HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor unokaöccse is feltűnt a bányabizniszben – generációváltás jöhet az Orbán-családban?

A G7 cikke szerint már nem a miniszterelnök öccsei lehetnek édesapjuk, Orbán Győző bányáinak vezetői, hanem az eggyel fiatalabb korosztály.


Január 1-jén Orbán Dávid, a miniszterelnök unokaöccse, a Gánt Kő Kft. 25 százalékos tulajdonrészét kapta ajándékba nagyapjától, Orbán Győzőtől. A kormányfő édesapja korábban teljes egészében birtokolta a céget, amely a család egyik meghatározó vállalkozása a bányaiparban.

Orbán Dávid nem most kezdett érdeklődni a bányászat iránt. Már 2017 óta tulajdonosa a kavics-, homok- és agyagbányászatra szakosodott Murobán Kft.-nek, és tavaly ősszel alapított egy saját céget is: a Timolod Kft.-t, amely kőfejtéssel, valamint gipsz- és krétabányászattal foglalkozik. Emellett pontosan három évvel ezelőtt az Orbán-család legnagyobb bányászati vállalkozásában, a Dolomit Kft.-ben ügyvezetővé nevezték ki.

Az Orbán-család két kulcsfontosságú vállalata, a Dolomit Kft. és a Gánt Kő Kft. az elmúlt években kiemelkedően nyereségesen működött, jóval a piaci átlag feletti nyereségrátával. A jelentős profit részben annak is köszönhető, hogy ezek a cégek állami pénzekből származó bevételekhez is jutottak. A Direkt36 oknyomozása szerint a Dolomit Kft. beszállítóként többször is állami forrásokhoz kapcsolódott, 2020-ban pedig egy közbeszerzésben alvállalkozóként tűnt fel.

Számokban kifejezve: csak a Dolomit Kft. 5 milliárd forint feletti extraprofitot termelt az elmúlt években. Ez hozzájárult ahhoz, hogy az Orbán-szülők tíz év alatt több mint 10 milliárd forintot vettek ki a bányászati üzletből.

A generációváltás nem váratlan lépés, hiszen Orbán Győző idén már 85 éves lesz. Korábban úgy tűnt, hogy a cégek irányítása a miniszterelnök testvéreire szállhat, de mindketten egyre kevesebb szerepet vállalnak már a bányabizniszben.

Orbán Áron, aki korábban a bányászati cégek logisztikai ügyeit intézte, az utóbbi években inkább a fegyverkereskedelem és a vízumügyek felé fordult. Ifjabb Orbán Győző pedig, aki korábban több családi vállalkozásban is szerepet vitt, mára csak két pozíciót tölt be.

Ezzel szemben Orbán Dávid egyre aktívabbá válik a bányászati üzletágban, ami arra utal, hogy a következő generáció veheti át a családi vállalkozások irányítását. A mostani ajándékozás ennek az előkészítését is szolgálhatja a G7 szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Olyat csinált a Lidl az árrésstopos termékeknél, amire kevesen számítottak
Hétfőtől a nagy élelmiszerboltok legfeljebb 10% árrést tehetnek 30 alapvető élelmiszerre. A Lidl változtatott az árazásán, a Spar veszteségekre panaszkodik.


Hétfőtől életbe lépett az új szabály, amely szerint a nagyobb élelmiszerboltok legfeljebb 10 százalékos árrést számíthatnak fel 30 alapvető élelmiszerre. A Lidl Magyarország bejelentette, hogy ennek megfelelően alakította át az árazását, és az érintett termékeket „Tartósan olcsó!” feliratú fehér ártáblákkal jelöli, írja a 24.hu.

A Lidl döntése értelmében a lakossági vásárlók számára nem lesz mennyiségi korlátozás, vagyis annyit vásárolhatnak ezekből a termékekből, amennyit szeretnének.

Ugyanakkor a vállalat hétfőtől nem engedélyezi a kereskedelmi vásárlóknak (azaz azoknak, akik áfás számlát kérnek), hogy az árrésstop alá tartozó termékeket megvásárolják. Hasonlóképpen a Tesco és a Spar is korlátozásokat vezetett be: ők mennyiségi limitet szabtak meg ezekre a termékekre.

A Lidl hangsúlyozta, hogy eddig is törekedtek a kedvező árakra, például akciókkal, és most a jogszabály miatt még több termék árát csökkentették. A cég közlése szerint több mint 180 terméket forgalmaznak az érintett kategóriákban.

A Spar vezetősége komoly aggodalmát fejezte ki az új szabályozás miatt. Egy belső levél szerint a havi szinten közel 1,5 milliárd forintos veszteség komoly terhet jelent a vállalat számára. Emiatt változtatni fognak üzleti gyakorlatukon, és ha a helyzet nem javul, akár további szigorításokat is bevezethetnek, bár ennek pontos részleteit nem közölték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Több ezer kárpátaljai menekült családot tett utcára a kormány, most több pert is elbuktak
A bíróság szerdán megsemmisítette Pál Norbert kormánybiztos döntését. Ahogy februárban 84 menedékes ügyében is.


A bíróság szerdán megsemmisítette Pál Norbert kormánybiztos döntését, aki tavaly nyáron elutasította a kárpátaljai családok méltányossági kérelmét – számolt be róla a Magyar Helsinki Bizottság, amely ellátta több érintett család képviseletét. Az ítélet megnyitotta az utat ahhoz, hogy három anyának és hét gyerekének támogatott lakhatást biztosítsanak.

A közleményükben emlékeztetnek, hogy tavaly

számos ukrajnai, mégpedig kárpátaljai magyar ajkú menedékes perelte be az orosz–ukrán háború elől Magyarországra menekülő személyekért felelős kormánybiztost. Pál Norbert ugyanis megtagadta ezektől és más családoktól is, hogy 2024. augusztus 21. után is támogatott lakhatásuk legyen.

Ezzel a Helsinki Bizottság szerint három-négyezer ember, nagy többségében magyar ajkú gyerek lakhatása vált bizonytalanná.

Azt írják, hogy közülük vannak, akik kétségbeesésükben visszatértek a háborús Ukrajnába.

Februárban a Fővárosi Törvényszék két perben összesen 84 kárpátaljai menedékes esetében is megsemmisítette a kormánybiztos döntéseit, és új eljárás lefolytatására kötelezte Pál Norbert kormánybiztost. A bíróság tegnapi döntése is jogerősen megsemmisítette a korábbi kormánybiztosi döntéseket, és arra kötelezte Pál Norbertet, hogy hozzon alakilag szabályos, egyedi tényállást, jogszabályi hivatkozást és indoklást tartalmazó határozatokat.

Ezeket a döntéseket az érintettek, ha rájuk nézve negatívak, ismét megtámadhatják a bíróság előtt.

A közleményben arra is kitértek, hogy

bár a kormánynak tavaly július óta havonta frissíteni kellene „a háború sújtotta területek” listáját, ezt még egyszer sem tette meg. Így azóta a drónokkal támadott Kárpátalja is békés területként van nyilvántartva.

via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Akár egyetlen bíró is keresztbe tehet a Pride-on részt vevők büntetésének – állítja a Vidéki Prókátor
A kegyelmi botrányban is főszerepet játszó jogász üzent Orbán Viktornak azzal kapcsolatban, hogy a miniszterelnök pénzbüntetést ígért azoknak, akik részt vesznek a felvonuláson.


A Vidéki Prókátor álnevű ügyvéd élesen reagált Orbán Viktor brüsszeli kijelentéseire, amelyek a Pride-felvonulások kapcsán hangzottak el. A miniszterelnök arról beszélt, hogy a felvonuláson részt vevőket nem fogják letartóztatni, hanem pénzbírságot kell majd fizetniük.

Az ügyvéd a Facebookon hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarországon a letartóztatásokról nem a miniszterelnök dönt, hanem a bíróságok ~ írta meg a hvg.hu.

„Felhívom tisztelt Miniszterelnök Úr figyelmét arra a tényre, hogy Magyarországon a letartóztatásról egyelőre még nem ő, hanem a bírói taláros áttelelt poloskák döntenek, ugyanúgy egyébként, ahogy a szabálysértési határozatok elleni jogorvoslati kérelmekről (kifogásokról) is”

– írta a kegyelmi botrány kirobbantásában is kulcsszerepet játszó jogász.

Az ügyvéd arra is rámutatott, hogy a bíróknak lehetőségük van előzetes döntéshozatali kérelemmel az Európai Unió Bíróságához fordulni, ha úgy látják, hogy a magyar jogszabályok nincsenek összhangban az uniós joggal. Ha egy bíró él ezzel a lehetőséggel, az összes többi hasonló ügyben eljáró bíró felfüggesztheti a folyamatban lévő eljárást az Európai Unió Bíróságán indított eljárás lezárásáig.

A vita középpontjában az a törvény áll, amelyet az Országgyűlés gyorsított eljárásban, botrányos körülmények között fogadott el. A jogszabály kimondja, hogy tilos olyan gyűlést tartani, amely „a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti, jeleníti meg”. Aki ezt megszegi, akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is sújtható, amelyet közérdekű munkával nem lehet kiváltani.

Az alaptörvény-módosítást, amely ehhez a jogszabályhoz kapcsolódik, a parlament április 7-én fogadja majd el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megint csak Orbán lógott ki Ukrajna támogatásából, az EU-ban csak egy ország használja ugyanazt a retorikát, mint Oroszország
Az EU ismét Ukrajna támogatása mellett állt ki – egy kivétellel. Orbán Viktor nem csatlakozott a közös nyilatkozathoz, miközben Moszkva Európát háborúpártisággal vádolja.


Az Európai Unió 27 tagállama közül ismét csak 26 vezetője állt ki egyértelműen Ukrajna támogatása mellett csütörtökön. Orbán Viktor ezúttal sem csatlakozott az állam- és kormányfők közös következtetéseihez, amelyek megerősítették a folyamatos és szilárd támogatást Ukrajna függetlensége, szuverenitása és területi egysége mellett.

Az uniós csúcson alkalmazott megoldás nem újdonság: a magyar miniszterelnök már korábban is elutasította az egységes álláspontot, így most is csak 26 tagállam fogalmazott meg érdemi álláspontot Ukrajna ügyében. A közös nyilatkozat mindössze azt rögzítette, hogy az EU vezetői egyeztettek Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, és a következő találkozójukon visszatérnek a témára.

A 26 ország külön közleménye ugyanakkor határozottan kiállt Ukrajna mellett, hangsúlyozva, hogy a béke eléréséhez az országot a lehető legerősebb helyzetbe kell hozni.

A dokumentum rögzítette, hogy az EU elkötelezett az Ukrajnának nyújtott további segítség mellett, és egy igazságos, tartós béke megteremtését tűzi ki célul.

Bóka János EU-ügyi miniszter már a csúcstalálkozót előkészítő egyeztetéseken jelezte, hogy Magyarország nem fog csatlakozni a közös állásfoglaláshoz. Ennek ellenére Orbán a csúcs kezdete előtt még egy közös fényképet is megosztott szlovák kollégájával, Robert Ficóval, ám végül ismét egyedül maradt az uniós állásponton kívül.

A brüsszeli döntéseket nemcsak Magyarország kezelte sajátos módon, hanem Moszkva is éles kritikával illette az európai folyamatokat. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője szerint Európa „háborúpártivá” vált, miközben Oroszország és az Egyesült Államok elkötelezett a békés rendezés mellett. Az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ által idézett nyilatkozat szerint Peszkov úgy véli, hogy Brüsszel és az európai fővárosok egy militarizációs programot követnek, amely ellentétes Moszkva álláspontjával.

Eközben a brit kormány bejelentette, hogy a Tettrekészek Koalíciója operatív szakaszba lép, amely Ukrajna katonai támogatását célozza. Az EU-n belül azonban egyetlen kormány képvisel hasonló retorikát a háborúpártiság kérdésében, mint Oroszország – és az nem más, mint Magyarország.

(via Telex, 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET: