HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor zárt körben beszélt arról, hogyan lehet Magyarország regionális középhatalom

Ismét létrejönnek a hidegháború idején megismert nemzetközi blokkok, Magyarországnak pedig el kell kerülni, hogy az egyik ilyen tömb perifériája legyen. Minderről a kormányfő politikai igazgatója írt.


Átfogó előadásban vázolta fel az előttünk álló évtized kihívásait és lehetőségeit Orbán Viktor az ünnepek előtt, a Széll Kálmán Alapítvány karácsonyi vacsoráján. A kormányfő által bemutatott stratégiát Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója foglalta össze a Mandineren közzétett írásában.

„Mára egyértelművé vált, hogy a következő évtizedben a Magyarország előtt álló legnagyobb stratégiai kihívás az, hogy kikerüljön a közepes fejlettségű országok köréből, és felzárkózzon a fejlett államokhoz, Közép-Európán belül pedig regio­nális középhatalmi státuszt érjen el”

- írta Orbán Balázs. Szerinte ennek a feladványnak a megoldása már önmagában nagy kihívás, és „nem is minden országnak sikerült a felzárkózás”.

Orbán Balázs azt is hozzátette: további nehézségeket – vagy éppen lehetőséget – jelent Magyarországnak, hogy mindezt a fejlődési pályát egy széttöredezett világrend mellett kell bejárnia.

„Az új rend kontúrjai még csak most alakulnak, de egy dolog bizonyos: ha visszaáll a hidegháború korának blokkokon alapuló nemzetközi rendje, akkor az a nemzetközi kapcsolatépítés és kereskedelem visszaesésével, ennek következményeként pedig akár Magyarország eljelentéktelenedésével fenyeget” - fejtette ki. Orbán Balázs szerint a fenti, kétkomponensű problémára jelenthet választ az összekapcsoltságon alapuló modell, amely Magyarország felzárkózási stratégiájaként szolgál már most is.

A miniszterelnök politikai igazgatója szerint a 2008-ban kevesen ismerték fel, hogy gazdasági válsággal „a neoliberális gazdasági és politikai világrend jutott válságba”. Orbán úgy fogalmazott: a magyar jobboldal viszont már akkor is úgy látta, hogy többről van szó - az egész világrend átalakul.

„Úgy tűnik, ismét létrejönnek a hidegháború idején megismert nemzetközi blokkok. Az így kialakuló világrend hálózatelméleti szempontból egymás mellett létező, hierarchikus hálózatok rendszereként írható le”

- írta Orbán Balázs, aki azt is hozzátette: hazánknak kifejezetten rossz tapasztalatai vannak a blokkosodással, ez a jelenség ugyanis eddig mindig egyet jelentett az eljelentéktelenedéssel.

Így szerinte „el kell kerülni, hogy hazánk egy nagy nemzetközi blokk perifériája legyen”. A felzárkózási stratégia pedig „az összekapcsolt gazdaság”, amely modell lényege, hogy „a hálózatként felfogott nemzetközi rendszerben egy országnak arra kell törekednie, hogy minél több ponton kapcsolódjon más országokhoz és piaci szereplőkhöz”.

„A felzárkózási ütemből fakadó lendület és az azt lehetővé tevő magyar gazdasági modell is alkalmassá tesz bennünket az összekapcsoltság révén megvalósuló szintlépésre. Az új gazdaságstratégiai modell megteremtéséhez Magyarország jó adottságokkal rendelkezik” - vélekedett Orbán Balázs.

Ahogy fogalmazott: ez Magyarország stratégiája a mostani évtized megnyerésére.

„A stratégia létezik, kigondolt, módszeres megvalósítása zajlik. Minden adva van, hogy kiaknázzuk a benne rejlő lehetőségeket”

- tette hozzá a kormányfő politikai igazgatója.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter üzent Orbán Viktornak: a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket
A politikus azt is elmondta: minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia.


Magyar Péter a TISZA Párt kongresszusán ismrette azokat a főbb témákat, amelyekkel a választás után hatalomra kerülő TISZA-kormány elsők között foglalkozna. Azt is elmondta, hogy terveik megvalósításához milyen pémnzügyi forrásokat használnának fel.

A pártvezető beszéde végén üzent Orbán Viktornak is, azt javasolta:

a miniszterelnök jobban tenné, ha mostantól ügyvivő kormányként működne, és nem hozna hosszútávú, fájó döntéseket.

Azt szeretné, ha a miniszterelnök nem adósítaná el még jobban az országot. Szerinte ugyanis Orbán már bármilyen feltétetellel, uzsorakamatra is hitelt venne fel. Mert - szerinte - a kormányfőnek már az is belefér, hogy évtizedekre eladósítsa az országot. Hiszen osztogatni készül, de már nincs miből. A tiszás vezető úgy tudja, hogy a kormány kínai és közel-keleti forrásból venne fel 2000 milliárd forintos hitelt. Ez azonban hatalmas terhet jelentene évekre a költségvetésnek.

Ezért azt üzente:

Van egy rossz híre Orbánnak, Tiborcznak és Mészárosnak, a hitelfelvételek helyett mától nyugodtan betolhatják a lopott vagyonukat a közös kasszába.

A TISZA-kormány által felállítandó új hivatal ugyanis a mai naptól felvett hiteleket, gazdasági károkat visszaszerzi. Ne a magyar emberek fizessék meg a jelenlegi kormány döntéseinek következményeit. Ezért minden - a jelenlegi kormány által - végrehajtott hitelfelvételért ők lesznek a felelősek és az ő vagyonuk lesz a garancia - közölte Magyar. Az álljon helyt mindenért, akik meggazdagodtak ebben a rendszerben - tette hozzá.

Majd azt mondta: „A TISZA útja nem a gyűlölet, hanem a remény útja. Egy valóban közös út, ahol újra közösen kimondhatjuk azt a szót, hogy hazaszeretet”. Magyar közölte, hogy mindenkire szükség van, és azt kérte, ne csak nézői legyenek a változásnak, hanem vegyenek részt a rendszerváltásban, ne csak figyeljenek, hanem cselekedjenek is, mert a haza így tud majd működni.

Végül azt kérte: "legyen ez a pillanat egy közös eskü is, hogy többet nem hátrálunk meg. Nem adjuk fel. Ha elindultunk a működő Magyarország útján, akkor azon menjünk is végig. Ma egy rendszerváltás zajlik, gyertek velünk, csatlakozzatok hozzánk. Mert Magyarország nem várhat tovább".

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pár napra visszatér a 30 fokos nyár, majd után újra jön a durva lehűlés
Az időjárás nem lesz zavartalan, maradnak a felhők, záporok, zivatarok és a szél is. Az éjszakák hűvösek lesznek, de napközban akár 36 fok is lehet majd, hozzá magas UV-sugárzással.


Vasárnap napos-gomolyfelhős időben lesz részünk, helyenként futó zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, de zivatarok környezetében viharos széllökések is előfordulhatnak. Hajnalban 16, délután 33 fok körül alakul a hőmérséklet. Az UV-sugárzás 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban nagyon erős fokozatot érhet el - írja az Időkép. Vasárnap a zivatarok miatt az ország északi felére sárga figyelmeztetést adtak ki. A riasztás hétfőn és kedden is megmarad, de akkor az ország keleti és nyugati felén várható hevesebb vihar.

Hétfőn a napsütést időnként fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják meg. Kezdetben elszórtan északkeleten lehet egy-egy futó zápor, majd délután főként nyugaton és északnyugaton alakulhatnak ki helyenként záporok, zivatarok. Többfelé élénk lesz a nyugati, délnyugati szél. Kora reggel 12-19 fokot mérhetünk, majd délutánra 30 és 36 fok közé melegszik a levegő.

Kedden egy hidegfront hatására erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és helyenként záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Sokfelé megélénkül, egyes tájegységeinken megerősödik az északnyugatira forduló szél. A legmagasabb hőmérséklet 26 és 34 fok között alakul.

Szerdán gyakran zavarják majd felhők a napsütést, és helyenként északon, északkeleten, valamint nyugaton eső, zápor, zivatar is kialakulhat. Az élénk, erős északnyugati szélben délutánra 22 és 30 fok közé melegedhet a levegő.

Csütörtökön a felhős időben többfelé számíthatunk esőre, záporra, néhol zivatarra. Sokfelé élénk lesz az északi, északnyugati szél. A legmelegebb órákban csak 19-25 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt a TISZA Párt kongresszusa, az Út a működő országhoz rendezvény Nagykanizsán
Az eseményen Magyar Péter is beszédet mondott. Szó volt az oktatásról, a lakhatásról, a vagyonvisszaszerzésről, a devizahitelesekről is. A végén pedig a TISZA pártvezére üzent Orbán Viktornak is.


Szombaton tartotta a TISZA Párt a második kongresszusát. A Nagykanizsán megrendezett Út a működő országhoz rendezvényen Magyar Péter ismertette pártja elképzeléseit és terveit. A jövő évi választás után - ha kormányzásra kerülnek - számos intézkedést hoznának meg. Ezekről is részletesen beszélt a pártvezér, majd a végén azt üzente Orbán Viktornak, hogy jobb lenne, ha mostantól ügyvivő kormányként működnének tovább.

Az eseményen szó volt a lakhatási gondokról, a vasútfejlesztésről, az oktatásról, egészségügyről, a vagyonvisszaszerzési hivatalról és Nemzeti Bankról, a devizahitelesekről is.

Képgaléria: A TISZA Párt kongresszusán (Fotókért kattints a képre)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb videó került elő a kárpátaljai magyar férfiról, aki a mozgósítása után kórházba került, majd rövidesen meghalt
A halálának körülményei még vitatottak. A felvételen a földön kúszik, miközben látszik, hogy nincs jól.


Egy újabb videót osztottak meg a neten, melyen az Ukrajnában elhunyt kárpátaljai magyar férfi látható - írja a 444.hu.

Sebestyén József halálának körülményei még vitatottak. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a férfit Ukrajnában toborzók vitték el. Testvére szerint megverték, majd később meghalt, de halálának okáról ellentmondó állítások vannak. Egyes források szerint a férfit agyonverték, az ukránok azonban azt állítják, hogy ez nem igaz.

Az ügyről Rácz András is elmondta a véleményét.

Az új videón pedig az látszik, hogy Sebestyén József a földön kúszik, és úgy látszik, hogy rossz állapotban van. A kiképzőknek mondja, hogy nincs jól, ugyanakkor nem érnek hozzá, nem látni olyat, hogy megverték volna, de a felvételt készítők gúnyosan beszélnek vele.

Orbán Viktor az ügyről a Harcosok Klubja Facebook-csoportba írt: „Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során embereket agyonverni”. Majd a péntek reggeli rádióinterjújában is megszólalt az ügyről.

VIDEÓ: Az elhunyt kárpátaljai magyar férfiról

A Telex azt írja, hogy a férfit július 9-én temették el. A hivatalos közlés szerint a lábában lévő értágulatban keletkezett vérrög jutott el a tüdejébe, ez okozta a halálát. A férfi környezetéből származó hírek szerint azonban sérülések voltak a hátán, bordája törött, és a fején duzzanat volt. Az ügyvédjének a halála előtt azt mondta, hogy a katonaságnál megverték. Az ukrán hivatalos iratokban erről nincs szó - írja a lap. Az ukrán külügyminisztérium szerint Magyarország manipulatív módon, politikai célokra használja fel az ukrán mozgósítással kapcsolatos egyedi eseteket, ami károsítja az ukrán-magyar kapcsolatokat.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: