HÍREK
A Rovatból

„Ráesett a lábára a tuskó” – darabokra hullhat Pócs János története a vascsővel megvert férfiról

A Lázár János ellen tüntetők szerint a sérülést egy munkahelyi baleset okozta, nem pedig a Tisza Párt tagjainak támadása. Az állítólagos áldozat később bocsánatot kért a tiszás politikustól.


Három különböző történet kering arról, hogy milyen körülmények között sérült meg a Pócs János által bemutatott, a Tiszát tüntetők utaztatásával megvádló férfi lába. A fideszes képviselő vascsöves támadásról beszél, a helyi alpolgármester egy elszámolási vitáról, a Tisza helyi embere pedig munkahelyi balesetről.

Január végén roma aktivisták és más tiltakozók zavarták meg Lázár János miniszter fórumát a politikus korábbi kijelentései miatt. A Fidesz kommunikációja szerint a Tisza Párt büntetett előéletű tüntetőket küldött a helyszínre.

Pócs János fideszes országgyűlési képviselő ennél is tovább ment, amikor Tarnazsadányban kamerába mondatta egy helyi férfival, hogy 20 ezer forintot kaptak Csík Miklóstól, a Tisza Párt helyi emberétől, és a benzinpénzt is kifizették, hogy Gyöngyösre menjenek balhézni

– írta a 444.hu. A képviselő másnap már egy törött lábú férfiról posztolt, azt állítva, hogy a videóban megszólaló férfit támadás érte.

„Rátámadtak és megverték a tegnapi videómban nyilatkozó roma honfitársunkat. Az elkövetők a tiszás Csík Miklós és családtagjai voltak” – állította Pócs János.

Később egy újabb videót tett közzé, amelyben telefonon beszélget az informátorával, aki ekkor már azt mondta, vascsövekkel, fegyverekkel támadtak rá. Pócs a köztévében is elismételte a történetet, ahol arról beszélt, alvilági emberek mentek pénzért Gyöngyösre, és a családot, amit vascsövekkel akartak agyonverni, meg akarták félemlíteni. „Ott tartunk, hogy tiszás a tiszást veri”, és „este, sötétedés után agyba-főbe verték” – fogalmazott a műsorban. A rendőrség a Hevesi Rendőrkapitányságon garázdaság gyanúja miatt indított büntetőeljárást, de az eljárásra hivatkozva bővebb tájékoztatást nem adtak.

A Népszava helyszíni riportjában megszólalt az egyik Lázár ellen tüntető férfi, Besenyei György, aki egészen másképp emlékezett a történtekre.

„Innen a faluból két autóval mentünk, nyolcan-tízen, és egyikünk sem kapott azért pénzt, hogy ott legyünk. Főleg nem az unokaöcsém, aki nem tud vezetni se, így nem is értem, milyen benzinpénzről beszélt”

– mondta a lapnak. Szerinte a férfit szívességből vitték magukkal, de hozzátette:

„lehet, hogy eleve azért jelentkezett, mert be van építve a Fideszbe”.

A lábsérülésről Besenyei azt mondta:

„Fát pakoltak az önkormányzatnál, aztán ráesett a lábára a tuskó. Közmunkásként dolgozik, könnyű megzsarolni. Itt a falu nyolcvan százaléka fideszes, de most már vannak tiszások is, akik nem tűrik csendben, hogy Lázár János vécépucoló cigányoknak nevezze őket.”

A lap azt is megjegyezte, hogy a fotón mankóval látható férfi már a feltételezett támadás előtt is mankót használt, amikor Pócsnak nyilatkozott.

A történetben akkor következett be újabb fordulat, amikor Tarnazsadány alpolgármestere, a magát Fidesz-támogatónak valló Botos Zoltán egy videóban arról beszélt, hogy nem Csík Miklós, hanem ő áll a balhé mögött.

Elmondása szerint elszámolási viták miatt keresték meg a Pócs videójában szereplő informátort. Ezt követően maga az állítólagos áldozat is kamerába mondta, hogy semmi köze nincsen Csík Miklósnak a támadáshoz, a Botos család volt az, és bocsánatot kért Csík Miklóstól


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A TISZA felszámolja a végrehajtó maffiát, valamint államosítja és nonprofittá teszi a teljes végrehajtást
A TISZA elnöke gyors döntéseket ígér. A botrányos Schadl-ügy után most változások jöhetnek.


Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke Facebook-posztban foglalta össze pártja terveit a végrehajtási rendszer átalakításáról. Bejegyzésében azt állítja, „a TISZA felszámolja a végrehajtó maffiát, valamint államosítja és nonprofittá teszi a teljes végrehajtást.”

Magyar Péter és pártja már több alkalommal jelezték, hogy kormányra kerülésük esetén az egyik első intézkedésük a kilakoltatások felfüggesztése lenne. Egy nagykanizsai kongresszuson arról is beszéltek, hogy

a végrehajtási szektor államosítása és nonprofit alapokra helyezése mellett a devizahitelesek ügyét is újranyitnák, számukra kompenzációs programot ígérve.

A „végrehajtó maffia” kifejezés a Schadl–Völner-ügy nyomán került be a köztudatba. A vád szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) volt elnöke rendszeresen juttatott pénzt Völner Pál volt igazságügyi államtitkárnak a végrehajtói kinevezések befolyásolásáért cserébe. A büntetőperben tanúként meghallgatták Varga Judit volt igazságügyi minisztert is. Az ügyet tovább színesítette, hogy Völner Pál időközben visszakapta ügyvédi jogosítványát, Schadl György pedig a felfüggesztése ellenére is százmilliós nagyságrendű bevételhez jutott a saját irodáján keresztül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Pofon az országunknak” – Trump kíméletlenül kritizálta Bad Bunny Super Bowl-os fellépését
Az amerikai elnök nem fogta vissza magát, amikor a látottakról írt. Nemcsak a rappert bírálta, hanem a táncosok produkcióját is.


Miközben a Super Bowl otthonául szolgáló Levi's Stadion kijelzőjén a szeretet üzenete villant fel, Donald Trump a közösségi oldalán teljesen mást gondolt. A volt elnök február 8-án este, a döntő után nem sokkal tette közzé lesújtó véleményét Bad Bunny félidei show-járól, amivel a vita azonnal túlnőtt a sporton, és kulturális-politikai üggyé vált.

Ahogy mi is írtunk róla, a Puerto Ricó-i szupersztár, Bad Bunny produkciója szinte teljes egészében spanyolul hangzott el, és olyan vendégfellépők tették emlékezetessé, mint Lady Gaga és Ricky Martin. A látványvilágot a karibi sziget motívumai uralták, a műsor végén pedig az egységre és a szeretetre helyezték a hangsúlyt.

A kijelzőn a „The only thing more powerful than hate is love.” (Az egyetlen dolog, ami erősebb a gyűlöletnél, az a szeretet.) felirat jelent meg, maga Bad Bunny pedig angolul is szólt a közönséghez: „God Bless America” (Isten áldja Amerikát), miközben egy „Together, we are America” (Együtt vagyunk Amerika) feliratú labdát emelt a magasba.

A volt elnök a Truth Socialön nem fogta vissza magát, amikor a látottakról írt.

„A Super Bowl félidei show teljesen borzasztó, az egyik legrosszabb, VALAHA!” – idézte a bejegyzést a TheWrap. „Senki nem ért egy szót sem abból, amit ez a fickó mond, és a tánc undorító, különösen a gyerekek számára…” – tette hozzá. Trump szerint a műsor egyenesen „pofon volt az országunknak”.

Trump kritikája nem előzmény nélküli, már tavaly szeptemberben is nevetségesnek nevezte, hogy a választás Bad Bunnyra esett.

A mostani kirohanása azonnal visszhangra talált a konzervatív médiában, ahol szintén sokan támadták a spanyol nyelvű előadást. A Turning Point USA nevű konzervatív szervezet még egy alternatív, „össz-amerikai” félidei show-t is közvetített az interneten. Az NFL részéről Roger Goodell, a liga biztosa megvédte a döntést:

„Nem vagyok benne biztos, hogy valaha választottunk volna olyan előadót, aki ne kapott volna valamilyen negatív visszajelzést vagy kritikát”.

A show egyik érdekessége volt, hogy Bad Bunny egy 18 karátos sárga arany Audemars Piguet karórát viselt, aminek értéke körülbelül 75 700 dollár, vagyis átszámítva több mint 24 millió forint.

via The Wrap


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Varga Judit Magyar Péter fideszes ellenfelével bálozott Hegyvidéken
Skrabski Fruzsina, Novák Katalin egykori tanácsadója osztotta meg a közös fotót, amely a Hegyvidéki Polgári Bálon készült. Skrabski szerint a rendezvény egyértelműen kampányesemény volt.


Varga Judit, Magyar Péter volt felesége a Hegyvidéki Polgári Bálon mutatta meg egyértelműen, hogy a választásokon a Fidesz jelöltjét támogatja. Az eseményen közös fotó is készült a volt igazságügyi miniszterről és Steiner Attila képviselőjelöltről, a képet pedig Skrabski Fruzsina filmrendező, forgatókönyvíró, Novák Katalin egykori tanácsadója tette közzé a Facebookon.

Skrabski szerint a bál egyértelműen kampányesemény volt, a kép pedig azt bizonyítja, hogy Varga Judit Steiner mellé állt.

„Szóval ezen a polgári bálon ott volt Steiner Attila, Magyar Péter fideszes kihívója - tehát ez egy kampányesemény volt. Ebből a fotóból pedig az derül ki, hogy Varga Judit kiállt Attila mellett, hiszen elment erre az eseményre és vállalta a nyilvános fotót. Attila másik oldalán pedig a felesége (...) áll, aki Judit régi, jó barátnője”

– írta bejegyzésében Skrabski, hozzátéve, hogy ő is Steinerre fog szavazni.

Steiner Attila 2019 óta dolgozik államtitkárként a kormánynál: korábban az Igazságügyi Minisztériumban felelt az európai uniós ügyekért, jelenleg energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár. Decemberben derült ki, hogy a Fidesz őt indítja az áprilisi országgyűlési választásokon a budapesti 3-as választókerületben (Hegyvidék és Nyugat-Újbuda egy része), ahol a TISZA Párt képviseletében Magyar Péter pártelnök indul.

Tavaly márciusban a politikusok nyilvános üzengetésbe kezdtek, miután Magyar bejelentette indulását a hegyvidéki körzetben. Steiner Attila akkor a Fidesz választókerületi elnökeként azt írta: „Vk-elnökként alig várom, hogy nyíltan beszéljünk a régi ügyeidről.” Magyar Péter erre úgy reagált: „Reméljük, nem bújik a miniszterelnök a hátad mögé…”

A hegyvidéki körzetet a 2022-es választáson az ellenzéki Hajnal Miklós nyerte meg, így a Fidesznek kiemelten fontos a terület visszaszerzése. A verseny várhatóan többpólusú lesz, a DK Gréczy Zsoltot indítja, február elején pedig Szabó Bálint is bejelentkezett a körzetért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy Mártonék szerint nem igaz, hogy megegyeztek az Alibabával a 4,5 százalékos magyar pótdíjról
A Nemzetgazdasági Minisztérium a NAV-ot és a fogyasztóvédelmet is beveti a "Hungary Surcharge" nevű tétel miatt. A cégnek meg kell szüntetnie a díjat, és tisztáznia kell, hogy annak nincs köze a magyar államhoz.


Azonnali vizsgálatot rendelt el a kormány vasárnap, miután az Alibaba 4,5 százalékos „Magyarország-pótdíjat” vezetett be a magyar rendeléseknél. A kabinet szerint soha nem adtak felhatalmazást semmiféle állami pótdíjra, írta a Telex.

Ha valaki Magyarországról vásárol a platformról, a cég egy új, 4,5 százalékos tételt számol fel, amelyet a számlán Hungary Surcharge-ként (Magyarország-pótdíjként) tüntetnek fel. A hírre

a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben szögezte le: nincs és nem is volt megállapodás a magyar állam és az Alibaba között a pótdíj felszámításáról. A gyakorlatot elfogadhatatlannak és a fogyasztók félrevezetésére alkalmasnak tartják.

Nagy Márton tárcája szerint „a magyar kormány a fogyasztók védelme érdekében határozottan fellép minden olyan piaci gyakorlattal szemben, amely megtéveszti a vásárlókat vagy jogtalan többletterheket hárít rájuk”.

A kabinet azonnali hatósági vizsgálatokat indított.

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság ezért azt vizsgálja, hogy a cég tájékoztatása megfelel-e a jogszabályoknak, és nem minősül-e megtévesztőnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pedig azt ellenőrzi, hogy a díj számlázása és feltüntetése szabályos-e.

A kínai e-kereskedelmi platform a hivatalos tájékoztatójában azzal indokolta a lépést, hogy „a magyar kormány e-kereskedelmi platformokra vonatkozó szabályozási keretének változásai miatt” módosítják a díjstruktúrát, hogy továbbra is szolgáltathassanak a magyar felhasználóknak.

Bár a cég ezt közvetlenül nem erősítette meg, a háttérben az állhat, hogy 2025. január 1-től Magyarország kiterjesztette a kiskereskedelmi adó hatályát az online piacterekre is. Ennek az adónak a felső, progresszív kulcsa éppen 4,5 százalék. Több vásárlói beszámoló szerint a pótdíj ráadásul beleszámít az áfa-alapba, így a vevők a felárra is fizetnek áfát.

A minisztérium felszólította a kereskedőt a díjtétel megszüntetésére és a tájékoztatás egyértelműsítésére, hogy az ne kelthesse állami felhatalmazás látszatát. A tárca szerint elfogadhatatlan, ha egy piaci szereplő bármilyen költséget „állami pótdíjként” kommunikál a fogyasztók felé. Hozzátették: a kormány célja a tisztességes versenyfeltételek biztosítása, hogy a jogkövető vállalkozások ne kerüljenek versenyhátrányba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk