HÍREK
A Rovatból

Orbán: A győzelmet nem fújja be a szél, kétharmada nincs az embernek véletlenül

„Ilyen arányban vezetni a választások előtt, ez a legveszélyesebb dolog, ami előfordulhat” - véli a miniszterelnök.

Link másolása

A rezsiharc örök, és ez a mostani, előttünk álló választáson sem lesz másképpen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Budapesten, a 15 éves Nézőpont Intézet ünnepi rendezvényén.

A kormányfő a Szépművészeti Múzeumban tartott eseményen azt mondta: "vagyunk mi, akik a rezsit csökkentettük, alacsonyan akarjuk tartani". És vannak, akik azt mondják, hogy ez ésszerűtlen, hagyni kell, hogy a piac szabályozza ezt a kérdést, az emberek majd fogyasztanak inkább kevesebbet, és "fölmondják a liberális tankönyveket". Ennek, ha politikai gyakorlattá vagy kormányzati tevékenységgé válik, az lesz az eredménye, hogy megemelkednek a megélhetési költségek - mutatott rá Orbán Viktor.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a 2006-ban megalakult Nézőpont Intézet az elmúlt három választás fényében jól szokta megítélni a várható végeredményt. Hozzátette: egy nagyarányú választási siker megszületéséhez először elemzésre van szükség, majd tervezésre, ezután pedig dolgozni kell, "jön a meló", és a végén kihirdetik az eredményt. Egy komoly választási győzelemhez, az egymásra következő választási győzelmekhez pedig még inkább nagyon sok munkát kell elvégezni.

"A győzelmet nem fújja be a szél", kétharmada nincs az embernek véletlenül, különösen nem kétszer vagy háromszor egymás után - fogalmazott.

A miniszterelnök a 2006-os őszödi beszéd utáni időszakot a hazugság korának nevezte. Hangsúlyozta: azokban az években tudatosan és összehangoltan "megvezettek egy egész országot", úgy lehetett választást nyerni, hogy titkolták és meghamisították a költségvetés számait, nehogy kiderüljön az emberek a választók számára, hogy mi is a valóságos helyzet.

A kormányfő George Orwellt idézve azt mondta: a hazugság korában kimondani az igazat, forradalmi tettnek számít. Így ha a Nézőpont Intézet 2006-os megalakulására gondolnak, akkor nyugodtan minősíthetik az intézetet egy forradalmi szervezetnek. A Nézőpont ugyanis egy olyan intézményként jött létre, amely akkor is ki merte mondani, hogy "kettő meg kettő az négy", amikor mindenki az ellenkezőjét harsogta - mondta.

Orbán Viktor hangsúlyozta: nem győznek hálásak lenni a Nézőpont Intézetnek azért, hogy segítettek leszámolni a "hazugság korával".

Kifejtette: a politikai elemzés, mint szakma 2006-ban meglehetősen kezdetleges állapotban volt Magyarországon, és innen jutottak el oda, hogy ma már korszerű, nyugat-európai mércével is felépítettnek mondható elemző-kutató munka folyik. Azt mondta, ha van olyan szakma, ahol kell távolságtartás, személyes elfogultságtól mentes, objektív nézőpont, amely tájékoztat arról, hogy "a döntéseink nem önmagukban, hanem összességében mégis milyen irányba viszik az ország szekerét", akkor az mindenképpen a politikusok szakmája. Kell egy olyan háttér - ilyen a Nézőpont Intézet is -, amelynek az a küldetése, hogy torzításmentesen, a valóság igényével és a tudomány eszközeivel szemlélje ezt a munkát - magyarázta. Megjegyezte: a Nézőpont volt talán az első olyan magyar intézet, amely átgondoltan és tudatosan a nyugati think-tankek mintájára jött létre Magyarországon.

A kormányfő felidézte: a Nézőpont alapítása óta eltelt 15 év, és "ebből 12 évet kormányon voltunk". A Nézőpont Intézet segített abban, hogy megismerhessék az emberek véleményét, emellett szükség van a szakpolitikai javaslatok kidolgozására, "ezeket is tisztelettel köszönjük" - fogalmazott, hozzáfűzve: a harmadik dologért is, a médiaviszonyok értő elemzéséért is hálás. Úgy vélte, nem egyszerűen csak hasznos, ha ilyen intézetek léteznek egy országban, hanem egy szabad ország esetében elkerülhetetlen. "Nincs nemzeti szuverenitás, ha nincsenek nemzeti kézben lévő elemző kutatócégek, amelyek előkészítik a politikai döntéseket" - jelentette ki. Hozzátette: fontos, hogy legyenek olyanok, akik magyar szemmel és a magyar érdekekből kiindulva írják le, hogy a magyar érdekek felől nézve hogyan fest a világ.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ha szabad és szuverén Magyarországot akarunk, akkor nézőpontra, nézőpontokra, magyar kutató- és elemző intézetekre múlhatatlanul szükségünk van.

Arról is beszélt, hogy jövőre választások lesznek, és Magyarország szabad és demokratikus ország, ahol azt a kérdést, hogy "merre menjünk és kiknek a programját és kikkel valósítsuk meg", a választópolgárok fogják eldönteni.

Kiemelte: "ilyen arányban vezetni a választások előtt, ez a legveszélyesebb dolog, ami előfordulhat". "Azzal az intellektuális kihívással" kell szembenéznünk, hogy a választások előtt 5-6 hónappal a polgári kereszténydemokrata kormány a választók bizalma szempontjából érzékelhető előnnyel vezet - mondta.

Közölte: bár sok minden meg tud változni nagyon rövid idő alatt, "mégiscsak azzal kell észszerű módon kalkulálnunk, hogy az előttünk álló választásnak a mi politikai közösségünk úgy vág neki", hogy esélyes. Egyelőre úgy látni a mostani elemzésekből, hogy "elegendő a következő 5-6 hónapban bravúrok bemutatása nélkül, tisztességesen, becsületesen, napi sok-sok órát dolgozva az emberek megélhetését szem előtt tartva" elvégezni a munkánkat - értékelt.

Az olimpián a második hely megsüvegelendő teljesítmény, ezüstérmet adnak érte. De a politikában nincs második hely, nincs ezüstérem, csak két dolog van: győzelem vagy vereség

- mutatott rá Orbán Viktor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Bohár Dániel szerint nem Magyar Péter, hanem a Fidesz gyűjtötte össze előbb a 20 ezer aláírást, de a kommentelők egy része lehazugozta
Facebook posztban állította, hogy a Fidesznek gyűlt össze először szükséges számú aláírás. A hozzászólók azonban nem így látták.

Link másolása

Miután Magyar Péter pártjának rekordgyorsasággal összegyűlt az induláshoz szükséges 20 ezer ajánlás, Bohár Dániel a közösségi oldalán tette közzé, hogy

„a Fidesznek gyűlt össze először az EP-listára az aláírás!”

Ha így van, ha nincs így, a kommentelők rákaptak az eléjük szórt kendermagra, és parázs vita alakult ki.

Néhány komment:

Hazugság! Hajrá Tisza!

Hazudsz, mint mindig!

Látva a szavazóitokat nagy dolog hogy ilyen hamar összejött, hiszen a 40%-a írni olvasni nem tud tisztességesen.

Hazudsz te is reggel, délben, meg este, mint Fletó nagyapátok.

Emellett természetesen sok gratulációt is besöpört Bohár: lájkokból kétszer annyit kapott, mint nevetős szmájlit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Nem fogott kezet Magyar Péterrel Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke: „Becstelen emberrel nem fogok kezet”
A Fidesz főpolgármester-jelöltje is aláírásokat gyűjtött szombat reggel a Széll Kálmán téren. Magyar lépett oda hozzájuk, Szentkirályival kezet is rázott, de Hidvéghi Balázs elutasította azt.

Link másolása

Magyar Péter szombaton tette közzé a pártja EP-listáját, és azt is bejelentette, hogy Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést.

Magyar személyesen is megjelent a Széll Kálmán téren szombat reggel, ahol ott volt Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje is, aki szintén aláírásokat gyűjtött a kormánypárt standjánál.

A Telex beszámolója szerint Magyar oda is lépett Szentkirályihoz sok sikert kívánni neki. Miközben kezet fogtak a jogászt azt mondta a Fideszes politikusnak: „Esetleg a gyurcsányozáson kívül valami konkrét programot adjatok Budapestnek”.

Erre Szentkirályi úgy vágott vissza: „Én az orbánozás abbahagyását javaslom neked”.

Ezután Magyar kezet nyújtott Hidvéghi Balázs kampányfőnöknek is, aki nem viszonozta ezt. Hidvéghi a döntését később így magyarázta a Telex riporterének:

„Becstelen emberrel nem fogok kezet”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péteréknek rekord gyorsasággal összegyűlt a 20 ezer aláírás
Szombaton reggel kezdték a gyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás. Azért folytatják a gyűjtést.

Link másolása

Szombaton reggel kezdték az aláírásgyűjtést, de délelőtt már össze is jött a szükséges 20 ezer ajánlás a TISZA pártnak.

Mindezt Magyar Péter jelentette be a Facebookon:

„A TISZA Párt aktivistái a pultoknál és a fővárost járva máris összegyűjtötték a szükséges 20 ezer aláírást. Hálás köszönet a munkájukért és a támogatásért. A gyűjtést folytatjuk ma még csak Budapesten, holnaptól vidéken is.”

Magyar Péter hamarosan a Lehel téren fog beszédet mondani, ide várja az érdeklődőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk