HÍREK
A Rovatból

Perintfalvi Rita a Lakatos Márk-ügyről: Ez sokkal inkább egy gyomorforgató politikai akciónak tűnik

„Ha Lakatos Márk bűnös, akkor az elsők között leszek, aki elítéli őt tettéért, ha viszont egy koncepciós per(sorozat) indult most el, akkor mindent meg kell tennünk azért, hogy ezt csírájában elfojtsuk! ” - fogalmaz a teológus.


Perintfalvi Rita a Facebook-oldalán egy hosszú posztban írt a Lakatos Márk-ügyről. A teológus azzal kezdi a posztot, hogy áldozatvédőként nagyon fontosnak tartja, hogy megszólaljon ebben az ügyben is. Leszögezi, hogy nem ismeri személyesen Lakatos Márkot, de szerinte az sem jelente sokat, ha ismerné.

"A legtöbb elkövetőn ugyanis a legkevésbé sem látszik, hogy mire képes valójában. Legtöbbször olyan személyek a bántalmazók, akikre még a gyanú árnyéka sem vetülne: elismertek, karizmatikusok, nagyon jó kapcsolati hálóval rendelkeznek, amit azért építettek fel, hogy bevédessék magukat, amikor kell. Ezzel szemben viszont Lakatos Márk az általa nyilvánosan is felvállalt irányultságával akár tökéletes célpontja is lehetne egy kormány által megrendelt karaktergyilkosságnak. Hiszen ő eleve gyanús ebben a melegek ellen felhergelt közegben. Ráadásul éppen most történik mindez, amikor a TISZA és Magyar Péter már nem csupán ráúszott a Fideszre, de ebben a pillanatban erősebb is lett nála" - fogalmaz a teológus, aki ezután több szempontot is felsorol, amit fontosnak tart az ügyben.

Perintfalvi Rita először is kiemeli, hogy nem kíván állást foglalni Lakatos Márk ártatlansága vagy bűnössége mellett. "Hiszen nem voltam ott, nincsenek a kezemben bizonyítékok sem egyikre, sem másikra. Ez a rendőrség és az igazságszolgáltatás feladata. Őszintén remélem azonban, hogy annak ellenére, hogy ez az ügy politikai üggyé vált, mégis lehetséges lesz, hogy az esetleges áldozatoknak vagy éppen az ártatlanul megvádoltnak pártatlanul igazságot szolgáltassanak.

Ha Lakatos Márk bűnös, akkor az elsők között leszek, aki elítéli őt tettéért, ha viszont egy koncepciós per(sorozat) indult most el, akkor mindent meg kell tennünk azért, hogy ezt csírájában elfojtsuk!"

- fogalmaz.

A második pontban a teológus Ábrahám Róbertről ír.

"Ábrahám Róbert a vádló. Mit gondolok róla? Személyét teljesen hiteltelennek tartom, főként azért, mert „újságírói” pályafutása a Pesti Srácok kötelékében a legsilányabb és legaljasabb propagandista aknamunkát jelentette. Amivel számos hiteles személyt támadott és igyekezett lejáratni. Tehát ez Ábrahám eddigi eszköztárának része. Azt a bizonyos videót, ahol erről beszélt, csak részleteiben bírtam végignézni a gyomorforgató kocsmai hősködés és alpárian üvöltöző, bugris stílusa miatt. Elképesztő, hogy a közvélemény manipulálása ilyen mélyre süllyedt Magyarországon! És hogy ennek a mosléknak van közönsége"

- írja Perintfalvi, aki ezután hosszasan kifejti, milyen problémákat lát Ábrahám Róbert érvelésével.

A teológus szerint,

"amikor Ábrahám vádolja Lakatos Márkot akkor azt egy agresszív támadóhadjárat »csomagban« teszi. Vele egyidőben ugyanis bűncselekménnyel vádolja Osváth Zsoltot is, aki a februári influenszer-tűntetés egyik kulcsfigurája volt. De ugyanazzal a lendülettel nekimegy a »Jól van az így« csoportnak, Pottyondy Edinának, Gulyás Mártonnak is, akik szintén a tűntetés fő szervezői voltak. Sőt Puzsér Róbertet, akit nemrég dühödten felpofozott, az elsőszámú »szörnynek«, a »fő Kónya Endrének« nevezi.

Fotóját az összes olyan videójára is ráteszi, amelyekben egyetlen szót sem mond arról, hogy mivel is vádolja konkrétan Puzsért. Ez az egész setting azt a benyomást kelti, hogy itt nem egy őszinte, az áldozatokat védő valódi tényfeltáró szándékról van szó, hanem egy durva lejárató kampányról, amely sorra veszi egyrészt azokat a szereplőket, akiknek köze volt a politikai fordulatot hozó »Odakint most szörnyek járnak« c. hatalmas horderejű tömegdemonstrációhoz, másrészt egy füst alatt elintézni igyekszik Ábrahám Róbert személyes ellenségeit" - írja.

"Áldozatvédőként nyomatékosan tiltakozom az ellen, hogy az áldozatokból politikai fegyvert kovácsoljanak maguknak akár a politikusok, akár az ilyen influenszerek, mint Ábrahám Róbert, akár jobb- akár baloldalon. Mert igen, a gyermekek bántalmazása olyan téma, ami soha, de soha nem lehet politikai oldal kérdése! Mindenkinek fel kell lépnie ellene és egyúttal tartózkodnia kell attól, hogy rajtuk keresztül akarjon magának politikai tőkét kovácsolni. Ugyanezt láttam Varga Judit Hajdú Péternek adott nagyinterjúja kapcsán. Függetlenül attól, hogy igaz-e vagy sem, amit akkor elmondott, elfogadhatatlan az, hogy a rogáni propaganda olyan mélyre süllyedt, hogy a nőbántalmazás témájából politikai fegyvert kovácsolt. Persze anélkül, hogy a valós megoldás irányába – pl. Isztambuli Egyezmény ratifikálása – akárcsak egyetlen centit is tettek volna. Na nem, azt persze nem!" - fogalmaz Perintfalvi.

A teológus szerint "nagyon röhejes az a »libsi pedozás«, sőt »pedo-tiszázás«, amit Ábrahám a videóban művel! Ugyanis egy fontos dolgot nem vesz figyelembe: csak azok vádolhatók a pedofil-ügyek eltussolásával, akik hatalmon vannak! És akiknek lett volna érdemi lehetőségük kiállni az áldozatok mellett. Ezt láttuk a kegyelmi ügyben, s abban, hogy Balog Zoltán püspök még mindig püspök, vagyis semmilyen valós számonkérés nem történt azóta sem! Sőt azt sem tudtuk meg, hogy milyen módon van benne ebben az ügyben maga Orbán Viktor és a felesége. Sőt, a nemrégiben kirobbant katolikus botrányok és Tóth Tamás MKPK titkár belebukása megmutatta, hogy ott is az vétkes az eltussolásban, akié a hatalom! Tehát a pedo-fidesz tézis megáll – bár nem ízléses – , az ábrahámi variánsok viszont röhejesek".

Perintfalvi posztjában azt is kiemeli, hogy vérlázítónak tartja azt a 2021. júniusa óta tartó kormányzati akciót, ami tudatosan összekeveri a homoszexualitást a pedofíliával! "És ennek az erkölcstelen hadjáratnak az egyik zászlóshajója éppen a Pesti Srácok és ugyanezt műveli Ábrahám is számtalan megnyilatkozásában" - jegyzi meg.

A teológus szerint

"Ábrahám szándékosan hibás fogalmat használ. Ugyanis a 15 éves fiú kapcsán tévesen beszél pedofíliáról és ezt persze az egész kormánymédia is átveszi. Akkor most szólok, hogy a pedofílok az éretlen test iránt éreznek vonzalmat, aminek a felső korhatárát az orvostudomány 13 (ritkán 14) évben határozza meg. Tehát egy 15 éves áldozat esetén már nem beszélhetünk pedofíliáról. De nyilván a tények Ábrahámnak mit sem számítanak!"

Perintfalvi úgy gondolja, hogy Ábrahám Róbert vádló-videóit nagyon komoly szkepticizmussal kell kezelni, mert sem stílusában, sem szakmaiságában, sem Ábrahám emberi minőségében nem látja a valódi áldozatvédő munka legfontosabb ismérveit: az alázatot, a szolgálatot, a sebek gyógyítására való képességet.

"Ez nekem sokkal inkább egy gyomorforgató politikai akciónak tűnik. Ráadásul meglehetősen silánynak"

- fogalmaz a teológus, aki azzal zárja posztját, hogy reméli, tényleg lesz mód arra, hogy megismerhessük az igazságot a Lakatos Márkot ért vádak kapcsán. "Mert egy kreált koncepciós ügy semmit nem segít a valódi áldozatvédő munkában!" - teszi hozzá.

Mint azt mi is megírtuk: Néhány napja Ábrahám Róbert YouTube-videójában azt állította egy fiatal, hogy 15 éves korában egy gyerekotthonból, egy kerítőn keresztül közvetítették ki Lakatos Márkhoz, aki egy cipőért cserébe szexet várt el tőle. Az üggyel kapcsolatban Ábrahám Róbert feljelentést tett a rendőrségen, és tüntetést is szervezett. Lakatos Márk napokig nem szólalt meg az ügyben, később aztán a közösségi oldalán reagált. Nyilatkozatában tagadta, hogy igaz lenne, amivel vádolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Népszava: Átverés a gázszámlákon feltüntetett rezsimegtakarítás, ezt az MVM pénzügyi jelentései is bizonyítják
A gáz és áram tényleges beszerzési ára eltérhet attól, amire a lakossági tájékoztatás alapoz, állítja a lap az MVM pénzügyi adatai alapján.
F. O. - szmo.hu
2025. május 15.



A Népszava elemzése szerint a lakossági gáz- és áramszámlákon szereplő „rezsiboksz” nem tükrözi pontosan a valós megtakarítást. A lap az MVM pénzügyi jelentéseire hivatkozva azt írja, hogy a fogyasztók számára jelzett spórolás jóval kisebb lehet annál, mint amit a számlákon feltüntetnek.

A számlákon szereplő narancssárga keretes rész a 2022 augusztusában rögzített, 1020 forintos piaci gázárból indul ki. Ez az összeg tartalmazza az áfát és a rendszerhasználati díjat is. A nettó érték ezek levonása után is legalább 750 forintra tehető köbméterenként.

A vonatkozó szabályozás szerint a megtakarítást „a földgáz versenypiaci egységárához” kellene viszonyítani, a Népszava szerint azonban ez nem így történik.

A lap számításai alapján az MVM gáznagykereskedője, az MVM Ceenergy 2022-ben átlagosan 106, 2023-ban pedig 86 forintért vásárolhatta meg a földgázt köbméterenként. Az MVM Next, amely a lakossági értékesítésért felel, 2023-ban köbméterenként 92, 2024-ben pedig körülbelül 66 forintos áron juthatott hozzá a földgázhoz. Ezeket az adatokat Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője közölte a lappal.

Tóth szerint az MVM „saját magát buktatta le” a megtévesztő számlákkal kapcsolatban. Mint mondta, „a nyilvánvalóan valótlan rezsiboksz” tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tükröz. A politikus azt is jelezte, hogy a Gazdasági Versenyhivatal bírósági kötelezés ellenére sem indított érdemi vizsgálatot az ügyben.

A Népszava szerint

nemcsak a gáz-, hanem az áramszámlák esetében is kérdéses a feltüntetett megtakarítás mértéke.

A lap úgy számolt, hogy az MVM Partner 2023-ban kilowattóránként átlagosan 37, tavaly pedig 28 forintért szerezhette be az áramot. Ezzel szemben a számlákon 268,9 forintos bruttó világpiaci ár szerepel, ami nettóban körülbelül 188 forintot jelent.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Eladóvá vált Novák Katalin volt elnöki rezidenciája – 20 milliárdos bevételt vár a kormány
Eladná az állam a Béla király úti villaparkot, ahol korábban államfők és más közjogi méltóságok laktak. A mostani tervek szerint szintén lakópark épülhet a területre. A mérete alapján 199 lakás is elférne rajta.


Előkészítő szakaszban van a Béla király úti állami villapark értékesítése – erősítette meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a HVG kérdésére. A közleményük szerint „a köztársasági elnöki rezidenciát alkotó ingatlanegyüttes értékesítése előkészítő szakaszban van”, és ha nincs jogi vagy vagyongazdálkodási akadály, akkor „főszabály szerint” versenyeztetéses, elektronikus aukción keresnek majd vevőt.

A XII. kerület kiemelt presztízsű részén, a Béla király úton található ingatlankomplexum 13 hektáros területen fekszik.

A telken hat nagyobb épület áll, köztük a korábbi államfői rezidencia, amelyet Novák Katalin köztársasági elnök használt 2022-től.

Beköltözése előtt az épületet 280 millió forintból újították fel, többek között könyvtár-, zene- és sminkszoba is helyet kapott benne.

A HVG 2023 őszén számolt be először arról, hogy az állam megválna a villaparktól. A februári kegyelembotrány után távozó Novák Katalin kiköltözése óta az új köztársasági elnök, Sulyok Tamás nem foglalhatta el a rezidenciát, mert a kormány azt kérte tőle, ne költözzön be, mivel eladásra szánják az épületet. A terveik szerint nemcsak az elnöki rezidenciát, hanem az egész ingatlankomplexumot értékesítenék.

A területen három további, hasonló épület is található, amelyek közül az egyik korábban az Országgyűlés elnökének, a másik a miniszterelnöknek volt a lakóhelye.

Emellett van egy személyzeti épület, valamint egy ötven szobás, régóta használaton kívüli szálloda is.

Az épületek többsége az 1950-es, 60-as években épült szocreál stílusban, és kezdetektől állami méltóságok rezidenciájaként működtek. A telek hátsó részén magas fallal, szögesdróttal és nagy fémkapukkal biztosították a zárt környezetet. A környéken él többek között Orbán Viktor miniszterelnök, Áder János volt, valamint Sulyok Tamás jelenlegi köztársasági elnök is.

A Béla király úti villapark értékesítésére korábban is történtek már kísérletek.

Az Orbán-kormány első ciklusa idején, 25 éve már eladták egyszer a területet a Magyar Fejlesztési Banknak 3,7 milliárd forintért. Az ügylet végül meghiúsult, mert a szerződés az átminősítésre épült, amely nem történt meg. Később, 2006-ban a Gyurcsány-kormány is megpróbálta eladni az ingatlanegyüttes egy részét, akkor a 10 hektáros területre 6–8 milliárd forintot vártak, és lakóparkot terveztek rá – de ez sem valósult meg.

A mostani tervek szerint szintén lakópark épülhet a területre. A mérete alapján 199 lakás is elférne rajta, vagy még több, ha a kormány úgy dönt.

A környéken kevés az eladó ingatlan, az átlagos használt lakások négyzetméterára meghaladja a 2 millió forintot, a luxuskategóriájúaké inkább a 4 millió forintot. Újépítésű lakások ritkák, de nem messze, a Béla király út 18–20. szám alatti telkeken már épül egy másik villapark. A projekt 3,3 hektáron zajlik, a beruházó a WHB Group, amely Paár Attila érdekeltsége. A kivitelező május elején arról számolt be, hogy jól haladnak a munkálatokkal, de a négyzetméterárakat nem tették közzé.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Az előnyök többszörösek” – Pénzt kapnak a nagyszülők, ha az unokákra vigyáznak egy horvát településen
A Zágrábhoz közeli Szamobor település Svédország példáját követve elsőként vezette be ezt a megoldást Horvátországban.


A horvátországi Szamobor városában március végén indult el egy új program, amely pénzügyi támogatást nyújt azoknak a nagyszülőknek, akik napközben otthon vigyáznak az unokáikra. A Zágrábhoz közeli település Svédország példáját követve elsőként vezette be ezt a megoldást Horvátországban.

A kezdeményezés célja, hogy enyhítse az óvodai férőhelyhiányt, valamint segítséget nyújtson a családoknak.

A rendszerben részt vevő nagyszülők gyerekenként havi 360 eurós támogatást kapnak, ami több mint 145 ezer forintnak felel meg. A városban két óvoda működik több kisebb telephellyel, amelyek több mint 1300 gyereket látnak el, de tavaly így is több mint 100 gyerek maradt ki az ellátásból.

Petra Škrobot, Szamobor polgármestere az AFP hírügynökségnek nyilatkozva elmondta: „Az előnyök többszörösek. A nyugdíjak meglehetősen alacsonyak, és a szülők számára néha nehéz megfelelő ellátást találni a gyerekeknek. Lehetőséget akartunk biztosítani a szülőknek, hogy megválaszthassák a gyerekeik gondozásának legmegfelelőbb módját.”

A „nagymama-nagypapa szolgálat” elnevezésű programhoz eddig 28-an csatlakoztak. Egyikük a hatvanéves Dubravka Koletic, aki pozitívan nyilatkozott a lehetőségről: „Kapunk némi plusz eurót, ami jó, mivel a nyugdíjunk alacsony, és sok időt töltünk az unokáinkkal, és még közelebb kerülünk egymáshoz.”

Horvátországban az átlagnyugdíj körülbelül 550 euró, vagyis valamivel több mint 220 ezer forint havonta.

Dubravka lánya, Danijela Koletic is örömmel fogadta a programot, mivel kisfia, Viktor nem kapott helyet az állami bölcsődében. A 41 éves közgazdász így nyilatkozott: „Könnyebb egy ilyen kisgyereket olyasvalakire bízni, akiben megbízik az ember, Viktor és a nagymamája pedig tovább mélyíti így a kapcsolatát.”

A legtöbb horvát anya 12 hónapos szülési szabadságot vesz igénybe, a gyerekgondozási díj pedig hat hónapos kortól a gyermek hatéves koráig, az iskolakezdésig jár.

Az állami intézmények férőhelye azonban korlátozott, és a nagyvárosokban, például Zágrábban, a probléma különösen súlyos. Sokan kénytelenek magánóvodát vagy dadát fizetni, illetve a nagyszülők segítségére támaszkodni.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Kövér László: Magyar Péter még Gyurcsány Ferencnél is alávalóbb, mert utóbbi a családját legalább szereti
A házelnök szerint az ellenzék mélypontra került, és Magyar Péter még Gyurcsány Ferencnél is rosszabb. A Momentum füstgyertyás akcióját súlyos jogsértésnek tartja.


Kövér László a Mandinernek adott interjúban több témáról is beszélt, köztük az ellenzék állapotáról, Magyar Péterről, valamint a Momentum legutóbbi akciójáról. A házelnök élesen fogalmazott a jelenlegi politikai helyzet kapcsán.

A beszélgetés során úgy fogalmazott: szerinte négy évvel a rendszerváltás után „egy ötvenhatos karhatalmista hazaárulót ültettek a miniszterelnöki székbe az MSZP-sek és az SZDSZ-esek, szembeköpve ezzel a rendszerváltozás minden erkölcsi eszményét”.

Kövér arról is beszélt, hogy

Gyurcsány Ferenc közélettől való visszavonulását szerinte 19 évvel korábban kellett volna megtenni.

A házelnök úgy látja, hogy az ellenzék mélypontjára ért: „visszasírjuk nemhogy Horn Gyulát, de még Gyurcsányt is, pedig az utóbbi miatt azt gondolta, már elérkeztünk az abszolút fagyponthoz”. Hozzátette: „Ehhez képest

Magyar Péter még Gyurcsány Ferencnél is alávalóbb, mert utóbbi lehet, hogy az országot elárulta, de a családját legalább szereti.

Az ellenzéket nézve, nincs annál lejjebb, mint ahol most vagyunk, bár félve merem ezt kimondani.”

Kövér szerint az a legfájóbb, hogy Magyar Péter „a mi sorainkból jön”, és ezért szerinte nem érnek célba az ellene felhozott vádak. A politikus úgy fogalmazott: „Mi szégyelljük, hogy közénk keveredhetett, a másik oldalon viszont ez okot ad a felmentésre.

Csak ne kelljen elgondolkodni azon, hogy miféle embertől remélik Magyarország vezetését.”

Az interjúban szóba került a Momentum füstgyertyás akciója is, amiért Kövér László rekordszámú bírságot szabott ki a párt képviselőire. A házelnök azt mondta, szerinte „egy egyébként nem nagyon létező párt támogatottság híján, kétségbeesésében az utolsó szalmaszálat megragadva próbálkozott egy füstbombás akcióval, ami kudarcba fulladt”. Úgy látja, néhányan a párt képviselői közül is belátták, hogy „a pártnak nem véletlenül lett az a neve, ami”.

A szankciókkal kapcsolatban azt mondta, mindig megvárta, hogy véget érjenek a jogsértések és a rendbontás, és csak utána lépett. Hozzátette: szerinte a Momentum képviselői tettükkel „ténylegesen bűncselekményt valósítottak meg, méghozzá a legdurvább fajtából”, ezért feljelentést tett az ügyészségen.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: