HÍREK
A Rovatból

Orosz mintára? – a pedofiltörvénybe írná bele a kormány, hogy a fiatalok nem találkozhatnak a homoszexualitással 18 éves korukig

Az iskolákban csak állami kereteken belül történhetne felvilágosítás, a homoszexualitás „népszerűsítését” pedig törvényben tiltanák. Civil szervezetek szerint Putyinékhoz hasonlóan indított támadást a szólásszabadság és a gyerekjogok ellen a kormány.

Link másolása

A kormánypártok több új javaslattal egészítenék ki a parlament előtt lévő pedofilellenes törvénycsomagot - írja a Telex. Mint kiderült, a pedofíliával kapcsolatos törvények közé számos, a homoszexualitást és a transzneműséget érintő változást tennének be. Ezzel sugallmazva azt, a társadalom egy részében élő képet, mintha a homoszexualitásnak és a pedofíliának bármilyen köze volna egymáshoz.

Nem törvénymódosításról van szó, hanem a bonyolult nevű „Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/16365. számú törvényjavaslathoz” című dokumentumról. A javaslat több helyen alkalmazza a homoszexualitást illetve a biológiai nem megváltoztatását „népszerűsítő” passzust, amit nem fejt ki bővebben. Az egyes pontokat azonban igen.

A tervezetre már reagáltak a legnagyobb, szexuális kisebbségek jogait védő civil szervezetek. Alább szó szerint idézzük közleményüket.

Orosz minta alapján indított frontális támadást a szólásszabadság és a gyermekjogok ellen a kormány

A szólásszabadságot és a gyermekjogokat is súlyosan korlátozná a Fidesz egy új, az orosz propagandatörvényre hasonlító javaslattal, amivel betiltaná az iskolai LMBTQI témájú oktatási programokat és társadalmi célú reklámokat. Május közepén Budapesten egy 13 éves fiú azért oltotta ki saját életét, mert környezete kiközösítette melegsége miatt. Az új törvényjavaslat tovább mérgezné a közvéleményt.

Még szorosabbra fűzné a keleti szálakat a Fidesz: a gazdasági érdekeik kiszolgálásához most a szólásszabadságot és az LMBTQ gyerekek érdekeit dobnák tűzbe. A magyar kormány rendszeresen vétózza meg a Kínát illetve Oroszországot elítélő Európai Uniós nyilatkozatokat, és másolja azokat a diktatórikus modelleket, amik szembe mennek a magyarok többsége által fontosnak tartott európai értékekkel. Most orosz és kínai mintára fordul a saját állampolgárai ellen a kormány.

Most az orosz mintán alapuló, Európában példa nélküli propagandatörvényt vezetne be a Fidesz: a melegség vagy a transzneműség megjelenítését tiltanák meg az iskolákban és társadalmi célú reklámokban 18 éven aluliaknak. Pedig a melegség, biszexualitás vagy transzneműség nem az illető 18. születésnapján lapul ajándékpapírban: a szexuális irányultság és nemi identitás minden személy természetes tulajdonsága.

Ez a lépés veszélyezteti az LMBTQI fiatalok lelki egészségét, és megakadályozza, hogy kellő időben, prevenciós céllal jussanak információhoz és affirmatív támogatáshoz. Nekik is joguk van megkapni a személyiségük teljes kibontakoztatásához szükséges oktatást, nevelést: beleértve a szexuális edukációt és családi életre nevelést is. Ahogyan az EJEB is hangsúlyozta: az ilyen jogszabályok csak erősítik az előítéleteket és a homofóbiát, ami pedig összeegyeztethetetlen a demokratikus társadalmak értékeivel. Az iskolai zaklatásnak is jobban ki lesznek téve, pedig a Sokszínűség Oktatási Munkacsoport 2020-as felmérése szerint a válaszadó tanárok több mint fele tapasztalt a diákjai között LMBTQI emberekkel kapcsolatos előítéletes megnyilvánulásokat. Ezek a sztereotípiák épp olyan érzékenyítő, informatív képzésekkel enyhíthetők, amelyeket a kormány betiltana.

A Háttér Társaság 2017-es Országos Iskolai Környezet Kutatása szerint az LMBTQI fiatalok több mint felével fordult már elő, hogy szexuális irányultsága miatt nem érezte magát biztonságban az iskolában, 37%-uk pedig a nemi önkifejezésük miatt. Az LMBTQI diákok majdnem kétharmadát zaklatták verbálisan a szexuális irányultsága miatt, több mint felüket pedig a nemi önkifejezésük miatt. Fizikai bántalmazás az LMBTQI diákok 13%-át érte az iskolában szexuális irányultsága, 10%-át pedig nemi identitása vagy nemi önkifejezése miatt: megütötték, megrúgták vagy valamilyen tárggyal megsebesítették őket.

„Ötödikes koromban az osztálytársaim megtudták, hogy meleg vagyok. Sajnos nem volt valami elfogadó osztályom. Megvertek, vonalzót törtek el rajtam, cipővel dobáltak. Hatodikos koromban kerültem egy másik iskolába, ahol hazafelé menet vertek meg. Rendőrségi ügy is lett belőle. Így megint másik iskolába kerültem, de ugyanúgy folytatódtak a fenyegetőzések attól a fiútól, aki megvert. Többször volt öngyilkossági kísérletem” – számolt be a kutatás egyik megkérdezettje.

S ha az iskolai környezet nem elfogadó, a társadalmi kisebbségekhez tartozó diákok körében aránytalanul magas a korai iskolaelhagyás (amit szintén a Fidesz által a tankötelezettség 16 életévre levitele tesz lehetővé). Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága 2020 elején közölte: lépéseket vár az iskolai diszkrimináció és zaklatás felszámolására; a magyar kormánynak felvilágosító kampányokkal és iskolai programokkal kellene fellépnie az LMBTQI gyermekek védelmében. Ezzel szemben most a kormány magára hagyná az LMBTQI fiatalokat: ellehetetlenítené azokat az érzékenyítő képzéseket, beszélgetéseket, amelyek az elfogadást segítik elő. Az államnak védenie kell a gyerekeket és természetesen az LMBTQI fiatalokat is.

Oroszország 2013-ban fogadta el azt a propagandatörvényként elhíresült jogszabályt, ami az LMBTQI közösséggel szembeni gyűlöletkeltésen és uszításon kívül lehetetlenné teszi a melegséggel, transzneműséggel kapcsolatos tudományos párbeszédet és felvilágosító munkát is. A törvény életbe lépése óta az országban tovább nőtt a homo- és transzfóbia: LMBTQI emberek nyilvánosan meg sem említhetik a szexuális irányultságukat vagy nemi identitásukat, ami így a szexuális és nemi kisebbségeket övező stigmát, sztereotípiákat és láthatatlanságot növeli, nagyobb mértékű hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve, és az LMBTQI személyek közötti öngyilkosság aránya is nőtt. Az orosz közigazgatás alá tartozó Csecsenföldön 2017 óta üldözik a melegeket állami utasításra: a rendőrök és hatóságok módszeresen kutatják fel az LMBTQI embereket, hogy aztán elhurcolják és megkínozzák őket. A csecsen elnök arra hivatkozva tagadja az LMBTQI emberek rendszerszintű megsemmisítésére fókuszáló tevékenység létezését, hogy Csecsenföldön nem is léteznek LMBTQI emberek, ezért nem is lehetne üldözni őket. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017-ben már kimondta, hogy jogsértő az orosz propagandatörvény: megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról, illetve a megkülönböztetés tilalmáról szóló cikkelyét. Kínában kényszermunkatáborba vetik az LMBTQI közösség tagjait, de ami azt illeti, az ujgurokat, a keresztényeket, és mindenki mást is, aki nem tetszik az állampártnak.

Magyarországon május közepén egy 13 éves fiú lett öngyilkos, mert nem bírta elviselni a környezete kiközösítését, amivel azért kellett szembenéznie, mert melegnek gondolták.

Az ILGA-Europe kutatása is kimutatta, hogy LMBTQI fiatalok túlnyomó részben azért követnek el öngyilkosságot, mert kilátástalannak gondolják a helyzetüket: a családon belül, oktatásban, kortársi vagy vallási közösségükben tapasztalt kirekesztést és zaklatást elviselhetetlennek tartják. A magyar állam most arra készül, hogy fokozza az LMBTQI fiatalok szenvedését, hasonlóan azokhoz az autokratikus berendezkedésű államokl, amelyekkel a kormány egyre barátibb viszonyt ápol.

Aláírók:

Amnesty International Magyarország

Budapest Pride

Háttér Társaság

Labrisz Leszbikus Egyesület

Prizma Transznemű Közösség

A politika legmagasabb szintjeit legemlékezetesebben a Meseország mindenkié könyv kapcsán érte el az LMBTQ közösségek és a fiatalabb generáció kapcsolatának kérdése. Akkor Dúró Dóra, a Mi hazánk parlamenti képviselője ledarálta a könyv egy példányát, de a műről elítélőleg nyilatkozott Gulyás Gergely miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök is.

Akkor közel ezer pszichológus közös közleményt adott ki arról, hogy nem veszélyes sem a gyermekek, sem a társadalom más tagjai számára a Meseország mindenkié. Kitértek arra is, hogy elhatárolódnak Bagdy Emőke nyilatkozatától, aki szerint többek között „óvodáskor között kapja meg a gyermek azokat a kulcsingereket, amelyek hozzásegítik, hogy a biológiai nemével azonos társadalmi nemben vállalja, hogy hová, azaz melyik nemhez tartozik”. Szerintük ezek „szakmaiatlanok és a tudomány mai álláspontjával ellentétes tartalmú állításokat tartalmaznak, amelyek várható hatása a gyűlöletkeltés és a társadalmi kirekesztés fokozása”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A megyei jogú városokban 3 százalékkal vezet előttünk a Fidesz, ők 26 százalékon állnak, mi 23 százalékon
Egy eddig nem publikált közvélemény-kutatás eredményét ismertette Orosházán. Mondott egy ennél „fantasztikusabb” adatot is.

Link másolása

A megyejogú, és ahhoz közel álló méretű városokban áll a legjobban Magyar Péter pártja, ezeken a helyeken 3 százalékkal van előttük a Fidesz - erről beszélt Magyar Péter az Orosházán tartott fórumán. A frissen politikai pályára lépett jogász mindezt eddig nem publikált közvélemény-kutatási adatokra hivatkozva mondta.

Magyar szerint ezeken a területeken a Fidesz 26 százalékon, míg az ő pártja 23 százalékon áll.

„Én azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus szám. És ami még ennél is fantasztikusabb, hogy a 18 és 29 éves korosztályban pontosan dupla annyi szavazónk van, mint a Fidesznek”

- fejtette ki Magyar, akinek bejelentését taps fogadta.

Magyar azt is hozzátette: ez nyilván nem elég az üdvösséghez és a teljes változáshoz.

„Nyilván sok ezer milliárd forintról van szó, sokak szabadságáról is most már. Úgyhogy a fiúk mindent el fognak követni a legaljasabb eszközökkel, erre legyenek készen (..) hogy megakadályozzák, hogy átütő eredményt érjünk el” - mondta Magyar.

Az Orosházán tartott fórumról készült élő Facebook-bejelentkezést ITT tudod megnézni, az idézet rész körülbelül az 57. percnél hangzik el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Százezer forintnyi áruval megpakolva akart kisurranni egy Lidl-ből egy banda, akikkel gyerekek is voltak
Egyszerűen kitolták a bejáraton a bevásárlókocsit. A dolgozók azonban kiszúrták őket, így inkább menekülőre fogták.

Link másolása

Több mint százezer forintnyi áruval megpakolva, fizetés nélkül távozott egy solti áruházból egy banda. A rendőrség lopás gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtöki közleményében azt írta, hogy a két férfi és a két nő - akikkel a közzétette videófelvétel szerint két gyermek is volt - január 26-án 19 óra 15 perc körül az áruházból százezer forintot meghaladó értékű árucikket akart eltulajdonítani úgy, hogy a telepakolt bevásárlókocsit a bejárati ajtón át tolták ki a parkolóba.

A lopást azonban az alkalmazottak észrevették, ezért a bűnbanda tagjai – a termékeket hátrahagyva – elmenekültek a helyszínről.

A társaság egyik fele valószínűleg egy kék színű Opellel közlekedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a felvételen látható személyek bármelyikét felismeri, hívja a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságot a 06-76/513-356-os számon. A névtelenség megőrzése mellett is tehető bejelentés a telefontanú (06-80/555-111) zöldszámán vagy a 112-es segélyhívó számon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lázár János Magyar Péterről: Nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem
A miniszter nem tudott rosszat mondani Magyar munkájára, aki dolgozott az általa felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Kíváncsian várja, mi lesz a kimenetele ennek a „politikai próbálkozásnak”.

Link másolása

A Fidesz egri kampánynyitóján kérdezte meg a 444 Lázár Jánost kegyelmi ügyről, Magyar Péterről, illetve az általa nyilvánosságra hozott hangfelvételről.

Az építési és közlekedési miniszter ez utóbbi kapcsán úgy fogalmazott, hogy az ígéret egy atombomba volt és egy vízipisztoly lett belőle. Lázár azt is hozzátette, nem tudja elképzelni, hogy az ügyészségi iratokba valaki kívülről belenyúlt volna.

A miniszter szerint Varga Judit a hangfelvételen tévedett, vagy hülyeséget beszélt.

A kegyelmi ügy kapcsán Lázár János azt mondta: ő azok közé tartozik aki szeretné tudni, hogy miért kapott kegyelmet K. Endre.

„Nagyon szeretném tudni végre, hogy egy kiskorú gyerek sérelmében elkövetett bűncselekményben hogyan lehet kegyelmet adni Magyarországon. Ezt én fölháborítónak és megbocsáthatatlannak tartom egy politikai közösségen belül, és az ország szempontjából is. Aki egy kiskorú gyerek rovására, sérelmére elkövetett bűncselekményben kegyelmet ad, az nem való fölénk, és nem való közénk sem”

- mondta az építési és közlekedési miniszter.

A politikustól arról is megkérdezték, hogy mennyire tartja veszélyesnek a Fideszre nézve Magyar Péter politikai színre lépését.

„Én nem becsülném túl, és nem becsülném alá sem. Én dolgoztam a Péterrel, dolgozott az általam felügyelt vállalatok felügyelőbizottságában. Arra a munkájára én rosszat mondani nem tudok, a személyeskedő részekben pedig nem szeretek részt venni. Kíváncsian várom, mi lesz a kimenetele ennek a politikai próbálkozásnak”

- fejtette ki Lázár János.

Szerinte az elmúlt 30 évben sokan kiváltak a Fideszből, az ellenzéki pártok pedig tele vannak ilyen politikusokkal, „ebben semmi különleges nincs”. Lázár úgy látja, hogy Magyar Péter veszélyesebb az ellenzéki pártokra, mint a Fideszre, mert a szavazóik elégedetlenek velük, és le akarják váltani őket.

A teljes interjút ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nem csillapodnak a kedélyek a református egyházban, feljelentik Balogh Zoltánt a zsinati bíróságon
A beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez. Ebben kifejtik, hogy a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Baloghnak.

Link másolása

A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól. A csatorna szerint a beadványt pénteken juttatják el az egyház vezetőihez, ebben pedig azt jelzik:

a zsinati törvények alapján le kellett volna mondania Balognak.

Balogh Zoltán februárban mondott le az egyház vezetéséről miután kiderült, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök tanácsadójaként támogatta a pedofil bűntársát védő K. Endre kegyelmi kérvényét. A korábbi miniszter azonban csak a zsinati elnöki posztról távozott, a Dunamelléki Egyházkerület püspöki tisztét megtartotta.

Azóta többen is követelték a lemondását. Legutóbb 130 református értelmiségi írta alá a „Nem hallgathatunk!” című nyilatkozatot, melyben arra kérték Baloghot: mondjon le a püspöki tisztségéről.

Vargha Anikó egykori kántor az elsők között követelte az exminiszter távozását. Facebook-oldalán akkor arról írt, hogy szerinte Balogh Zoltán lehúzza és lejáratja a református egyházat.

Ezután először felkérték, hogy finomítsa a bejegyzését, később azonban egy presbiteri ülésen úgy döntöttek, felmentik a szolgálat alól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: