BUDAPEST

Tengerparti hangulat a Dunánál? – megnéztük a SHO Beachet a Lágymányosi-öbölben

Szombaton megnyílt Budapest első, természetes vízi strandja az épülő Mol-torony mellett. Kinek szól ez a hely? Milyen a víz? Mit lehet enni? Drága a belépő? Megéri? Leteszteltük!

Link másolása

Nem mondom, elég furcsa szerzet ez a SHO Beach. A strand gyakorlatilag a BudaPart szerves része, ami még bőven épülni és szépülni fog az elkövetkezendő időkben, és ha minden jól megy, egy teljesen új városnegyeddé áll majd össze a végén.

Az egyik leglátványosabb, építés alatt álló szerzet most természetesen a Mol-torony, ami vegyes érzelmeket válthat ki. Nekem rögtön Dubaj ugrott be. Ott van ilyen nyüzsgés és folyamatos növekedés még a tengerparton is.

De ez a látvány igazából csak elsőre furcsa, és  ha az ember a másik oldalra tekint, a Kopaszi-gát nyugalmába feledkezhet.

Biztos vagyok benne, hogy ez a modern környezet nem fog tetszeni mindenkinek, de nem is ez a feladata. Természetesen mindenkit szívesen látnak, de azért logikusnak tűnik, hogy a BudaPart lakóiból, vagy a környéken dolgozókból tevődik majd inkább össze a törzsközönség.

Remek példa erre már alapból az árképzés is: egy hétköznapi, normál, felnőtt jegy 3200 forint, viszont ha a BudaPart lakója az ember, akkor csak 2300 forint.

A strandot többen betámadták azzal, hogy elvette a helyet a ingyen fürdeni vágyóktól, pedig a környéken szabad strand előttük sem működött. Az már más kérdés, hogy voltak olyanok, akik illegálisan jártak ide fürdeni. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy most is vannak olyan partszakaszok, ahol ezt lehet művelni, ez a Beach csak az öböl egyik csücskét foglalja el.)

Én a magam részéről kifejezetten igénylem a megfelelő infrastruktúrát, ha fürdeni megyek. És itt van vízimentő, öltöző, wc, zuhany, zárható szekrény és igény szerint napernyő és napágy.

Na meg remek gasztronómiai szereplők. Ketten már aktívan működnek, és Cloud 9 fagylaltozó fog még csatlakozni a csapathoz.

SHO Beach Chill & Grill

A Grill & Chill a Beach központi eleme. Itt lehet kávézni, limonádézni, koktélozni és jókat enni. A klasszikusabb vonalat képviselik, de azért itt sem a büfés strandkajára kell számítani.

Mi két ételt kóstoltunk: egy egyszerűbb csirkés fajitát, és egy kacsakolbászt. Utóbbi kifejezetten a szívünkhöz nőtt, mert Szabi a pék kenyerével, mustárral és kovászos uborkával érkezik, és így tökéletes strandétellé állt össze. 2500 forintért szerintem teljesen rendben van az ára is.

MÁK étterem

Gasztronómiai szempontból azonban egyértelműen a Mizsei János-fél MÁK a nagy attrakció. Tavaly ők a Balatonra települtek ki street foodos kocsijukkal, de idén a budapestieknek sem kell sokat utazniuk, ha meg akarják kóstolni a legendás lángost.

Ráadásul, ha az ember csak enni menne a SHO partjára, válthat kifejezetten gasztro jegyet (2000 forint), amit egy az egyben le is fogyaszthat.

Mi a kürtöskalácsos desszert mellett természetesen a lángosra ugrottunk rá. Na, ez a lángos nem a balatoni lángos. Nem jobb vagy rosszabb, hanem teljesen más műfaj.

Mákos-kefires tésztával készül, a tetejére pedig a Vászolyi Sajtmanufaktúra kétféle sajtja, füstölt fokhagymaolaj, mákos tejföl és savanyított medvehagymatermés kerül. Mennyei! És bőven megér 1800 forintot!

Fontos információk:

NYITVATARTÁS:

A strand területe: 10:00–22:00

Fürdési lehetőség: 10:00–19:00

Cloud9 ice cream store: 10:00– 22:00

SHO CHILL & GRILL beach bar: 10:00– 22:00 (konyha déltől)

MÁK pop-up SHO BEACH: 12:00– 22:00

A vendégek minden belépéskor egy 500 forintos kupont kapnak, amely a strand területén a SHO CHILL&GRILL beach bar-ban, a MÁK pop-up-ban vagy a Cloud 9 Ice cream store-ban váltható be.

Parkolási lehetőségek a közelben (díjfizetés ellenében): Kopaszi Gát szabadtéri parkoló, Budapart Gate Irodaház parkolója

Ingyenes parkolási lehetőség 750 méterre a Hengermalom úton.

BKK: A 2-es Metró Puskás Ferenc Stadion megállónál kell átszállni az 1-es villamosra. Onnan 10 megálló az Infoparkig, majd 3 perc gyalog.

A SHO-ra érdemes lesz figyelni, mert ez csak a kezdet. A helyszínen is lesznek még fejlesztések, és a környezete is bőven építés alatt áll még. A Duna vizét folyamatosan vizsgálják, így attól nem kell tartanunk, hogy nem felel meg a minősége, bátran lehet benne fürdeni. Azt pedig mindenki döntse el magának, hogy ebbe a környezetbe vágyik-e.

Elérhetőség:

1117 Budapest

Bíró László József körút 4.

(30) 670 9542

[email protected]

https://www.facebook.com/shobeachbudapest

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Karácsony Gergely: Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a hajókat a belvárosból
A budapesti főpolgármester szerint az a céljuk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 31.


Link másolása

„Felülvizsgáltuk és módosítjuk a Duna-parti Építési Szabályzatot” – írja húsvétvasárnapi posztja elején Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ezzel egy bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értek.

A városvezető bejegyzéséből kiderül, hogy az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerükkel az utolsó pillanatig egyeztettek.

Szerinte a szabályzat lényegét egyszerűen össze lehet foglalni:

„Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a Duna-partok a jelenleginél sokkal jobban szolgálhassák a budapestieket. Az a célunk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Újabb Kolodko-miniszobor: ezúttal Chuck Norris került fel egy budapesti hídra
A helyszín nem véletlen... A gúzsba kötött akcióhős szobra emlékeztet rá, hogy a híd építésének idején sokan szavaztak rá, mint névadóra.

Link másolása

Húsvéthétfőn újabb miniszobrot helyezett ki Kolodko Mihály. Ezúttal Chuck Norrist készítette el, amint az akcióhős gúzsba kötve fekszik...

A helyszín sem lehet véletlen: a Megyeri hídnál, a pesti oldalon található, a gyalogosúton, a Pest felirat alatt.

A híd építésekor névpályázatot is hirdettek, és akkor sokan szavaztak Chuck Norrisra.

Mivel élő személyről nem lehet ilyen létesítményt elnevezni, így a filmsztár nem kapott hidat Budapesten.

Az alkotásról a szobrász képeket is posztolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: