Orbán Viktor a Mol-toronyban vacsorázott a türk államok vezetőivel, miközben a parlamentben az „átláthatósági” törvény vitája zajlott
Miközben a parlamentben a független sajtót és civil szervezeteket ellehetlenítő törvényjavaslat vitája zajlott, Orbán Viktor a Mol-toronyban vacsorázott a türk államok vezetőivel - írja a Telex.
A lap információi szerint már jó előre jelezték a Mol-toronyban és annak környékén dolgozóknak, hogy 18:00 és 22:30 között hivatalos miniszterelnöki vacsorát tartanak a 28. emeleti, panorámás kilátást nyújtó Virtu étteremben. A Mol irodaépületébe való be- és kijutást erre az időszakra korlátozták, a lap szerint pedig az egyik szomszédos irodaházban azt is elrendelték, hogy minden, a Mol-toronyra néző ablakot sötétítsenek el. A Telex úgy tudja, hogy a Mol székházban már napközben is lehetett látni TEK-eseket mindenütt.
A Telex stábja is a helyszínen volt, ahol Orbán Viktortól is próbáltak kérdezni, de nem sokkal a miniszterelnök érkezése előtt kitessékelték őket az épület előtti területről.
Orbán Viktor konvoja végül fél 7 körül futott be. A miniszterelnök kiszállt az autóból, és várta az érkező delegációkat. Először az azeri elnök autója gördült be.
Mindeközben elkezdődött az „átláthatósági törvény” vitája a parlamentben. A törvényjavaslatot eredetileg Halász János terjesztette be, de nemrég az is kiderült, hogy Orbán Viktor, Rogán Antal és a Fidesz frakció nagy része is csatlakozott hozzá.