HÍREK
A Rovatból

Rétvári: Pénteken biztonságban folytatódhat a tanítás minden magyar iskolában

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint 303 iskolát vizsgáltak át, robbanószert sehol sem találtak.


Mindenki biztonságban van, és pénteken biztonságban folytatódhat a tanítás minden magyar iskolában - jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna 48 perc című hírháttérműsorában csütörtök este.

Rétvári Bence elmondta, 303 iskolát vizsgáltak át, a bombarobbantással e-mailben megfenyegetett intézmények mellett 16 olyat is, amelynek a vezetése kérte ezt arra hivatkozva, hogy csak így érzik magukat biztonságban.

Robbanószert sehol sem találtak

- hangsúlyozta.

Az államtitkár köszönetet mondott a pedagógusoknak a lélekjelenlétükért, a szülőknek az együttműködésükért, valamint az iskolákat átvizsgáló rendőröknek is, hangsúlyozva, hogy "mindenhol nagyon gördülékenyen és higgadtan zajlottak az események", nem hallott semmilyen hírt arról, hogy bárhol pánikhelyzet alakult volna ki.

"Annak ellenére, hogy nem volt ilyen Magyarországon, mégis teljesen protokollszerűen zajlott az egész napi megfeszített munka"

- jelentette ki.

Úgy vélte: "példaszerűen jó együttműködés zajlott", "büszkék lehetünk arra, hogy egy jól működő országunk van", "Magyarország a mai napon is bizonyította, hogy a bajban mi, magyarok össze tudunk fogni".

Kitért rá, az információk időveszteség nélküli megosztása, az együttműködés és a hatékony fellépés érdekében irányító törzset hoztak létre, ebbe azon szervek delegáltak tagokat, amelyeknek fontos szerep jutott az eseményekkel összefüggésben, vagyis az Országos Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nemzeti Nyomozó Iroda, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Terrorelhárítási Központ és a katasztrófavédelem.

Rétvári Bence beszámolt arról, hogy egyelőre nem tudják, ki, vagy kik az elkövetők, a rendőrök nagy erőkkel nyomoznak, és nemcsak az e-maileket, azok fejlécét, törzsadatait vizsgálták meg komoly informatikai segítséggel, hanem kamerafelvételeket is, hogy ha valahova gyanús tárgyat vittek volna be az elmúlt órákban, akkor azt is gyorsan ki tudják deríteni, és oda nagyobb erőket csoportosítottak volna.

Ilyen nem történt, mindent sikerült megvizsgálni, "addig mi nem feküdtünk volna le, amíg minden iskola nincs átvizsgálva, mert az emberek biztonsága a legfontosabb" - jelentette ki.

A nyomozásról azt is mondta, megfeszített munka folyik, vannak értékelhető részeredmények, de nem akar ezek elébe szaladni, megvan a megfelelő protokoll, hogy milyen bizonyosság megszerzése után tudnak erről információkat a nyilvánossággal is megosztani.

"Érezhető lépéseket tettek a nyomozó hatóságok, sokkal többet tudnak ma délután, mint amit tudtak ma délelőtt" - fogalmazott.

Az államtitkár utalt rá, Szlovákiában három körben, emellett Csehországban és Bulgáriában is volt hasonló fenyegetés az elmúlt napokban. "Volt olyan üzenet Szlovákiában, amely hasonlított a magyar üzenethez, tehát amely egy iszlamista felütéssel kezdődött, de azért a magyar üzenetben feltűnő volt, hogy nem ékes magyarsággal volt megfogalmazva, hanem a magyar nyelvtől idegen kifejezések voltak benne" - tette hozzá.

Jelezte, felvették a kapcsolatot a szlovák, a cseh, a bolgár rendőrséggel, bízva abban, hogy segíteni tudják egymás nyomozását, és értesítették az Europolt is, amely szintén segítheti az eljárást.

"Fontos, hogy ezt felderítsük, kiderítsük és elfogjuk az elkövetőt"

- hangsúlyozta.

Megjegyezte egyúttal, ha Magyarországon fellelhető az elkövető, akkor szinte biztos, hogy előbb-utóbb rendőrkézre kerül, hiszen ilyen esetekben a rendőrség a szolgálatokkal együttműködve nagyon eredményes munkát végez.

A politikus a bombafenyegetés miatt a diákokat ért lelki traumával összefüggésben azt mondta, az elmúlt 10 évben több mint duplájára nőtt az iskolapszichológusok száma, tehát jóval nagyobb kapacitás van ma Magyarországon erre, mint korábban.

Rétvári Bence arra a kérdésre, hogy találtak-e valami logikát abban, miért ezek az iskolák kaptak fenyegetést, azt válaszolta, az iskolák e-mail címei fenn vannak az interneten, így azokhoz viszonylag könnyű hozzáférni, ezek az elektronikus levelezési címek az Oktatási Hivatal és különböző állami szervek nyilvános adatbázisában is megtalálhatók.

A fenyegetés Budapestre koncentrálódott, de máshol is megjelent, más országokban más intézmények, más szervek, más cégek is kaptak fenyegetést, de mindenhol az iskolák voltak a középpontban, mert ott nyilvánvalóan sok gyerek van, a szülőket is érinti, ez is motiválta az elkövetőt, elkövetőket - közölte.

Rámutatott, "egy veszélyes korszakban élünk, egy veszélyes világban élünk".

Nap mint nap olyan híreket olvasni Nyugat-Európából, hogy ott nem fenyegetések, hanem merényletek vannak, és ha tőlünk pár száz kilométerre az ilyen fenyegetéseket beváltják, vagy fenyegetések nélkül is merényleteket követnek el, akkor nekünk minden ilyet komolyan kell venni, ezért vonult ki a rendőrség tűzszerészek, kutyák bevonásával, különböző műszerek alkalmazásával és vizsgálta át az összes iskolát - mondta.

Rétvári Bence hozzáfűzte, "sajnos olyan világba keveredtünk, főleg az elmúlt 10 évben, mióta az illegális migráció óriási léptéket öltött", (...) "nem kockáztathatjuk meg, hogy Magyarországon valaha is ilyen történjen", ezt Magyarország igyekszik kizárni a déli határ lezárásával, a migrációellenes politikával, azzal, hogy nem enged be egyetlen illegális migránst sem.

"Nem szabad elfogadnunk, amit a londoni polgármester mondott, hogy most már hozzá kell szokni, hogy a nagyvárosi létnek a különböző merényletek a részei" - mondta az államtitkár.

Hangoztatta: "minden, ami a biztonságunkat veszélyezteti, legyen szó akár a migrációról vagy más olyan társadalmi változásokról, ami a biztonságot csökkenti, mi azokat nem fogadjuk el, azok ellen küzdünk, mi azt akarjuk, hogy mindenki a hétköznapjaiban nagyobb biztonságban érezze magát akár itt Magyarországon, mint máshol más országokban".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Most fog csak igazán bekeményíteni a tél: akár mínusz 15 fok is lehet
Fagyos levegő árasztja el a kontinens középső részét, mi is kapunk belőle. Pénteken jön a havazás, hétvégén sok helyen napközben sem lesz több nulla foknál.


A hét második felében Skandináviától nyugatra egy anticiklon erősödik meg, melynek keleti peremén észak felől több hullámban hideg, fagyos levegő árasztja el Európa középső és keleti területeit, beleértve hazánkat is – írja előrejelzésében az Időkép.

Szerdától péntekig a felhők lesznek túlsúlyban, és délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék:

vegyesen lehet hó, havas eső, eső, néhol ónos eső is; észak, északkelet felé növekszik a szilárd halmazállapot valószínűsége.

Pénteken aztán egyre inkább a havazás lehet jellemző, de délutántól már szűnhet a csapadék.

Szombatra elárasztja térségünket a sarkvidéki eredetű légtömeg, így bár egyre többfelé kisüt a nap, többfelé erős, nyugaton és északkeleten viharos északi szél fújhat.

Jelentős lehűlés jön, több helyen napközben is fagypont alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

Vasárnap hajnalra pedig több helyen -10 fok alá hűlhet a levegő, a hóval borított, szélcsendes tájakon -15 fok sem zárható ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trump Ukrajnáról: 500 milliárd dollárral egyenértékű ritkaföldfémet akarok ezért cserébe, hogy legalább ne érezzük magunkat hülyének
Az amerikai elnök a konfliktus gyors befejezését sürgeti, Zelenszkij pedig kemény biztonsági garanciákat követel Washingtontól.


Donald Trump amerikai elnök egy friss interjúban ismét markáns véleményt fogalmazott meg az orosz-ukrán háború lezárásával kapcsolatban.

„Szeretném a pénzünket biztonságban tudni, több százmilliárd dollárt költünk el, ők lehet, hogy megállapodnak, lehet, hogy nem. Lehet, hogy egyszer oroszok lesznek, lehet, hogy nem lesznek oroszok, de

rengeteg pénzünk van ott, én azt mondom, hogy vissza akarom azt kapni”

– mondta Donald Trump amerikai elnök a Fox Newsnak adott hétfői interjújában az orosz–ukrán háború megoldási lehetőségeiről, és arról a ritkaföldfémekről szóló alkuról, amit még a hétvégén ajánlott neki Volodimir Zelenszkij.

Az ukrán elnök egy korábban titkosított, a ritkaföldfémek és más ásványi anyagok hatalmas lelőhelyeit bemutató térképet mutatva azt mondta, „ha egyezségről van szó, akkor kössünk egyezséget”, majd hozzátette, hogy cserébe Ukrajnának szüksége van a szövetségesei biztonsági garanciáira.

„Azt mondtam az ukránoknak, hogy 500 milliárd dollárral egyenértékű ritkaföldfémet akarok ezért cserébe, hogy legalább ne érezzük magunkat hülyének. Ők lényegében beleegyeztek ebbe”

– mondta az elnök, aki az interjúban azt is megerősítette, hogy hamarosan Ukrajnába küldi Keith Kelloggot, az orosz–ukrán háború amerikai különmegbízottját, akinek az a feladata, hogy javaslatot dolgozzon ki a háború megállítására.

Az amerikai elnök a konfliktus gyors befejezését sürgeti, Zelenszkij pedig kemény biztonsági garanciákat követel Washingtontól az Oroszországgal kötendő bármilyen megállapodás részeként.

Az amerikai elnök egy nappal azelőtt beszélt az alku lehetőségeiről, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és JD Vance amerikai alelnök várhatóan még a héten találkozik a müncheni biztonsági konferencián, amit február 14. és 16. között rendeznek.

A Reuters információi szerint

a Trump-kormányzat azt is tervezi, hogy a Moszkvával folytatott esetleges béketárgyalások előtt arra ösztönzi majd az európai szövetségeseket, hogy több amerikai fegyvert vásároljanak Ukrajnának.

Ha ez hivatalossá válik, az megnyugvást nyújthat az ukrán vezetőknek, akik tartanak attól, hogy Donald Trump elnök esetleg megakadályozza, hogy Ukrajna további segélyeket kapjon.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a száguldó inflációról: Senki nem hisz már Orbán Viktornak és Hókuszpóknak (Nagy Márton)
Tovább száguld az orbáni infláció - írta a TISZA Párt elnöke, miután megjelentek a friss KSH-adatok.


Miközben azt hazudozták, hogy agyonütötték az áremelkedést, ismét Magyarországon drágulnak legjobban az élelmiszerek – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán kedden, miután a KSH közzétette a legfrissebb inflációs adatokat.

Eszerint januárban

a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.

Januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt. Ezen belül a liszté 43,2, a tejé 25,0, a tojásé 23,8, az étolajé 21,5, a gyümölcs- és zöldségléé 16,0, a vaj, vajkrémé 15,5, a csokoládé és kakaóé 12,9, a tejtermékeké 9,1, a kávéé 8,1 százalékkal. A termékcsoporton belül a száraztészta ára 3,6, a margariné 2,9, a párizsi, kolbászé 2,1 százalékkal mérséklődött.

A szolgáltatások 8,5 százalékkal drágultak. Ezen belül a postai szolgáltatások 16,8, a telefon, internet 15,0, a lakbér 11,8, a járműjavítás és -karbantartás 10,3, a lakásjavítás és -karbantartás 9,9, a sport- és múzeumi belépők 9,0, a testápolási szolgáltatások 8,6, az üdülési szolgáltatás 7,2 százalékkal.

A Nemzetgazdasági Minisztérium később azt írta közleményében, hogy a januári magasabb szint átmeneti jelenség, amit a bázishatások, az év eleji szolgáltatás-átárazódás és egyes alapvető élelmiszerek, így a tej és a tojás árának növekedése okozott.

Magyar a friss adatok közlése után a bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy tovább száguld az orbáni infláció.

„Miközben azt hazudozták, hogy agyonütötték az áremelkedést, ismét Magyarországon drágulnak legjobban az élelmiszerek”

– írta a Tisza Párt elnöke, majd tételesen fel is sorolta, hogy az egyes termékcsoportok mennyivel lettek drágábbak egy év alatt.

„Orbán Viktorék 15 éve vannak kormányon. Az utóbbi években a magyar élelmiszer-infláció az európai átlag két és félszerese volt. Ma már minden körülöttünk lévő országban olcsóbb az élelmiszer. Vége van. Senki nem hisz már Orbán Viktornak és Hókuszpóknak (Nagy Márton), aki mindig melléfog, aztán persze mérgesen morog” – írta bejegyzésében Magyar.

Szerinte Orbán Viktor és a Fidesz képtelen kormányozni.

„Csak a harácsoláson és a nemzeti vagyon szétlopásán jár az eszük. Menniük kell. Legyen új választás!”

Magyar a posztban azt is hozzátette, hogy a TISZA kiszámítható gazdaságpolitikát hoz, leállítja az ipari méretű korrupciót, hazahozza az uniós ezermilliárdokat, és azonnal 5 százalékra csökkenti az egészséges élelmiszerek áfáját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás Majkát idézte: „Pénz, pénz, a pénzecskének lőttek!
A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vett meg kilóra.
F. P. - szmo.hu
2025. február 11.



Ahogy már írtunk róla, a napokban Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, nyilvánosságra hozza, hogy a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak az elmúlt években, szerte a világon.

„Kiderült, amit már évek óta mondunk: a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vettek meg kilóra azzal céllal, hogy az ideológiájukat és a politikájukat más országokban is terjesszék. Magyarországon az volt a céljuk, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt” – írta Facebook-bejegyzésében Deutsch Tamás, majd hozzátette, hogy véleménye szerint ezek a szervezetek aztán a megrendelésnek megfelelően terjesztették és képviselték a bevándorlást támogató álláspontot, a családellenes politikát, a genderőrületet, és a háborús propagandát is.

A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerint ebben a műveletben az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) játszotta a legfontosabb szerepet. Mindezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó – írta. Tengerentúli összesítések szerint 6600 újságírót és 707 médiumot vettek meg kilóra, többek között Magyarországon. A brüsszeli elit szócsöve, a Politico csak egymaga 34 millió dollárt kapott, olvasható Deutsch posztjában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: