HÍREK
A Rovatból

Putyin nagy győzelmet aratott – írja a New York Times a Trump-Putyin telefonbeszélgetés után

Putyin és Trump hosszú telefonhívása alapjaiban változtathatja meg a háborút. Az amerikai lap szerint az orosz elnök bízik benne, hogy az USA végre az ő feltételei szerint tárgyal.


Vlagyimir Putyin és Donald Trump hosszú telefonbeszélgetése komoly visszhangot váltott ki Moszkvában és Washingtonban. A New York Times arról ír, az orosz elnök úgy érzi, végre elérte, amit régóta szeretett volna: közvetlen tárgyalásokat az Egyesült Államokkal Ukrajna sorsáról.

A hívás éppen azon a napon történt, amikor Trump védelmi minisztere, Pete Hegseth bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem támogatja Ukrajna NATO-tagsági törekvéseit. Emellett a szenátus jóváhagyta Tulsi Gabbard kinevezését a nemzeti hírszerzés élére, akit sokan Putyinhoz közel állónak tartanak.

Moszkvában kitörő lelkesedés fogadta a hírt. Az orosz kommentátorok azt mondták, hogy ezzel véget ért az amerikaiak három éve tartó próbálkozása Oroszország elszigetelésére.

Az orosz politikusok szerint Putyin telefonhívása „megtörte a Nyugat blokádját”, és Trump szavait „rémülettel olvashatták az európai vezetők”. Az orosz tőzsde 5 százalékot ugrott, a rubel pedig szeptember óta nem látott szintre erősödött.

Az orosz üzletemberek abban reménykednek, hogy Trump közbenjárásával feloldhatják a Moszkva elleni szankciókat. A Kreml szerint a két vezető nemcsak Ukrajnáról, hanem „orosz–amerikai gazdasági kapcsolatokról” is tárgyalt.

Ilja Grascsenkov moszkvai politikai elemző szerint Putyin háborús stratégiája most megtérülhet. „Ez úgy néz ki, mintha egy kaszinóban tett volna egy hatalmas tétet, amely most kifizetődni látszik.”

Nem mindenki fogadta azonban kitörő örömmel a hírt Oroszországban sem. Háborúpárti bloggerek az interneten azzal vádolták a vezetést, hogy egy amerikai alku elárulhatja az orosz katonákat. Egy népszerű orosz katonai blog egy harcost idézett, aki így reagált: „A telefonhívásról szóló hírek demoralizálnak és felbosszantanak.”

Elemzők szerint Putyin még nem érte el a célját. Trump a harcok gyors lezárására törekszik, míg Putyin egy átfogóbb megállapodást akar, amely csökkentené a NATO befolyását Kelet- és Közép-Európában.

Zelenszkij pénteken Münchenben találkozik Marco Rubio külügyminiszterrel és JD Vance alelnökkel, hogy meggyőzze őket az amerikai támogatás fenntartásáról. Putyin eközben várhatóan folytatja a katonai nyomásgyakorlást Ukrajnára, miközben Trump béketeremtő ambícióira próbál hatni - írja a New York Times.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Újra kellett éleszteni Szabó Bálint politikust, aki megpróbálta átúszni a Dunát a tüntetés alatt
A botrányhős politikus ismét trombitált a tüntetőknek, majd megpróbált átmászni egy rendőrautó alatt, végül egy nagyon rossz ötlettől vezérelve a Dunába vetette magát.


Ahogy arról a múlt heti tüntetés alkalmával is írtunk, újra aktivizálta magát Szabó Bálint volt MSZP-s szegedi képviselő, ma független politikus. Akkor a Margit hidat lezáró néhány ezer embernek trombitálta el többek között a Tavaszi szél című népdalt.

A botrányairól elhíresült politikus (aki legutóbb a hétvégén indult az újpesti időközi választáson – mérsékelt sikerrel) a kedd esti tüntetésen is végig jelent volt. A Szabadság hídon megpróbált átbújni egy rendőrautó alatt, amikor a tüntetőket nem engedték át Budára.

Miután ez nem sikerült, úgy döntött, hogy a híd alatt, úszva kel át Budára a mindössze 9 fokos vízben

– írta meg a 444. A Telex azonban úgy értestült, hogy ez annyira nem sikerült neki, hogy

akciója után újra is kellett éleszteni.

A Police.hu azt írja: 21 óra 20 perc körül a Boráros térnél a korábbi gyűlés egyik részvevője átadta trombitáját egy másik férfinak, majd bemászott a Dunába. A bedobott mentőöv mellett azonban ő többször is szándékosan elúszott. Miután a rendőrök a hajójukba emelték, nem mutatott életjeleket, ezért azonnal megkezdték az újraélesztését. A mentőszolgálatnak már stabil állapotban adták át.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: A Kossuth térhez érkezett a tüntetők maradéka, ismét farkasszemet néztek a rendőrsorfallal
Még itt is jelentős számú tüntető gyűlt össze Orbán Viktort, a Fideszt szidva, és a gyülekezési jogért skandálva. Innen is tovább álltak azonban, az Oktogonra.


Miután korábban három hidat elfoglaltak, majd a Petőfiről a Nagykörútra vonultak, végül a tüntetők maradéka (minimum párszáz ember, de a vonulás miatt nehezen becsülhető), elérte a Margit hidat is.

Mivel itt is az úttesten és a síneken közlekednek, a ma este tüntetői elmondhatják magukról, hogy immár a negyedik hidat zárják le miattuk.

Igaz, nem egyszerre négyet, mert a BKK Infó jelentése szerint időközben a másik három helyszín „felszabadult”.

Mivel innen sem engedték tovább őket Budára, végül a tömeg nagyobbik része a Kossuth térre vonult, ahol a Parlament előtt néztek farkasszemet a rendőrökkel. Becslések szerint a tömeg még mindig ezer fő körül lehet, bár mások csak néhány százra tippelik. Néhányan még érkeznek azok közül, akik korábban a Szabadság, majd a Margit hídon álltak blokádot. A 2-es villamos mindenesetre jár a háttérben.

A tüntetők azt kiabálják, hogy „Nem hallgatunk el!”, „Mocskos Fidesz!” és hogy „A gyülekezés alapjog!”. Időnként csúnyábbakat is, Simicska Lajost idézve. Azt is állítják: „Nem megyünk haza!”

Innen egy idő után néhány százan – folyamatos skandálás mellett – az Oktogonra indultak.

Fotóink a Kossuth térről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Több tüntetőt is előállítottak a keddi hídfoglalással egybekötött tüntetés végén
Egy férfi és egy nő nem akart együttműködni, velük szemben intézkedés történt, dulakodás is kialakult.


Ahogy arról írtunk, folyamatosan békésen zajlott a kedd esti tüntetés, amit Hadházy Ákos hirdetett meg kedd estére, a gyülekezési törvény korlátozása miatti tiltakozásul.

A demonstrálók a Ferenciek terén elhangzott beszédek után spontán menetelésbe kezdtek, elfoglalták a Szabadság, a Petőfi, majd az Erzsébet hidat is. Később a Nagykörúton vonultak, majd blokád alá vonták a Margit hidat, innen pedig a Kossuth térre érkeztek. Onnan az Oktogonra vonultak volna, de nem messze a Kossuth tértől néhány száz rendőrrel szemben megállt a vonulás.

Itt legalább két esetben incidens történt a rendőrök és két tüntető között – derült ki a Kontroll YouTube-közvetítése alapján.

Információk szerint egy nő és egy férfi (utóbbi egy nagy táblát és egy zászlót tartva a kezében) ellenállt a megkezdett igazoltatásoknak, ezért őket a rendőrség kényszert is alkalmazva távolította el a helyszínről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nézd már a miskolci pókembert, lopja a flakont!” – levideózták, ahogy egy erkélyen lóg egy flakontolvaj az Avas lakótelepen
A városban sokan gyűjtenek visszaváltható flakonokat, de a felvételen láthatóhoz hasonló módszerrel még nem találkoztak a környéken élők.


A levegőben lógva lopott műanyag flakonokat egy panelház erkélyéről egy férfi Miskolcon. Az erről készült felvétel a közösségi oldalakra került fel - számolt be róla az RTL Híradó.

Még a videó készítője is alig hitte el, amit lát.

„Lopja a flakont, ne csesszetek már fel! Nézd már a miskolci pókembert, lopja a flakont he! Avas én így szeretlek!”

- hallható a videón, amin az látszik, ahogy egy fiatal férfi egymás után szedi ki a flakonokat az erkély üvege alatt, és ledobálja a földre.

A felvétel a miskolci Avason, az ország egyik legnagyobb lakótelepén készült. Több mint 30 ezren élnek itt, sokan rossz anyagi körülmények között. A kukákat sok helyen ketrecekkel védik, hogy a lakókon kívül más ne férhessen hozzájuk.

A városban sokan gyűjtenek visszaváltható flakonokat, hogy így jussanak pénzhez, de vannak akik 60 kilométert is utaznak Miskolcra a palackokért. A felvételen láthatóhoz hasonló módszerrel viszont még nem találkoztak a környéken élők.

A közösségi oldalra feltöltött videót a rendőrség is vizsgálja, a felvételen szereplő férfi ellen lopás miatt indulhat eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: