Telex: Öt évre titkosították Orbán külföldi útjainak adatait
Egészen 2030-ig nem lehet megtudni, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mikor, hova és kikkel utazott külföldre. A Telex azért nyújtott be közérdekű adatigénylést a Miniszterelnöki Kabinetirodához, mert a nyáron kiderült, hogy a kormányfő augusztusban Horvátországba repült.
A Kabinetiroda azonban azt írta válaszul:
„a Miniszterelnöki Kabinetirodának nem áll módjában a jelzett adatok megismerésére irányuló igényt teljesíteni”.
A hivatal egy tavaly decemberi törvénymódosításra hivatkozott. Ezt egy költségvetési salátatörvény részeként fogadták el, és a 2016-os külképviseletekről szóló jogszabályt egészítette ki.
Védett személynek számít a köztársasági elnök (Sulyok Tamás), a miniszterelnök (Orbán Viktor), a külpolitikáért felelős miniszter (Szijjártó Péter), az Alkotmánybíróság elnöke (Polt Péter), a Kúria elnöke (Varga Zs. András), valamint a legfőbb ügyész (Nagy Gábor Bálint).
A hivatal az Infotörvényt is megemlítette, ami lehetőséget ad arra, hogy bizonyos közérdekű adatokat ne adjanak ki. Ebben az esetben a külügyi kapcsolatokra és a nemzetközi szervezetekkel való viszonyra hivatkoztak.
Nem csak a Telex járt így. A Hvg.hu a miniszterelnök külföldi útjainak költségeire volt kíváncsi, az Átlátszó pedig idén áprilisban kérdezett Szijjártó Péter 2021-es magánrepülős útjáról. A külügyminisztérium több esetben is azt válaszolta, hogy nem rendelkezik a kért adatokkal, majd egy december elején beadott kérdésre már egyáltalán nem reagált.
A Telex emlékeztet arra is, hogy a Miniszterelnöki Sajtóiroda rendszeresen beszámol Orbán Viktor hivatalos útjairól. Ezért felvetették, hogy ezek szerint lehetnek olyan utak is, amelyekről nem számolnak be nyilvánosan.
(via 24.hu)