A Fidesz is megszavazta a sajtószabadság melletti és a média korlátozása elleni kiállást Budapesten
Vitézy Dávid a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy a Fővárosi Közgyűlés ellenszavazat nélkül elfogadta a Podmaniczky Mozgalom javaslatát. A döntés értelmében Budapest kiáll a sajtó- és véleményszabadság mellett. A javaslat 29 igen szavazatot kapott, míg az MSZP és a Párbeszéd jelenlévő képviselői nem szavaztak.
A politikus bejegyzésében azt írta: „Bármilyen meglepő is ez, ebben a törvény elfogadását megelőző, zavaros helyzetben örülünk ennek, és fontosnak tartjuk, hogy Budapest érdekei és egyben Magyarország alkotmányos alapértékei mellett a javaslatunk nyomán ekkora egyetértésben tudott kiállni a Fővárosi Közgyűlés”.
A közgyűlés által elfogadott nyilatkozat szerint
A Fővárosi Közgyűlés ezért a leghatározottabban kiáll a sajtó- és véleményszabadság mellett, és ellenzi annak korlátozását”.
A dokumentumban hangsúlyozták azt is, hogy „csak olyan átláthatósági szabályok elfogadhatóak, amelyek az adott szektor minden szereplőjére egységesen vonatkoznak, és nem alkalmasak diszkriminatív, a sajtó-, a szólás- és véleményszabadság hatalmi vagy pártpolitikai szempontok szerinti korlátozására”.
A közgyűlés egyértelművé tette azt is, hogy „a Fővárosi Közgyűlés meggyőződése, hogy mind Magyarország, mind Budapest biztonsága és fejlődése szempontjából létfontosságú, hogy az ország az Európai Unió tagja maradjon, a tagságunk ne kérdőjeleződjön meg”.
Bár a szöveg tudatosan kerülte az aktuálpolitikai felhangokat, abból – és a benyújtás idejéből – nehéz arra következtetni, hogy nem a Fidesz „átláthatósági törvénynek” nevezett nagytakarítási törvényjavaslatára reagált.
(via Blikk)