogy felszámoljuk a kinti életünket. Ültünk, néztünk magunk elé, hogy ez meg mi”

- mondta Éva.

Állítása szerint a döntést nem indokolták meg, így már el is kezdtek készülni a hazaköltözésre.

Azonban egy miniszterelnökhöz közeli ismerősük közbenjárásával végül visszavonták a hazarendelést. Ez az ismerősük pedig azt tanácsolta nekik, tudják, hogy Évának más politikai nézetei vannak, de „ezeket belül kell intézni, nem mehet ki a külvilág felé, ne lájkolgasson mindenfélét”.

Éva végül úgy döntött, hazaköltözik, és önkéntesként segít a Tisza-szigeten.

„Rendszerváltó eufória van az országban, ilyenkor az ember nem mérlegel, csak csinálja: önkénteskedik, szervez, segít, beszél, beszélget – anélkül, hogy politikus akarna lenni”

– fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Pásztor József: Az alkohol tette tönkre a magyar futballt
A békéscsabai futballikon szerint a játékosok könnyelmű döntései, a túlzott pénzköltés és a megbecsülés hiánya is hozzájárult a tragikus sorsokhoz.


Pásztor József március 20-án ünnepelte 71. születésnapját. A jeles alkalmat a családdal töltötte, ahogyan máskor is szokta. Elmondása szerint nem kell különleges esemény ahhoz, hogy összegyűljenek, hiszen rendszeresen találkoznak, és együtt esznek. „Összetartó család a miénk, hol nálunk, hol a nővéremnél jövünk össze rendszeresen” – mesélte a Blikknek. Az egyik lánya tavaly ment férjhez, azóta Pásztor nagyon várja az unokát, mert úgy érzi, az idő sürgeti.

A korábbi kilencszeres válogatott futballista életének mindig is központi eleme volt a sport, de közben sok nehéz sorssal is találkozott. Elmondása szerint

több egykori játékosa is fiatalon hunyt el.

Fabulya György például nincstelenül, saját otthon nélkül, súlyos állapotban került kórházba. Melis Béla is korán távozott az élők sorából. A legendás szakember gyakran elgondolkodik azon, mi vezetett ezekhez a tragédiákhoz.

Egy történetében 1994-re emlékezett vissza, amikor jól ment a csapatnak, és Békéscsabán egy olyan épületet húztak fel, ahol húsz üzlethelyiség is volt. Ezek közül tízet a csapatnak ajánlottak fel. Ő akkor az öltözőben azt mondta a játékosoknak, hogy itt a lehetőség a befektetésre, de senkit nem érdekelt. Inkább drága autókat vettek.

Egy másik esetben egy játékosának próbált tanácsot adni a magánéletével kapcsolatban is. Úgy vélte, az adott lány nem való feleségnek, de a játékos végül elvette, majd elvált. Élete csaknem kisiklott, de egy barátja segített neki munkát találni Németországban. Pásztor szerint tízből nyolc volt játékosa elvált, miután abbahagyta a focit.

Saját példáján keresztül azt mutatta meg, hogy mindig hű maradt Békéscsabához. A Vasas ajánlatát is visszautasította, pedig háromszobás budapesti lakást ígértek neki. Nem élt éjszakai életet, nem ivott, és kizárólag a futballra koncentrált. Úgy látja, hogy a labdarúgás sokat változott, de egyes dolgokban mégsem. „Az alkohol tette tönkre a magyar futballt” – fogalmazott.

Szerinte ma is vannak játékosok, akik túlfizetettek, mégsem tesznek meg mindent a pályán.

Úgy látja, sokan inkább luxusautóra költenek, miközben saját lakásuk sincs. Véleménye szerint ebben nincs különbség a régi idők és a jelen között. Úgy fogalmazott: „A focisták elvannak, mint a befőtt.”

Pásztor kint volt a magyar válogatott törökök elleni mérkőzésén, ahol azt tapasztalta, hogy a nézők még a 6–1-es vereség után is tapsoltak. Éppen ezért nem érti, amikor Marco Rossi szövetségi kapitány és Szoboszlai Dominik ellendrukkerekről beszélnek. Úgy látja, az utánpótlás-válogatottak eredményei elkeserítőek. Ezt részben azzal magyarázza, hogy az NB I-ben és NB II-ben is sok klub a kieséstől tart, és emiatt nem mernek fiatalokat a csapatba állítani.

Bár a békéscsabai futball ismét nehéz helyzetbe került, Pásztor József kijelentette, hogy már nem kíván visszatérni a kispadra.

„Ha egymilliárd forintot ajánlanának fel nekem, akkor sem ülök le a kispadra”

– mondta. Úgy érzi, ebben a korban már nem szeretne újra edzéseket tartani és a bennmaradásért harcolni. Hozzátette: „Amit most látok, nagyon elkeserít.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Pert nyertek a magyar állam ellen Jakabos Zsuzsáék, 200 milliót ítéltek meg nekik
Azért perelték be az államot, mert nem kaptak pénzjutalmat a 2022-es birminghami Világjátékokon elért eredményeik után.


Nyolc magyar úszó beperelte az államot, mert nem kaptak pénzjutalmat a 2022-es birminghami Világjátékokon elért eredményeik után.

A bíróság másodfokon nekik adott igazat, így kamatokkal együtt összesen 200 millió forint jár nekik

– írja a Telex.

A Fővárosi Ítélőtábla márciusban mondta ki, hogy a sportolók jogosultak az állami jutalomra. A felperesek között szerepelt Jakabos Zsuzsa, Verrasztó Evelyn, Balog Gábor, Gyárfás Bence, Senánszky Petra, Szabó Szebasztián, Takács Krisztián és Ugrai Panna. Jakabos volt az első számú felperes.

A 2013-as kormányrendelet alapján a Világjátékokon az 1–8. helyen végző sportolókat honorálják: az aranyéremért 17,5 millió forint jár, a nyolcadik helyért pedig egymillió. Feltéve, ha megfelel a kritériumoknak, és van annyi részt vevő nemzet, amennyit a rendelet előzetesen megállapít.

A rendelet szerint a Nemzeti Versenysport Szövetségnek (NVESZ) kell felterjesztenie a sportért felelős államtitkárság felé az eredményességi jutalomra a jogosultakat. A szervezet ezt meg is tette a 2022-es Világjátékok után, kilenc úszóval szemben azonban úgy határoztak, hogy az ő versenyszámuk nincs abban a körben, ami állami pénzjutalomra jogosítaná őket.

Az érintettek ezt vitatták, és közülük nyolcan jogi útra terelték az ügyet.

Első fokon még az NVESZ-nek adott igazat a bíróság, másodfokon viszont a sportolók javára döntöttek.

Balog Gábor, Takács Krisztián, Szabó Szebasztián és Gyárfás Bence két váltószámban (akadályúszás és 4×50 vegyes váltó) nyert, nekik fejenként 17,5 millió forint jutalom jár. Senánszky Petra és Ugrai Panna 16,5 milliót, Jakabos Zsuzsa 12,5 milliót, Verrasztó Evelyn pedig négymillió forintot kaphat.

A pénzt a Honvédelmi Minisztériumnak kell kifizetnie, mivel 2022 óta a sport alájuk tartozik.

Az összegeken felül a három év alatt felgyűlt késedelmi kamatokat is meg kell téríteni.

A bíróság azt is kimondta, hogy az edzők nem jogosultak eredményességi jutalomra, még akkor sem, ha más sportágakban ez korábban megtörtént.

A Telex kereste az NVESZ-t, hogy mekkora jutalomra terjesztették fel a sportolókat és az edzőiket, de nem kaptak választ. A sportért felelős államtitkárság sem válaszolt arra, hogy miért nem fizették ki a pénzt a sportolóknak.

A Világjátékok egy olyan multisport esemény, ahol nem olimpiai sportágak szerepelnek, például görkorcsolya, táncsport, squash vagy szumó. A 2022-es versenyt az Egyesült Államokban, Birminghamben rendezték meg. A rendezvényen 34 sportágban összesen 223 érmet lehetett nyerni, és 3457 sportoló indult. Magyarország 11 arany-, 7 ezüst- és 9 bronzéremmel a hatodik helyen zárt az éremtáblázaton. Az első öt helyen Németország, az Egyesült Államok, Ukrajna, Olaszország és Franciaország végzett.


Link másolása
KÖVESS MINKET: