„Igen, belefér” - Lázár János szerint semmi gond azzal, hogy azt mondta, Vitézy Dávid Magyar Péter seggét nyalja
A miniszter azt is elmondta: azért sem terveznek változást a HÉV menetrendjében, mert az nagyon jól működik.
Az RTL Híradója Miskolctapolcán kérdezte arról Lázár Jánost, szerinte belefér-e, hogy szerda este a Facebookon Vitézy Dávidot Magyar Péter seggnyalójának nevezte.
„Igen, belefér, mert én olyan ember vagyok, aki szeretek egyértelműen és világosan beszélni. Ez a véleményem”
– válaszolta a építési és közlekedési miniszter, aki a posztban aberrált, belvárosi, libsi gyerekekről is írt, akiknek megártott a túl sok szívás hétvégén, és ezért hallucinációik vannak a HÉV-vel, meg úgy általában a világgal kapcsolatban.
A közlekedési miniszter bejegyzését azután tette közzé, hogy a hvg.hu kedden arról írt, a birtokába került terv szerint - akárcsak tavaly - idén is járatritkítást tervez a HÉV több vonalán a MÁV-HÉV Zrt. Vitézy Dávid pedig a Fővárosi Közgyűlés klímavédelmi közlekedési és Városfejlesztési Szakbizottságának elnökeként rendkívüli ülést hívott össze hétfőre emiatt.
Az RTL kérdésére a miniszter leszögezte, hogy semmilyen átalakítást nem terveznek a HÉV-vel kapcsoltban, szerinte ugyanis „ha valami jól működik Magyarországon, az a HÉV Budapesten”.
„Én semmilyen döntést nem hoztam. A járatcsökkentésről vagy a menetrend kialakításáról nekem kell végső soron döntést hozni, hiszen a szolgáltatásokat az ÉKM rendeli meg. Én semmilyen döntést nem hoztam. Olyan döntés, amely az utasokat károsítaná, nem születhet.”
Vitézy Dávid szerint a miniszter nem mond igazat. Szerinte most a MÁV úgy működik, hogy még egy ablaktörlő lapátot sem elehet beszerezni Lázár jóváhagyása nélkül.
„Én nem vagyok képes azt elhinni, hogy egy ilyen súlyú járatcsökkentési tervet a MÁV HÉV úgy megküld hivatalosan a fővárosnak, hogy arról a minisztériumban nem tud. Tehát igen, én azt gondolom, hogy Lázár János nem mond igazat.”
Vitézy már szerda este reagált Lázár János bejegyzésére. Hársfatea fogyasztását javasolta neki, mert az segíti a szorongás oldását, idegnyugtatásra is jó. Ma azt mondta a Híradónak, hogy ha a miniszter hétfőn elmegy a fővárosi bizottsági ülésre, akkor meg is fogja ezzel kínálni.
Lázár szerdai esti szavain nemcsak a közlekedési szakértő, hanem a kommentelők is kiakadtak. Egyikük azt írta:
„Csak úgy ragyog a posztból a keresztény, polgári szellemiség. Márai Sándor sem írhatta volna választékosabban.”
Egy másik hozzászóló pedig így fogalmazott:
„Hiába a vadászkastély aki paraszt az az is marad...”
A MÁV csütörtökön kirúgott vezérigazgatója szerdán még elismerte az RTL-nek, hogy terveznek változtatást:
„Én azt kértem a MÁV-HÉV vezetőitől, hogy olyan megoldás szülessen, ami a csúcsidőket lehetőség szerint nem érinti, és csak olyan beavatkozás történjen, ami utasszámlálások alapján megalapozhatóan kimutatható, hogy többlet zsúfoltsághoz vagy többlet kellemetlenséghez nem vezet.”
Az RTL teljes riportját itt lehet megnézni: