HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor rendkívüli sajtótájékoztatója: A 11-es utat részben nem lehet megvédeni

Menekülőutakat fognak nyitni a Pilisben. A 2-es metró egyelőre bírja a nyomást, bár szivárog a víz, ha gond lesz, leállítják.


Szerdai reggeli rendkívüli sajtótájékoztatóján Orbán Viktor bejelentette, hogy jelenleg 4392 ember dolgozik a gátakon, de

a legnehezebb szakasz még előttünk van, ami a jövő hét csütörtökig fog tartani.

A Duna árhulláma már Dévénynél jár, Budapesten pedig várhatóan szombat délután vagy este tetőzik, nagyjából 846 centiméteren – ez 40-50 centiméterrel alacsonyabb a 2013-as rekordnál.

A rakpartokat várhatóan a jövő hét közepén nyitják újra.

A kormányfő azt is elmondta, hogy megnyitották a Lajtán lévő szükségtározót, amely segít abban, hogy a Duna vízszintje lassabban emelkedjen, és alacsonyabban tetőzzön. A Duna Mosonmagyaróvárnál csütörtökön fog tetőzni, és

a védekezésben már 1600 katona is részt vesz.

Ha szükséges, a létszámot naponta akár 4000 fővel is tudják növelni.

Különösen kritikus helyzet alakult ki Pilismaróton, ahol még 35 ezer homokzsákot kell gyorsan elhelyezni. Itt 500 ember dolgozik, és a gátak 70 százalékban készültek el. A településen áthaladó 11-es út egy részét nem lehet megvédeni, ezért menekülőutakat fognak nyitni a Pilisben.

A Margitszigeten, ahol a sakkolimpiára érkezett sportolók egy része lakik, a belügyminisztérium biztosítja a ki- és bejutást az Árpád hídon keresztül.

Budapesten a Batthyány téren a 2-es metró egyelőre bírja a nyomást, bár szivárog a víz.

Szivattyúzással és a víz terelésével kezelik a helyzetet, de ha gond lesz, leállítják a metrót.

A HÉV már nem közlekedik a Batthyány térig, az utasokat a Margit hídnál szállítják le.

A Dunakanyarban Dunabogdány, Tahitótfalu és Leányfalu még mindig kritikus védekezési helyszínek, itt a védművek csak 50 százalékban készültek el, és

önkéntesekre is szükség van.

Orbán szerint a Duna túlpartján Vácnál pénteken a 2-es főút részleges lezárására lehet számítani. Kismaroson – ahol sokan laknak az ártérben – szerinte külön meg kell majd vizsgálni, hogy ki és mikor adott engedélyt a házak építésére.

Kisorosziban, a Szentendrei-sziget északi csúcsánál a legképzettebb szakemberek dolgoznak, és Orbán szerint itt mindent meg tudnak oldani, amit szükséges.

A kormányfő emlékeztetett arra is, hogy 2013-ban 435 milliárd forintot költöttek Magyarország árvízvédelmi rendszereinek megerősítésére, ebből 150 milliárd forintot a Duna menti helyszínekre. Figyelmeztetett: bár önbizalomra szükség van, az nem mehet át nagyképűségbe.

„Világos a feladat, meg fogjuk tudni csinálni"

– mondta.

Egy kérdésre válaszolva elárulta, hogy heti hét napot, napi 14 órát dolgozik.

„Jó munka ez, nem mondom, hogy ragaszkodom hozzá, de szívesen csinálom.”

– mondta a miniszterelnök.

A fővárossal való együttműködést is dicsérte, hozzátéve, hogy Tarlós István főpolgármestersége idején Budapest átvette az árvízi védekezés irányítását, és amíg ebben egyetértenek, így is marad.

Láng István, a vízügyi főigazgató elmondta, hogy éjjel 1 és 4 óra között nyitották meg a lajtai szükségtározót, és ennek már látható eredménye van a vízállásban.

Arra a kérdésre is reagált, hogy nem kezdték-e későn a védekezést:

a Borisz ciklon hatásai miatt kezdetben a Rábára és a Murára koncentráltak

Mint mondta, a ciklonok mozgását és hatását nehéz megjósolni, de most már sikerült egyesíteni a két árhullámot, és megoldották a feladatot.

A teljes árvízinfót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megsérült egy néző a Nemzeti Színházban csütörtök este, mentővel kellett kórházba szállítani
A színház hangsúlyozta, hogy minden előírást betartottak, és a baleset után azonnal megvizsgálták a helyszínt, ahol szerintük nem volt balesetveszély.


Csütörtök este baleset történt a Nemzeti Színházban, egy néző megsérült az „Egy, kettő, három – Az ibolya” című előadás előtt - írta meg a Telex.

A színház közleménye szerint a Gobbi Hilda Színpad közelében, a büfé szintjén esett el az illető, miután megbotlott a nézőtérhez vezető lépcsőn. A helyszínen tartózkodó színházi dolgozók azonnal mentőt hívtak, akik ellátták a sérültet, majd a Semmelweis Egyetem Traumatológiai Klinikájára szállították.

A színház hangsúlyozta, hogy minden előírást betartottak, és a baleset után azonnal megvizsgálták a helyszínt, ahol szerintük nem volt balesetveszély.

Azt ígérték, figyelemmel kísérik a sérült állapotát. Az Országos Mentőszolgálat szerint a néző könnyebb fejsérülést szenvedett, de kórházba kellett szállítani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Először ejtette ki nyilvánosan Magyar Péter és a Tisza Párt elnökének nevét Orbán Viktor
Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: Orbán Viktor a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat látva kényszerülhetett arra, hogy kimondja a nevét.
Fotó: RTL Híradó - szmo.hu
2024. október 11.



Először ejtette ki nyilvánosan Magyar Péter és a Tisza Párt elnökének nevét a miniszterelnök.

Orbán Viktor pénteken az állami rádióban azt állította, hogy a Tisza és a DK közösen kapott megbízást az unió vezetésétől a kormány leváltására.

Magyar Péter az RTL Híradónak azt mondta: Orbán Viktor a legfrissebb közvélemény-kutatási adatokat látva kényszerülhetett arra, hogy kimondja a nevét.

A politikus hozzátette: A Tisza Párt visszautasít minden külső befolyásolási kísérletet.

(via rtl.hu)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás leforgatta a fideszes Ragyogást!
A 444 szúrta ki a filmet, aminek óriási előnye, hogy sokkal rövidebb, mint az eredeti, mindössze 13 másodperc.


A Fidesz kommunikációs igazgatója leforgatta a fideszes Ragyogást.

A 444 szúrta ki a filmet, aminek óriási előnye, hogy sokkal rövidebb, mint az eredeti, mindössze 13 másodperc.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Závecz: 300 ezer szavazóra csökkent a különbség a Fidesz és a Tisza között
A biztos szavazók körében is fogy a Fidesz előnye: augusztus végén 42 százalékon álltak, most 39 százalékra estek vissza, míg a Tisza Párt 33-ról 35 százalékra jött fel.
Fotó: EP/Facebook - szmo.hu
2024. október 11.



A legfrissebb, szeptember végi-október eleji Závecz Research közvélemény-kutatás szerint már csak 300 ezer fő választja el egymástól a Fideszt és a Magyar Péter vezette Tisza Pártot.

A teljes népesség körében augusztus végén még 26 százalékon állt a Fidesz, most viszont már csak 25 százalékot mértek a kormánypártnak. Eközben a Tisza Párt támogatottsága 20-ról 21 százalékra nőtt, tehát a két párt közötti különbség 6-ról 4 százalékpontra csökkent. Augusztus végén még félmilliós volt a különbség, mostanra ez 300 ezerre olvadt.

A biztos szavazók körében is fogy a Fidesz előnye: augusztus végén 42 százalékon álltak, most 39 százalékra estek vissza, míg a Tisza Párt 33-ról 35 százalékra jött fel.

És hogy mi a helyzet a többiekkel? A teljes népesség körében a Demokratikus Koalíciót 5, a Mi Hazánkat 4, a Kétfarkú Kutyapártot pedig 3 százalékon mérte a Závecz. Közben a pártnélküliek aránya is nőtt: augusztus végi 29 százalékról mostanra 32 százalékra.

A biztos szavazók között a DK 7 százalékon, a Mi Hazánk 5 százalékon áll, tehát mindkét párt a parlamenti küszöb fölött van. A Kutyapárt itt 4 százalékon, a Momentum pedig 3 százalékon szerepelt a felmérésben.

(via Telex)

Link másolása
KÖVESS MINKET: