NULL
hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Öt szakaszban oltanának Franciaországban: idősotthonok lakói és dolgozói kapnák meg a vakcinát először

Egy járványszakértő szerint a normál működésre csak 2021 őszén térhet vissza az ország, akkorra lesz szerinte a lakosság 80-90 százaléka védett a vírussal szemben.
MTI - szmo.hu
2020. november 30.

hirdetés

A francia egészségügyi hatóságok ajánlása szerint az idősotthonok lakói és dolgozói kaphatják meg elsőként a koronavírus-elleni oltást.

"Kit kell elsőként megvédeni? A legveszélyeztetettebbeket és azokat, akik velük foglalkoznak" - hangsúlyozta hétfői sajtótájékoztatóján Dominique Le Guludec, az egészségügyi főhatóság (HAS) vezetője.

Az illetékes szervezet öt szakaszban javasolja a veszélyeztetettség szerint a lakosság beoltását.

Tekintettel arra, hogy a december végén, január elején kezdődő oltási kampány első fázisában még csak korlátozott mennyiségű adag áll majd rendelkezésre, a testület ajánlása szerint a mintegy 750 ezer, idősotthonban élő franciának és az ott dolgozó 100 ezer embernek kell elsőként megkapnia a vakcinát, mert ők azok, akiknél az egészségi állapotuk vagy a koruk miatt a legvalószínűbb, hogy kifejlődik a betegség súlyosabb formája.

A Covid-19 fertőzésben elhunyt 52 ezer francia közül 16 ezren idősotthonok lakói voltak. A látogatások szigorításával ez a közösség fizette a járvány legnagyobb árát - hangsúlyozta jelentésében a hatóság.

hirdetés

A második fázisban az idősebb korosztályt kell beoltani az ajánlás szerint, először a 75 év felettieket, majd a 65 és 74 év közötti generáció tagjait, valamint az egészségügyi dolgozók közül a leginkább veszélyeztetetteket.

Ezután következnek az 50 évnél idősebbek, valamint minden egészségügyi dolgozó, a negyedik lépcsőben pedig a járványnak kitett foglalkozásokban dolgozókat (zárt helyen vagy idegenekkel rendszeresen kapcsolatba kerülőket), a veszélyeztetett és a bizonytalan életkörülmények között élőket (pszichiátriai betegeket, hajléktalanokat, elítélteket) oltanák be a szakemberek, végül a lakosság fennmaradó részét.

A kormány ígéretei szerint még ezen a héten bejelenti az oltási kampány menetrendjét, és azt, hogy abban milyen szerepet szán a háziorvosoknak és az önkormányzatoknak.

"Lesznek emberek, akiket majd meg kell győzni"

- ismerte el Jean Castex miniszterelnök, aki szerint két probléma merülhet fel a vakcinával kapcsolatban. Az egyik az, hogy az emberek olyan kígyózó sorokban várakoznak majd a beoltásra, mint ahogy az néhány hónapja a tömeges szűrések kezdetén történt a tesztelésre várva, illetve az, hogy a lakosság egy része egyáltalán nem akarja magát beoltatni.

Miután a kormány előzetesen leszögezte, hogy nem teszi kötelezővé a koronavírus-elleni oltást, a hatóságok feladata lesz a franciák többségét meggyőzni, miután az Ifop közvélemény-kutatóintézet vasárnap megjelent reprezentatív felmérése szerint jelenleg a franciák 41 százalékának áll szándékában beoltatni magát.

Arnaud Fontanet járványszakértő, a kormány mellett működő tudományos tanács tagja szerint a normál működésbe csak 2021 őszén térhet vissza az ország, akkorra lesz szerinte ugyanis a lakosság 80-90 százaléka védett a vírussal szemben.

A járványügyi mutatók már harmadik hete csökkennek, a korlátozások teljes feloldásához azonban a kormány szerint ötezerre kell csökkennie a napi esetszámnak, és 2500-3000 közé a súlyos betegek számának.

Az elmúlt héten átlagosan még napi 11 ezer új esetet tártak fel a hatóságok, hétfőn viszont már csak 4005-öt, amire augusztus óta nem volt példa.

Kórházban 28 258 fertőzöttet ápolnak, számuk 55-tel csökkent az elmúlt 24 órában. Intenzív osztályon 3451-en vannak, öttel kevesebben, mint vasárnap.

Az elmúlt 24 órában az elhunytak száma 406-tal 52 731-re emelkedett.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


NULL
hirdetés
HÍREK

10 milliós CSOK-támogatást vett fel Varga Judit, de ha kell, kamatostól visszafizeti

Ha a jogszabályban előírt határidőre sem költözik be családjával új házukba, a törvényeknek megfelelően visszaadja a 10 milliós CSOK-támogatást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 27.

hirdetés

Visszafizeti a tízmilliós CSOK-támogatást az igazságügyi miniszter, ha a jogszabályban előírt határidőre sem költözik be családjával a Balatonhenyén épített 195 négyzetméteres házukba – ezt közölte az RTL Híradó megkeresésére az Igazságügy Minisztérium sajtóosztálya.

A Telex.hu írta meg, hogy a miniszter falusi CSOK-támogatás igénybevételével építette újjá a régi balatoni házat. CSOK-támogatást nyaralóra nem lehet igénybe venni, csak családi házra, azzal a feltétellel, ha abban legalább 10 évig gyermekeivel együtt él a támogatást igénylő család. A tárca ma azt közölte:

a korábban Brüsszelben dolgozó miniszter és a szintén ott foglalkoztatott férje azt tervezte, megbízatásuk lejárta után három gyermekükkel együtt az alig 150 lelkes Balatonhenyére költöznek, és ott akarnak élni. Csakhogy mindketten munkát kaptak Budapesten, ezért a CSOK-támogatást folyósító banktól kérték: öt évig ne kelljen az ingatlanban élniük.

Ezt egyébként a jogszabályok lehetővé teszik. Szerdán az RTL Híradó kérdésére azt közölte a miniszter: ha az ötéves moratórium leteltével sem költöznek a faluba, akkor kamatokkal együtt visszafizetik a 10 milliós támogatást.

Az RTL Híradó teljes riportja:

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
HÍREK

A köztévé tudósítása szerint a Szegedi Tudományegyetem már biztosan alapítványi fenntartású lesz

Az M1 Híradójában tényként közölték a Szegedi Tudományegyetem modellváltását, miközben a szenátus csak pénteken dönt a kérdésben.
címkép:Facebook/SZTE - szmo.hu
2021. január 28.

hirdetés

Az M1 szerda esti Híradójában a Szegedi Tudományegyetem kancellárja Fendler Judit hosszan beszélt a modellváltás előnyeiről, és tényként közölte, hogy az intézmény alapítványi fenntartású lesz, miközben erről csak pénteken lesz hivatalos szenátusi döntés - írja a Szegeder.

Néhány napja az egyetem vezetése zárt ajtók mögött már valóban nekilátott az elvileg önkéntes alapítványi modellváltás előkészítésének, de a szenátus több tagja egyelőre garanciákat kért, nehogy a kormány önhatalmúlag kinevezett kuratóriumi tagokat ültessen a nyakukba.

Múlt kedden Rovó László rektor még arról beszélt, hogy nincs döntés, és az intézmény csak akkor dönt az átalakulás mellett, ha garanciákat kap arra, hogy a függetlensége megmarad.

A szerda Híradó bejátszáson azonban végig az: „Átalakul a Szegedi Tudományegyetem – alapítványi fenntartásba kerül az egyetem” - felirat volt látható.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
HÍREK

A kormány még nem döntött arról, hogy az érettségizők hamarabb kaphatnak-e oltást

A miniszterelnök korábbi tájékoztatása ellenére egyelőre úgy tűnik, az érettségizők számára is marad a digitális tanrend.
címkép:Pixabay - szmo.hu
2021. január 28.

hirdetés

Nem hozott még döntést a kormány azzal kapcsolatban, hogy az érettségizők és a tanáraik soron kívül kaphatnak-e oltást, hogy utána visszaállhassanak a tantermi oktatásra - adta hírül az ATV, kormányzati forrásokra hivatkozva.

Úgy tudják, ennek értelmében az érettségizők számára továbbra is marad a digitális tanrend.

Egy forrásuk azt mondta, az oltási terv érvényben marad, tehát az egészségügyi dolgozók, az idősotthonok, valamint a szociális intézmények lakói után a 60 év feletti krónikus betegek következnek majd.

Orbán Viktor miniszterelnök néhány napja arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy az operatív törzs ülésén már az is felvetődött, hogy

az érettségizők és tanáraik esetében előrehozzák a koronavírus elleni védőoltást az oltási tervben, hogy őket – de kizárólag csak az érettségizőket és tanáraikat – vissza lehessen engedni az oltás beadásával a tantermi felkészítésre.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


NULL
hirdetés
HÍREK

Németh Szilárd szakított Csepel fideszes vezetőjével

A Fidesz-alelnök honvédelmi államtitkár viszonya annyira megromlott régi harcostársával, Borbély Lénárd polgármesterrel, hogy már szóba sem állnak egymással.
címkép:MTI/Illyés Tibor - szmo.hu
2021. január 28.

hirdetés

Nem fér meg egymás mellett Csepel két vezető fideszes politikusa - tudta meg a 24.

Németh Szilárd és Borbély Lénárd csepeli polgármester viszonya annyira megromlott, hogy Borbély korábban már a Csepeli Hírmondónak adott interjújában is elődje felelősségét firtatta.

A lap egyébként részletesen beszámol a Fideszen belüli törésvonalról, ami nagyon izgalmassá teszi Csepelen a kormánypárt helyzetét.

A sziget északi felének választókerületi elnöke ugyanis Németh Szilárd, aki egy időben polgármester volt, de mostanra már honvédelmi államtitkár és birkózószövetségi elnök, illetve a Fidesz egyik alelnöke.

Borbély Lénárd 2014-ben vette át a hivatalt elődjétől, majd 2019-ben újraválasztották.

A két fideszes erősember közötti szakítás jelei decemberben váltak a külső szemlélő számára is nyilvánvalóvá, amikor Németh Szilárd hatalmas sportingatlan-portfóliót hozott létre maga körül, a kerületvezetést pedig gyakorlatilag kizárta az irányítása alatt futó ingatlanügyekből.

A polgármester megelégelte azt is, hogy Németh Szilárd folyton ellenőrzi őt és ezzel sokszor hátráltatja a csepeli ügyeket,

leginkább a helyi ingatlanok és gimnázium vonatkozásában. Borbély viszont azt mondta, ezúttal nem hagyja magát, felveszi a kesztyűt.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: