Skrabski Fruzsina A dinasztiáról: Az uralkodó családja mindig gazdag volt és gazdagodott, régen is, most is
A korrupció (bár nem egyértelmű, hogy korrupció-e az, ami törvényes), akkor zavarja az embereket, ha a bőrükön érzik - írja Novák Katalin egykori köztársasági elnök tanácsadója A dinasztia című film kapcsán.
Skrabski Fruzsina forgatókönyvíró, újságíró, Novák Kataln egykori köztársasági elnök tanácsadója is kifejtette a véleményét A dinasztia című filmről. Az alkotás Orbán Viktor miniszterelnök családjának meggazdagodását dolgozza fel. Skrabski a Facebookon arról ír, hogy szerinte az a film hat, amiben van emberi szál, ebben nincs.
„Pontosabban Tiborcz az emberi szál, vele lehet valamennyire azonosulni, pl. hogy nem nagy bizniszeket csinál mostanában, hanem műemlékeket újít fel, amelyekből egyébként haszna nincs, vagy nem sok van, vagy, hogy Orbán árnyékában próbálják azt az imidzset építeni, hogy ők önállóak, vagy, hogy szegény embereknek építenek falut az Ökumenikus Szeretetszolgálattal, ezt nem is tudtam” – fogalmaz az író.
„Az uralkodó családja mindig gazdag volt és gazdagodott, régen is, most is. Ha csak Amerikára nézünk - ez közös Bidenben és Trumpban is. A korrupció (bár nem egyértelmű, hogy korrupció-e az, ami törvényes), akkor zavarja az embereket, ha a bőrükön érzik”
– tette hozzá.
Skrabski Fruzsina arra is kíváncsi, mennyi kára származott abból az embereknek, hogy Tiborczék cserélték le a közvilágítást. „Ezek a tenderek ilyenek, baráti cégek nyerik, a világon mindenhol. Megkérnek egy-két másikat, hogy induljanak, aztán kész is van. Nyilván van ennek olyan szintje, amikor ötszörös áron készül az út, rossz minőségben és nem fizetik ki az alvállalkozókat - ekkor fel szokott háborodni a nép” – írja Skrabski.
Skrabski Fruzsina forgatókönyvíró, újságíró, Novák Kataln egykori köztársasági elnök tanácsadója is kifejtette a véleményét A dinasztia című filmről. Az alkotás Orbán Viktor miniszterelnök családjának meggazdagodását dolgozza fel. Skrabski a Facebookon arról ír, hogy szerinte az a film hat, amiben van emberi szál, ebben nincs.
„Pontosabban Tiborcz az emberi szál, vele lehet valamennyire azonosulni, pl. hogy nem nagy bizniszeket csinál mostanában, hanem műemlékeket újít fel, amelyekből egyébként haszna nincs, vagy nem sok van, vagy, hogy Orbán árnyékában próbálják azt az imidzset építeni, hogy ők önállóak, vagy, hogy szegény embereknek építenek falut az Ökumenikus Szeretetszolgálattal, ezt nem is tudtam” – fogalmaz az író.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Három hidat foglaltak el a tüntetők – a Szabadság, a Petőfi és az Erzsébet hídon is farkasszemet néznek a rendőrökkel, lehetetlen a közlekedés Buda és Pest között
Volt némi tanácstalanság a demonstrálókban, hogy merre induljanak, de végül mindhárom helyen lettek annyian, hogy megbénítsák a forgalmat.
Miután a kedd esti tüntetés beszédeit (majdnem teljesen) végighallgatták, a tüntetők elindultak a Szabadság híd irányába, ahol nem sokkal később teljesen elfoglalták a hidat. A terveik szerint egy órán át akarták blokád alatt tartani, ami nagyjából sikerült is. Sokan azonban megelégelték, hogy a rendőrök nem akarták Budán leengedni őket, így „Másik híd!” skandálással elindultak vissza, Pest felé.
Innen kezdett érdekes fordulatot venni az este, mert a tüntetők (láthatóan nem szervezett módon) kétfelé szakadt: egyesek a Petőfi hídra indultak, ahova (a budai rakptaron) a rendőrök is vonultak, míg mások az Erzsébet hídra mentek vissza.
Bár utóbbi helyen a forgalmat már fél8-kor megindították, a visszatérő néhány száz ember miatt kénytelenek voltak újra lezárni.
Eközben a Szabadáság hídon is maradt egy maroknyi ember, és mivel őket sem szorították még le, így este fél 9 körül már három híd (a Petőfi, a Szabadság és az Erzsébet) is le lett zárva.
Nehéz megmondani, hogy hol mennyien lehetnek: az biztos, hogy sehol sincs nagy tömeg, ám ahhoz mindhárom helyszínen elegen vannak, hogy megbénítsák a forgalmat. Információink szerint az Erzsébet hídon szólították fel a résztvevőket, hogy hagyják szabadon az úttestet, ők azonban a híd közepéig vonultak, majd ott békésen leültek.
A tömeg, amikor értesült arról, hogy mindhárom helyszínen sikerült a blokád, „Három híd! Három híd!” kiáltozásba kezdett.
Helyszíni tudósítóink szerint sokan panaszkodnak arra, hogy a három hídon jelenleg azokat sem engedik át, akik nem tüntetni jöttek. Azaz jelenleg gépjárművel a Rákóczi és a Margit híd között egyáltalán nem lehet közlekedni. Aki gyalogosan vagy tömegközlekedéssel szeretne átjutni a Duna felett, a város belső részen egyedül a Lánchidat tudja használni.
Este negyed 10 körül a tüntetők levonultak a Petőfi hídról Pest irányába, ahol elfoglalták a Ferenc körutat. „Aki dudál, velünk van!”, „Mocskos Fidesz!” és „A gyülekezés alapjog” – kiabálják. Ez nagyjából így nézett ki:
10 óra körül a rendőrök igazoltatni kezdték a maroknyi Erzsébet hídi tüntetőt, akik már nincsenek elegen a blokádhoz, így a második híd is „felszabadult”. A Szabadság hídon még tart a bulihangulat, ott még vannak annyian, hogy ne induljon meg a forgalom.
Negyed 11 körül a Szabadság hídról is elvonultak a tüntetők, a forgalom is hamarosan megindult.
A legtovább a nagykörútiak tartanak ki: ők végigvonultak a körúton, negyedik hídként a Margit hidat is elfoglalták, majd innen (becslések szerint még mindig mintegy ezren) a Kossuth térhez vonultak, ahol ismét a rendőrsorfallal néznek farkasszemet.
A tömegközlekedés jelenleg mindhárom helyen áll. A változásokról érdemes a BKK Infó Facebook-oldalát követni.
Miután a kedd esti tüntetés beszédeit (majdnem teljesen) végighallgatták, a tüntetők elindultak a Szabadság híd irányába, ahol nem sokkal később teljesen elfoglalták a hidat. A terveik szerint egy órán át akarták blokád alatt tartani, ami nagyjából sikerült is. Sokan azonban megelégelték, hogy a rendőrök nem akarták Budán leengedni őket, így „Másik híd!” skandálással elindultak vissza, Pest felé.
Innen kezdett érdekes fordulatot venni az este, mert a tüntetők (láthatóan nem szervezett módon) kétfelé szakadt: egyesek a Petőfi hídra indultak, ahova (a budai rakptaron) a rendőrök is vonultak, míg mások az Erzsébet hídra mentek vissza.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újra kellett éleszteni Szabó Bálint politikust, aki megpróbálta átúszni a Dunát a tüntetés alatt
A botrányhős politikus ismét trombitált a tüntetőknek, majd megpróbált átmászni egy rendőrautó alatt, végül egy nagyon rossz ötlettől vezérelve a Dunába vetette magát.
Ahogy arról a múlt heti tüntetés alkalmával is írtunk, újra aktivizálta magát Szabó Bálint volt MSZP-s szegedi képviselő, ma független politikus. Akkor a Margit hidat lezáró néhány ezer embernek trombitálta el többek között a Tavaszi szél című népdalt.
A botrányairól elhíresült politikus (aki legutóbb a hétvégén indult az újpesti időközi választáson – mérsékelt sikerrel) a kedd esti tüntetésen is végig jelent volt. A Szabadság hídon megpróbált átbújni egy rendőrautó alatt, amikor a tüntetőket nem engedték át Budára.
Miután ez nem sikerült, úgy döntött, hogy a híd alatt, úszva kel át Budára a mindössze 9 fokos vízben
– írta meg a 444. A Telex azonban úgy értestült, hogy ez annyira nem sikerült neki, hogy
akciója után újra is kellett éleszteni.
A Police.hu azt írja: 21 óra 20 perc körül a Boráros térnél a korábbi gyűlés egyik részvevője átadta trombitáját egy másik férfinak, majd bemászott a Dunába. A bedobott mentőöv mellett azonban ő többször is szándékosan elúszott. Miután a rendőrök a hajójukba emelték, nem mutatott életjeleket, ezért azonnal megkezdték az újraélesztését. A mentőszolgálatnak már stabil állapotban adták át.
Ahogy arról a múlt heti tüntetés alkalmával is írtunk, újra aktivizálta magát Szabó Bálint volt MSZP-s szegedi képviselő, ma független politikus. Akkor a Margit hidat lezáró néhány ezer embernek trombitálta el többek között a Tavaszi szél című népdalt.
A botrányairól elhíresült politikus (aki legutóbb a hétvégén indult az újpesti időközi választáson – mérsékelt sikerrel) a kedd esti tüntetésen is végig jelent volt. A Szabadság hídon megpróbált átbújni egy rendőrautó alatt, amikor a tüntetőket nem engedték át Budára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban írtunk, három hidat (Petőfi, Szabadság, Erzsébet) is elfoglaltak a tüntetők. A Petőfin tartózkodók körülbelül 40 perc után megelégelték, hogy nem jutnak át Budára, ezért visszaindultak Pest irányába.
Ott végül hosszas sétálásba kezdtek, hosszú részen (bár szakaszosan) blokkolva az út forgalmát.
Eközben természetesen zengenek olyan rigmusok, mint „Orbán takarodj!”, „Ruszkik, haza!” vagy „A gyülekezés alapjog!”.
Arról nincs információ (a vonulók között sem), hogy a menetelésnek mi a célja. A 4-es/6-os villamos mindenesetre nem közlekedik, a BKK Infó Facebook-oldalon érdemes figyelni, hogy éppen mikor merre nem.
Ahogy arról korábban írtunk, három hidat (Petőfi, Szabadság, Erzsébet) is elfoglaltak a tüntetők. A Petőfin tartózkodók körülbelül 40 perc után megelégelték, hogy nem jutnak át Budára, ezért visszaindultak Pest irányába.
Ott végül hosszas sétálásba kezdtek, hosszú részen (bár szakaszosan) blokkolva az út forgalmát.
Eközben természetesen zengenek olyan rigmusok, mint „Orbán takarodj!”, „Ruszkik, haza!” vagy „A gyülekezés alapjog!”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meglett a negyedik híd is a tüntetőknek: este 10 után a Margit hídra is felértek
Nem valószínű, hogy ez volt a konkrét cél, de végül kedd este négy hidat sikerült blokkolnia a Pride betiltása ellen tiltakozóknak. Igaz, egyszerre „csak” hármat.
Miután korábban három hidat elfoglaltak, majd a Petőfiről a Nagykörútra vonultak, végül a tüntetők maradéka (minimum párszáz ember, de a vonulás miatt nehezen becsülhető), elérte a Margit hidat is.
Mivel itt is az úttesten és a síneken közlekednek, a ma este tüntetői elmondhatják magukról, hogy immár a negyedik hidat zárják le miattuk.
Igaz, nem egyszerre négyet, mert a BKK Infó jelentése szerint időközben a másik három helyszín „felszabadult”.
Hogy innen merre akarnak tovább menni, egyelőre nem világos, de egy ideig nem fognak, mert a tüntetők itt is leültek, és a rendőrség itt sem engedi át őket Budára.