hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Orvosi Kamara: komoly baj van a kórházakban, nem megfelelően alkalmazzák a jogszabályokat

Kincses Gyula szerint a legtöbb orvos alá fogja írni a szerződést, többen is, mint amiről hallunk. Vidéken kevésbé van más választásuk.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Kincses Gyula szerint a jogszabályalkotásban sikerült eredményeket elérnie a Magyar Orvosi Kamarának, az Országos Kórházi Főigazgatósággal aktív partneri kapcsolat alakult ki. Ugyanakkor úgy látja: hiába tűrhetőek a jogszabályok, ha nem megfelelően alkalmazzák őket az intézményekben - hangzott el az ATV-ben.

A kamara elnöke az Egyenes beszéd című műsorban azt mondta: úgy tűnik, az új szerződések esetében a végpontokon, vagyis az intézményekben van komoly baj.

Szerinte eredményes csatát folytattak a feltételekért, a törvényben megfelelő garanciák voltak - például sikerült elérni, hogy a külföldön töltött időt is beszámítsák. De hiába elfogadhatóak a jogszabályok, ha az intézmények nem alkalmazzák őket megfelelően.

A MOK elnöke azt mondta, hogy érkeznek jelzések fenyegetésekkel kapcsolatban, ezt kikérték maguknak, és jelezték a főigazgatóság felé. Volt, akit azzal zsaroltak meg, ha nem írja alá az új szerződést, nemcsak elveszíti az állását, de máshol sem tud majd elhelyezkedni. Kincses szerint ezt nem lehet megtenni jogilag sem, orvosra és nővérre ráadásul nagy szükség van, hiszen itt a harmadik hullám.

Kincses szerint a legtöbb orvos alá fogja írni a szerződést, többen is, mint amiről hallunk.

hirdetés
Az ügyeleti pótdíj problémájával a MOK a főigazgatóhoz fordult. Annyit sikerült elérniük, hogy péntek helyett hétfőig kell aláírni a dokumentumot.

Rnai Egon megkérdezte, lesz-e még orvos hétfőn, erre az elnök úgy válaszolt: az országos helyzetet tekintve inkább lesz, viszont a vidéki kollégáknak más a helyzete, ezt látni kell. Vidéken ugyanis nem mindenhol van alternatíva, nem tudnak elmenni magánellátásba dolgozni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Több budapesti háziorvos nem vette át a kormányhivataltól kapott Pfizer-vakcinákat

Egyes háziorvosok azt közölték a beoltandó pácienseikkel, hogy nem kaptak a Pfizer oltóanyagából, a kormányhivatal szerint viszont egyáltalán nem ez történt.
Fotó: MTI/Vajda János - szmo.hu
2021. április 21.

hirdetés

Kedden több budapesti lakost is azzal hívott fel a háziorvosa, hogy sajnos a meglévő időpontja ellenére sem tudja beoltani a koronavírus ellen, mert a fővárosi kormányhivataltól nem kapott Pfizer-vakcinát - számolt be róla a 24.hu.

A kormányhivatal azt közölte a portállal, hogy

10 ezer adag Pfizer-oltóanyagot szállított ki azoknak a fővárosi háziorvosoknak, akik vállalták annak eloltását. Viszont több olyan háziorvos volt, aki vállalása ellenére nem vette át a kiszállított vakcinákat, ezeket a kormányhivatal szerdán olyan praxisokba szállítja ki, amelyek vállalják ezek eloltását is.

Azt is hozzátették, hogy a kormányhivatal mindezeken felül kedden 28 500 adagot szállított ki a Pfizer védőoltásából a kórházi oltópontokra, tehát a budapesti háziorvosok oda is tudnak regisztrált oltásra várókat szervezni. Emellett 24 ezer adag Moderna-vakcinát is szállítottak a szakrendelőkbe, ahová a kórházi oltópontokhoz hasonlóan a háziorvosok iránítják a praxisukhoz tartozó embereket. Ezen felül a háziorvosok megkapták még az esedékes második körös oltásokhoz szükséges Moderna- és Sinopharm-oltóanyagokat is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Nagyot csökkent a kórházban kezeltek száma, de több mint 200-an haltak meg a fertőzésben egy nap alatt

2527 új beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 21.

hirdetés

2527 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában hazánkban, ezzel a járvány kezdete óta összesen 757 360 főre nőtt a beazonosított betegek száma - adta hírül a kormányzati tájékoztató portál.

Elhunyt 207 beteg, így az elhunytak száma 25 787 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 464 750 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 266 823 főre csökkent.

8097 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 925-en vannak lélegeztetőgépen.

A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de a brit vírusmutáns továbbra terjed, ezért a védelmi intézkedések betartása változatlanul fontos. Minden harmadik magyar ember már kapott oltást. A magyar lakosság 34%-a már megkapta az oltást, ez összesen 3 363 596 embert jelent. Közülük 1 425 124-en már a második adagot is megkapták.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Lassult az oltások beadásának üteme, hétvégére csúszhat a teraszok nyitása

Orbán Viktor korábban szerdáról vagy csütörtökről beszélt, de a jelenlegi tempóban leghamarabb szombaton érhetjük el a 3,5 milliós határt.
Fotó: MTI/Varga György - szmo.hu
2021. április 21.

hirdetés

Korábban a kormányzat és az operatív törzs is többször emlékeztetett rá, hogy amint a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót, Pintér Sándor belügyminiszter, az operatív törzs vezetője a Magyar Közlönyben közzétett közigazgatási határozatban megállapítja, hogy a védőoltásban részesültek száma elérte a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának második fokozatához szükséges létszámot.

Ebben a fokozatban a teraszok és kerthelyiségek 5 óra és 21.30 között lehetnek nyitva, a vendégeknek nem kell maszkot viselniük, csak a belső terekben, ahol a megrendelt étel, ital elviteléhez szükséges ideig, valamint a mellékhelyiség használata idejére szabad tartózkodni. Az üzemeltetők és az alkalmazottak azonban a vendéglátóhely teljes területén kötelesek maszkot viselni. Hangsúlyozta: a teraszok és kerthelyiségek nyitásával a kijárási tilalom nem szűnik meg, mindenkinek haza kell érnie 22 óráig.

A kormány rendkívül büszke az oltási tervre és annak megvalósítására: a lakosságszámra jutó átoltottsági adatokban rendre a világ élvonalában szereplünk, a kormányzati tájékoztató honlap pedig nem felejti el megemlíteni napi statisztikáiban, hogy - elsősorban a keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően - jobban állunk beoltottságban, mint az Európai Unió átlaga.

Ugyanakkor az elmúlt napokban jól láthatóan visszaesett az oltások számának növekedése, amivel nem is elsősorban a nemzetközi rangsorban elfoglalt helyeink kerülnek veszélybe, hanem várhatóan a 3,5 milliós remélt szám, és így a terevezett nyitások csúszhatnak napokat.

Az Atlátszó.hu oltási grafikonjain jól látszik, hogy míg áprilisban volt olyan, amikor egy nap alatt több mint 100 ezren jutottak hozzá első oltásukhoz, ez az elmúlt napokban a 40 ezres tartományban mozog. Arányaiban hasonló a helyzet a második vakcinához jutottak esetében is.

hirdetés

Az oltások típusát tekintve az látszik, hogy a tizennegyedik hétig emelkedett az úgynevezett "nyugati" oltások (AstraZeneca, Pfizer, Moderna) és a Szputnyik V használata, míg a Sinopharm a 10. héten lényegében bezuhant: a korábbi hetek 200, majd 100 ezres számához képest a tizennegyedik héten a kínai oltóanyagot csak 4409 ember kapta meg.

És ugyan Szijjártó Péter bejelentette, hogy a héten Sinopharm vakcinával „csurig megpakolva” érkezik repülő, ebben a cikkünkben mi is írtunk róla, hogy egyre kevesebben hajlandóak ezt a készítményt beadatni maguknak:

(A Szeretlek Magyarországnak a Sinopharm hatékonyságával kapcsolatos házi tesztjét EBBEN A CIKKBEN lehet elolvasni.)

A szerda reggeli adatok szerint eddig összesen 3 363 596 fő kapta meg legalább az egyik oltását, vagyis még 136 404 ember hiányzik a sokak által áhított terasznyitásig. Korábban voltak olyan előrejelzések, amelyek szerdára vagy csütörtökre tették – például Orbán Viktor is –, de az oltás jelenlegi haladása mellett ez lényegében kizárt.

Várhatóan az elkövetkező napokban is tartható lesz a napi 40 ezer feletti oltottsági szám, de még így is idő kell ahhoz, hogy a 3 és félmilliós álomhatárt elérjük. Ez még három napot jelent, azaz jó eséllyel szombatra lehet meg a kívánt szám. Ez az operatív törzs tájékoztatója szerint annyit jelent, hogy Pintér Sándor közigazgatási határozata ekkor jelenhet meg a Magyar Közlönyben, azaz

a teraszok nyitására a számok jelenlegi állása és a vendéglátóhelyek felkészültsége szerint legkorábban vasárnap (április 25-én) kerülhet sor.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Szlávik: Néhány napos kedvező számokra nem lehet alapozni, hogy jól állunk a járványban

Az infektológus óvatos lenne a színházak, mozik nyitásával is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 21.

hirdetés

Müller Cecília az operatív törzs keddi tájékoztatóján arról beszélt, hogy a koronavírus-járvány harmadik hullámának tetőzése után enyhe csökkenés figyelhető meg. Az országos tisztifőorvos kiemelte az oltások jelentőségét is.

Szlávik János infektológus, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa azonban még óvatosságra intene a számokkal kapcsolatban.

Szlávik hisz abban, hogy a szennyvízben mért koronavírus koncentrációja jól mutatja a járvány alakulását, ez azonban nem csökken kellő mértékben. A Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa az ATV Start című műsorában aggasztónak nevezte, hogy egy-két városban emelkedik is a szennyvíz-koncentráció.

Az infektológus szerint 3-3,5 millió beoltott már befolyásolja a járvány alakulását, azonban a vírus dinamikája is mutathatja, hogy csökkennek a számok. Hozzátette,

néhány napos kedvező számokra nem lehet alapozni azt, hogy ennyire jól állunk a járványban.

A szabadtéri, például a teraszok nyitását indokoltnak tartja. Azonban a színházak, mozik nyitásával már óvatos lenne, mert beltéren nagyon tud terjedni a vírus.

hirdetés
Beltéren, ha egy szuperterjesztő maszk nélkül van, akár 100 embert is meg tud fertőzni

– mondta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: