Sem kötelező oltás, sem szesztilalom nem lesz az országgyűlési képviselők körében
Leszavazták az Igazságügyi Bizottságban Bencsik Jánosnak az országgyűlési képviselők kötelező oltására vonatkozó indítványát – tudatta a független politikus sajtóközleményében. Az indítványt egyedül dr. Fülöp Erik szintén független képviselő támogatta, így azt nem vették tárgysorozatba.
– írta közleményében Bencsik. Hozzáette: „Tudom, hogy képviselőtársaim az elmúlt tíz hónapban túlnyomórészt már beadatták a vakcinát. Most azonban itt lett volna az ideje, hogy egy jogi aktussal jelképesen is közösséget vállaljunk azokkal a honfitársainkkal, akik a járvány elleni küzdelem során felelősen jártak el, és bátorítsuk a kételkedőket.”
Szintén leszavazta az Országgyűlés Igazságügyi bizottsága – két független képviselő igen szavazata mellett – Székely Sándor javaslatát, amely a házszabályt szigorította volna a képviselők (és munkatársaik) alkoholmentes munkavégezésének ellenőrizhetőségével. A független honatya Szanyi Tibor ISZOMM nevű pártjának megbízásából nyújtotta be az indítvány azután, hogy Jakab Péter, a Jobbik elnöke egy felvételre hivatkozva azt állította, ittasan ment be munkahelyére Simonka György fideszes képviselő.
Székely Sándor rámutatott, hogy a javaslata a kellemetlen mendemondák elkerülése érdekében részint megtiltotta volna az Országgyűlés területeire az alkoholos italok bevitelét, illetve fogyasztását, részint pedig a gyanús esetekre nézvést megteremtette volna az alkoholszondás ellenőrzés lehetőségét.
– fogalmazott közleményében Székely.
A képviselő csalódottságának adott hangot, mert a világ számos parlamentjében szigorú alkohol- és drogtilalom van, amelyet kellő szigorral, adott esetben kiképzett kutyák segítségével ellenőriznek, így például Londonban, a világ legelső parlamentjében is. Véleménye szerint a magyar kivagyiság ismét győzedelmeskedett, s a magyar képviselők jottányit sem engednek, még a leginkább elutasított pökhendiségükből sem.