HÍREK

Popovics Judit: Márki-Zay Péter igazat mondott, engem is megzsarolt a DK

A tatai politikus elmondása szerint egy államtitkári pozíciót ígértek neki, ha nem zavar be az előválasztásba.

Link másolása

Megerősítette Popovics Judit azt, amit politikustársa, Márki-Zay Péter mondott róla az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek tévés vitáján.

"Márki-Zay Péter igazat mondott, engem is megzsarolt a DK!"

- írta Facebook-oldalán a Mindenki Magyarországa Mozgalom politikusa.

Popovics a vita után az ATV Voks 2022 című műsorában azt mondta, Lusztig Péter, a DK Komárom-Esztergom megyei elnöke még a nyáron kávézni hívta őt, ekkor államtitkári pozíciót ígért neki, "ha nem zavar be" az előválasztásba. Ha viszont mégis ezt teszi, akkor "sok problémája lehet" belőle. A Partizán élő műsorában kifejtette, azzal fenyegették, hogy felhúzzák a kerítésre a macskáját, Lusztig Péter pedig azt mondta neki, hogy "nehézségei lesznek", mert idősek a szülei, vannak állatai, akiket szeret, vannak fiai, ezért nem kellene ebbe "zavarognia" az előválasztáson.

Hozzátette, hogy nincs konkrét bizonyítéka erre, azt viszont tudja bizonyítani, hogy nem kapott befogadó nyilatkozatot, mert szerinte a DK megakadályozta ezt.

A Telex kérdésére azt mondta, szerinte a párt attól tartott, hogy legyőzné a helyi jelöltjüket, Konczer Eriket. Az Országos Előválasztási Bizottság augusztus 21-én utasította el, hogy jelöltként nyilvántartásba vegyék. Ugyan fellebbezett a döntés ellen, de ezt elutasították. Csalódásként élte meg, hogy nem tudott elindulni az előválasztáson, de lehet, hogy tavasszal így is indul a választáson, mert szerinte tartozik ennyivel az eddig őt támogatóknak és a Tatán és környékén élő választóknak.

Az ügy előzménye, hogy Márki-Zay Péter azzal vádolta meg a Demokratikus Koalíciót (DK), hogy több ellenzéki politikust is megzsaroltak, hogy támogassák Dobrev Klárát az előválasztáson, különben megbuktatják őket. Szerdán este a két miniszterelnök-jelölt az RTL Klubon vitázott egymással, Rábai Balázs moderátor pedig rögtön rákérdezett Márki-Zaynál, hogy kikről tud, akiket szerinte a DK megzsarolt. A hódmezővásárhelyi polgármester Popovics Judit nevét mondta.

"Popovics Judit jelöltünk felhatalmazott, hogy elmondjam, neki először egy államtitkári pozíciót ígértek, majd megfenyegették, végül ellehetetlenítették, hogy képviselőjelöltként elinduljon a tatabányai körzetben."

Dobrev Klára erre csak annyit reagált: "Péter, nem mondasz igazat".

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Orbán Ráhel bababoltjának új kihívója lett: Mészáros Lőrinc megvette a Brendont
Újabb tevékenységi körrel bővült a legsikeresebb magyar portfóliója.

Link másolása

„Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100%-os tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi baba áruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek” – jelentette be közleményében a Mészáros Csoport.

Mészárosék szerint az akvizíció célja, hogy a márka magyar kézben maradjon, működése hosszútávon biztosított legyen, és ráadásul „a Mészáros csoportban rejlő lehetőségek kihasználásával jelentős külföldi terjeszkedésbe kezdhessen a már meglévő szlovákiai operációja mellé”.

A csoport ugyan eddig nem foglalkozott babatermékekkel, közleményük szerint az felvásárolt vállalat

„koncepcióját tekintve közel áll az üzletfilozófiánkhoz: prioritást élvez a gyermekek, családok iránti elkötelezettség és felelősségvállalás”.

A harminc éve alapított Brendon tizennyolc üzlethelyiséggel rendelkezik az országban, árbevétele pedig 2022-ben meghaladta a 15 milliárd forintot.

Link másolása
KÖVESS MINKET: