„Olyan férfi vagy, aki megcsalja a nőket és hazudik nekik” – Anyai levél árnyalja Trump hadügyminiszter-jelöltjének esélyeit
Pete Hegseth annak a Pentagonnak a vezetésével lenne megbízva, amelynek szabályzata élesen bírálja a házastársi hűtlenséget, amiben az hadügyminiszter-jelöltnek bőven volt része.
Pete Hegseth, Trump hadügyminiszter-jelöltje, a Fox News egykori műsorvezetője komoly kritikák kereszttüzében áll, részben katonai tapasztalatlansága, részben múltbéli botrányai miatt. A férfi sosem szolgált aktívan a hadseregben, csak a Nemzeti Gárdában, most azzal a Pentagon vezetéssel lenne megbízva, amelynek szabályzatai alapján a házastársi hűtlenség hadbírósági ügy lehetne. Hegseth korábban többször is hűtlen volt,
egy alkalommal házasságon kívül gyermeke született, és egy 2017-es nemi erőszakvád miatt is hallgatási pénzt fizetett, bár vádemelés nem történt.
A New York Times nemrég nyilvánosságra hozott egy 2018-as levelet, amelyet Hegseth anyja írt fia második válása során. Az e-mailben az anya a menyével szimpatizált, miközben dühösen bírálta fia válási stratégiáját, amelyben „instabilnak” nevezte a megcsalt feleségét. A válás kiváltó oka az volt, hogy Hegseth teherbe ejtette egy munkatársnőjét. A levél tovább árnyalja Hegseth megítélését, akit a Szenátusnak kell jóváhagynia a posztra.
„Az összes általad bármilyen módon bántalmazott nő nevében mondom (és tudom, hogy sokan vannak) ... keress segítséget, és nézz őszintén magadba”
– írta Penelope Hegseth a levélben, amit Samanthának is elküldött. Majd azzal folytatta, hogy
„Nem tisztelek egyetlen olyan férfit sem, aki lekicsinyli és megcsalja a nőket, hazudik nekik, lefekszik velük és kihasználja őket a saját hatalma és egója érdekében. Te régóta ilyen férfi vagy és mint az édesanyád, fáj és kínos ezt kimondanom, de ez a szomorú, szomorú igazság”.
Penelope Hegseth az őt megkereső Times-nak azt mondta, hogy az indulatból született e-mail elküldése után azonnal elküldött a fiának egy másik, bocsánatkérő levelet.
A lap újságírójának most azt mondta, hogy a fia egyáltalán nem olyan karakter, amilyennek ebből a levélből tűnhet, az abban leírtak szerinte nem voltak igazak. „Ismerem a fiamat, aki jó apa és férj" - mondta a nő, aki „gusztustalannak" nevezte a levél publikálását.
Pete Hegseth, Trump hadügyminiszter-jelöltje, a Fox News egykori műsorvezetője komoly kritikák kereszttüzében áll, részben katonai tapasztalatlansága, részben múltbéli botrányai miatt. A férfi sosem szolgált aktívan a hadseregben, csak a Nemzeti Gárdában, most azzal a Pentagon vezetéssel lenne megbízva, amelynek szabályzatai alapján a házastársi hűtlenség hadbírósági ügy lehetne. Hegseth korábban többször is hűtlen volt,
egy alkalommal házasságon kívül gyermeke született, és egy 2017-es nemi erőszakvád miatt is hallgatási pénzt fizetett, bár vádemelés nem történt.
A New York Times nemrég nyilvánosságra hozott egy 2018-as levelet, amelyet Hegseth anyja írt fia második válása során. Az e-mailben az anya a menyével szimpatizált, miközben dühösen bírálta fia válási stratégiáját, amelyben „instabilnak” nevezte a megcsalt feleségét. A válás kiváltó oka az volt, hogy Hegseth teherbe ejtette egy munkatársnőjét. A levél tovább árnyalja Hegseth megítélését, akit a Szenátusnak kell jóváhagynia a posztra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A szerda délutáni Kormányinfón szóba került Orbán Ráhel és családja esetleges külföldre költözése is.
A Telex újságírója megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalt-e a kormány. Gulyás Gergely erre úgy reagált: „Már a humorrovatnál tartunk, vagy ez még a Kormányinfó?”
Az is felmerült, hogy 2022-ben és most is éppen akkor készülnek külföldre Tiborczék, amikor választások közelednek.
Gulyás Gergely erre azt válaszolta, hogy erről őket kellene megkérdezni. Hozzátette, hogy nem is érti, miért érdekli ez az újságírókat, mert szerinte ez a nyilvánosságot nem érdekli. Az újságíró erre azt felelte, hogy az olvasottság alapján igenis érdekli az embereket Orbán Ráhelék külföldre költözése. Erre Gulyás mosolyogva azt válaszolta:
„Sokszor olvassák kevesen.”
A miniszter azt is megjegyezte, hogy ha Orbán Ráhel turisztikai szakértelmére szükség lesz, azt online is elérhetik.
A szerda délutáni Kormányinfón szóba került Orbán Ráhel és családja esetleges külföldre költözése is.
A Telex újságírója megkérdezte, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalt-e a kormány. Gulyás Gergely erre úgy reagált: „Már a humorrovatnál tartunk, vagy ez még a Kormányinfó?”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lengyelország végleg hazarendelte budapesti nagykövetét – jelentette be a Facebookon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.
A diplomáciai kapcsolatokat hivatalosan is alacsonyabb szintre helyezték, amihez Magyar Levente szerint „a politikai viszony fokozatos romlása vezetett”. Hozzátette:
ez a lépés „példa nélküli a közép-európai partnereinkkel ápolt kapcsolatok történetében”.
A magyar kormány továbbra is bízik benne, hogy a két ország közötti történelmi barátság nem sérül. Magyar Levente erről személyesen is beszélt Jacek Śladewski ügyvivőnek a lengyel nagykövetségen.
„Az aktuális politikai viták ellenére mi készek vagyunk a párbeszéd fenntartására, készülve arra, hogy jönnek még szép idők országaink szövetségében” – írta Magyar.
Lengyelország már tavaly decemberben visszahívta budapesti nagykövetét, akkor még határozatlan időre. Ennek oka az volt, hogy Magyarország politikai menedékjogot adott Marcin Romanowskinak, aki korábban miniszterhelyettesként dolgozott Lengyelországban, és jelenleg a lengyel igazságszolgáltatás elől bujkál.
Lengyelország végleg hazarendelte budapesti nagykövetét – jelentette be a Facebookon Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese.
A diplomáciai kapcsolatokat hivatalosan is alacsonyabb szintre helyezték, amihez Magyar Levente szerint „a politikai viszony fokozatos romlása vezetett”. Hozzátette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos egy követője videóját tette közzé még kedden a közösségi oldalán. A felvételen Rogán-Szendrei Cecília látható, amint egy Ryanair-járatról száll le.
A képsorok azért keltettek feltűnést, mert Rogán Antal korábbi felesége korábban a luxus világában mozgott otthonosan, most viszont fapados repülőgéppel utazott. Ráadásul egy négymillió forintos Chanel-bőrönddel érkezett a mikonoszi repülőtérre.
„Rogán Cecíliát is egy Ryanair-járaton észlelték, méghozzá a négymilliós bőröndjével. Banyek! Nem azért fizetem az adót, hogy szegény Cili és a Chanel-bőrönd egy fapadoson nyomorogjon Míkonosz felé! Sokan kiáltottak barbárságot, amikor a Fidesz leépítette az oktatást, vagy mikor moslékkal etetik a kórházi betegeket, vagy mikor Rákay Philipből filmrendezőt csináltak. Én viszont most vesztettem el a türelmem! Szegény asszony hordár nélkül kénytelen lebotorkálni a fapados lépcsőn?! Nem várta limuzin, és ki tudja, mennyit kellett rugdosni azt a nyomorult négymilliós Chanel-táskát, hogy beférjen a méretező keretbe. Hát ezért mondtunk le a MÁV-ról és az Európai Unióról?!”
A humorista így folytatta:
„Hszi Csin-ping börtönbe veti az oligarcháit, ha elpofátlanodnak. Putyin kihajítja őket egy ablakon. Magyarországon meg elkezdték fapadosra kényszeríteni őket.”
Szerinte különösen szürreális látvány, ahogy a milliárdos üzletasszony a Ryanair lépcsőjén egyensúlyozik.
„Komikus, egyben végtelenül szánalmas, ahogy a milliárdos asszonyság kászálódik kifelé a tömegturizmus marhavagonjából, és mint az önérzetének utolsó szilánkját hurcolja magával a négy milliós szatyrát. Pedig tudhatná, hogy a Ryanair a repülés kolbászfesztiválja, oda nem megyünk négymilliós Chanel-bőrönddel. A pórnépnek meg marad a konklúzió: Pénzért méltóságot nem lehet venni. A Chanelben olyat nem árulnak.”
Nem ez az első eset, hogy a politikai elit tagjai fapados járattal utaznak. Néhány nappal korábban Orbán Viktor és Lévai Anikó is fapadossal indult Brüsszelbe.
Hadházy Ákos egy követője videóját tette közzé még kedden a közösségi oldalán. A felvételen Rogán-Szendrei Cecília látható, amint egy Ryanair-járatról száll le.
A képsorok azért keltettek feltűnést, mert Rogán Antal korábbi felesége korábban a luxus világában mozgott otthonosan, most viszont fapados repülőgéppel utazott. Ráadásul egy négymillió forintos Chanel-bőrönddel érkezett a mikonoszi repülőtérre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A vezérkari főnök kéréseit parancsnak vették” - Gulyás Gergely elárulta, hogy ki hagyta jóvá Ruszin-Szendi kéréseit
A miniszter szerint a vezérkari főnök szavára mindenki parancsként tekintett. Gulyás úgy fogalmazott, hogy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.
Ruszin-Szendi Romulusz korábbi szolgálati lakása is téma volt a szerdai Kormányinfón. Gulyás Gergely elmondta, hogy a katonaságnál régebben rossz kultúra alakult ki.
A miniszter szerint a vezérkari főnök kéréseit mindenki végrehajtotta. Gulyás azt mondta: „a vezérkari főnök ha kért valamit, azt végrehajtották, mert ő a miniszteren kívül mindenki fölött áll.”
Ruszin-Szendi Romuluszról azt mondta: elég nagy szégyen, hogy Magyarországnak ilyen első katonája volt.
A miniszter azt is hozzátette: „ettől még az ő kéréseit az a cég, ami korábban is intézte a honvédelem ügyét és beszerzéseit, az ő kéréseit parancsnak vette.”
Ezekre a kérdésekre válaszolta ezt, amikor arról faggatták, miért hagyták ezt a gyakorlatot, és kié a felelősség.