HÍREK
A Rovatból

Reagált Kozák Danuta vádjaira a MOB és a sportállamtitkárság

Elítélik a megfélemlítés minden formáját. Ugyanakkor szerintük Kozák soha nem fordult hozzájuk hasonló panasszal.


A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Magyar Olimpiai Bizottság közös közleményt adott ki csütörtökön, reagálva Kozák Danuta vádjaira, miszerint Csipes Ferenc kajakedző verbálisan molesztálta őt. A kajak-kenu szövetség azonnal felfüggesztette Csipest és sportfegyelmi eljárást indított ellene.

„A Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Magyar Olimpiai Bizottság Kozák Danuta közösségi média bejegyzéséből értesült az esetről, amelyet megdöbbenéssel fogadtunk, ugyanis

az érintett sportoló korábban ebben az ügyben sem személyesen, sem más módon nem fordult panasszal a Sportért Felelős Államtitkársághoz, illetve a Magyar Olimpiai Bizottsághoz”

– idézi a közleményt az MTI.

„A magyar sportirányítás és a MOB is elítéli a megfélemlítésnek minden formáját. Mindkét szervezet eltökélt, hogy a sportban és a sportért dolgozók számára egyaránt biztonságos körülményeket kell teremteni. A felek részéről az ajtók mindenki előtt nyitva állnak, aki bármilyen ügyben segítséget kér, vagy panaszt kíván tenni.”

– írták.

Miután értesültek Kozák posztjáról, a Sportért Felelős Államtitkárság és a MOB azonnal kapcsolatba lépett a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel és a Budapesti Honvéd Sportegyesülettel, hogy kivizsgálják az ügyet és meghozzák a szükséges intézkedéseket. A vizsgálat eredményeiről tájékoztatni fogják a sportirányítást és a MOB-ot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Karácsony Gergely a tüntetésen: három a magyar igazság, legyen egy harmadik, tisztességes mérkőzés
A főpolgármester közölte, hogy bármi lesz is az újraszámolás vége, akkor is új választást akar, mert ez a demokrácia, a főváros érdeke.


Karácsony Gergely a pénteki tüntetésen közölte, hogy kizárólag egy új választással lehet tiszta vizet önteni a pohárba. A főpolgármester szerint sok ellenzéki szavazót tévesztett meg a Fidesz, amikor Szentkirályi Alexandra visszalépett Vitézy Dávid javára. Ezzel ugyanis világossá tették, hogy csak a hatalom és a pénz számít.

Elmondta, hogy minden szavazókörben voltak delegáltjaik, akik tisztességgel figyeltek és megállapították, hogy Budapest legyőzte a hatalom emberét.

De ők most addig váltogatják a szabályokat, amíg nem ők nyernek, ezért vagyunk ma itt - mondta. Most a NVB-nek háromnegyedes fideszes többség van, és most úgy döntöttek, hogy meg sem vizsgálták a dokumentumokat, azt sem tudták, mit szavaznak meg, úgy döntöttek az újraszámolásról. Nem a tény a probléma, hanem ahogy ezt végigvitték - mondta Karácsony.

Példaként elmondta, hogy az ellenzéki delegáltak nem voltak ott, amikor felnyitották az urnákat.

Arról is beszélt, hogy amikor véget ért a számlálás, akkor az a hír volt, hogy 70, majd jött 54, majd már csak 29 a különbbség közte és Vitézy között. Ha így folytatják, Vitézy Dávid kétharmaddal fog győzni - mondta Karácsony.

Itt már nincsenek delegáltak, furcsán lezárt levelek vannak, és egyre több a furcsaság, ezzel együtt nő a Vitézy szavazatok száma. Most nem tudjuk, hogy vége van-e a csatának - tette hozzá.

Egyféle módon lehet tiszta vizet önteni a pohárba, tisztességes, újonnan kiírt szavazás kell - közölte.

Minket nem tudtak legyőzni, de három a magyar igazság, ezért legyen egy újabb, tisztességes szavazás. Egyik oldalon Vitézy és a NER, a másik oldalon Karácsony és a város, akik megvédik a szabadságukat.

Bármi lesz is a vége, Karácsony akkor is új választást akar, mert ez a demokrácia, a főváros érdeke - közölte a beszéde végén.

Készüljünk a végső küzdelemre! - mondta. Kérte, hogy támogassák őt, legyenek önkéntesek és szavazatszámlálók. Hajrá Budapest, éljen a köztársaság! - zárta Karácsony Gergely a beszédét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid gratulált Karácsony Gergelynek, aki 41 szavazattal győzött, de még mindig nincs vége
Hozzátette: a szoros eredmény akár a még nem újraszámolt érvényes szavazatok újbóli megszámlálását is indokolhatja. A jogerős választási eredményhez pedig még két jogorvoslati eljárásnak kell lezárulnia - elmondta, hogy mik ezek.


Vitézy Dávid a NVB bejelentése után a közösségi oldalán reagált az eredeményre. Az érvénytelen szavazatok újraszámolása után azt közölték, hogy 41 vokssal nyert Karácsony Gergely.

Az LMP támogatásával indult Vitézy azt írta:

"Köszönöm a Nemzeti Választási Iroda munkáját a mai újraszámlálás során.

Az újraszámlálás eredményéhez gratulálok Karácsony Gergely főpolgármesternek. Az eredmény végül gyakorlatilag döntetlen lett, a különbség 0,005%, 41 szavazat teljes Budapesten. De ahogy hét eleje óta mondom, egy szavazat előny is döntő, és így az újraszámlálás után végül a 41 szavazatnyi előny a hivatalban lévő főpolgármesternél van.

Az általam kezdeményezett újraszámlálás alapos és indokolt volt, ezt a mai eredmények igazolják. Sok száz, összesen több érvényes szavazat keveredett az érvénytelenek közé, mint amennyi az első és második helyezett közötti különbség volt. Ez egy igencsak súlyos szavazatszámlálási problémát mutat. Ez akár a még nem újraszámolt érvényes szavazatok újbóli megszámlálását is indokolhatja, hisz a köztünk lévő különbség immár csak 41 szavazat.

A jogerős választási eredményhez még két jogorvoslati eljárásnak kell még lezárulnia.

Egyrészről Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy akkor is, ha az újraszámlálást ő nyeri, teljes Budapesten új választást szeretne. Természetesen ennek magam részéről állok elébe, ha erről az illetékes szervek döntést hoznak. Az NVB döntésének fényében azért azt fontos leszögezni, hogy teljesen felelőtlen és erkölcstelen volt az a hergelés és hisztéria, amit Karácsony Gergely az elmúlt két napban művelt. Mocskolódott és hazudott, köztisztviselőket vádolt bűncselekményekkel, a szavazóimat sértegette, csak azért, mert azt hitte veszíteni fog. Ebben nem csatlakoztam hozzá, és most sem fogok. Karácsony ezt a kétségbe esett vagdalkozást egyetlen cél érdekében tette: saját politikai túlélése miatt. Mert úgy látszik, ha már ugródeszkának nem tudta használni a Városházát, most megpróbálja a DK és az MSZP mentőcsónakjaként.

A másik jogorvoslati eljárás két DK-s vezetésű kerületet, Újpestet és Erzsébetvárost érinti. Ezekben a kerületekben szinte láthatatlan vékonysággal húzták ki a visszalépett jelölt nevét, sorban jönnek a hírek arról, hogy külön ebből a célból vettek 0,3 és 0,5 mm tűvastagságú tollakat, hogy megtévesszék a választókat. Ennek kapcsán már a hét eleje óta folyamatban van egy jogorvoslati eljárás részemről. Ahogy a keddi sajtótájékoztatómon is elmondtam, nehéz nem szándékosságot látni amögött, ahogy ez a két kerület kezelte a szavazólapokról a visszalépett jelölt kihúzását, és ennek eredményeként itt kétszer annyi érvénytelen szavazat született, mint Budapest többi kerületében. Ez a jogorvoslat hét eleje óta tart, fellebbezési szakaszban van, ma tárgyalja a Nemzeti Választási Bizottság, és lehet, hogy később a Kúria is fogja. Érdemes rögzíteni: ha ez a DK-s akció, ami a trükközés, a joggal való visszaélés és a csalás határmezsgyéjén mozog, nem történik meg, sok ezer érvénytelen szavazat elkerülhető lett volna ebben a két kerületben, és az eredmény valószínűleg messze nem az lenne, amit most ismerünk. Gyurcsány Ferenc pártjának ezügyben illene a politikai felelősséget világosan vállalnia, Karácsony Gergelynek pedig világossá tennie, tudott-e erről az érdekében lezajlott visszaélésekről.

A választási folyamatnak ugyanakkor minden ilyen visszásság ellenére vége kell legyen. A budapestieknek a felfokozott választási kampány után nyugalomra van szüksége. Ahogy az eddigi hónapokban, úgy most is arra fogok törekedni, hogy Budapest egy élhetőbb és zöldebb város lehessen. A magam részéről mindent meg fogok ezért tenni.

Bármi is lesz a folyamatban lévő jogorvoslatok eredménye, ahogy eddig is elmondtam, a választás jogerős eredményét elfogadom. Ha Karácsony Gergely tegnap bejelentett fellebbezése ellenére sem lesz új választás és végül a tegnap megtett ígérete ellenére végül a lemondásával sem állítja elő ezt a választási helyzetet októberben, akkor a Fővárosi Közgyűlésben a programom mentén Budapest fejlesztése érdekében maximális konstruktivitással fogom az együttműködés lehetőségét keresni mindenkivel, aki partner lesz ebben" - írta .


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hivatalos: Karácsony Gergely a főpolgármester, 41 vokssal győzött a szavazatok újraszámolása után
A jelenlegi főpolgármester megtarthatja pozícióját, bár a vasárnap kihirdetett eredménynél szorosabb küzdelemben nyert Vitézy Dáviddal szemben.


Eldőlt:

a szavazatok újraszámolása után is Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere.

A vasárnapi eredmények után Vitézy Dávid kérte az érvénytelen szavazatok újraszámlálását, mert információi szerint több helyen is hibák történhettek.

Ugyanakkor a Vitézyék indítványának mellékleteiben szereplő űrlapok gyakran hiányosak voltak, néhol a tanúk neve is lemaradt, és az sem derült ki mindig, hogy melyik párt delegáltja nyilatkozott, de ahol igen, ott a Fideszt említették. Az NVB mégis bizonyítékként fogadta el ezeket. A Nemzeti Választási Bizottság különösebb vizsgálat nélkül rendelte el az újraszámlálást.

A számolást péntek reggel kezdték meg, és a kiszivárgott hírek szerint Karácsony maradt a győztes, bár a különbség a két jelölt között lecsökkent.

Vitézy Dávid az újraszámlálási eredmények közlése előtt már azt nyilatkozta: "Karácsony Gergelynek is elmondtam: akármelyikünk is lesz a jogerős választási eredmény szerint a főpolgármester, azt természetesen elfogadom és tiszteletben fogom tartani.

Ha ő lesz az, minden nyilvános fórumon ki fogok állni amellett, hogy ő a megválasztott főpolgármester,

ezt most közvetlenül is elmondtam neki".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter is Németországba tart: Hajrá, magyarok!
A TISZA Párt alelnöke is nagy focidrukker, most útra is kelt. A politikus egy tippversenyt is hirdetett, a szabályokat pedig a közösségi oldalán osztotta meg.


Megkezdődött a labderúgó Európa-bajnokság, sok focirajongó bízik most a magyar csapatban és a jó szereplésben.

A szurkolást már Orbán Viktor is megkezdte, a közösségi oldalán posztolt, kissé harciasan üzent a rendező országnak:

Magyar Péter szintén nagy focidrukker, de ő a jelek szerint útra is kelt. A közösségi oldalán azt írta:

"Irány Németország, hajrá, magyarok".

A képhez kommentben azt írta:

"Ma kezdődik a 2024-es Labdarúgó Európa Bajnokság Németországban, 21:00-tól játszik a hazai Németország a Skótokkal. Szeretnénk, ha közösen végigversenyezhetnénk ezt a sporteseményt, ezért meghirdetjük a Talpra, Magyarok! Tippversenyt. A tippverseny során pontokat szerezhetsz minden meccs után, a szabályokat lent találod" - részletek az oldalán a kép alatti hozzászólásban.

Link másolása
KÖVESS MINKET: