HÍREK

Semmi jóra nem számíthatunk az időjárástól a héten

Hajnalban fagyok, reggelente köd, a hőmérséklet pedig napközben sem kúszik majd tíz fok fölé.

Link másolása

Folytatódik a borult, párás idő a jövő héten is, reggelente többfelé kell ködre számítani. A legalacsonyabb nappali hőmérséklet -5 és +4 fok között várható és a legmelegebb órákban sem emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet - írja előrejelzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Hétfőn reggel javulnak a látási viszonyok, az ország nagyobb részén párás, rétegfelhős idő lesz, de elsősorban az északkeleti, keleti országrészben lehet szakadozott a felhőzet. Számottevő csapadék nem lesz, legfeljebb gyenge eső, szitálás alakulhat ki. A Dunántúlon megélénkül, olykor megerősödik a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

Kedden nappal zsugorodnak a ködfoltok, de főleg a Dunántúlon maradhatnak rétegfelhős, párás területek. Másutt több-kevesebb napsütésre számítani lehet, ugyanakkor egyre több fátyolfelhő is érkezik. Számottevő csapadék nem valószínű. Időnként megélénkülhet a délkeleti, majd északkeleti szél. A minimum-hőmérséklet -6 és +2, a maximum 3 és 8 fok között alakul.

Szerdán napközben javulnak a látási viszonyok, de az ország nagyobb részén felhős, párás idő várható, több-kevesebb napsütés inkább a keleti, északkeleti megyékben lehet.

Néhol szitálás, éjjel ónos szitálás, főleg a nyugati, délnyugati országrészben gyenge eső, a hegycsúcsokon esetleg havaseső, hószállingózás előfordulhat.

Az északi, északkeleti szél időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +4, a csúcsérték 3 és 9 fok között alakul.

Csütörtökön eleinte rétegfelhős, párás, illetve fátyolfelhős, napos területek egyaránt lehetnek, a nap második felében dél felől vastagodhat a felhőtakaró. Helyenként előfordulhat szitálás, eső, főként a déli, délnyugati megyékben. Néhol megélénkül az északi, északkeleti szél. A hajnali -4, +3 fokról 3 és 7 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Pénteken nagyrészt erősen felhős vagy borult, párás időre számíthatunk. Helyenként előfordulhat szitálás, kisebb eső. Néhol időnként megélénkülhet az északkeleti, keleti szél. A minimum-hőmérséklet -4 és +4, a maximum 2 és 8 fok között valószínű.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult, párás idő várható. Számottevő csapadék nem valószínű. Néhol időnként megélénkül a keleti, délkeleti, a Tiszántúlon az északkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban -3 és +4, kora délután 2 és 10 fok között alakul.

Vasárnap jobbára erősen felhős vagy borult, párás időre van kilátás. Helyenként előfordulhat szitálás, eső. Többfelé megélénkülhet a keleti, délkeleti szél. A hajnali -3, +4 fokról 2 és 9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Elveheti a kormány a tanárok közalkalmazotti státuszát
A kormány akár egy új jogállási törvényben is meghatározhatja a pedagógusok bérezését. A szakszervezetek nagyon nem támogatják az ötletet.

Link másolása

Nem reagált érdemben a kormány a pedagógusok sztrájkköveteléseinek egyetlen pontjára sem. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kezdeményezett egy egyeztetést, amelyet végül Maruzsa Zoltán államtitkár hívott össze - írta a Népszava.

Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője szerint a szakszervezetek ismét annyit kértek, kapjanak érdemi válaszokat például a 45 százalékos béremeléssel, a munkaterhek csökkentésével, az iskolai sztrájkot korlátozó törvény és a tanárok kirúgását megkönnyítő kormányrendelet visszavonásával kapcsolatos követeléseikre.

Egyelőre incs előrelépés a bérrendezések ügyében, de az elhangzott, hogy a kormány akár egy új jogállási törvényben határozná meg a pedagógusok bérezését. A PSZ alelnöke, Totyik Tamás a lapnak azt mondta, hogy ennek az lehet a következménye, hogy a szakképzésben oktató kollégáikhoz hasonlóan a köznevelésben dolgozó pedagógusok is elveszíthetik közalkalmazotti jogviszonyukat.

Ezt sem a PSZ sem a PDSZ nem támogatja, mert az több munkavállalói jog elvesztésével járna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Tagadja az Eötvös József Gimnázium igazgatója, hogy félmillió forintért bárki bejuthat a patinás intézménybe
Egy hangfelvételen szerint kenőpénzt adhattak azért, hogy az iskola igazgatója elintézze: soron kívül felvegyenek egy gyereket az iskolába.

Link másolása

Félmillió forintért elintézték, hogy felvegyenek egy olyan diákot az Eötvös József Gimnáziumba, aki nem érte el a ponthatárt - számolt be róla a Metropol egy hangfelvétel alapján. Az RTL híradó szerint az ország második legjobb gimnáziumának igazgatója csütörtökön az iskola dolgozóinak tagadta a vádakat, hivatalosan azonban még nem szólalt meg az ügyben.

Az említette hangfelvételen a Metropol szerint az iskolához tartozó Reáltanoda Alapítvány kuratóriumának elnökével beszélget egy apuka, akinek a fia nem érte el a felvételhez szükséges ponthatárt, mégis az Eötvös Gimnáziumba szeretne járni.

„A mi ismeretségi körünkben is van olyan, ma is az Eötvösbe járó gyermek, aki általánosban bukdácsolt, majd a hatosztályosba felvették”

- hangzik el a felvételen.

A hangfelvétel szerint kenőpénzt adhattak azért, hogy az iskola igazgatója elintézze: soron kívül felvegyék a gyereket az iskolába. A szervezet vezetőjének mondott férfi ezt meg is erősíti. Arról is beszélnek, hogy több befolyásos szülő gyereke került be így az iskolába.

Az RTL több szülőtől is úgy értesült, hogy a hangfelvételen valóban az alapítvány kuratóriumi elnöke beszél.

Az üggyel kapcsolatban a Híradó szeretett volna interjút kérni az Eötvös József Gimnázium igazgatójától, de ő nem reagált a megkeresésre. Azonban úgy tudják, hogy az igazgató az iskola dolgozóinak tagadta, hogy pénzért cserébe vettek volna fel gyerekeket a gimnáziumba.

A csatorna az iskolát fenntartó Belső-Pesti tankerületi központot és a Klebersberg Központot is megkereste. többek között azt szerették volna megtudni, hogy folytatnak-e vizsgálatot az ügyben, és ha igen, az milyen következményekkel járhat. Azonban mindkét központtól mindössze azt válaszolták, hogy csak a sajtóból értesültek az ügyről.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság azonban arról tájékoztatta a Híradót, hogy

vesztegetés bűntett gyanúja miatt nyomozást rendeltek el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nem szabad az oroszokkal kétoldalú, kiskapukat keresgélő megállapodást kötnünk – mondta Orbán Viktor még 2007-ben
Azt is hozzátette, hogy a magyar nemzeti érdek egy közös, uniós energiapolitika. Igaz, akkor még ellenzékben volt.

Link másolása

Nem szabad, hogy az oroszokkal kétoldalú, kisakpukat keresgélő megállapodásokat kössünk - mondta Orbán Viktor egy 2007-es televíziós interjúban. A rendkívül rosszul öregedő mondatokat tartalmazó videót Hadházy Ákos tette közzé a Facebook-odalán.

Az ellenzéki képviselő a videó mellé a bejegyzésében azt írta, hogy „Orbán tökéletesen levezeti, miért nem szabad az oroszokkal seftelgetni, és miért kell az EU-val együttműködni!”

A kormányfő ugyanis akkor még ellenzékből kifejtette, hogy szerinte Magyarországnak egy közös európai energiapolitikára van szüksége.

„Ez a mi nemzeti érdekünk. És nem szabad, hogy ehelyett az oroszokkal kétoldalú, kiskapukat keresgélő megállapodást kössünk. Az oroszokkal jó viszonyra kell törekedni, de nem fordulhatunk szembe, nem fordulhatunk el a közös európai energiapolitikának az irányvonalától”

- fejtette ki akkor Orbán.

Akkor azt is javasolta, hogy „a magyar kormányok hosszabb távon is egy közös energiapolitika keretén belül próbálják megoldani Magyarország problémáit”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A raktárban dugdossák az árut a boltokban, ezért van hiány Nagy Márton szerint
A miniszter szerint az egésznek semmi köze az árstophoz.

Link másolása

Ahogy korábban is írtunk róla, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter interjút adott a Mandinernek, amiben azt mondta: februárban akár a 25 százalékot is elérheti az infláció, de szerinte utána zuhanásnak fog indulni, év végére pedig az egyszámjegyű lehet a fogyasztói árak éves növekedési üteme.

Nagy Márton ugyanakkor arról is beszélt, hogy szerinte az infláció legfőbb oka, hogy

a boltok nagy részében szó sincs hiányról, az áru egyszerűen a raktárban marad, nem kerül ki a polcra, nagyrészt mesterséges hiánygerjesztés folyik

– idézi a minisztert a Portfolio.

Arról is beszélt, hogy februárban-márciusban azért állhat meg az áremelkedés gyorsulása az élelmiszereknél is, mert túltermelési válsággal néz szembe az élelmiszeripar, például tej, csirke, sertés, gabona területén is.

Mint mondta: számításaik szerint az üzletek legfeljebb 60-70 százalékban tudják áthárítani az árstopos termékeken kieső profitot. A jegybank elemzésében 100 százalékos áthárítás szerepel, ezzel azonban – az elemzéseinkre és a felméréseinkre alapozva – nem ért egyet a minisztérium.


Link másolása
KÖVESS MINKET: