HÍREK
A Rovatból

Putyin: július 7-8-án megkezdik az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítését

Az orosz fél pénteken hivatalosan értesítette az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés részes államait, hogy Oroszország november 7-én lép ki véglegesen a megállapodásból.

Link másolása

Július 7-8-án kezdődik meg az orosz atomfegyverek Fehéroroszországba telepítése

- jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a fehérorosz hivatali partnerével, Aljakszandr Lukasenkával pénteken Szocsiban folytatott megbeszélésén.

"Minden a terv szerint halad a legérzékenyebb kérdésekben, amelyekben Önnel megállapodtunk. Mint tudja, július 7-8-án befejezzük a megfelelő létesítmények előkészítését. És azonnal megkezdjük a vonatkozó fegyvertípusoknak az Önök területén történő telepítésével kapcsolatos tevékenységet. Tehát minden a terv szerint halad, minden stabil" - mondta az orosz elnök.

Putyin a találkozó informális részéről készült felvételen elmondta, hogy a nap folyamán később "szemtől szemben" fog biztonsági kérdésekről tárgyalni Lukasenkával.

"Egészében véve a helyzet stabil, sőt, azt mondanám, hogy jó. Ezen a területen magabiztosan működünk együtt" - mondta.

Putyin március 25-én jelentette be, hogy Oroszország Fehéroroszország kérésére taktikai nukleáris fegyvert telepít a köztársaságba, úgy ahogyan azt az Egyesült Államok már régóta teszi szövetségesei területén. Az orosz államfő akkor azt mondta, hogy a tervek szerint július 1-én fejeződik be az ezeknek a fegyvereknek a tárolására szolgáló létesítmények kiépítése Fehéroroszországban.

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint

Moszkva már átadta Minszknek az Iszkander rakétarendszert, amely nukleáris fegyver hordozására is alkalmas lehet, és segítséget nyújtott ahhoz, hogy fehérorosz repülőgépeket képessé tegyenek speciális lőszer használatára.

A Kommerszant című lap közölte, hogy az orosz fél pénteken hivatalosan értesítette az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló (CFE) szerződés részes államait, hogy Oroszország november 7-én lép ki véglegesen a megállapodásból. Az értesülést az orosz külügyminisztérium megerősítette. Putyin május 29-én látta el kézjegyével a CFE-szerződés ügyében rendelkező orosz törvényt.

A szerződést 1990. november 19-én írták alá Párizsban 16 NATO-tagállam (Belgium, Nagy-Britannia, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Izland, Olaszország, Kanada, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Törökország és az Egyesült Államok), valamint a Varsói Szerződés Szervezetének hat tagállama (Bulgária, Magyarország, Lengyelország, Románia, a Szovjetunió és Csehszlovákia) meghatalmazottjai. A megállapodás 1992. november 9-én lépett hatályba.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 1999-es isztambuli csúcstalálkozóján elfogadták a dokumentum aktualizált változatát. A módosított szerződést azonban csak négy ország - Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna - ratifikálta.

Oroszország 2007-ben felfüggesztette a CFE-szerződésben való részvételét mindaddig, amíg a NATO-országok nem ratifikálják a kiigazításáról szóló megállapodást, és nem hajtják végre "lelkiismeretesen a dokumentumot". Moszkva 2015. március 10-én jelentette be, hogy felfüggeszti részvételét az európai hagyományos fegyveres erőkről rendelkező szerződés végrehajtásával foglalkozó közös konzultatív csoport ülésein. Az orosz fél ettől eltekintve hivatalosan továbbra is a szerződés részes fele maradt.

A felmondás hivatalos orosz indoklása szerint a CFE-szerződés "az 1990-es évek elején megfelelően hatékony és eredményes eszköz volt az európai biztonság megerősítésére", ám az azóta végbement jelentős katonai és politikai változások - elsősorban a NATO bővítése - következtében "sok tekintetben elavult, és elvesztette kapcsolatát a valósággal".

Moszkva érvelése értelmében az orosz részesség felfüggesztésének célja az volt, hogy a nyugati országokat az európai biztonsággal kapcsolatos hozzáállásuk megváltoztatására ösztönözze. "A hagyományos fegyverzetek terén a helyzet Európában 2007 óta érezhetően romlott" - olvasható a szövegben.

A dokumentum szerint "az Egyesült Államok és szövetségesei az Oroszországgal szembeni katonai konfrontáció irányvonalát követik, ami katasztrofális következményekkel jár".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Nemkívánatos személy lett Tokajban Ambrus Attila
A Tokaji Szüreti Napokon árulta volna munkáit, de a múltja miatt nem akarják beengedni. Pedig szabadulása után tisztességes kézműves munkával keresi a kenyerét.

Link másolása

„Ott tartunk a XXI. században, hogy bár nincs jogilag szabályozva, hogy egy büntetését letöltött ember nem árulhatja Tokajban a vásárban a termékeit, engem mégis kitiltottak” – mondta a Blikknek Ambrus Attila, aki úgy tudja, a helyi képviselő azt szeretné, ha a szüreti napokon „válogatott társaság” venne részt, így ő a múltjával persona non grata lett.

A viszkis így folytatta: „Hosszú éveken át jártam a Tokaji Szüreti Napokra árulni a portékáimat, ám idén tiltólistára kerültem.

Nem rabolni mentem volna oda, pénztárcát vagy bármi mást lopni, hanem dolgozni, mint minden tisztességes ember.”

Ambrus Attila úgy érzi, nem tűrheti, hogy ilyen megtörténhessen, hiszen, ahogy mondta, ő élt a Ceaușescu rendszerben, tudja, mi a diktatúra.

„Nem szeretném újra átélni, hogy hátrányos megkülönböztetés ér a származásom vagy az előéletem miatt. A múltamban hibát követtem el, de már megbűnhődtem érte,

miért nem hagynak élni, amikor két kisgyereket kell eltartanom és kerülök mindenféle botrányt?”

Ugyanerre a fesztiválra a felesége kapott engedélyt, azonban Amrus Attilának elvi kérdés, hogy ő árulja a saját munkáit. Úgy döntött, hogy „ezen eset után, hogy ameddig ez a városvezetés van Tokajban, ő sem megy többet oda árulni, sőt, még tokaji bort sem iszunk, pedig nagyon szeretjük!”

Az jó útra tért egykori bankrabló nemcsak kerámikusságból él. Fiataloknak tart előadást saját történetéről, arról, hogyan tudott jó útra térni, valamint tanítja is a korongozást.

A későbbiekben, amikor lejár a közügyektől való eltiltása,

helyi képviselőként is megmérettetné magát,

mert hisz benne, hogy képes lenne tenni lakóhelyéért is, a közigazgatásilag Esztergomhoz tartozó Búbánatvölgyért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Botrányba fulladt Belső-Erzsébetváros lakossági fóruma szombaton, a helyiek üvöltöztek Niedermüller Péterrel
A bekiabálások és számonkérések közben annyit lehetett megtudni, hogy a következő testületi ülésre, „október 18-ára az önkormányzat elő fog terjeszteni egy komplex csomagot az úgynevezett bulinegyed szabályozásával kapcsolatban”.

Link másolása

A Király utcai K11 Művészeti és Kulturális Központ előadótermében gyűlt össze Belső-Erzsébetváros közel száz lakosa, akik lakossági fórumon kérték számon Niedermüller Péter DK-s polgármestert.

A 444.hu beszámolója szerint a főleg idősekből és néhány vendéglátósból álló közönséget Szikszai Sándor kerületi lakos csődítette össze, aki huszonegy kérdéssel bombázta meg a polgármestert.

A lap szerint a feszült hangulatú lakossági fórumon kisebb bekiabálások és fennakadások között a bulinegyed volt a központi téma.

Többek között szó volt arról, hogy miért nem vezették be még mindig a lassan egy évtizede ígért éjféli zárórát; mire jó és egyátalán betartattják-e a kocsmákra vonatkozó kritériumrendszert, és ki a felelős az utcafront tisztításáért és a randalírozó turistákért.

Szikszai feltette a kérdést a polgármesternek, hogy mit ígér a belső-erzsébetvárosi választóknak az elkövetkezendő évekre, ha polgármesteri pozícióját megtartja 2024-ben.

A bekiabálások és számonkérések közben annyit lehetett megtudni, hogy a következő testületi ülésre,

„október 18-ára az önkormányzat elő fog terjeszteni egy komplex csomagot az úgynevezett bulinegyed szabályozásával kapcsolatban”.

Az éjféli záróra kérdése sokszor előkerült, és több jelen lévő dühös lakó szerint is ez az, ami mindent megoldana.

„Ez egy súlyos és alapvető tévedés. Ha lenne egy egységes záróra, akkor sem szűnne meg semmi. A sok anomália, ami van, tizenkét óra előtt bonyolódna le, és nem utána”

– mondta Niedermüller, aki szerint ez egy sokkal összetettebb probléma.

A felszólalók közül többen a randalírozók megbüntetését javasolták. Az is kiderült, hogy bár egy ideje négyszáz euróig büntethetők a szabálysértések, annak a pénznek „sajnos” a jelentős része nem az önkormányzatnál köt ki.

Szóba került az is, hogy volt már egyszer egy terv egy közös budapesti vigalmi koncepcióról, miszerint valahol – feltehetőleg a Hajógyári-szigeten – közösen hozna létre a város egy negyedet, felszabadítva Belső-Erzsébetvárost.

Ennek kapcsán Niedermüller ezt mondta:

„Azt kell mondanom, hogy itt is ugyanaz van, hogy ezt az országot összességében jellemzi, hogy nincsen semmiféle szolidaritás, nincsen közös teherviselés, nincs az, hogy osszuk meg egymást közt a terheket. Amíg ez így lesz, addig nem fogom tudni megszavaztatni a fővárosi közgyűlésben azt, hogy egyátalán elkezdjünk ezen gondolkozni”

A teljes riportot itt lehet elolvasni!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Orbán Viktor: „Nicsak, ki tért vissza!”
Az elsők között gratulált újdonsült politikai barátjának, a parlamenti választások győztesének.

Link másolása

Orbán Viktor X-oldalán egy közös fotót alá jegyezte a következőket:

„Nicsak, ki tért vissza! Gratulálok Robert Ficónak a vitathatatlan győzelméhez a szlovák parlamenti választásokon. Mindig jó egy hazafival együtt dolgozni. Alig várom!”

Fico, aki megnyerte a parlamenti választásokat, már vezette Szlovákiát, azonban a nagy port felvert Kuciak-gyilkosság után kénytelen volt lemondani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elviselhetetlen a zaj az akkugyár mellett Iváncsán, a DK zajmérőket telepítene az egész országban
Az akkugyárban már több munkahelyi baleset is történt, vendégmunkások tömegei érkeznek a településre, a lakóknak pedig a légszennyezéssel, és az állandó zajjal kell együttélniük.

Link másolása

A Demokratikus Koalíció a Facebookon közvetített online sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet arra, hogy az országban működő összes akkugyárat át kell vizsgálni, és zajmérőt kell melléjük felszerelni.

Mindennek az volt az aktualitása, hogy Iváncsán a helyi akkugyár okozta elviselhetetlen zajra panaszkodtak a helyi lakosok. Kocsis-Cake Olivio, a DK politikusa megengedhetetlennek nevezte, hogy a lakók életét megkeserítse a gyár megállíthatatlan dübörgése, miközben a kormány semmit sem tesz a zajcsökkentés ellen.

A párt emlékeztetett arra is, hogy Iváncsán már több munkahelyi baleset is történt, vendégmunkások tömegei érkeznek a településre, a lakóknak pedig a légszennyezéssel, és az állandó zajjal kell nap mint nap együttélniük.

Kocsis-Cake hozzátette, hogy

„ezért készül a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra a kormányváltás után: nem akarunk többet olyan országban élni, ahol a multicégek kiszolgálása mindenben előnyt élvez a magyar emberek jólétével szemben”.

A dunaújvárosi polgármester, Szabó Zsolt is megszólalt a témában.

„Tudják, milyen az, ha a házuk mellett egy hatalmas gyár dübörög egész éjszaka, erős, zavaros hangokat kiadva? Az iváncsaiaknak már évek óta ezzel kell együtt élniük, köszönhetően a kormány és az iváncsai fideszes polgármester akkumulátorgyárak iránti rajongásának. A helyzet ráadásul nappal sem sokkal jobb, a zajszennyezés akkor is jóval nagyobb a megengedettnél”

– mondta a város vezetője.

(via 168.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET: