HÍREK
A Rovatból

OVF: Komáromnál tetőzött a Duna

Nagyjából fél méterrel volt alacsonyabb most a legmagasabb vízállás, mint a 2013-as árvíz idején.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. szeptember 20.



Az előrejelzéseknek megfelelően Komáromnál tetőzik, tetőzött péntekre a Duna, az árhullám halad tovább dél felé, péntek délutánra az árhullám eléri Esztergomot - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Siklós Gabriella az MTI összefoglalója szerint közölte:

nagyjából most 50, vagy e fölött pár centiméterrel alacsonyabb a tetőző vízállás, mint 2013-ban volt.

A legnagyobb kihívást az árvízi jelenségek okozzák a vízügyi szakembereknek, hiszen tetőzés után fakadóvizek, csurgások, buzgárok alakulhatnak ki, ilyenek a Szigetközben - az árhullám levonulása után - gyakrabban előfordulnak - ismertette, hozzátéve: ezeket a szakembereknek sikerült körülvédeniük.

Jelezte: az OVF honlapján feltüntették az árvízvonal telefonszámát, a vonal 24 órában működik. Itt az aktuális árvizes információkról adnak felvilágosítást, felajánlásokat azonban nem tudnak fogadni és útinformációval sem szolgálnak.

Siklós Gabriella ismételten arra kérte az embereket, hogy ne menjenek az átázott töltésekre, gátakra. A civilek egyrészt akadályozhatják az ott zajló védekezési munkát, valamint további plusz terhelést raknak a töltésekre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megsérült egy néző a Nemzeti Színházban csütörtök este, mentővel kellett kórházba szállítani
A színház hangsúlyozta, hogy minden előírást betartottak, és a baleset után azonnal megvizsgálták a helyszínt, ahol szerintük nem volt balesetveszély.


Csütörtök este baleset történt a Nemzeti Színházban, egy néző megsérült az „Egy, kettő, három – Az ibolya” című előadás előtt - írta meg a Telex.

A színház közleménye szerint a Gobbi Hilda Színpad közelében, a büfé szintjén esett el az illető, miután megbotlott a nézőtérhez vezető lépcsőn. A helyszínen tartózkodó színházi dolgozók azonnal mentőt hívtak, akik ellátták a sérültet, majd a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára szállították.

A színház hangsúlyozta, hogy minden előírást betartottak, és a baleset után azonnal megvizsgálták a helyszínt, ahol szerintük nem volt balesetveszély.

Azt ígérték, figyelemmel kísérik a sérült állapotát. Az Országos Mentőszolgálat szerint a néző könnyebb fejsérülést szenvedett, de kórházba kellett szállítani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Először ejtette ki nyilvánosan Magyar Péter és a Tisza Párt elnökének nevét Orbán Viktor
Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: Orbán Viktor a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat látva kényszerülhetett arra, hogy kimondja a nevét.
Fotó: RTL Híradó - szmo.hu
2024. október 11.



Először ejtette ki nyilvánosan Magyar Péter és a Tisza Párt elnökének nevét a miniszterelnök.

Orbán Viktor pénteken az állami rádióban azt állította, hogy a Tisza és a DK közösen kapott megbízást az unió vezetésétől a kormány leváltására.

Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: Orbán Viktor a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat látva kényszerülhetett arra, hogy kimondja a nevét.

A politikus hozzátette: A Tisza Párt visszautasít minden külső befolyásolási kísérletet.

(via rtl.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dömötör Csaba levelet írt az EP elnökének Magyar Pétert miatt
A Fidesz politikusa azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar kijelentései a magyarországi zsidóság képviselőit is felháborították, akik szintén felszólaltak a holokauszt trivializálása ellen.
Fotó: Facebook - szmo.hu
2024. október 11.



Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője levelet írt Roberta Metsolának, az Európai Parlament elnökének, amelyben azt követeli, hogy Magyar Pétert fosszák meg az EP Alkotmányügyi Bizottságának alelnöki pozíciójától.

Dömötör a Facebook-oldalán számolt be a levélről, amelyet Magyar október 5-i, MTVA előtt tartott tüntetésen elhangzott beszéde miatt írt. A tüntetésen Magyar egy Hitler-idézettel utalt a Fidesz propagandájára:

„Ismételj egy hazugságot elég sokszor, és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság.”

Dömötör szerint ez a kijelentés holokausztrelativizáló és sértő a magyar és európai polgárokra nézve.

Dömötör levelében azt írja, hogy elfogadhatatlan, hogy Magyar ilyen „hamis, durva és ízléstelen történelmi párhuzamot” vonjon. Ráadásul szerinte Magyar kijelentése több ponton is sérti az EP Eljárási Szabályzatát, és súlyos kötelességszegést követett el, ami miatt vissza kellene vonni tőle az alelnöki megbízatást.

A Fidesz politikusa azt is hangsúlyozta, hogy a Magyar kijelentései a magyarországi zsidóság képviselőit is felháborították, akik szintén felszólaltak a holokauszt trivializálása ellen.

Itt a teljes levél.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Menczer Tamás leforgatta a fideszes Ragyogást!
A 444 szúrta ki a filmet, aminek óriási előnye, hogy sokkal rövidebb, mint az eredeti, mindössze 13 másodperc.


A Fidesz kommunikációs igazgatója leforgatta a fideszes Ragyogást.

A 444 szúrta ki a filmet, aminek óriási előnye, hogy sokkal rövidebb, mint az eredeti, mindössze 13 másodperc.

Link másolása
KÖVESS MINKET: