HÍREK
A Rovatból

Sosem volt még ilyen kevés álláskereső Magyarországon a kormány szerint

A májusi rekord már a nyár első hónapjában megdőlt, a legfrissebb adat szerint 230 ezernél alig vannak többen az álláskeresők.

Link másolása

Május után júniusra is igaz, hogy még sosem volt kevesebb álláskereső Magyarországon - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton a Facebookon.

A tárca bejegyzésében kifejtette,

a tavasz végi rekord már a nyár első hónapjában megdőlt, a legfrissebb adat szerint 230 ezernél alig vannak többen az álláskeresők Magyarországon. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat gyorsjelentése alapján 2022 júniusában 230 309 álláskeresőt tartanak nyilván

- tették hozzá.

Kiemelték, egészen egy hónappal ezelőttig a 2019 decemberi volt minden idők legjobb adata több mint 235 ezer emberrel,

idén májusban új csúcsként 234 ezer alá esett a mutató, a június még nagyobb csökkenéssel hozta el a valaha volt legalacsonyabb értéket.

A járványhelyzet okozta átmeneti megugrás 370 ezernél tetőzött, 2020 nyarához viszonyítva tehát 140 ezres, idén február óta pedig folyamatos a mérséklődés - közölte a minisztérium.

Területi bontásban Győr-Moson-Sopron megye áll az élen, a nyugati határszélen az álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya mindössze 1,2 százalék. Budapest a második, 1,8 százalékkal, aztán Csongrád-Csanád és Pest következik 2,6, majd Komárom-Esztergom és Vas 2,8 százalékkal

- olvasható a bejegyzésben.

A minisztérium kiemelte, a foglalkoztatás a vírusválság és az ukrajnai háború dacára is rekordokat dönt Magyarországon, a teljes gazdaságban és a versenyszférában is többen dolgoznak, mint valaha. A munkanélküliség harmada a 2010-es szintnek, a magyar adat a hatodik legalacsonyabb az Európai Unióban - húzták alá, hozzátéve, a kormány egyértelmű vállalása a teljes foglalkoztatás kivívása és megvédése.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„Sok mindent vissza lehet venni” – Magyar Pétert megkérdezték, mi lesz Mészáros Lőrinc földjeivel és vagyonával
Bár nem készült nagy beszéddel, de ötven percig szóval tartotta a helyieket, akik kérdezhettek is Magyartól. A közmédiának is beszólt.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

A TISZA párt vezetője Sarkadról érkezve Gyomaendrődön állt ki az emberek elé, folytatva országjárását. Meglátva az állami média képviselőit, megjegyezte,

felvenni úgysem fogják, amit mond.

Megismételte, hogy bár csak egy belpesti médiahekknek tartják mozgalmát, de látva a helyi megjelenteket, nem azok.

Többek között ezt mondta:

El tudják képzelni, hogy Európában legyen egy olyan megválasztott miniszterelnök, akinek 10 milliárdért építettek egy ilyen Putyin-szerű villát vagy kastélyt, és ebbe nem bukik bele?

A teljes eseményt itt tudja visszanézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Távozik a HVG-től Dezső András újságíró, aki megszerezte a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést
Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, és még két vezető munkatársa is. Mindezt egy csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

Link másolása

Távozik a HVG-től Dezső András, a Magyar Péterrel kapcsolatos rendőri jelentést megszerző, Pulitzer-emlékdíjjal kitüntetett tényfeltáró újságíró - értesült a Média1. Szintán távozik a hvg.hu Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, Windisch Judit, turnusvezetője és Rovó Attila, a belföld rovat vezetője.

A szájt vezetését átmenetileg Gergely Márton, a HVG hetilap felelős szerkesztője veszi át.

A Média információi szerint Nagy Iván Zsolt már szerdán közölte is munkatársaival, hogy távozik. Ezt azonban csak csütörtöki állománygyűlésen tették hivatalossá.

A kiadó csütörtöki közleményében azt írta:

„A HVG vezetősége a vezetőség a napokban döntött a hetilap, a hvg.hu és a hvg360 szerkesztőségi integrációjának felgyorsításáról.

Az alapelvek kidolgozása a napokban kezdődött, s a pontos működési rend kialakítására a következő hónapokban kerül sor. Az integrációtól hatékonyabb működést, az exkluzív, minőségi tartalom bővülését és a párhuzamosságok megszűnését várja a kiadó és a szerkesztőség.

A következő hetekben jelentős személyi változások is várhatók a szerkesztőség életében. A változások szükségességét jelzi, hogy az év második felétől távozik a szájt éléről Nagy Iván Zsolt felelős szerkesztő, és felmondási idejük letöltése után Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezető is. Továbbá elhagyja a HVG szerkesztőségét Dezső András, a lap egyik meghatározó munkatársa.

A HVG kiadója minden távozónak köszöni, hogy eddigi munkájával hozzájárult az online és a print kiadványok sikeréhez, és a független újságírás értékeinek megőrzéséhez, egyben sok sikert kíván nekik a továbbiakban.

A távozó kollégák pótlására a kiadó megteszi a szükséges lépéseket. A hvg.hu és a hvg360 vezetését átmenetileg Gergely Márton, a hetilap felelős szerkesztője veszi át július elsejétől, és így a HVG kiadványainak megbízott főszerkesztője lesz az integrációs folyamat lezárulásáig.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Kussolj, és ne hazudozz!” – Bayer Zsolt beszólt Magyar Péternek Kocsis Máté védelmében
De ki emlékszik már arra, miből indult az egész? Biztos nem az utolsó bejegyzést olvassuk a témában.

Link másolása

Magyar Péter korábban azt állította Kocsis Mátéról, hogy nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik, borozik. Mindez még mindig annak a nyilatkozatfolyamnak a folyománya, melynek elején

Kocsis Máté az mondta Magyar Péterről, hogy csak volt feleségének köszönhette az állásait.

Most Bayer Zsolton volt a sor, hogy beszálljon. Hivatalos oldalán ezt írta:

Ide hallgass, te Magyar Péter!

Jól ismerem Kocsis Mátét, mert a barátom.

Rühelli a pezsgőt, mert rongyrázásnak tartja és soha nem láttuk munkaidőben bármilyen alkoholt inni.

Utál éttermekbe járni, még hívásra se nagyon jön, rohadt sokat dolgozik, és cum laude minősítéssel végezte el az egyetemet. És veled ellentétben nem veri a feleségét.

Szóval kussolj, és ne hazudozz!

A bejegyzés Bayernek 3500 lájkot hozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg” – Magyar Péter visszaszólt a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökének, miután vizsgálat indult ellene
Szerinte Lánczi Tamásnak arról kéne érdeklődnie, hogy „Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba”.

Link másolása

Magyar Péter is reagált arra hírre, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított ellene egy, a Magyar nemzetben csütörtökön megjelent cikk nyomán. A lap arról írt, hogy Magyar mögött a Datanet áll.

Ezt abból vezetik le, hogy a jogász által elindított talpramagyarok.hu nevű oldal adatkezelési tájékoztatójában két olyan cég szerepel, amik a Magyar Nemzet szerint a Datadat utódcégei, vagy ahhoz kapcsolódnak.

Magyar Péter a vizsgálattal kapcsolatban azt írta a Facebook-oldalán csütörtök délután:

„Friss hír, hogy az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal havi ötmillió forintért kitartott elnöke, Lánczi Tamás vizsgálatot indított velem kapcsolatban, külföldi befolyásolási kísérlet miatt.

Kedves Tomi,

Örülök, hogy megdolgozol a pénzedért. Javaslom, hogy a Fideszt is keresd meg, akár az Állami Számvevőszék elnökével (havi 6,5 millió forint) közösen és érdeklődjetek náluk, hogy évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél, illetve, hogy Orbán Viktor hogyan avatkozik be magyar adófizetői milliárdokkal szinte az összes balkáni választásba, de még a franciába is.

Várom a hívásodat, MP”


Link másolása
KÖVESS MINKET: