HÍREK
A Rovatból

Puzsér Róbert: Itt a legfőbb hűbérúr testvérének lenni önmagában a siker garanciája, az „Orbán” név többet ér, mint bármilyen törvény vagy tudás

„Ez nem nagy üzlet, és nem nagypolitika: ez mindössze olcsó és ócska ügyeskedés – mégis többet mond el az országról, mint akármelyik kampányplakát” - mondja Puzsér.


„Ez a történet nem a Tiborcz Istvánra, Mészáros Lőrincre és Matolcsy Györgyre jellemző, nagyszabású, fehérgalléros bűnözés cselekménye, ez mindössze a semmibe vett miniszterelnöki öcsi kispályás ügyeskedése, ami mégis pontosan megmutatja, milyen ország épült a Kárpát-medencében: itt a legfőbb hűbérúr testvérének lenni önmagában a siker garanciája, kétségeknek pedig akkor sincs helyük, ha a befolyásos családtag köré bűnszervezet épül”- írja Facebook-posztjában Puzsér Róbert Dezső András Telexen megjelent cikkére reagálva.

A cikk részletesen feltárja, hogy az ügy egyik főszereplője, bizonyos Garay miként épített a politikai kapcsolatai révén külföldi munkavállalók behozatalával foglalkozó hálózatot a miniszterelnök öccsére, Orbán Áronra hivatkozva.

„Az ügy a két főszereplő, Garay és Orbán Áron beszélgetésének felvétele révén került nyilvánosságra, legtöbbet pedig az a helyzet mond el a hazai viszonyokról, amikor a felséges fivér a miniszterelnök intéző emberénél, Héjj Dávidnál azért veri az asztalt, amiért a hivatalok a dolgukat végzik ahelyett, hogy vörös szőnyeget terítenének az ügyeskedése elé, hisz a neve Orbán.

Nehéz eldönteni, hogy ez a magatartás nyomorult ostobaság, pofátlan arrogancia vagy teljesen indokolt felségjog-e a mai Magyarországon, de az biztos, hogy ritkán tárul fel az ennyire nyílt demonstrációja annak az országnak, ahol ha megkárosítasz valakit, annak elég annyit mondanod, hogy »a miniszterelnök öccsével üzleteltek, tudjátok, mennyi az annyi, és merre hány méter«”

- fogalmaz Puzsér, aki kifejti: „amikor úgy tűnik, hogy az országrabló Tiborczhoz vagy a Nemzeti Bankot kifosztó Matolcsy-klánhoz képest filléres ügyletük rosszul sül el, Garay már hátrányként utal a miniszterelnök öccsére – mintha annak neve csak akadály lett volna”.

„Hiszen mind tudjuk: olyan ország ez, ahol szinte átok a miniszterelnök úr közelsége.

Ez nem nagy üzlet, és nem nagypolitika: ez mindössze olcsó és ócska ügyeskedés – mégis többet mond el az országról, mint akármelyik kampányplakát”

- írja a publicista.

„Az »Orbán« név többet ér, mint bármilyen törvény vagy tudás – hiába Garay fennhéjázása, a kapitalizmus pont nem ilyen: ez nem tőkés, de nem is kommunista tempó, ez simán csak hűbéri, bár egy ecseri piacos hangulata kétségtelenül van. Amikor aztán valaki ezt bizonyítékokkal alátámasztva jelzi, a nyomozás tetűlassúsággal halad, ha elindul egyáltalán. Csak nem azért, mert a miniszterelnök érintett?”

- jegyzi meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Agyevő baktérium fertőzhetett meg egy 11 éves fiút a párkányi fürdőben
A gyerek egy úszótanfolyamon vett részt a fürdőben, ezután jelentkeztek nála a ritka, súlyos fertőzés tünetei. Egyelőre még vizsgálják, hogy valóban a fürdőben kaphatta el a fertőzést.


Szombat reggel lezárták a párkányi Vadas fürdő összes kültéri medencéjét, miután az érsekújvári tisztiorvosi szolgálat fertőzésgyanú miatt mintákat vett a vízből. A mintavételre azután került sor, hogy egy ritka és súlyos bakteriális fertőzéssel kórházba került egy 11 éves fiú.

A gyerek egy olyan, életveszélyes állapotot okozó parazitával fertőződhetett meg, amely belélegezve, az orron keresztül jut az agyba.

Mint kiderült, a fiú a párkányi Vadas fürdőben járt, mielőtt jelentkeztek nála a tünetek.

Jelenleg egy pozsonyi kórházban kezelik, állapota kritikus.

Hogenbuch Endre, a fürdő igazgatója az Új Szónak elmondta, hogy a gyerek június elején részt vett egy úszótanfolyamon a Vadasban, majd néhány nappal később jelentkeztek nála a tünetek.

„Az illetékesek szerint egy olyan baktérium okozta a betegségét, amely évtizedek óta nem fordult elő”

– fogalmazott.

A laborvizsgálatok eredményét hétfőre ígérték, de a labor végül azt közölte, hogy leghamarabb péntekre készülnek el. A hatóságok közben igyekeznek megnyugtatni a közvéleményt.

A fürdő vezetése hangsúlyozta, hogy nagy gondot fordítanak a víz tisztaságára. „Rendszeresen klórozzuk a vizet, és gyakrabban cseréljük, mint az előírások megkövetelik. Mindent megteszünk a higiénia érdekében” – nyilatkozta Hogenbuch.

A párkányi fürdő beltéri wellnessrészlege továbbra is nyitva tart, de a kültéri medencék zárva maradnak a vizsgálatok lezárultáig.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megszűnik a TAJ-kártya, ez lesz helyette
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint elektronikus nyilvántartás veszi át a fizikai kártya helyét.


Hétfő este megjelent egy határozat a Magyar Közlönyben a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról szóló igazolvány megszüntetéséről.

Ez azt jelenti, hogy fizikai formájában megszűnik a TAJ-kártya, a határozat szerint elektronikus nyilvántartás lesz helyette.

A határozatot Orbán Viktor miniszterelnök írta alá, elektronikus nyilvántartás kialakítása pedig a nemzetgazdasági miniszter és a belügyminiszter feladata lesz majd.

Az elektronikus nyilvántartás kialakítására összesen 288 millió forintot szánnak, 2026-tól pedig évente 41,75 milliót biztosítanak rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbánnak: Örömmel látom, hogy az okostelefon és a bankkártya után Rogánék azt is megmutatták önnek, hogy mire képes a mesterséges intelligencia
A Tisza Párt elnöke szerint a miniszterelnök hazugságra és uszításra használta az AI technológiát, pedig akár a valóságot is bemutathatta volna vagy taníthatott is volna valamit az embereknek.


„Elnök úr, örömmel látom, hogy az okostelefon és a bankkártya után Rogánék azt is megmutatták önnek, hogy mire képes a mesterséges intelligencia” - mondta Facebook-oldalán közzétett videójában Magyar Péter arra reagálva, hogy Orbán Viktor közösségi oldalán nemrég megjelent egy AI-film arról, milyen lenne, ha Ukrajnában magyar katonák harcolnának, és koporsóban térnének haza.

„Tudja, olyan ez, mint az atomenergia. Fel lehet használni békésen, a honfitársaink számára hasznos módon és úgy is, hogy ártsunk az embertársainknak. Ön most ez utóbbit tette. Hazugságra és uszításra használta az AI technológiát, pedig akár a valóságot is bemutathatta volna vagy taníthatott is volna valamit a honfitársainak”

- fogalmazott videójában a Tisza Párt elnök, majd hozzátette: „Nem, Elnök úr, bármennyiszer is hazudja ezt, bármilyen technológiával, bármennyi közpénz elégetésével is tolja a propagandája segítségével az emberek arcába, a TISZA nem fog magyar embereket háborúba küldeni. A TISZA elutasítja a háborút és itthon, valamint külföldön is kiáll a béke mellett. Tudja, mi háborús bűnösökkel és a saját népüket elnyomó diktátorokkal sem haverkodunk. Mi, Elnök úr, Harcosok Klubját sem szervezünk. Egyrészt nincs rá szükségünk, mert nem rettegünk, mint ön, másrészt gyomrunk sem lenne hozzá. Mi megelégszünk a Békések Ligájával.”

„Mindenki számára világos, hogy egyedül önök készülnek háborúra, hogy önök a háború, a hazugság és az uszítás kormánya. Nem az én testvéremnek van fegyverkereskedő cége, hanem az ön Áron nevű öccsének. Nem az én fiam készíti elő a magyar katonák beavatkozását a csádi polgárháborús övezetben, hanem az ön Gáspár nevű fia.

Nem az én honvédelmi miniszteremnek volt hadászati érdekeltsége, hanem az ön kaszinóminiszterének. Nem én játszom át az oligarcháimnak a magyar hadiipar aranytojást tojó cégeit, hanem ön. Nem én, hanem ön bukott le, hogy felhagyna a békementalitással és megkezdené a háborúra való átállás nulladik fázisát” - fogalmazott Magyar, aki felszólította a miniszterelnököt: „visszább az agarakkal és óvatosabban a hazugságokkal - no meg a hamisításokkal”.

„Értem én, hogy sokkoló önnek, hogy teljesen elvesztette a honfitársai támogatását. Értem én, hogy nehéz megemészteni, hogy a magyarok ma úgy tekintenek önre, mint 2008 környékén Gyurcsányra. De ezt ön saját magának köszönheti” - jegyezte meg a politikus, aki szerint ez történhetett volna másképp is.

„Elnök úr, gyárthat ön még ennél is durvább AI-videókat, vagy akár Takács Péter egészségügyi államtitkár örömére bőrtangás felvételeket, vagy ukrán zászló hamisítványokat, de ettől még senki nem fogja elfelejteni, hogy ön követelte és szavazta meg Ukrajna uniós csatlakozásának a megkezdését”

- folytatta Magyar.

„Elnök úr, Ön büszkén harcra és a vitákba való beleállásra bíztatta a fogyatkozó támogatóit. Azt is megtudhattuk, hogy ön »pacekban« van. De akkor miért menekül a kérdések elől, miért angolnázik el a nyílt, őszinte, élő vita elől? Zebra nyelven ezt jelenti a »pacek«?

Ön is tudja, hogy bárhogy is vergődnek, hazudoznak, gyűlölködnek, ennek vége van. Vagy ha így jobban érti: Tovarisi Konyec. A magyar emberek nem csomagtartóba akarják zárni a bűnösöket, hanem egészen máshová. 299 nap van még. Élvezzék ki a jachton vagy az elmélkedő sétányon”

- zárta posztját a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, Zadarnál elsüllyedt egy személyszállító hajó
A vihar miatt többen megsérültek és számos hajó megrongálódott.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. június 17.



Hatalmas vihar csapott le a horvát tengerpartra hétfő este, az óriási hullámzás, az eső és a jégeső csak kedd hajnalban csillapodott, de Rovinjtól Záráig (Zadar) számos hajó megrongálódott, többen megsérültek - közölte internetes oldalán kedden a Jutarnji List című zágrábi napilap.

A rovinji tűzoltóság harminc sérült jachtot vett nyilvántartásba, és

három sérültről számolt be, akiket a pólai (Pula) kórházba szállítottak.

A jelentős hullámzás miatt a tengeren hajók csapódtak egymásnak.

Zadarnál elsüllyedt egy személyszállító hajó, amelynek 38 utasát és öttagú legénységét egy komp mentette meg.

A helyi jelentések szerint a vihar a szárazföldön is jelentős károkat okozott, az óránkénti több mint 110 kilométeres erősségű szél nagyobb fákat is kicsavart, több útkereszteződés vált használhatatlanná. A tűzoltók a környező kempingekben is mentik a nyaralókat, a kidőlt fák ugyanis ott is gondokat okoztak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk