Putyin kész találkozni Zelenszkijjel – igaz, közben megkérdőjelezi az ukrán elnök legitimitását
Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy kész találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, de kételkedik Zelenszkij döntéseinek legitimitásában.
– mondta Putyin nemzetközi hírügynökségek vezetőivel csütörtökre virradóra Szentpéterváron tartott találkozóján.
„Az ukrán elnököt öt évre választják meg, és még hadiállapot esetén sem létezik lehetőség a mandátum meghosszabbítására. Hadiállapot esetén csak a parlament munkája hosszabbítható meg. Az elnök jogairól ebben az esetben sehol sem írnak” – állította az orosz elnök.
– nyilatkozott az agresszor ország vezetője.
Putyin beszélt a NATO-ról is. Szerinte az észak-atlanti katonai szervezet nem jelent veszélyt Oroszországra nézve. Hazugságnak és téveszmének nevezte az állítást, miszerint Oroszország támadást tervez Európa és a NATO országai ellen.
„Az a legenda, miszerint Oroszország rátámadni készül Európára és a NATO-országokra, a leghihetetlenebb hazugság, amelyet a nyugat-európai országok lakosságára rá akarnak erőltetni” – mondta az államfő, felhívva a figyelmet arra, hogy a NATO katonai költségvetése a többszöröse Oroszországénak.
Azt hangoztatta, hogy a NATO-országok hadseregeinek átfegyverkezése nem jelent veszélyt Oroszországra nézve, az orosz hadsereg folyamatosan semlegesíti ezeket a fenyegetéseket. „Teljesen értelmetlennek” nevezte a NATO védelmi kiadásainak a GDP 5 százalékára történő emelését.
Az orosz-ukrán béketárgyalások legutóbb június elején futottak zátonyra Isztambulban, amikor az oroszok túl kemény feltételeket szabtak a béke feltételeként.