HÍREK

Sorra függesztik fel európai országok az oltást az AstraZeneca vakcinájával

Már több esetet is jelentettek arról, hogy az ezzel az oltóanyaggal beoltottak szervezetében vérrög képződött. Az Európai Gyógyszerügynökség már vizsgálja ezeket a jelentéseket.

Link másolása

Mint megírtuk, múlt héten Dánia, majd Norvégia és Izland is bejelentette, hogy elővigyázatosságból felfüggeszti az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina alkalmazását, miután miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében. Akkor több európai országban is hasonló intézkedést hoztak, de csak az ABV5300 jelzésű szállítmányra vonatkozóan.

A dán egészségügyi hatóságok, a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság, az Európai Gyógyszerügynökség és a WHO is arra hívta fel a figyelmet, hogy egyelőre nem nincs bizonyíték arra, hogy összefüggés lenne az AstraZeneca oltóanyaga és a vérrögképződés között, és maga a gyógyszergyártó is ezt közölte.

Az Európai Gyógyszerügynökség azonban vizsgálatot indított, hogy az EU-ban addig engedélyezett három vakcina, a Moderna, Pfizer/BioNTech és az AstraZeneca oltóanyaga ​​okozhat-e olyan véralvadási hiányt, ami belső vérzést okozhat.

Hétfőn azonban újabb európai országok jelentették be, hogy felfüggesztik az oltást az AstraZeneca oltóanyagával.

Németország azzal indokolta a döntést, hogy az oltás beadása és az agyi vénákban fellépő vérrögképződés közötti időbeli kapcsolatról szóló jelentések alapján az oltóanyagokért felelős szövetségi szakhatóság szükségesnek látja az oltóanyag további vizsgálatát. A vakcinát nem vezetik ki az oltási kampányból, csupán felfüggesztik alkalmazását. A német szövetségi egészségügyi miniszter azt mondta, az Európai Gyógyszerhatóságnak tisztáznia kell, hogy a szérum előnyei továbbra is meghaladják-e az esetleges kockázatokat.

Olaszország is elővigyázatosságra hivatkozva döntött az AstraZeneca védőoltás azonnali és országos felfüggesztéséről, miután a vakcina egyes szállítmányait már korábban kivonták a használatból. Az olasz gyógyszerügynökség jelezte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség véleményezése után engedélyezheti ismét az AstraZeneca használatát.

Franciaország is meghozta ezt a döntést, Emmanuel Macron azonban nem említett konkrét okokat a felfüggesztéssel kapcsolatosan, pusztán elővigyázatosságot emlegetett, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan ismét használhatják az oltóanyagot.

Spanyolország azt is bejelentette, hogy legkevesebb két hétre függesztik fel az oltást az AstraZenecával. Az egészségügyi miniszter azt mondta, oltóanyag alkalmazásának leállítása addig tart, amíg az Európai Gyógyszerügynökség vizsgálata le nem zárul arról, hogy a vakcina mellékhatásaként alakult-e ki trombózis egyes pácienseknél.

Spanyolországban is előfordult már ilyen eset, a múlt hétvégén jelentették agyi vénás trombózis kialakulását egy korábban ezzel a vakcinával beoltott embernél, aki már jól van.

Szlovénia is beállt a sorba. Az egészségügyi miniszter azt mondta, bár a szlovén szakemberek nem találtak ésszerű okot az oltás leállítására ezzel a vakcinával, elővigyázatosságból mégis emellett döntöttek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ötpárti javaslat: fel kell függeszteni a Magyarországnak szóló pénzek kifizetését
Az Európai Parlament képviselői aggódnak amiatt is, hogy júliustól Magyarország lesz az EU soros elnöke.

Link másolása

A szuverenitás védelméről szóló törvény és a széles hatáskörökkel bíró Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása sérti a szabad és tisztességes választások elvét, olvasható a Népszavához eljutott ötpárti határozattervezetben, melyről a jövő héten szavaz az Európai Parlament (EP) plenáris ülése.

A magyarországi jogállamiság megerősítéséről szóló parlamenti állásfoglalás-tervezet leszögezi, hogy az uniós értékek rendszerszintű megsértésének megállapítása céljából 2018-ban elindított hetes cikkelyes eljárás alatt a helyzet romlott, amihez hozzájárult az európai intézmények határozott fellépésének a hiánya. Végeredményben pedig mindez az országot a választási autokrácia hibrid rendszerévé tette.

A kereszténydemokraták, a szocialisták, a liberálisok, a zöldpártiak és a szélsőbaloldaliak által előterjesztett szöveg megismétli, hogy a hetes cikkelyes eljárásban végre el kell jutni ajánlások megfogalmazásáig, majd ki kell mondani, hogy Magyarország súlyosan és tartósan megsértette-e az uniós értékeket.

A képviselők aggodalmaiknak adnak hangot a július elsején hivatalba lépő magyar EU-elnökség miatt, és bírálják a tagállamokat, amiért elnézik, hogy a magyar kormány képviselői elnököljenek az EU Tanács demokráciával, jogállamisággal, alapvető jogokkal és az EU pénzügyi érdekeinek védelmével foglalkozó ülésein.

Az állásfoglalás-tervezetben szó van arról is, hogy komoly aggályokat vet fel az a decemberi határozat, amely – az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését szolgáló intézkedések nyomán – 10,2 milliárd euró támogatást szabadított fel Magyarország számára anélkül, hogy az uniós források szabályszerű elköltését megfelelő pénzügyi ellenőrzési mechanizmusok vagy közbeszerzési eljárások biztosítanák.

Ezért felszólítja a döntéshozó Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a határozatát, „különösen az elfogadása óta hozott nemzeti intézkedések, valamint a volt igazságügyi miniszter kiszivárogtatott, az ügyészség függetlenségének hiányára és a büntetőeljárásokba való politikai beavatkozásra utaló megnyilatkozásai fényében“.

A Népszava úgy tudja, hogy az EP utolsó, jövő heti plenárisa elé kerülő határozattervezethez a frakciók még be fognak nyújtani módosító indítványokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter dédapja sírját is meglátogatta a dobozi temetőben országjárása során
A TISZA Párt politikusa beugrott az egykori lelkész felmenője sírjához a helyi temetőbe, ha már éppen Békésben járt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Nem véletlenül kezdte országjárását Békés megyében Magyar Péter. A politikai okok mellett ugyanis kiderült, hogy a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának dédapja Dobozon élt. Magyar Péter szerdán érkezett a megyébe, és csütörtökön meglátogatta az egykori lelkész sírját is a helyi temetőben:

Az országjárás első napján a politikus több békési települést is felkeresett. Magyar Péter az egyik helyszínen lapunknak is nyilatkozott. Elmondta, hogy össze sem lehet hasonlítani saját pártja és a Fidesz EP-listáját. Utóbbi párttal kapcsolatban megjegyezte, hogy a jelenlegi EP-képviselőit a hátuk mögött Senki úrnak hívják Brüsszelben, miközben százmilliós fizetéseket tesznek zsebre évente.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rendkívüli feladatokat kapott Orbán Viktortól Varga Mihály
Határidő: azonnal. Forrás: találja meg. Varga Mihály feladata azt is megtalálni, honnan vegyen el pénzt erre a célra, mert az Orbán Viktor által jegyzett határozat forrást nem jelöl meg.

Link másolása

Megemeli az Egészségbiztosítási Alap Gyógyító-megelőző ellátásra szánt idei keretét a kormány. A 24.hu tájékoztat arról, hogy

ehhez a pénzügyminiszternek 63 milliárd 439 millió 700 ezer forintot kell előteremtenie, azonnal.

Varga Mihály feladata azt is megtalálni, honnan vegyen el pénzt erre a célra, mert az Orbán Viktor által jegyzett határozat forrást nem jelöl meg.

Pintér Sándor belügyminisztertől május közepére várja a kormányfő az előterjesztést a fekvőbeteg-ellátó intézményeknek az év fennmaradó részében felmerülő feladatai ellátásának biztosításához szükséges intézkedésekről.

Varga pénzügyminiszter a Kormányinfón beszélt a kórházi adósságrendezés kérdéséről.

A kórházak adóssága havi átlagban 20 milliárd forinttal növekszik, így a 63 milliárd forint erre a feladatra idén nem lesz elégséges.

A pénzügyminiszternek emellett azonnali hatállyal 8 milliárd 224 millió 349 ezer 414 forintot kell a Központi Maradványelszámolási Alaptól a Bethlen Gábor Alapnak utalnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a sarkadi lángosozóban folytatta az országjárást
A politikus szabályosan felszántja a Viharsarkot: három nap alatt 13 településre látogat el csapatával. A munkaidő ellenére is sokan várták Sarkadon.

Link másolása

A sarkadi Éden Büfénél folytatta az országjárást Magyar Péter, írja a Telex. A politikus közvetlenül a dobozi temetőlátogatás után érkezett a vendéglőhöz, ahol beszédet tartott, majd meg is kóstolta a helyi lángost, miközben rajongói az egyesületének furgonjával fényképezkedtek.

Az Éden Büfénél csütörtökön 40-50 helyi gyűlt össze, akikkel kezet is fogott, sokan pedig közös képet kértek tőle. Magyar Péter rövid beszédében arra kérte az embereket, szavazzanak honlapjukon a Tisztelet és Szabadság Párt EP-listájának jelöltjeire.

Magyar Péter szerdán járt Gyulán, ahol a lapnak nyilatkozva azt mondta Kocsis Mátéról, hogy alig dolgozik, helyette inkább pezsgőzni szokott. Erre a Fidesz frakcióvezetője csütörtök délelőtt reagált is:

A Békés megyei Sarkad egyébként azóta híres vendégszeretetéről, hogy a kilencvenes években polgármesteri köszöntővel és ajándékba adott szőnyeggel hozták zavarba a település diszkójában fellépő Scooter tagjait. Az erről készült felejthetetlen videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk