HÍREK

Politico: Sokkolta a brüsszeli politikusokat Orbán Viktor fenyegetése

Eddig inkább csak egyfajta zsarolásként értelmezték Orbán kijelentéseit, ami érdemben nem fenyegetheti a közelgő EU-csúcsot, most azonban a diplomaták egyre komolyabb fenyegetésként élik meg a magyar vezető kirohanásait

Link másolása

Már nem úgy tűnik, hogy Orbán egyre durvuló kijelentései csupán az az EU-pénzek kiszabadításáról szóló „politikai színház” részei, egy esetleges politikai alku is ellehetetlenülhet, mert ebből a hangnemből egyre nehezebb visszavenni. A diplomaták mostanra reális veszélynek tartják, hogy Orbán meg fogja vétózni az ukrajnai EU-csatlakozások megkezdését, ha az napirendre kerülne. Erről közölt összefoglalót a Portfolio.

Emlékezetes, hogy múlt hétfőn Budapestre érkezett villámlátogatásra Charles Michel, az állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnöke, hogy megpróbáljon dűlóre jutni a magyar kormányfővel, aki figyelmeztető levelet küldött a testületnek.

Ám ezután Orbán, szokásos pénteki rádiónyilatkozatában már így beszélt:

Ha nem tudjuk, akkor nem kellene elkezdeni a tárgyalásokat. Ezért azt az álláspontot fogom képviselni, hogy az EU előbb írjon alá egy stratégiai partnerségi megállapodást Ukrajnával.

Charles Michel gyorsan meg is üzente Budapestre, hogy ilyen stratégiai partnerség már létezik. Azonban Orbán az említett rádiós megszólalásában tovább is ment ennél, alig burkoltan kilátásba helyezve a vétót, ha Ukrajna csatlakozási tárgyalásainak megkezdése mellett akarnának dönteni. Ezt mondta:

Ukrajna uniós tagsága, a csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdése ma nem esik egybe Magyarország nemzeti értekeivel. Ezért ezt nem is kell csinálni. Ezért nem azt javasoljuk, hogy vitassuk meg, utána pedig állapítsuk meg, hogy nem értünk egyet, hanem azt, hogy ne tűzzük napirendre. Előre lehet látni, hogy nem lesz egyetértés és akkor megbontjuk az európai egységet. Az egységet úgy lehet megvédeni, ha azokat a kérdéseket, amelyekben nincs egyetértés, azokat nem tűzzük napirendre.

Ha ez sem lett volna elég, két rövid mondatban a Facebookon is megerősítette álláspontját:

Ukrajna uniós tagsága nincs megfelelően előkészítve. Napirendre sem szabad tűzni!

Az X-en pedig a magyar gazdák érdekeire azt írta, hogy „Le akarják nyomni a torkunkon Ukrajna uniós csatlakozását”. A kommunikációs offenzíva hasonló hangvételű bejegyzésekkel folytatódott szombaton is, cseppet sem enyhébb hangnemben.

Ezek után uralkodott el az aggodalom és a kétségbeesés az uniós vezetők között, mivel ez a hozzáállás alapvetően kérdőjelezi meg a december közepi EU-csúcs legfontosabb napirendi pontját, az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdését.

Azt, hogy ez simán a szokásos EU-pénzek miatti zsarolásnak egy új regisztere-e, kissé más megvilágításba helyezi az a hétvégén megjelent hír, hogy azért nem engedte ki az ukrán titkosszolgálat Petro Porosenko volt ukrán elnököt az országból, mert Orbán Viktorral találkozott volna. Ezt Kovács Zoltán sem cáfolta. Hogy ennek köze lehet-e a fentiekhez, azt egyelőre nem tudni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotókon az összellenzéki tüntetés: ennyien voltak vasárnap délután a Kossuth téren
Zászlók alatt állt a tömeg és nézte a felszólalókat, akik között ott volt Dobrev Klára, Karácsony Gergely és Iványi Gábor is.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. február 25.


Link másolása

Vasárnap délután négy ellenzéki párt tüntetett Budapesten a Kossuth téren a közvetlen államfő-választásért. A demonstráción felszólalt többek között Dobrev Klára, iványi Gábor és Karácsony Gergely is.

Ilyen volt a rendezvény képekben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Ha a saját gyereküket piszkálnák, azt is eltitkolnák, csak hogy Orbán nevén ne essen folt” – szülőfalujában ártatlannak tartják K. Endrét
Zabolán úgy gondolják, nem követett el bűnt K. Endre, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese, akit előbb jogerősen elítéltek, majd kegyelmet kapott Novák Katalintól.
F. P. Fotó: RTL - szmo.hu
2024. február 25.


Link másolása

„Hát szerintem ártatlan. Nagyon is, mert olyan egy jóravaló” – mondta egy falubéli a Házon kívülnek az erdélyi Zabolán, ahol a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának segítője, K. Endre felnőtt. A kis faluban mindenki ismeri a családot és a jogerős ítélet ellenére sokan ártatlannak tartják a férfit.

„Mindenki megérdemel egy második esélyt” – mondta az egyik helyi lakos. Igaz, a legtöbben a magyar állami televíziót nézik, ahol sokkal kevesebb információt közöltek az ügyről, mint az RTL-en.

„A legnagyobb baj, hogy a helyiek is becsukják a fülüket és a szemüket, közben meg nyitva kellene tartani.

Úgy látom, hogy az itteni emberek, még ha a saját gyereküket is piszkálnák, eltitkolnák, csak hogy Orbán Viktor nevén ne essen folt. Ez a legnagyobb probléma a helyiekkel, hogy szégyellik és félnek” – mondta egy, a helyi viszonyokat jól ismerő férfi az RTL-nek.

K. Endre szülei a falu díszpolgárai voltak. Édesapja a református egyházban is fontos szerepet töltött be, először presbiter, majd főgondnok volt. Évekkel ezelőtt elhunyt, de a falu sportcsarnoka most is őrzi a nevét. K. Endre 1991-ben települt át Magyarországra, nem sokkal később már a Bicskei Gyermekotthonban dolgozott. A helyiek szerint a történtek miatt K. Endre nem fog visszatérni Zabolára, hiába mondta ezt korábban.

A zabolai Mikes kastély a település egyik legnagyobb nevezetessége, luxus-szállodaként működik és szívesen látogatják a magyar politikusok. Az Átlátszó kiderített, hogy

900 millió forintot adott a magyar állam a kastély felújítására. Tavaly itt nyaralt a családjával Novák Katalin korábbi köztársasági elnök is.

Hogy ki mondta ki a végső szót a kegyelmi kérvény elbírálásában, azt nemcsak a magyar, hanem az erdélyi média munkatársai is nagyon szeretnék tudni. „Legfőképpen az oknyomozó újságírókon áll vagy bukik az a történet, hogy kiderítsék, mi történt valójában teljes egészében” – mondta Házon Kívülnek Tőkés Hunor a Transtelex újságírója.

VIDEÓ: A Házon kívül riportja az erdélyi Zaboláról

Forrás: RTL.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergelyt meg kellett műteni
A Miniszterelnökség egy közleményben tudatta, hogy ki fogja helyettesíteni a minisztert a lábadozás idejére.

Link másolása

Meg kellett műteni Gulyás Gergelyt - értesült az Index.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kórházba került. A lap érdeklődésére a Miniszterelnökség egy hivatalos közleményt adott ki, amelyben azt írták:

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert megműtötték. A beavatkozás sikeres volt. A műtétet követő rehabilitáció időszakában Gulyás Gergely helyettesítését a parlamentben és a kormányülésen Panyi Miklós államtitkár, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese látja el

– közölték.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: 2 milliárd forintból építették, de már másnap repedések voltak rajta, használhatatlanná vált a bicikliút
A Tokaj-kör nevű kerékpáros útvonalon néhol már több mint egy métert süllyedt az aszfalt.

Link másolása

Nem sokkal az átadás után beszakadt a kerékpárút Tokaj és Bodrogkeresztúr között. A 2 milliárd fointból épült Tokaj-kör nevű bicikliutat nemrég adták át.

A bodrogkeresztúri polgármester szerint elkészülte után már másnap repedések látszódtak. Azóta pedig van olyan szakasz, ahol több mint egy métert süllyedt le az aszfalt.

A kerékpárút hibája azért is okoz gondot, mert Tokaj és a környező település lakói és a turisták is sokan használják. Ráadásul a település iskolaváros, ide járnak sokan tanulni, vannak akik kerékpárral érkeznek az iskolába vagy dolgozni. Külön gondot jelent, hogy a bicikliút beszakadásakor a közút is megsérült.

Tokaj vezetője azt közölte, tart a vizsgálat, hogy kiderüljön, mi okozza a bajt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: