HÍREK
A Rovatból

OVF: Nem lúgos vörösiszap, hanem vas-oxid-tartalmú anyag került a Sajóba Szlovákiában

Magyarországi területen a folyó vize a normál állapotot mutatja, a merített minta tiszta, átlátszó.

Link másolása

Mi is megírtuk, hogy a szlovák oldalon szennyezett víz folyik a Sajóba.

"Immár több mint két hete az alsósajói vasércbánya altárójából vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik a Sajó folyóba az egykori Siderit üzem telephelyénél" - írta vasárnap reggel Orosz Örs szlovákiai magyar politikus.

"Állítólag a folyó vizének vas szintje jelenleg 2000-szerese a megengedett értéknek, de ami rosszabb, hogy jelentős mennyiségű kén is kerül a vízbe, így az egyébként kristály tiszta folyót teljesen élhetetlenné teszi az állat és rovarvilág számára" - fogalmazott.

Nem lúgos vörösiszap, hanem vas-oxid tartalmú anyag került a Sajóba Szlovákiában; a folyó magyarországi szakaszán határérték alatt van a toxikus fémek mennyisége a vízben - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán.

A közleményben azt írták: a szennyezésről hivatalos tájékoztatás még mindig nem érkezett a szlovák féltől. Így a magyar fél a nemzetközi Duna-védelmi egyezmény keretében és a Magyar-Szlovák Határvízi Bizottságon keresztül kéri a szomszédos országot a kármentesítés haladéktalan megkezdésére.

A magyar vízügyi szakemberek március 13-án, vasárnap a közösségi médiából értesültek arról, hogy a Szlovákia területén lévő egykori Siderit üzem telephelyéről, az alsósajói vasércbányától szennyezett víz folyik a Sajóba. A káresemény felderítése érdekében haladéktalanul intézkedtek: a folyó magyarországi szakaszára az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság másodfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, egyidejűleg tájékoztatták a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalt, a vízügyi hatóságot, valamint a területileg illetékes nemzeti park igazgatóságot, hogy ha szükségessé válik, akkor a felhasználókat figyelmeztethessék a Sajóból történő vízhasználat mellőzésére.

Hozzátették: a szennyezés jelenlegi helyzetének megállapítására a folyó szlovákiai szakaszán szerdán is helyszíni felderítést végeztek. A bányaüzemből továbbra is szennyezett víz folyik. A Sajó elszíneződése a szlovák részen szerda reggel már Csoltó település alatt is látható volt, halpusztulást, szaghatást azonban ezen a szakaszon sem észleltek a vízügyi szakemberek.

Magyarországi területen a folyó vize az érzékszervi tapasztalatok alapján a normál állapotot mutatja, víztér-elszíneződés, szaghatás, a partvonal mentén kiülepedés, halpusztulás nem figyelhető meg. A merített minta tiszta, átlátszó

- ismertették

Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság külső akkreditált laboratóriumot kért fel a szennyezőanyagok pontos meghatározására a határszelvény térségében, Sajópüspökinél. Vizsgálatuk szerint a vízből mért toxikus fémek mennyisége mind határérték alatt van a magyarországi folyószakaszon. Az arzéntartalom az ivóvízminőségi határérték tizede. Mivel a szennyezés egy használaton kívüli vasércbányából került a folyóba - vagyis nem lúgos vörösiszap, hanem vas-oxid jellegű -, a vastartalom némileg magasabb, de a magyar Sajó-szakasz esetében ez nem kirívó érték - közölték.

Kitértek arra is, hogy a Magyarországra érkező vízhozam a szennyezéstől 65 kilométerre, a határszelvénynél (Sajópüspökinél) szerda reggel másodpercenként 6,1 köbméter volt, s ez 400-600-szoros hígítást jelent. Így az a magyarországi szakaszon "egyelőre nem okoz kezelhetetlen terhelést" - írták.

Amíg az adatok a határértékeknek megfelelően nem állandósulnak, addig folytatják a rendszeres vízmintavételt és a laboratóriumi elemzést - olvasható az OVF közleményében.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid elmenne a Budapest Pride-ra, ha főpolgármesternek választanák, Szentkirályi Alexandra nem
Karácsony Gergely többször is volt már a Pride-on, és kétszer fel is szólalt. Szentkirályi Alexandra nem menne el, döntését pedig nem is szeretné indokolni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Szentkirályi Alexandrát, Karácsony Gergelyt és Vitézy Dávidot is meghívták a szervezők a júniusi Budapest Pride-ra, derül ki a rendezvény közleményéből. A három esélyes főpolgármester-jelöltet azután invitálták meg, hogy nemrég az Index arról kérdezte őket: részt vennének-e a Budapest Pride Felvonuláson, hazánk legnagyobb, minden évben megtartott emberi jogi tüntetésén.

Karácsony Gergely, jelenlegi főpolgármester válaszában kifejtette, hogy számára ez természetes, korábban is többször részt vett. Karácsony már kétszer is mondott beszédet a felvonuláson, és számtalanszor vendége volt a Budapest Pride Fesztivál hivatalos megnyitójának is.

Az LMP támogatásával induló Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt, aki korábban a jelenlegi kormány közlekedési államtitkári pozícióját töltötte be, úgy nyilatkozott, hogy magánemberként ugyan még sosem vett részt a felvonuláson, de amennyiben főpolgármesterként meghívják, akkor szerinte kötelessége igent mondani rá.

A Fidesz színeiben induló korábbi Szentkirályi Alexandra, aki pedig kormányszóvivőként képviselte a jelenlegi kormányt, úgy válaszolt, hogy nem szándékozik elmenni a felvonulásra, és ezt nem is akarja megindokolni.

Ezek után hívták meg a három jelöltet ezért hivatalosan is június 22-i, 29. Budapest Pride Felvonulásra. Karácsony Gergely már vissza is igazolta a részvételét. Szentkirályi Alexandra és Vitézy Dávid főpolgármester-jelöltekről egyelőre még nem kaptak választ.

A Budapest Pride Felvonuláson együtt állnak ki a résztvevők a sokszínűség, a demokrácia és az elfogadás mellett, írják a közleményben. A felvonulás és az idén június 7-én kezdődő Budapest Pride Közösségi Fesztivál hidat épít az LMBTQ-közösség és a többségi társadalom között.

Link másolása
KÖVESS MINKET: