HÍREK
A Rovatból

Reagáltak a Női Sikernap szervezői, miután Jakupcsek Gabriella és Magyar Péter is lemondta a fellépését

Jakupcsek Gabriella nem akart politikus mellett színpadra állni, ezért visszalépett. Végül Magyar Péter is visszamondta a felkérést, ezért a szervezők gyorsan új fellépőt kerítettek helyette.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. április 27.



Ahogyan arról beszámolt lapunk is, Jakupcsek Gabriella szombaton visszamondta fellépését a Női Sikernap rendezvényen. A műsorvezető a XXI. századi család fogalmáról tartott volna előadást, de miután megtudta, hogy Magyar Péter is a felszólalók között lesz, úgy döntött, nem vesz részt az eseményen.

Döntését azzal indokolta: korábban nem értesült arról, hogy aktív politikus is jelen lesz, és szeretné magát távol tartani a „pártpolitikai csatározásoktól”.

Jakupcsek Gabriella bejelentése után néhány órával Magyar Péter is közölte, hogy nem vesz részt a rendezvényen. A politikus a Facebook-oldalán azt írta, hogy a „Családapák, akik támogatták feleségük karrierépítését” című pódiumbeszélgetésen szerepelt volna. Elmondása szerint abban a tudatban vállalta a részvételt, hogy minden érintett tudott a meghívottak személyéről, ám Jakupcsek Gabriella posztjából kiderült számára, hogy ez nem így volt.

Magyar Péter végül azért lépett vissza, mert nem szeretett volna akadályt gördíteni egy általa kiemelten fontosnak tartott rendezvény elé.

A Női Sikernap szervezői is kiadtak egy nyilatkozatot a változások kapcsán, amit a Facebook-oldalukon osztottak meg.

„A Női Sikernap egyedülálló kezdeményezésként azzal a céllal jött létre, hogy támogatást nyújtson nőtársainknak a megélhetés, a családi feladatok és az önmagunkkal való törődés kihívásai közötti egyensúly megteremtésében.

A pécsi eseményre meghívott politikai szereplőt kizárólag magánszemélyként, élettörténete miatt kértük fel előadónak, mivel példája – amelyben egy évig gyesen maradt gyermekei születése után, támogatva felesége karrierjét – sokak számára érdekes, inspiráló lehetett volna. Meghívásának szándéka nem politikai célzatú volt.

Megdöbbentő és elszomorító, hogy ma Magyarországon már egy nyugodt, jó szándékú beszélgetés megtartása is akadályokba ütközik, és fenyegetések érik azokat is, akik minden politikai szándéktól függetlenül, építő szándékkal kívántak részt venni rajta.

Szeretnénk ismételten hangsúlyozni, hogy a Női Sikernap nem politikai rendezvény. Meghívott előadóinkat nem politikai nézeteik, hanem szakmai tapasztalatuk, élettörténetük és tudásuk alapján kértük fel, hiszen ezek által valódi értéket és inspirációt adhatnak a résztvevőknek.

Tiszteletben tartjuk, hogy Jakupcsek Gabriella következetesen elhatárolódik minden politikai irányzattól, az őt ért támadások és személyes fenyegetéseknek nem szeretné kitenni magát és úgy döntött, hogy nem vesz részt a Női Sikernap eseményén. Továbbra is nagyra értékeljük elkötelezettségét a nők támogatása iránt.

A Női Sikernapot azonban – a körülmények ellenére is – megtartjuk, mert hiszünk abban, hogy a nők összefogása, fejlődése és közösségi ereje fontosabb, mint a megosztottság.

Hamarosan értesítjük jegyvásárlóinkat arról, hogy a nap programja mennyiben változik.

Szeretettel várunk mindenkit, aki egy békés, inspiráló közegben kívánja megélni a közös gondolkodás és tapasztalatcsere erejét.

Köszönjük a bizalmat és a támogatást!

A Női Sikernap szervezői”

KÖZLEMÉNY

A Női Sikernap egyedülálló kezdeményezésként azzal a céllal jött létre, hogy támogatást nyújtson nőtársainknak...

Közzétette: Sikernap – 2025. április 26., szombat

Az esemény szervezői közben arról is tájékoztatták a közönséget, hogy Magyar Péter helyett Ujj Mészáros Károly filmrendező, forgatókönyvíró, filmproducer tart majd előadást ugyanabban a témában.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: Szijjártó helyettese arról beszélt Boszniában, hogy Magyarország beavatkozik a boszniai eseményekbe
A képviselő attól tart, hogy Magyar Levente mondatai alapján Orbán Viktor aktívan beavatkozik a szerbek oldalán a kibontakozóban lévő újabb balkáni konfliktusba: „A nagy békeharcos háborúba viszi Magyarországot.”


Hadházy Ákos arra hívta fel a figyelmet, hogy a boszniai híradások szerint Magyar Levente, a külügy államtitkára magyar beavatkozásról beszélt Boszniában.

“Magyarország nem marad kívülálló. Önökkel és a Szerb Köztársaság népével vagyunk.” - idézi a Boszniai lapokat a képviselő.

Tudta? Szijjártó helyettese, Magyar Levente arról beszélt Boszniában, hogy MAGYARORSZÁG BEAVATKOZIK A BOSZNIA-HERCEGOVINAI ESEMÉNYEKBE, HA BÁRMILYEN KONFLIKTUSRA KERÜLNE OTT SOR. Márpedig erre minden esély megvan mert a szerbek nagyon közel vannak ahhoz, hogy felrúgják a daytoni békemegállapodást és harminc év béke után kilépjenek Bosznia-Hercegovinából.

A kommentek közé teszek egy sor linket boszniai lapokból, ahol egyöntetűen idézik Magyart:

“Magyarország nem marad kívülálló. Önökkel és a Szerb Köztársaság népével vagyunk.”

"Ha ehhez hozzátesszük, hogy Orbán szorosabb katonai együttműködésről állapodott meg a szerbekkel, akkor tényleg kezdhetünk aggódni amiatt, hogy a nagy békeharcos háborúba viszi Magyarországot Szerbiában" - írja a képviselő a Facebook-posztjában.

"Különös, hogy mennyire visszhangtalan maradt ez az egészen botrányos kijelentés itthon. A maradék független sajtóban ugyan megjelent néhány cikk arról, hogy Magyar Levente botrányos kijelentései után bekérették a boszniai mngyar nagykövetet. De bevallom én is csak azután vettem észre , hogy mit mondott ez az ember, hogy egy honfitársunk jelezte, nem érti, miért nem foglalkozik ezzel az ellenzék.. Persze nem olyan különös ez, hiszen a propaganda lényege, hogy zajkeltéssel elterelje a figyelmet a legnagyobb disznóságokról. Amikből amúgy is olyan sok van, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Magyar Levente háborúpárti mondatait amúgy hónapokig zengené a propaganda, ha egy ellenzéki politikus mondta volna…

Úgy tűnik, a szuverenitás elve csak akkor fontos Orbánnak, ha azt saját érdekből lehet hangoztatni – ha viszont putyinista szövetségesek támogatásáról van szó, a magyar politika figyelmen kívül hagyja más államok önrendelkezési jogát.

Ez különösen aggasztó egy olyan időszakban, amikor Bosznia-Hercegovina szuverenitása és stabilitása komoly veszélyben van

Mindenesetre írásbeli kérdést adok be Szijjártónak, hogy valóban fegyveresen is beavatkoznánk-e Szerbiában. Kiváncsi vagyok, meri-e tagadni (nem tőlünk félne, hanem Putyin és Vucic elvtársak haragjától)."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Orosz katonai helikoptert észleltek az ország légterében, azonnal léptek a lengyelek
A lengyel hadsereg szerint az oroszok a légvédelmi rendszert tesztelhették. Közben a britek is orosz hadihajók mozgását figyelték a La Manche csatornán.


A brit haditengerészet szóvivője szombaton arról tájékoztatott, hogy a héten két orosz hadihajót követtek, amelyek brit felségvizeken hajóztak – írja a BBC.

A közlés szerint a Golovko admirális nevű fregatt kelet felé haladt a La Manche csatornán, emellett egy másik, nyugat felé hajózó orosz korvettet is figyelemmel kísértek ugyanott.

A brit haditengerészet közlése szerint két héttel korábban egy harmadik orosz hadihajó mozgását is hasonló módon követték.

Lengyelországban közben egy orosz katonai helikopter megsértette az ország légterét a Balti-tenger felett. A PAP lengyel hírügynökség tájékoztatása szerint

az eset péntek este történt, amikor a lengyel hadsereg radarrendszere érzékelte az orosz helikoptert.

A lengyel hadsereg közölte, hogy a légvédelem folyamatosan készenlétben állt a légtér védelmére. Hozzátették, hogy a behatolással Oroszország feltehetően a lengyel légvédelmi rendszert tesztelte.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lencsevégre kapták Orbán Viktort a római éjszakában
A miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval rótta Róma híres utcáit Ferenc pápa temetése után. Egy olasz oldal osztotta meg a róluk készült ritka pillanatokat megörökítő fotókat.


Orbán Viktor is részt vett Ferenc pápa szombati temetésén Rómában. A magyar miniszterelnököt felesége, Lévai Anikó is elkísérte az eseményre, amely után a belvárosban tettek egy sétát.

A Welcome to Favelas nevű olasz portál két fotót is megosztott róluk az Instagram-oldalán – írja az Index. A képeken az látszik, hogy Orbán Viktor és felesége a Via dei Condotti utcában sétálnak. Ez az utca a Piazza di Spagna térről indul, ahol a híres Spanyol lépcső is található.

A magyar kormányfő a temetést követően úgy nyilatkozott, hogy Ferenc pápa a barátja volt, és sokat köszönhet neki. Azt is elmondta:

„Fölbujtóm, bátorítóm, biztatóm minden békekezdeményezésben”, és hozzátette, hogy Ferenc pápa Magyarország barátja is volt.

A gyászszertartáson a magyar delegáció több tagja is jelen volt, köztük Sulyok Tamás köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, de jelen volt Magyar Péter európai parlamenti képviselő is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Török Gábor szerint Orbán Viktor politikája angolnajellegű: „Mindig megpróbál kicsúszni”
A politológus úgy hiszi, a magyar kormányfő mindig új szerepet talál, ha bajba kerül. Török szerint a miniszterelnök most is mindent bevet a túlélésért.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. április 27.



Török Gábor szerint Orbán Viktor a magyar politika legnagyobb angolnája. A politológus a 24.hu Törökülés című podcastjében beszélt arról, hogy a miniszterelnök mindig megpróbál kicsúszni, új szerepet találni, túlélni, mást mutatni magáról.

Felidézte, hogy 2006-ban, a két választási forduló között Orbán Viktor még a miniszterelnök-jelöltségről is lemondott. Úgy véli, most is sok mindennel próbálkozik, mert nehezebb helyzetbe került.

Török Gábor úgy hiszi, a Fidesz jelenleg azért helyezheti Ukrajnát a politikája középpontjába, mert nincs jobb témája. Hozzátette:

a párt új eszközöket keres, hogy megszólítsa azokat a szavazókat is, akik nem kizárólag fideszes médiát fogyasztanak.

A politológus szerint ezek az új megoldások arra utalnak, hogy bajban lehet a Fidesz, mivel korábban nem volt szüksége ilyen próbálkozásokra a választási győzelemhez. Úgy fogalmazott, hogy az orbáni módszertan lényege:

semmilyen szabály nincs, vagyis mindent érdemes kipróbálni, hátha valamelyik beválik.

A podcastben Török beszélt arról is, hogy a Fidesz miért kampányol Kollár Kinga kijelentésével. Szerinte az ilyen politikai bombák nem egyszerűen felrobbannak vagy nem robbannak fel, hanem "van egy Richter-skálájuk", amin mérni lehet a hatásukat. Úgy látja, az ügy a Fidesznek használ, a Tisza Pártnak pedig árt, de csak korlátozott erejű robbanást okozhat.

A politológus kitért arra is, hogy Magyar Péter, Orbán Viktor kihívója a Fidesz világában szocializálódott, ezért jól ismeri a politikai és nem politikai szabályokat.

„A magyar politika legnagyobb angolnája Orbán Viktor. Őt nem lehet túlnőni ebben a kérdésben. Azt majd az idő eldönti, hogy Magyar Péter mennyire tudja ezeket a képességeket magáénak tudni, de az biztos, hogy politikai szocializációja a Fideszben történt meg”

– mondta.

A beszélgetésben szóba került az is, hogy Orbán Viktor interjút adott Hont Andrásnak az Öt YouTube-csatornán. Török Gábor szerint ez is azt jelzi, hogy a Fidesz új lehetőségeket keres a választók elérésére egy nehezebb helyzetben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: